A meglepően gazdag élőhelyet geológusok tárták fel véletlenül, akik a Weddel-tengerbe nyúló Filchner–Ronne-selfjég területén végeztek kutatófúrásokat. A munka során 900 méter mélyen, 260 kilométerre a nyílt óceántól, teljes sötétségben, mínusz 2,2 °C-os környezetben ráakadtak tengerfenéki sziklára, amelyre különféle, helyváltoztatásra láthatóan nem képes organizmusok, szivacsszerű élőlények és kacslábú rákokra emlékeztető állatok voltak rátapadva.
Huw Griffiths és társai szerint a felfedezés kapcsán számos, egyelőre megválaszolatlan kérdés merül fel. Például, hogy hogyan kerültek egy ennyire elszigetelt helyre ezek az élőlények, mit esznek, mióta vannak ott és mennyi ideig élnek. (Egyes antarktiszi üvegszivacsok a becslések szerint akár 15 ezer évig is élhetnek, amivel a leghosszabb élettartamú állatok a Földön.) Az is nagy kérdés, hogy mennyire gyakoriak az ilyen élőhelyek a jég mélyén, és hogy az itt élő fajok vajon megegyeznek a selfen kívül élő, hasonló állatokkal vagy esetleg teljesen új fajokról lehet szó. És vajon mi történik akkor velük, ha a selfjég összeroskad?
A selfek vagyis a partokról a tengerbe nyúló jégtömegek által alkotott tengeri jégpajzsok, amelyek jelentős területeken a tengerfenékig lenyúlnak a Déli-óceán legkevésbé ismert élőhelyeit jelentik. Ezek több mint 1,5 millió négyzetkilométeres területre terjednek ki, ugyanakkor mostanáig a technikai nehézségek miatt mindössze néhány furaton keresztül vizsgálták őket.
Az élettel kapcsolatos uralkodó teóriák szerint az élővilág változatossága és az élőlények létszáma meredeken csökkenni kezd, ahogy egyre távolodunk a nyílt víztől és a napfénytől. Korábbi vizsgálatok során ennek ellenére is sikerült mozgásképes élőlényeket, apró halakat, medúzákat és krilleket találni ezeken a selfek mélyén. Szűrögető organizmusokat ugyanakkor eddig soha nem láttak, ami nem is tűnt meglepőnek, hiszen ezek léte a fölöttük létező tápláléklánctól függ. Az elmélet az volt, hogy ezek tűnnek el először, ahogy egyre mélyebbre hatolunk a jég felszíne alatt.
Ennek fényében meglepő fordulat volt, amikor a tengerfenék üledékéből mintát venni szándékozó geológusok a fúrás során egyszer csak egy sziklába ütköztek, amelyen a lyukba leeresztett kamera egy sor furcsa élőlényt jelenlétét tárta fel. Az apró közösség ellentmond mindannak, amit az életre alkalmas körülményekről eddig tudni véltek a szakértők ezen életformák kapcsán. A régió áramlatai alapján a kutatók szerint a felfedezett állatok 1500 kilométerre vannak a legközelebbi fotoszintetizáló életformáktól, amelyektől a szivacsok általában függnek. És bár léteznek olyan élőlények, amelyek olvadó gleccserekből és metánszivárgásokból vonják ki a tápanyagokat, egyelőre nem tudni, hogy a most talált állatok is képesek-e erre.
Hogy pontosan milyen organizmusokról van szó, azt majd a mintavételezés után lehet megállapítani, ami azonban önmagában is óriási kihívás. A kérdéses szikla, ahogy már említettük, 900 méternyi jég alatt van, 260 kilométerre a legközelebbi labortól, ahol érdemben vizsgálni lehet a mintákat.
