Shop menü

SZINTE MÁR BIZTOS, HOGY SAJÁT MAGÁT FEJEZTE LE AZ OPENAI

Ha így folytatódik, akkor senki nem fog ott maradni a cégnél.
Török Roland
Török Roland
Szinte már biztos, hogy saját magát fejezte le az OpenAI

A napokban beszámoltunk róla, hogy Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója és a cég arca egyik pillanatról a másikra leváltásra került. A puccs jellegű akciót az igazgatótanács és egy vezető tudós kezdeményezte, ám arra egyik ellene szavazó sem számíthatott, hogy nem a vezérigazgatót, hanem a saját vállalatukat fejezték le.  

Sam Altman ugyanis bár bejelentette, hogy új céget alapít, ám a Microsoft ennél egy kicsit gyorsabb volt és le is csapott a szakemberre, akivel létrehoznak egy új MI kutatócsoportot, amelynek része lesz a másik OpenAI alapító Greg Brockman is. Eközben az OpenAI-nál naponta cserélődnek a vezérigazgatók. Érezhetően senki nem akar 24 óránál tovább egy süllyedő hajó fedélzetén maradni, ami nem mellesleg a legénység támogatását is elvesztette.  

A jelenlegi (a cikk írásakor) vezérigazgató, az egykori Twitch vezető Emmett Shear-nek nem lesz könnyű dolga, hiszen az OpenAI közel 750 munkavállalója szinte egységesen írta alá Sam Altman visszahelyezésének követelését és az igazgatótanács feloszlatásának kérését, ezen az aláírások mögött pedig olyan személyek állnak, akik készek Sam Altman új cégébe távozni és otthagyni az OpenAI-t. Elkerülhetetlen tehát, hogy valami olyan megoldást találjon, ami lenyugtatja Sam Altman egykori kollégáit, miközben megmarad a jó kapcsolatuk a Microsofttal. 

További érdekesség, hogy az aláírók között megtalálható Ilya Sutskever neve is, akinek aktív szerepe volt Sam Altman kirúgásának az elintézésében, hiszen ő volt az a vezető tudós, aki felvetette, hogy Sam Altman nem figyel eléggé a biztonságra, muszáj lesz őt leváltatni. A fejlemények láttán viszont beismerte hibáját és mélységesen sajnálja, hogy részt vett a testületi tevékenységben, mert sosem akart volna ártani az OpenAI-nak. 

Mivel Sam Altman a Microsofthoz csatlakozott, ezért szinte biztos az OpenAI elértéktelenedése. Szakemberek nélkül a vállalat kiüresedik, a versenytársak, így a Microsoft pedig hamar be fogja hozni a lemaradást.  

Galéria megnyitása

Az OpenAI bonyolult nonprofit alapítványi rendszerben működik, ami miatt a Microsoft soha nem tehette volna rá a kezét, cserébe négy ember dönthetett a cég sorsáról. A kérdés az, hogy hosszabb távon mivel járnánk jobban, ha egy kapitalista vállalat kutatná a gondolkodó mesterséges intelligencia rendszereket, vagy ezt egy nonprofit alapítvány tenné.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére