Shop menü

SZEMREVALÓ MAGSAFE KOMPATIBILIS TÖLTŐPADOT KÉSZÍTETT A BELKIN

A MagSafe számára az új iPhone-ok adhatnak lendületet, a Belkin több újdonsága is ezt használja már ki.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szemrevaló MagSafe kompatibilis töltőpadot készített a Belkin

A Belkin számos iPhone kiegészítőt dobott piacra az elmúlt években, és éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a MagSafe technológiát is alkalmazni kezdte. Ráadásul a vállalat nagyon megadta a módját, mert egy olyan szép töltőpadot hozott össze három állomással, amit akár egy formatervezésben jeleskedő cég is megirigyelne. Ezen felül a vállalat egy autós tartót és más kiegészítőket, például biztonsági védőüveget is kínál az új mobilokhoz.

Galéria megnyitása

A Belkin MagSafe 3-in-1 Wireless Charger a nevének megfelelően egyszerre három készüléket tud tölteni. És a fejlesztők a mágneses rögzítési lehetőséget kihasználva itt már úgy helyezték el az okostelefon helyét, hogy az a „levegőben” lesz a töltés során. Fényes kar tartják az iPhone-t, és egy ilyen karon van az okosóra helye is. A pad lábánál pedig egy szimpla elhelyezésű töltőhely bújt meg, amire például fülhallgatót, vagy esetleg más egyéb kiegészítőt lehet pakolni.

Az iPhone 12 szériás okostelefonokat ez a szerkezete a Belkinnek 15 wattos teljesítménnyel lesz képes tölteni. Ez a duplája annak, amit az egyszerű Qi szabványos töltőkkel lehet elérni, pedig elméletben a MagSafe technológiás töltők is a Qi előírásaihoz idomulnak. Ez a 15 wattos gyorstöltés már közel áll ahhoz, ami az iPhone-ok esetében egyébként is a csúcsot jelenti, kábelen 20 wattal táplálhatóak a mobilok. A mágnes elég erős ahhoz, hogy a mobilt használat közben is megtartsa, és döntve is feltehető rá, így filmet is lehet úgy nézni, hogy közben tölt a szerkezet.

Galéria megnyitása

A Belkin másik érdekes MagSafe kiegészítője egy autós tartó, ami a levegőbefúvóknak a terelőlamelláira illeszthető fel. Ez semmit nem csinál azon túl, hogy megtartja az okostelefont, szóval nem töltővel kombinált kiegészítőről van szó. Viszont Lightning kábelen csatlakoztatható a mobil a járműhöz, és így tud tölteni. Valamint a CarPlay szolgáltatásnál is jól jöhet ez.

Galéria megnyitása

Bár nem túl bizalomgerjesztő így rögzíteni a mobilt, de elvileg a MagSafe tényleg eléggé erős ahhoz, hogy még utazás közben is stabilan tartsa a rábízott iPhone-t. Mindenesetre azért a magyar utakon tényleg csak óvatosan mernénk ezt először használatba venni, mert egy-egy nagyobb tempóval elkapott kátyúnál vagy földúton biztosan jól meg lesz dolgoztatva a mágnes. A tartón a készülék tetszés szerint forgatható.

Ezeket az újdonságokat télen fogja kereskedelmi forgalomba hozni a Belkin, egyelőre az árakat nem is közölte. Valószínűleg kivár a cég, hogy mennyibe kerülnek majd más gyártóknál a hasonló eszközök, és az alapján fogja a saját árait megszabni.

Végül az cég még kettő védőüveget is nyújtani fog a vásárlóknak, amik német minőséget ígérnek. Van egy egyszerű üveg, ami arról próbál majd gondoskodni, hogy a mobil képernyője ne legyen karcot (Belkin UltraGlass), és van egy másik, ami a privát szféra megóvására is képes olyan módon, hogy oldalról „láthatatlanná” teszi a kijelző tartalmát. A Belkin UltraGlass Privacy esetében csak az fogja tisztán látni a megjelenítőt, aki szemből nézi, oldalról már sötét lesz a kép.

Galéria megnyitása

Ezeknek a kiegészítőknek az ára is csak később fog kiderülni, és a forgalmazásuk megkezdése is csak hetek múlva lesz esedékes.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére