A legidősebb nem a permafrosztból előkerült genetikai állomány egy barlangi medve apró fülcsontjából származik, amely a kaukázusi Kudaro-barlangok egyikéből került elő. Az újonnan szekvenált genom révén a kutatók új információkat derítettek ki a barlangi medvék evolúciójával kapcsolatban.

Axel Barlow, a Nottinghami Trent Egyetem paleogenetikusa, a leletről beszámoló tanulmány első szerzője szerint a DNS sikeres kivonásával és szekvenálásával új távlatok nyílhatnak meg az ősi genomok permafroszton kívüli kutatásában. A kérdéses barlangi medve genomja ugyanis hétszer korábbi volt, mint amivel kutatócsoportja eddig találkozott, ami jól demonstrálja, hogy bizonyos esetekben a genomikai adatok akár 300 ezer éven túl is megőrződhetnek a mérsékeltebb éghajlatokon. (Az állandóan fagyos területeken, ahogy arról nemrégiben írtunk, már több mint egymillió éves csontokból is nyertek ki szekvenálható genomot.)

A barlangi medvék a pleisztocén alatt egész Eurázsiában elterjedtek voltak, majd 25–27,8 ezer évvel ezelőtt végleg kihaltak. Az állatok nagyobbak voltak a barna medvéknél, nagyjából másfél tonnásra nőttek meg, és vélhetően mindenevők lehettek. A barlangi medvék és a ma élő medvék, így a barna medvék és a jegesmedvék egy közös őstől származnak, és fejlődésük nagyjából 1 millió évvel ezelőtt válhatott külön, bár a szakértők bizonytalanok abban, hogy pontosan mikor. Ennek megállapítását az is megnehezíti, hogy a különböző fajok között a fejlődési ágak szétválása után is gyakori volt a kereszteződés, ami egyébként ma is meglepően gyakorinak számít.

A kaukázusi fülcsont a pleisztocén középső időszakából származik, és a benne található DNS annak köszönheti kiváló állapotát, hogy a barlangban, ahol megtalálták nagyjából egyenletes és alacsony hőmérséklet, illetve páratartalom volt jellemző az elmúlt évezredekben. A másik ok, hogy a kérdéses csontrész az emlős csontváz legkeményebb csontjainak egyike, így különösen jó eséllyel őrzi meg a genetikai állományt.

A szekvenálás során a szakértők több milliárd rövid DNS-fragmentumot vizsgáltak meg és illesztettek össze, miután kigyomlálták az állományból a medvétől független genetikai elemeket, amelyekkel az elmúlt 360 ezer évben szennyeződött a lelet. Referenciaként egy mai jegesmedve genomját használták a munka során.

Az egyik fontos kérdés a DNS elemzése során az volt, hogy a kérdéses barlangi medve mennyiben hasonlított az utolsó időszak barlangi medvéire, amelyek 50 ezer évvel ezelőtt vagy még később éltek ugyanebben a régióban, és hogy mit árul el mindez a korábbi evolúcióról. Ennek érdekében ilyen frissebb genomokkal is összevetették a leletből nyert genetikai állományt – mind a mitokondriális, mind a sejtmagi genomot. Ebből az összevetésből, és más, mai medvegenomok összehasonlítása nyomán az derült ki, hogy a barlangi medvék és a modern medvék evolúciója nagyjából 1,5 millió éve vált külön.

Érdekes módon ez a szétválás és a barlangi medvék körében megfigyelhető leszármazási ágak szétválása jellemzően a jégkorszakon belüli hidegebb időszakok elejére tehető, vagyis úgy tűnik, hogy az éghajlati viszonyok kulcsszerepet játszottak a barlangi medvék evolúciójában. Az elemzésekből ugyanakkor az is kiderül, hogy a kereszteződések gyakorlatilag folyamatosan voltak a fajok és fajok belüli ágak között.