SWTOR E3 ÖSSZEFOGLALÓ

Az E3 elején bemutatott fantasztikus filmtrailer után a BioWare elmondta, hogy ez az E3 valóságos újdonságbomba lesz a fejlesztőcég első MMO játékának korai rajongói számára. Ez így is volt, az E3 végeztével elég tiszta képet kaphattunk arról, hogy milyen is lesz majd a több mint 5 éve készülő nagy mű. Kaptunk számos fejlesztői naplót, interjúkat, in-game trailereket, aki pedig helyben kint volt felfedezhette Tatooine sivatagos vidékeit egy izgalmas történet főhősének szerepében. Menjünk is szépen végig a látnivalókon James Ohlen vezényletével.
Csont Szilvia
Csont Szilvia
2011. jún. 12. 21:05
SWTOR E3 összefoglaló

Az E3 elején bemutatott fantasztikus filmtrailer után a BioWare elmondta, hogy ez az E3 valóságos újdonságbomba lesz a fejlesztőcég első MMO játékának korai rajongói számára. Ez így is volt, az E3 végeztével elég tiszta képet kaphattunk arról, hogy milyen is lesz majd a több mint 5 éve készülő nagy mű. Kaptunk számos fejlesztői naplót, interjúkat, in-game trailereket, aki pedig helyben kint volt felfedezhette Tatooine sivatagos vidékeit egy izgalmas történet főhősének szerepében. Menjünk is szépen végig a látnivalókon James Ohlen vezényletével.

 

Ohlen elsőként az emelte ki, hogy a BioWare a hangsúlyos sztorit kívánja behozni az MMO játékok világába. Ezzel persze nem azt akarja mondani, hogy a többi játékban nincs ilyen, de korántsem kapott akkora szerepet, mint az Old Republicban fog. Ebben a játékban igazi személyiséget kap a karakterünk, nem csak egy tucat elf lesz Óperencia városának utcáin. Utólag megmásíthatatlan döntéseket kell hoznunk - ha egy szereplőt megölünk, akkor vége a dalnak, nem visszakozhatunk később -, aktív párbeszédeknek lehetünk részesei - nem monológokat kapunk az NPC-któl - és mindezt sokkal emberközelibbé varázsolja a teljes szinkron. Ezt tovább fűszerezi a csoportos párbeszéd lehetősége. Ha többen vagytok, akkor mind kiválasztjátok mit akartok mondani, majd a játék dob egyet és a nyertes lesz az aki hangot adhat véleményének. Ohlen úgy fogalmazott, hogy ezzel kicsit visszahozzák a régi papíros szerepjátékok hangulatát, mikor egy-egy esemény után az asztal körül ülők vitatkozhatnak, hogy ki, mit és miért csinált úgy ahogy.

 

Ahogy a fenti videóból láthattátok a kezdeti verzióhoz képest átszabták az interfészt, szerintünk nagyon tetszetős és jól használható lett. Az egyik legfontosabb elem, a térkép igen jól használható, elnyerte tetszésünket a dinamizmusa, ha megmozdulunk, átlátszóvá válik. Ha már mozgás, akkor jó hír, hogy bemutatták a bolygófelszíneken használható járművünket, a speedert (lvl25-ön kapjuk). A térképek méretesek lesznek, úgyhogy lesz is rájuk szükség. Méretes alatt azt kell elképzelni, hogy csak a Tatooine lesz akkora, mint a teljes Dragon Age: Origins bejárható területe. Itt jegyezzük meg, hogy a Speeder mellett lesz hagyományos taxi és gyorsutazás opció is, utóbbi oda visz minket ahova utoljára odakötöttük magunkat (= WoW-os HS).

A videóban kaphattatok egy kaszt gyorstalpalót is: mint tudjátok a játékban a 10. szint után tovább specializálhatjátok az alapkasztotokat, de ez nem azt jelenti, hogy onnantól kőbe van vésve a csapatban betöltött szerepetek. A WoW-hoz hasonlatosan 3 képességfán oszthatjátok le a pontjaitokat, illetve igazíthatjátok a kasztot a saját játékstílusotokhoz. A társ karakterekről túl sok újdonságot nem tudhattunk meg, az AI rendben volt, például nem bontotta a CC-t (korábbi összefoglalónkhoz katt).

 

A csapatkeresés egyszerű és gyors, könnyen áttekinthető ki hol tart a küldetésekben. A missziókra visszatérve pozitívnak hangzik az, hogy mindig van egy fő sztorivonal amit követünk és az ilyen típusú mellékküldetések, mint hogy "Ölj meg 10 buckalakót", csak kiegészítik a lényeget. A játékban nagyon komoly endgame tartalom lesz mindenki számára. A raideket Operation-nek hívják, ezek kellően összetettek, komoly történeti háttérrel. Aki inkább csak a szűk baráti körével szeret játszani, azokra számos Flashpoint, azaz 4 fős insta vár. A PVP kedvelőket a nyílt PVP szervereken túl külön Warzone-ok is várják, melyekből kezdetben 3 lesz. Akik rákaptak az űrcsatákra, azoknak is lesz mivel szórakozniuk a végjátékban. Az ismételhető küldetések többségében a Sith birodalom és a Köztársaság közti ellentét köré vannak kihegyezve.

Tatooine - A hivatalos fejlesztői napló

A játékban a KOTOR-hoz hasonlóan light és darkside pontokat kapunk a döntéseinktől függően. Ez egyben azt is jelenti, hogy lehetőségünk van a Galaktikus Köztársaság katonájaként kegyetlen döntéseket hozni és a Sith Birodalom követeként megsegíteni másokat és egy jobb jövőért harcolni. Amennyiben csapatban teljesítünk egy küldetést és nem mi nyerjünk a dobást a beszélgetésnél, akkor is annak fényében kapjuk a pontokat, amit mi akartunk mondani. Ha már pontok, akkor tegyünk említést arról is, hogy itt is építgethetjük kapcsolatunkat társkaraktereinkkel (5 követőt szedhetünk össze), velük Affection pontokat gyűjtögethetünk.

További gameplay jelenetékért és egy Daniel Erickson interjúért katt ide.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

48 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Enno
Enno
2011. jún. 17. 0:05
#37

Remélem még idén kijön kari előtt , elég hangulatosnak és jónak fest. ez a saját kis űrhajó ami kb a lakásod , benne a kis "droidjaiddal" akiket lehet ide-oda küldeni fejleszteni távolról osztani nekik az utasításokat nagyon tetszetős, és még mikor offline vagyok akkor is dolgoznak fejlesztenek küldiznek gyüjtögetnek , tök jó :)

False nerdrage ? Minden MMO-ban tucat vagy mivel rajtad kívűl még jópár millióan játszák , elég üres és értelmetlen ellenérvek voltak, a megnyilvánulás jelleme hát meg,,,

babem
babem
2011. jún. 16. 21:45
#36

Én Aion-oztam kb fél évig. Casual player vagyok nem is tagadom. Én ezeket a MMO játékokat kifejezetten a grafikai élmény miatt játsazom, tetszenek a változatos helyszínek és a kitalált élővilág, mind növényzet, állatok és emberek terén. A WoW-ot is kellőképpen játszottam.

Mindegyiknek egyedi grafikai stílusa va. Pl. Megtehette volna a Blizzard, hogy a Cataclism-ban változtat, de illeszkednie kellett a stílushoz, nem állhatott neki egy teljesen oda nem illő grafikát készítenie.

Ennek gémnek is van stílusa, nekem inkább az nem tetszik, hogy kevés helyszínt mutogatnak és azok is inkább a sivárabb, kevés látnivalóval randelkezők.

Egyébként menet közben is fejlődhet a grafika, lásd AION. A mostani verziója (2.5) is egész komolyat változott, de amit a 3.0 verzió előzetesében mutogatnak az bizony már elképesztő.

Az már egy másik tészta, hogy egy full részletességű 1950*1080-as megjelenítés esetén bizonyos helyeken a legerősebb gép is behal. Pl. AION várostrom esetén az én i5/Radeon5770 konfigom (ami nem egy csúcs de nem is alap) simán leesik 5-10 fps-re.

Félek, hogy a PVP részekben ahol többszázan is összejöhetnek, ugyanez lesz a végeredmény ebben is.

Magrathea
Magrathea
2011. jún. 16. 21:30
#35

False: Különböznek egy MMO-val szemben támasztott elvárásaink.

False
False
2011. jún. 16. 14:10
#34

A render video földbedöngölően jó, még úgy is hogy 600 millió sw klisét ellönek benne.De a játék maga egy 5lettelen tucat fos, semmivel nem nyújt többet mint bármeik mmo legyen az wow vagy lol, egyszerűen vicc hogy a bioware hová süllyedt, csinál egy ekkora szánalom szart a pénzért /mondjuk remélem bebukik majd jól mint a WHO/ és jó alaposan elkúrják vele a KOTOR franchise-t.A marketing BS-t meg nehogy benyeljétek, hogy story így meg úgy, tucat kis szar jedi leszel 40 millió másik kis tucat kis jedi mellett, bezzeg a Galaxies-ban.....éveket kellett nyüstölni hogy 1 jedi lehessen....ott még volt innováció, volt megújjúlás, de ez.

Azokat meg pláne ki fogom röhögni, akik pénz adnak ezért.

uristen
uristen
2011. jún. 14. 10:12
#33

Az a keves ember is gyorsan valt erre, aki meg mindg az SW: Galaxies -t jatsza.

gezu1025
gezu1025
2011. jún. 13. 23:34
#32

A grafikát igazából teljesen megítélni csak akkor lehet ha az ember játszik vele. De itt még nem tartunk.... Sajnos... :(

pl. A wow graikájáról azthittem, hogy egy fos. Kipróbáltam és rájöttem, hogy rendben van, csak undorító az 5 éveseknek tervezett stílusa, hányingerem van tőle.

Az sw:tor grafjának a stílusáról inkább jut eszembe egy amerikai képregény és ez nekem bejön. Nem maradéktalanul, de nem rossz, nem rossz.

exec79
exec79
2011. jún. 13. 22:57
#31

"Ha milliomos lennék, akkor sem játszanék ilyenekkel, kivéve, ha valaki fizet érte!"

jó kis ellentmondás...

Nem ismerem az életmódodat de ha ismerném tuti tudnék mondani 5 dolgot ami szerintem(!) egetverő pénzkidobás.

reednow
reednow
2011. jún. 13. 22:18
#30

Szerintem pénzért játszani a neten (MMO és egyebek) eleve egy beteges dolog; eget verő pénzkidobás. Inkább félre teszek kocsira, lakásra, egyebekre. Ennek már csak az a teteje, mikor az emberek PÉNZÉRT vásárolnak felturbózott karaktereket... amerikai betegség Európában. Ebből is látszik, hogy mivel már semmi újat nem tudnak kitalálni, inkább egy jó pár évre jövedelmező játékot gyártanak, melyet csak interneten lehet tolni...

Ha milliomos lennék, akkor sem játszanék ilyenekkel, kivéve, ha valaki fizet érte! :P

Asagrim
Asagrim
2011. jún. 13. 22:53

Egyátalán nem beteges dolog, a szerverköltségeket fizeted, meg esetleg a folyamatosan megjelenő új tartalmat amiért pluszba már nem kell fizetni.

Aki meg pénzért karit vesz az egy idióta, pont a karakterfejlődés a játszás lényege!

exec79
exec79
2011. jún. 13. 22:09
#29

akármilyen monitorod van ugyanannyi polygonból fognak állni a modellek, és ugyanolyan gagyi textúrák lesznek rajtuk, max a színek kicsit jobbak lesznek

MaximumGame2011
MaximumGame2011
2011. jún. 13. 21:52
#28

Ez Egy Mese... jó nagy csalodás... maga játék még jó is lenne... de ilyen mese grafikával.. kitörölhetik :O

Asagrim
Asagrim
2011. jún. 13. 22:01

Mutass már egy MMO-t aminek nem "mese" a grafikája ...

uristen
uristen
2011. jún. 13. 21:00
#27

Egy EIZO vagy dragab NEC monitoron ez is szepen nez ki majd, azok a monitorok nagyon szepen jelenitik meg a szamitogepen levo grafikai dolgokat korulbelul 400e forint korul kaphato mar egy atlagos widescreen EIZO. :D

Silenzio
Silenzio
2011. jún. 13. 18:33
#26

Nem, a játékot nem én rendeltem. Nem hívnak EA-nak. De nagyon nem értem, minek ez az elnagyolt, karikatúraszerű, és mellesleg rettentően WoWos, gagyi külső...

Asagrim
Asagrim
2011. jún. 13. 19:05

Erre már kaptál választ.

Ha egy játéknak a tervezett futási ideje több év, akkor nem grafikával, hanem grafikai stílussal kell elsősorban rendelkeznie. Ez a stílus neked személy szerint nem tetszik - nekem se -. Ennyi.

laczkow
laczkow
2011. jún. 13. 13:45
#25

Hali,

ha valakit komolyabban érdekelne a játék és a Republic oldalán fog karaktert kezdeni, akkor annak ajánlanám figyelmébe a guildemet. Itt minden infót megtaláltok a csatlakozáshoz, stb.: [LINK]

Ennyi lett volna a reklám, köszöntem. :D

Btw valaki írta, hogy nagyon megfogja dobni a szinkron a méretet. Jól tippelt a 20 gigára, mert a teszter verziója a játéknak pont annyi, de pssszt. :)

Asagrim
Asagrim
2011. jún. 13. 13:47

Háhá, akkor jól tippeltem! :D

gezu1025
gezu1025
2011. jún. 13. 13:18
#24

Hivatlos megjelenés dátum egyenlőre: 2011 (pletykák szerint november) legpesszimistább körökben beszélnek csak 2012-ről

Az, hogy mennyibe került a fejlesztés nem tudni, így minden egyes szám csak találgatás! De még régebben volt egy olyan nyilatkozat, (akkor 200m-ről beszélt mindenki nekik), hogy kész vicc lenne ha annyit költöttek volna el.--->kb ennyit mondtak (azaz semmit)

Grafikailag a játék rendben van, az animációk jók, az effektek szépek, (nézzetek meg egy gránát robbanást, vagy egy rakétát, vagy egy lángszórózást) le lett nyilatkozva, hogy hosszú távra tervezett mmo-t nem lehet a jelenlegi grafikai csúcshoz igazítani, mert elévül az idő alatt, ezért a jobb mmok-nál a grafikának a stílusa a lényeg. pl. a WOW grafnak is stílusa van (van akinek tetszik, van akinek nem. Én pont hányok tőle....) Itt is egy stílusa van a grafikának lesz akinek tetszik, lesz akinek nem.

Nekem az a véleményem, hogy szerencsétlen dolog volt pont Tatooine-t vinni az E3-ra, mert messze nem néz ki olyan jól, mint 1-1 gameplaybe látott havas rész. De itt pl. van erdős bolygó graf ami megintcsak szebb (szerintem), mint Tatooine. [LINK]

exec79
exec79
2011. jún. 13. 13:05
#23

hova?:)

exec79
exec79
2011. jún. 13. 12:31
#22

amire verik a nyálukat hogy "fully voiced" meg hú de interaktív lesz a quest npc, hát nemtudom nem igazán ezek hoznak lázba. Mutathatnának valami normális pvp-t vagy valami értelmesebb pve kontentet (amit eddig láttunk hát az közel 0 tank&spank volt). Valaki írta hogy idei megjelenés, ha jól tudom 2012-ben lesz csak...

exec79
exec79
2011. jún. 13. 12:28
#21

szerintem is ultra gagyi a kinézete és az animációk, ha nem SW lenne a neve akkor kb egy 235453-ik free to play mmo lehetne. Reméljük a játékélmény pótolni tudja majd ezt és nem egy nagy fail lesz mint annyi mmo előtte a közelmúltban.

Asagrim
Asagrim
2011. jún. 13. 12:32

Én nem is amiatt fintorgok rá amit láttam a videókban. én azért kételkedek benne, mert nem látni hova rakták azt a 300 milla dollárt, amibe eddig került!

uristen
uristen
2011. jún. 13. 12:10
#20

Nah, most kicsit kipihentebb vagyok, mint 1 orakor. Hat nem repdesek az oromtol, hogy "ez a jatek nagyszeru". Bizok benne, ez az erzes akkor fog elojonni, mikor ott leszek az SWTOR vilagaban, de ha akkor sem, gondok vannak. :S

Kajafun
Kajafun
2011. jún. 13. 12:04
#19

Silenzio

Ezt a játékot Te csináltattad rendelésre? xD

Csak mert nem értem ezt a felháborodást! :D

Asagrim
Asagrim
2011. jún. 13. 12:06

Igaza van, attól hogy MMO még nem kötelező úgy kinéznie, mintha 2001-ben álltak volna neki, és azóta nem frissítettek volna grafikus motort.

Silenzio
Silenzio
2011. jún. 13. 11:50
#18

Szánalmasan, gusztustalanul, undorítóan ronda ez a játék. A KOTOR sokkal szebb volt. 2003-ban... Kedves Bioware: a <mod>! Üdvözlettel: Szent Pál.

gezu1025
gezu1025
2011. jún. 13. 11:24
#17

Igen ez gond lehet a top5% kockának akik ott akarnak élni. De a többi aki csak játszana amikor kedve van, annak ez csak jó.

Asagrim
Asagrim
2011. jún. 13. 11:29

Nem csak a top 5%-nak, hanem azoknak is akik azt a top 5%-ot majmolják ... megsúgom hogy ez minimum 30%! Aztán később meg mindenhol máshol.

WoW-ban is számos olyan dolog vam amit ezer féleképpen meg lehet csinálni, és mára már a "leghatékonyabb" módszer a rutin, mert ha mást csinálsz, nem casual player, hanem noob vagy! Szóval a peer pressure általánosan jelen van az egész MMO-ban nem csak a top 5% nolifer 14h gametime blablabla kockáknál.

Zolti77
Zolti77
2011. jún. 13. 11:22
#16

Így van ha az élvonalban akarsz lenni akkor muszáj viszont senki nem kötelez rá hogy te az élvonalban legyél ez egyéni döntés ha neked tetszik a grindelés meg a farmolás akkor azt csinálod ha meg nem akkor nagy ívben teszel rá és fejlődsz aztán ha már max szinten vagy és unatkozol (remélem nem lesz ilyen mint a wow-ban ahol is a max szint = álsz SW közepén majd este 8-11ig raid aztán meg állsz SW főterén) elmehetsz szedegetni cuccokat craftolhatsz ha akarsz vagy kiadod a munkát a segítődnek te meg sörözöl a cimborákkal .....

Zolti77
Zolti77
2011. jún. 13. 10:57
#15

Asagrim mennyivel jobb az hogy lesz aki elintézi helyetted DE TE IS MEGTEHETED és nem kell várni a ferdeszemű farmerek megjelenésére nem lesz annyi bot miatti bann és idegesítő farmerek akik elrontják a játékélményt. Van most a wow-ban egy új szakma ásatásokat kell felkeresni napokat rászánni hátha véletlen szerencséd van és megtalálsz 1 ritka tárgyat nos ez olyan szakma amit kell csinálni hogy jobb legyél viszont napokat kell rá pazarolni és játék helyett pihenés helyett idegbajt kapsz mert sosem találod a cuccokat mennyivel jobb lenne ha elküldheted a segítődet és ásson ő majd ha megtalálta ami kell akkor szól

gezu1025
gezu1025
2011. jún. 13. 10:52
#14

Ezt is másold már ki akkor ember.

"De ha nem tetszik csinálja mindenki saját maga kézzel, mert úgy is lehet...."

Csinálhatod te magad is tolhatod 24/7 és futkoshatsz minden után, mint egy hülye (ez nem lesz nehéz, az alapok látom megvannak)

Hogy egy plusz opciót, egy plusz lehetőséget, ami csak pluszt ad miért nem lehet elfogadni jónak, soha nem tudom megérteni.

Asagrim
Asagrim
2011. jún. 13. 11:08

De a lényeget nem érted/értitek!

Ha másnak automatikus, akkor én már szinte rá vagyok kényszerítve, hogy én is a csicskáimmal csináltassam meg, mert míg azzal foglalkoznék hogy nyersanyagot gyűjtök craftoláshoz stb. addig nem fejlődik a karakterem. Ezt hívják "peer pressure"-nek, ami egy top guild-ben például eléggé domináns!

Zolti77
Zolti77
2011. jún. 13. 10:35
#13

Havidíj jobb választás mert így nem lesz Gazdag Istvánnak mindene, csóró magyarnak meg semmije. Ráadásul így sokkal folyamatosabb a játék bevétele így több az update is.

Sajna nekem is csalódás az eddigi game-play nagyon darabos még kevés a terület benépesítése és a pletykák szerint Novemberi megjelenésig már nem sok idő van, bár állítólag E3-alatt lebutított grafikával tartották a bemutatókat kevesebb mobbal (bár nekem az a véleményem hogy pont ilyenkor kéne villogni az ujj dolgokkal) szóval rá kell lépniük a gázra mert így még csak 1 MMO amit várunk csak nehogy pofára essen mind a játékos mind a gyártó cég.

/ 2
Vissza az oldal tetejére