A Starfield ötlete, ha hinni lehet a híreknek, 15-16 éve merült fel először – a nevet pedig 2013-ban védette le – az első hivatalos információ morzsát pedig 2018-ban dobta be a Bethesda az E3-on. Az azóta eltelt években egyre nagyobb izgalommal várták a rajongók és gamerek az új franchise-t, az „űr-Skyrimet”, amiről a pár hónapja kijött 45 perces videó rengeteg mindent elárult, jó pár dolgot pedig sejtetett. Egyből el is indult a vita az 1000 bolygóról, a procedurálisan generált tartalomról, a „minden felfedezhető, de mégsem” kérdésről és úgy tűnt a Starfield nagy port kavar már úgy, hogy még egy percet sem játszott vele senki. Most viszont megérkezett és úgy tűnik az ígéretek nagy részét tartja is a játék.
Az első 15-20 perc (természetesen a másfél óra karakter generálás után) már egy csomó olyan utalást és kikacsintást tartalmaz, amit gamer szemmel egész egyszerűen nem lehet nem észrevenni. Az indulás olyan, mint a Skyrim eleje, ahol visznek a vesztőhelyre, a nagy felfedezés a bányában teljes mértékben Mass Effect utalás (ha nem annak szánták, akkor is az), aztán röviddel azután kapunk egy olyan karórát, mint bármelyik Fallout játékban a Pip-Boy-t… szép munka Bethesda, mert koppintás nélkül is sikerült olyan apróságokat beletenni a játékba, ami ismerős és jól is lett integrálva, meg persze saját játékok felé nyúl nagyrészt.
Abban biztos vagyok, hogy a karakter generálóval mindenki kiéli magát vérmérséklete és ízlése szerint, mert tényleg szinte bárkit ki lehet hozni belőle és külföldi oldalakon kész gyűjtemények születtek már a Star Trek, Maffiózók, Breaking Bad, David Bowie és hasonlóan népszerű címek, karakterek elkészítéséből. Az sem csoda, hogy rengeteg mod jelent meg már most a játékhoz és ezek jó része a grafikával foglalkozik – a másik leggyorsabb reakciót pedig az intim jelenetek modjai ihlették, no komment, persze nem is számítottunk másra.
A Starfield univerzumába megérkezve tényleg nem aprózták el a tempót. Nagyjából az első órában ránk szakad minden. A nagy küldetés a Constellation nevű felfedező/kutató csapattal, aminek mi is tagjai leszünk. Kapunk egy űrhajót, elvileg miénk az egész ismert világegyetem, de az ismeretlen részei is, ha el tudunk evickélni odáig. Elkezdhetjük felfedezni az első óriási, 4 nagy kerületből álló várost New Atlantist és majdnem bármelyik utunkba kerülő bolygóra leszállhatunk, szkennelhetünk, felfedezhetünk, építgethetünk, bár ez utóbbihoz nyersanyag is kellene. És ha már nyersanyag, elkezdhetjük gyűjtögetni a periódusos tábla megannyi – szinte összes – elemét, elkezdhetünk fejlesztéseket kutatni, legyártani, fegyvert, űrruhát fejleszteni, bázist építeni. Vagyis a szabadság tényleg hatalmas, de egyszersmind letaglózó is.
Zavarba ejtően sok tennivalót vág hozzánk a játék és tényleg idő kell ahhoz, hogy átlássuk, felfogjuk, rendezzük a gondolatainkat és mint egy dzsungelben elkezdjük kivágni magunkat a sűrűből. Persze lehet egyből a fő küldetést is követni, de akkor is záporozik ránk a sok élmény, lehetőség, amire talán a legjobb példa, hogy egy elcsípett NPC beszélgetés elég ahhoz, hogy kapjunk egy activity-nek hívott kis mellékküldetést, ami az apróságtól a komolyabb mellékküldetésig terjedve bármi lehet. Küldetésekből pedig nem lesz hiány, mert a sokféle frakció és a rengeteg NPC mind velünk szeretné elintéztetni szerencsére ügyes-bajos dolgait, emellett 4 komoly háttérrel és saját történetszállal rendelkező társunk is lesz. Ha pedig ez sem lenne elég, akkor felfedező, szállító, fejvadász, rendfenntartó küldetéseket is vállalhatunk egy terminál segítségével.
A pár óra alatt sikeresen megalkotott karakterünkhöz az is hozzátartozik, hogy a játékon belüli szépségklinika az Enhance! segítségével bármikor újra tervezhetjük, alakíthatjuk – a legegyszerűbb „hajvágástól” kezdve az életkor, bőrszín, testalkat és a nemünk megváltoztatásáig. Itt jönnek képbe még a perk-nek hívott extrák, amin belül egy frakcióhoz lehetnek komolyabb szálaink, kijelenthetjük, hogy intorvertáltak vagy extravertáltak vagyunk, hogy élnek a szüleink és találkozunk velük és hasonlókat – érdekesség, hogy ezeket a perkeket le is szedhetjük magunkról, ha akarjuk egy beszélgetés vagy hasonló segítségével játék közben. És hacsak valakinek nincs komoly ellenérzése, én nagyon javaslom a szüleink élnek perket felvenni (ezek mind opcionálisak), mert nagyon jófej történeteket és komoly ajándékokat is kapunk tőlük időnként.
Ezután felszerelésre is szükség lesz, ami főként fegyverből, űrruhából, normál ruhából és jetpackként használható, itt boost packnak hívott hátizsákból áll - és van igazi hátizsák is, aki arra vágyik. Egy két gyógyszer, ennivaló, némi lőszer és már indulhatunk is. A következő nem túl könnyű döntés a karakterünk hátterének kiválasztása és később szintlépéskor a skillpontok elosztása lesz. A háttérnél érdemes a játékstílusunkhoz választani, de senki nem mondta, hogy a professzorból nem lehet kemény kommandós vagy űrpilóta. A képzettségeket 5 részre osztja a játék: physical, social, science, combat, tech, ezeken a kategóriákon belül pedig 15-16 felé, 4 szinten osztogathatjuk a pontokat.
Az elején egész egyszerűen nem lehet jól dönteni és komoly időbe fog telni, hogy minden lényeges dologhoz értsünk, vagy legalább kicsit jók legyünk benne.
Érdemes először az alapokkal kezdeni: nem árt ha kicsit több a HP-nk vagy többet bírunk el (soha nem lesz elég, mindig túl fogjuk pakolni magunkat, lásd Skyrim és Fallout), jó, ha választunk egy fegyvertípust ami illik hozzánk, az sem baj, ha a kutatásokban jártasabbak vagyunk, zárnyitáshoz is jó érteni, a pilóta és boost pack is egy nagyon hasznos skill, de gyártani is tudni kellene… Szóval a Skyrim rendszeréhez képest itt sokkal több irány és apróság van ami felé elmehetünk, kiképezhetjük magunkat szakácsnak, fegyverszakértőnek, tudósnak, geológusnak, kémikusnak, navigációs zseninek, ninjának, sportolónak és így tovább. A jó hír, hogy nincsen level cap, vagyis idővel elvileg minden skillt maximumra fejleszhetünk. A játék pedig a bolygók, küldetések terén szintén végtelen, bár egy ponton a változatosság kikopik belőle.
A következő nagy tétel az űrhajónk, hiszen egy egész galaxist kell bejárnunk. Szerencsére hamar kapunk egy járgányt, ami egyébként nagyon is használható. Ha azonban rengeteget legóztunk gyerekként vagy mérnöki vér csörgedezik az ereinkben, akkor jó hír lesz, hogy a hajók vásárlása mellett szabadon módosíthatjuk, szedhetjük szét és rakhatjuk össze modulokból a hajóinkat. Persze kell hozzá pénz és bizonyos skillek is szükségesek a jobb darabokhoz, de a különféle nagyvárosok és frakciók hatalmas választékot jelentenek.
A legjobb pedig, hogy a személyre szabásban mind a játékstílus, a kinézet, a funkció és a díszítés is benne van. És itt szembesülünk az üzemanyag, a reaktor által generált energia mennyisége és a raktér örök problémáival is – igen, itt sem fogunk elférni és legszívesebben mindenki egy ormótlan kereskedőhajóval járná a világot, amit persze jól megpakol a rengeteg összeszedett nyersanyaggal és komponenssel.
Bolygóról bolygóra járva fel fog tűnni, hogy valóban nem lehet majd mindent bejárni, gáz óriásokra ugyanis nem enged leszállni a játék. Ha pedig szilárd a felszín, akkor is határokba fogunk ütközni, de hozzátenném, hogy egy bolygó felfedezése így is hatalmas és időigényes feladat tud lenni. Az biztos, hogy az égitestre jellemző ásványokat/elemeket megkereshetjük, de emellett ott vannak még az adott bolygóra jellemző különlegességek (pl. meteor becsapódás utáni kráter, egyéb geológiai, kémiai, botanikai képződmény), valamint az ott élő – ha van ilyen – fauna és flóra feltérképezése és szkennelgetése.
Szó szerint órákba telhet egy bolygó 100%-os felfedezése azért is, mert egy-egy ritkább elemre nehéz rábukkanni, a növények/állatokból pedig jó néhány példányt meg kell találnunk ahhoz, hogy elérjük a 100%-os szintet. Repülő vagy tenyér méretű bogarak szempontjából pedig ez nem a legkönnyebb, de olyan ragadozókba is belefuthatunk, amik komoly fejfájást okoznak, pláne, ha csordában járnak. A változatosság terén az élményem itt is kétoldalas: egyfelől tényleg szuper lényeket találni, érdekes növényeket és apróságokat, de ugyanazzal a lénnyel, kicsit más színben összetalálkozni máshol is.
Lehet úgy is nézni, hogy nem lehet végtelen mennyiségű idegent kitalálni (és a procedurális generálás furcsaságai maradjanak a No Man's Sky-ban), vagy hihetőnek kinéző állatot gyártani, vagy úgy is, hogy egy univerzumban elképzelésünk szerint némi hasonlóság lesz az életformák között. Akárhogyis, bevallom többnek jobban örültem volna, bármennyire is nem kevés, ami van. A bolygó felfedezés viszont a korábban említett időigényesség miatt macerás és fárasztó is lehet, egy bolygónak több pontján is lehet, hogy le kell szállnunk és ami a legfájóbb az egészben, mindent gyalog járunk be. Játékmechanika oldalról sem értem azt, hogy 2330-ban miért nincs egy sikló, robot vagy hasonló - oké, ne tudjon repülni, de legyen gyorsabb, mint én és oké, ne lehessen használni, ha harcban vagyok épp.
Az egész űr/sci-fi korszakot érthetetlenné teszi az, hogy a csúcsszuper űrhajómból kiszállva szépen gyalog kezdek bejárni egy egész dög nagy bolygót, ahol 1500 méterekre is vannak egymástól az érdekességként, ismeretlen épületként vagy barlangként aposztrofált pontok - mindezt pedig, a hab a tortán, egy sok szempontból használhatatlan térképpel, ami a városokban még fájóbb. És egy, másfél kilométert, hacsak nem vagyunk tökéletesen arra kigyúrva, bizony 20-30 perc is lehet lefutni, főleg, ha több helyet is megcélzunk. Ezt szerintem csak a felfedezés legnagyobb megszállottjai tudják értékelni, a többieknek kisebb-nagyobb macera lesz.
A fegyveres harc tekintetében sok féle harcmodor rendelkezésünkre áll, egyfelől a fegyver arzenál is sokoldalú, másfelől a tank, a lopakodós, a mesterlövész, a közelharcos skillek mind elég jól működnek. Elsajátíthatunk egy pszichonikus képességhez (Neurostrike) hasonló tudást is, de bevallom ezt még csak papíron láttam eddig. Az ellenségeink pedig változó teljesítményt nyújtanak, ami azért jó, mert tényleg vannak, akik ostoba módon állnak, vannak akik taktikázva fedezékbe bújnak és van aki visszavonul, ez azt az érzetet adja, hogy nem kaptafa kalóz, bandita, idegen lény áll velünk szemben.
Idegen lényekből már említettem, hogy sok félével találkozni, de külön érdekes része lesz a Starfieldnek, hogy a háborúból megmaradt „betanított” katonai alkalmazásból és kísérletekből szabadult dögökkel is összefuthatunk, a koronát az egészre pedig egy Falloutos, a Deathclaw-okra jellemző szörnyeteg teszi fel majd, de erről, a spoilerek elkerülése érdekében most ennyit.
A Starfield világának jól áll a retro-futurisztikus köpeny, úgy is, hogy bizonyos szempontból megmosolyogtató, hogy 2330-ban milyen sok az emberi munka és az analóg megoldás. Hozzá tartozik az is, hogy atechnológiával kapcsolatban nem sok infót kapunk, mondhatni a Mass Effect ehhez a világhoz képest egy technológiai enciklopédia, pedig tudjuk, hogy ott sem vitték túlzásba, nem ezen volt a hangsúly.
A különböző nagyvárosok és frakció fővárosok változatosra sikerültek és nagyon sokat dobnak a játékon. Az egyik egy gazdagságot és kultúrát idéző nagyváros, a másik mintha a Cyberpunk Night City-je lenne, de érdemes mindenhová ellátogatni, mert jól összerakott, jól megtervezett és rengeteg részlettel gazdagon ellátott területek ezek, látszik rajtuk a törődés.
Az NPC-kkel kapcsolatban már vegyesek az élményeim. Egyfelől a fő karakterek és anevesített NPC-k jól vagy jobban ki vannak dolgozva, de az átlag „citizen” gyakran mozog furcsán, ül le 2 méterre a szék fölé és az arcmimika is néhol egy agyon botoxozott szerencsétlenre hajaz. Az biztos, hogy rengeteg ember él a városokban és főként a hátteret adják, azonban a karaktergenerálásnál látott hatalmas változatosság itt kissé visszább esik. A ruhák szempontjából azonban megint csak nagyon pozitív, hogy rengeteg féle van, a frakciók és különféle szakmák egy ponton túl jól megkülönböztethetőek és tényleg színes forgatagot ad az összkép.
Külön kiemelném az űrbéli találkozásokat, amiket egy bolygóhoz való odaugráskor generál a játék – nagyon jópofa, vicces és megindító találkozásokkal rakták tele a játékot, vagyis nem csak üresség/űrcsata van, hanem összefuthatunk bajba jutott vándorokkal, párterápián levő férj és feleséggel, partihajóval, nagymamával, „iskolabusszal” és utazási irodával is többek között.
A négy fő-mellékszereplő társunk pedig mind árnyalt és jól összerakott háttérrel, személyiséggel rendelkezik, de nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy pl. Sarah, a constellation vezetője egy nyomulós és zavaró karakter lett, aki rád akaszkodik és nem hagy békén a saját történetével, amíg meg nem oldod és le nem zárod.
Maga a történet jól meg lett írva és vannak benne izgalmas csavarok, de a karakter állandó bökdösése, hogy „menjünk már” és az, hogy addig nem küldheted el míg 2 küldetést meg nem csináltatok egyfelől érthető fordulat, hiszen nem hagyunk félbe egy ilyen fontos dolgot, másfelől az előadásmódja irritáló lett. Kár érte, pedig tényleg nem a történetszálon múlott.
A játék szeptember 1-én indult verzióját játszva szerencsére komolyabb buggal nem találkoztam. A küldetések működtek, a párbeszédek is, az NPC-k a helyükön voltak, a quest itemek nem tűnnek el vagy nem maradnak nálunk. A harc/űrharc jól lett implementálva bár ez utóbbi, érthető módon nagyon arcade- jellegű lett. Néhány grafikai bug, NPC elcsúszás volt a legnagyobb probléma, amibe belefutottam. Játéktechnikai szempontból azonban van még pár apróság. Az egyik a bolygókon való utazás/sétálás, ami tényleg fájó pont és borzalmasan lassú. A másik, hogy ha belélegezhető az adott a bolygó levegője és más ártó hatás sem sújtja, levehetjük az űrruhát és a sisakot is, de ezzel sok páncélzatot és egyéb buffot veszítünk.
Hasonló a városokban is a helyzet, lehet öltözgetni és sima ruhában járni, de ha harcba keveredünk akkor nagy hátrányban vagyunk, visszaöltözni macerás és gyorsgombról egyelőre nem működik. Így pedig teljes szkafander-sisak kombóban fogunk mindenhová menni, legyen vegyesbolt, luxus étterem, szerelőműhely vagy épp ellenséges bázis.
Összességében rengeteg, több száz órányi anyag van a Starfieldben és hatalmas – kezdetben tényleg zavarba ejtően nagy – szabadságot ad a világ felfedezéséhez. Aki „űr-Skyrimet” várt, az megkapta, rengeteg Elder Scrolls és Fallout sorozathoz kapcsolódó jellegzetes Bethesda megoldásból gyúrták össze a Starfieldet. Tökéletesség és tökéletes szabadság sehol nem létezik, de amit ki lehetett hozni a játékból, az benne van, és az első pillanattól kezdve fejleszteni fogják a rajongók is a moddereknek hála. A hibáival együtt úgy gondolom, hogy nem hiába játszanak vele rengetegen és ha az ígéretek meg is voltak spékelve egy csomó marketinggel, a fő vonalakat és a játék alapjait tekintve nagyon jól sikerült teljesíteni. Aki eddig várt nyugodtan vágjon bele, csak ne felejtsen el 2 hét szabadságot kivenni és hideg élelmet bekészíteni – kelleni fog!
