Sokaknak lesz elérhető az 5G a Qualcomm friss menetrendje alapján

A vállalat az IFA-n elárulta, hogy már jövőre elérhetőbbé tenné az 5G támogatást.

Sokaknak lesz elérhető az 5G a Qualcomm friss menetrendje alapján

A Qualcomm hosszú évek óta a piacvezető chipdizájner szerepét tölti be az okostelefonok és a táblagépek szegmensében. Éppen ezért nagyon fontos, hogy milyen fejlesztésekkel készül, hiszen az érkező mobiloknak a jelenetős része azokat a komponenseket fogja használni. Tehát a Qualcomm jelentősen hozzájárulhatna ahhoz, hogy az 5G szélesebb közönség számára is elérhető legyen, és a vállalat az IFA keretében ki is emelte, hogy éppen ez a célja.

Jelenleg csak a Snapdragon 8 csúcsszéria esetében lehet megoldani az 5G támogatás biztosítását, ráadásul ez most még különösen komplikált. A megfelelő mobilplatform használatba vételét követően a különálló 5G hálózati modemet is be kell szerezni, és a tervezés során annak is kell helyet biztosítani a beltérben. De ez hamarosan meg fog változni. A Qualcomm már dolgozik azon, hogy integrált 5G egységgel megtoldott chipdizájnokat hozzon létre, ez ugyanis több szempontból is előnyös. Bár egy kicsit maga a rendszerchip nagyobb lesz, és komplexebbé is válik, de az eszközök tervezése egyszerűsödik, kisebb lesz a teljes fogyasztás, és olcsóbb hozzáférhető. Szóval a partnerek szempontjából jóformán csak előnyökkel jár az integrált felépítés.

Berlinben bejelentette a cég, hogy 2020-ban már nemcsak a Snapdragon 8 széria esetében lehet majd hozzáférni az 5G technológiához, hanem megnyílik ez  a lehetőség a Snapdragon 7 és a Snapdragon 6 sorozatok irányába is. Jelentősen szeretné bővíteni a Qualcomm a következő évben az 5G-s portfolióját. És úgy véli a vállalat, hogy az 5G terjedése sok területen hozhat majd előrelépést a felhasználói élményben.

Galéria megnyitása

A vállalat közleménye szerint a Snapdragon 8 szériával kapcsolatos új generációs megoldásokról az idei év későbbi szakaszában lesz majd szó. Októberben vagy novemberben leplezheti le egy külön esemény keretében a Qualcomm a Snapdragon 855 utódját, ami már 5G-vel megtoldva is testet ölthet majd, de ebbe most nem ment bele a cég. A Snapdragon 7 szériánál viszont még az idén elindul az első minták kiszállítása, szóval a jelek szerint előbb lehet bevetésre kész, mint a csúcsra szánt hasonló megoldás. Az is kiderült, hogy az 5G-s Snapdragon 7 mobilplatform már minden kulcsfontosságú régió infrastruktúráját támogatni fogja az összes frekvenciatartományban, szóval egy fejlett modemet fog bevetni a vállalat. Ez egy kicsit meglepő lenne, de igazából nem a Qualcomm az egyedüli, ahol ez a stratégia látszik kirajzolódni.

Az 5G modem átlagon felüli helyigényel rendelkezik, így egy felsőkategóriás egységet nagymértékben meg tudja növelni, ezt lehet látni a Huawei esetében a Kirin 990 5G-nél, ami a TSMC-nél 7 nm-es EUV eljárással készítve is nagyobb lett 100 mm2-nél. És valószínűleg éppen emiatt van az, hogy a Samsung az IFA-n egy olyan integrált 5G modemes lapkát harangozott be Exynos 980 néven, ami „csak” felső-középkategóriás lesz, a teljesítményét tekintve éppen a Snapdragon 700 szintjén mozoghat. Szóval a Qualcommhoz hasonlóan gondolkodhat a Samsung is.

A Qualcomm elmondta, hogy a készülő 5G modemes Snapdragon 7 szériás lapkája iránt már több meghatározó vállalat is nagy érdeklődést mutat. Készíthet majd ezt kihasználva kiváló képességekkel rendelkező középkategóriás mobilokat 5G támogatással mások mellett az Oppo, a Realme, a Redmi, a Vivo, a Motorola, a HMD Global és az LG Mobile is. Ezek a partnerek már mind bejelentkeztek az újdonságért, de valószínűleg egy sor további gyártó is igénybe veszi majd ezeket a fejlesztéseket.

A Snapdragon 6 széria kapcsán pedig azt közölte a Qualcomm, hogy 2020 első felében indulhat majd meg az első chipek mintáinak a leszállítása. És azok a mobilok, amik már ilyen költséghatékonyabb rendszerchipnek adnak otthont, 2020 második felében, az év végéhez közeledve kerülhetnek a boltokba. A várakozások szerint 2020 végére már akár a 300 dolláros árszintre is leszorulhat az 5G támogatás. Az viszont borítékolható, hogy az integráltság ellenére azért a mobilgyártók megkérik majd ennek az opciónak a felárát.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap