Kutatók és mérnökök a világ minden táján rengeteget dolgoztak azon, hogy Chilében a Vera C. Rubin Obszervatóriumban a világ legnagyobb és legkomplexebb kamerája munkába állhasson. Már 2020-ban foglalkoztunk ezzel a különleges konstrukcióval, és bár az eredeti tervekhez képest sokkal tovább kellett várni arra, hogy munkába álljon, az 5 éve tesztel kamera most már elkezdhette az eget pásztázni.
Világszerte a különböző űrkutatási, csillagászati létesítmények elképesztő technológiákat alkalmaznak, hogy minél többet tudjunk meg a minket körülvevő világról úgy, hogy közben nem kell elhagynunk a Földet. Egészen elképesztő megoldásokkal lehet találkozni alkalomadtán, ilyen a 3200 megapixeles – vagy ha úgy jobban tetszik, 3,2 gigapixeles – LSST (Legacy Survey of Space and Time) kamera is, amit a napokban állítottak hadrendbe, és a tervek szerint legalább 10 éven keresztül fogja az eget figyelni.
A mobiltelefonokban körömnyi méretben meg lehet oldani 200 MPixelt, de itt úgy kellett a szakembereknek egy 3200 megapixeles kamerát építeni, hogy mellette még a pixele mérete is hatalmasak. Így lehet elérni a nagy fényérzékenységet alacsony zajszint mellett, ami az űrkutatás során elengedhetetlenül fontos. Éppen ezért nem egyetlen szenzorról, hanem valóságos szenzorhálózatról beszélhetünk itt. Összesen 201 darab 16 MPixeles CCD képérzékelő van összehangolva egy tömbbe, 10 mikronosok az egyes képpontok (a mobilokban ez sokszor az 1 mikront sem éri el), és 189 szenzor dolgozik aktívan a képalkotáson.
64 centiméter a „gyújtófelület”, vagyis a teljes szenzorhálózat mérete. A képekre a hő rossz hatással van, és a képszenzorok bizony fel tudnak melegedni, éppen ezért a fejlesztők egy speciális hűtőrendszert is biztosítanak a szenzorcsoport számára. A rendelkezésre álló információk szerint a képalkotó felületet akár mínusz 100 fokra is le lehet hűteni, hogy még kisebb legyen a zaj az elkészült felvételeken. A berendezés fejlesztése 2015-ben indult, de az első tervek 2012-ben születtek meg az SLAC berkeiben.
Az összetett szenzorhálózattal ellátott kamerához egy gigantikus objektívre is szükség volt, ezt a szerepet a Charles Simonyiról elnevezett űrtávcső tölti be (Simonyi Survey Telescope), ami 8,4 méteres főtükörrel rendelkezik. A kamera tömege 2800 kg, ami nagyon soknak hangzik, de valójában a teleszkóphoz képest szinte jelentéktelen értékről beszélhetünk, az ugyanis 199 580 kg-ot nyom. Együtt az egész rendszer 220 tonnát nyom. És bár tényleg eszelős számadatokról beszélhetünk, ennek ellenére úgy épül fel a kamera, hogy nagyon gyorsan mozgatható, mindössze 5 mp alatt át lehet állítani más célpontokra.
A Vera C. Rubin Obszervatórium ékessége nagyjából 45 Holdnak megfelelő felületet lát a világűrből, és akár 2 másodpercenként képes felvételeket rögzíteni. Persze a képalkotás sebessége itt jelentősen függ majd a beállításoktól, a kutatók céljától. Sokféle projekt megy majd a következő években a kamera használatával. Egyetlen éjszaka alatt akár 20 TB-nyi képi anyagot generálhat a kamera, és az adatokat a világ számos pontjáról el lehet érni. Mint ahogy a kamera vezérlése is többnyire megoldható a távolból, hogy a kutatóknak könnyebb legyen vele dolgozni.
Első körben 678 képet készítettek a kamerával 7 óra alatt, de a tervek szerint több mint 1000 felvétel fog megörökíteni éjjelente, és nagyjából 20 milliárd galaxisról állítanak majd össze egy „katalógust” a kutatók a következő 10 évben. Egy film is készül majd a felvételekből, ami páratlan részletességgel fogja bemutatni a megörökített objektumokat, és konkrétan ehhez a projekthez 3 naponta fogják végigfotózni az eget. Ennek kapcsán arról írtak, hogy az új kamerával beléptünk az astrofilmezés új korszakába.
