Clive Sinclair a ZX Spectrum esetén még tiltakozott, amikor computereit játékgépnek nevezték. Hiába arra használták nagy számban, erre azonban csak az utolsó gépük, a 128k-s Spectrum megjelenésekor épített marketinget.

Sinclair saját bevallása szerint nem szerette a videojátékokat, de később, még az Amstrad-ügylet előtt is elismerte azok fontosságát a számítógépek szempontjából. Sőt, abban az időben a Sinclair egy játék-célú készüléken dolgozott, mely már nagyjából készen is volt. A készülő masina kódneve LC3, ami az olcsó színes számítógépet jelent, egyesek szerint a Low-Cost Color Computer 1983-ból, de talán logikusabb a 3-as számot úgy indokolni, hogy, "C" kezdőbetűből van ennyi.

Hiába van ott a "Computer", az LC3 elsősorban nem számítógépnek készült, hanem játékkonzolnak. A projekt Martin Brennan nevéhez fűződik aki 1982-ben csatlakozott a céghez, hogy AI algoritmusokkal foglalkozzon. Neve a hurokszalag-kazetta lejátszó - a Microdrive - ZX Spectrumhoz illesztésénél is előkerül, méghozzá az Interface-I fejlesztésével kapcsolatban.

De Brennan saját álmait sem engedte el: egy olcsó, színes játékkonzolt képzelt el, mely bővíthető, és akár egy teljes számítógéppé is válhat ily módon, mindezt egyszerűen és olcsón. Ez egyébként nem volt egyedülálló megoldás már akkor sem. Az 1979-es Mattel Intellivision konzol esetén ugyanezt az utat választották. Mivel annak képességei eleve szerényebbek voltak, a tervezők egy 6502-es processzor alapú, extra memóriával, és adatmagnó csatlakozással felvértezett billentyűzetet készítettek.

Azonban ez önmagában szinte már egy számítógép volt, azt leszámítva, hogy az Intellivision konzolon keresztül adott képet. Brennan ebben másképp gondolkodott. Ötlete az volt, hogy egy egyszerű, "két chipes" alaplapot épít, Z80-as processzorral, az operációs rendszerhez, és a cartridge-ok kezeléséhez elegendő ROM-mal - szemben a ZX Spectrummal, melynek ehhez még interfész is kellett -, és egy pici - talán 16k - memóriával, ahová a cartridge kazettákról a játékok töltődnek be.

Egy kisméretű, Sinclair-fekete készülék, elöl egy ROM-cartridge nyílással. BASIC nyelv, és a magnó csatlakoztatás lehetősége is azonnal rendelkezésre áll. Természetesen nem fekete-fehér - talán 16 színt képzelhettek el -, ULA chippel megoldott grafika, emellett e chip további funkciókat is ellátott volna. Betű-, pontosabban karakter alapú, ezért viszonylag gyors képernyőkezelés, mivel a karakterek módosíthatóak, a módszer így hatékonyabban működik, mint a grafikus változat. Ez nem is csoda, 40x25 karaktert (= 1000 "dolgot") nagyságrendekkel gyorsabb kezelni, mint 192x256 pixelt (kb. 50ezer "dolgot").

Brennan az operációs rendszeren és a BASIC nyelv fordítóján dolgozott, miközben egy prototípus alaplapot is elkészített. Az LC3 projekt egy működő, összedrótozott áramkörig jutott a volt Sinclair dolgozók szerint, de ennél tovább nem. Sem rendes alaplap, sem burkolat nem készült hozzá, és úgy néz ki nem is maradt fenn semmi, leszámítva néhány Sinclair dolgozó nyilatkozat közben elejtett információmorzsáját. A fejlesztés lelassult, mikor az LC3-mal párhuzamos projekt, a QL gyártásával kapcsolatos nehézségek elértek egy határt. Az LC3 két kulcsemberét ekkor ugyanis más, fontosabb területekre helyezték át a cégnél.

Végül 1983 végén elvetették az egész konzolosdit. A "rendes" számítógépek ára eleve folyamatosan csökkent, és nem akartak a jól fogyó ZX Spectrumnak konkurenciát állítani. Ez pedig az LC3 ötven font körüli tervezett árával valósággá is válhatott volna, ráadásul kevesebb haszonnal, mint a Spectrum esetén. A viszonylag drága cartridge-k sem biztos, hogy vásárlóra találnak. A szalagos adatkazetták ára ráadásul azok töredéke volt csak. Bár licensz díjakat is kiszabhattak volna a kornak megfelelően, és azon keresztül akár a tetemes haszon megszerzése is lehetséges. A később megjelent Nintendo is hasonló koncepcióval dolgozott: egyszerű, de kifinomult gép, a konkurenciához képest "rendes" grafikával, és egyedi programkazettákkal. Az pedig - mint ismert - sikersztori lett.

Hogy mi lett volna, ha mégis megjelenik, nem tudjuk, de azt igen, hogy a vasfüggönyön innen nem féltek annyira a kudarctól. Mivel a Z80 processzort már visszafejtették, és több helyen gyártották is a keleti blokkban, nem volt akadálya, hogy számítógépeket építsenek köré. De nem csak saját gépek készültek, a Sinclair modelleket is gátlástalanul koppintották - a bonyolult ULA chipet visszaváltoztatták az elérhetőbb logikai IC-ből álló összetevőire, egyes gépeknél pedig jelentős bővítések is történtek. Ez ellen Sinclair, még ha akart sem tudott volna hatékonyan fellépni. Emlékezzünk: a Spectrum ROM nem képezte a tulajdonukat, ezt a problémát elnapolták, és nem is orvosolták egészen az Sinclair-Amstrad-vásárlásig.

A valósághoz az is hozzátartozik, hogy a mi oldalunkon megvásárolni sem tudta a volna "nép" a Spectrumot, és nem csak azért, mert nem került az országba. Az ára oly magas volt, hogy az átlagfizetésünket akár tíz évig kellett volna eltenni, hogy megvehessük. Így a szovjetek is inkább forrasztópákát ragadtak és építettek maguknak számítógépet. A helyzet hazánkban is hasonló volt. A kispénzűek maguknak építettek, a picit tehetősebbek KIT-et vásároltak, pl. a Homelab sorozat képében. A C16/Plus/4, majd később az EP128 importja aztán lényegében megoldotta nálunk e kérdést. De lássuk mi hogy alakult a szovjeteknél.

A leningrádi székhelyű Intercompex Hobbit gépe, és az ALF TV Game lényegében ZX Spectrum gyökerű játékkonzolok voltak. Pontosabban a Hobbit egy gépcsalád volt, az első változatot oktatási célokra is szánták - általában 64k memóriával, rendes billentyűzettel, mely a hagyományos mellett arab, és cirill karaktereket is tartalmazott.

5.25" hajlékonylemezt kezel, emellett hálózati csatlakozás, mely nemcsak a gépek egymással, de PC-vel való csatlakoztatását is lehetővé tette. Ezen keresztül az oktató figyelemmel kísérhette az egyes gépeken folyó munkát, sőt egy fagyás esetén visszatölthette a tartalmat, melyet elemezni tudtak. A gépet továbbá CP/M és monitor program, hagyományos és TTL monitor csatlakozási lehetőség, valamint 12%-kal gyorsabb órajel jellemzi, ráadásként három kontrollert dughatunk rá: egy Kempston és két Sinclair kompatibilis port található a gépen, sőt merevlemezt is csatlakoztathatunk hozzá, mely DOS kompatibilis fájlrendszerrel dolgozott.

1990 szeptemberében a Hobbit két alkotója átruccant az Egyesült Királyságba, hogy bemutassák művüket, melyről az 1990 szeptemberi Your Sinclair 57-es száma írt.

A Hobbit esetén a várakozással ellentétben nem ROM cartridge-okon érkeznek a játékok, hanem a hagyományos módon, kazettáról töltődnek be. A konzolhoz egy kisméretű billentyűzet is csatlakoztatható. 200 font volt a tervezett ár, ez egy botkormányt és két játékot is magába foglalt a konzolon kívül. Megjegyzem, ugyanekkor, ugyanennyire vitték le Sugarék a 128k-s Spectrum +3 árát is, mely minőségibb, kifinomultabb készülék volt.

Azonban a Hobbit eladások ekkor még nem kezdődtek el. Csak két év múlva tűntek fel ismét a Hobbit reklámok, immár 79 fontos áron kínálva a konzolt. A célközönséget ekkor így definiálták: Spektrum rajongók, akik különleges gépre vágynak, iskolák, akik olcsó, hálózatba köthető gépeket szeretnének, és azok, akik cirill betűs szövegszerkesztőt használnának. A kereskedés végül sosem indult be, és az sem derült ki, miként tervezték a szellemi tulajdon kérdését megoldani, e probléma a Szovjetúnióban ugyebár fel sem merült.

A másik konzol, az ALF TV GAME viszont ROM cartridge-ból tölti be a játékokat.

Nintendo-szerű kontrollert kapott, melyet rejtélyes okból joysticknak hívnak, pedig nem botkormány.

Több változata is elkészült, a platormot folyamatosan frissítették.

Azonban fontos megjegyezni, hogy ez a két konzol lényegében a vasfüggönynek köszönheti létezését. A számítástechnikára komoly igény mutatkozott, azonban azt kielégíteni nehezen tudták, ha a mennyiségben valamennyire sikerült is, a minőség messze elmaradt a várttól.

A szovjet Spectrum klónok nem hódították meg tehát a Spectrum hazáját, Nagy-Britanniát. Martin Brennan azonban nem adta fel elképzeléseit. Továbblépett, és két másik volt Sinclair-dolgozóval megalapították a Flare Technology céget: Nem mondhatók sikertelennek, néhány munkájuk: Spectrum/Amstrad CPC-re a RAM Music Machine, mely MIDI illesztés mellett hangminták lejátszására volt képes; a spanyol Investronica-nak - akik annó a Spectrum 128k gépet is elkészítették -, az Amstrad-felvásárlás után segítettek az Inves Spectrum+ létrehozásában (teljesen újratervezve, de ez lényegében egy Spectrum 128k-ból hekkelt gép, nevezzük mondjuk 48k+-nak), mely magára vonta Alan Sugar figyelmét és dühét; neki viszont fax, és merevlemez vezérlőt készítettek az Amstrad PC1512 gépéhez. Ezalatt elkezdtek dolgozni a Sinclairnél még Loki kódnevű SuperSpectrum korábbi ötletei alapján egy 200 fontra tervezett árú, a Z80 alapú játékkonzolon, a Flare One-n.

128K ROM, 128K SRAM videomemória, és 128-768k RAM - ezt később 256- minimumra bővítették a fejlesztők nyomására - mellett, hogy a viszonylag gyenge, Z80 processzor korlátait ellensúlyozzák, négy egyedi chippel oldották meg a 8 csatornás sztereó hangot, és azt, hogy a 256 színben pompázó grafika 3 millió pont/másodperc teljesítményre legyen képes. A blitter chipnek köszönhetően függőleges és vízszintes scrollozási lehetőség is volt..

Segített, hogy egy akkoriban kidolgozott lézeres technológia segítségével az ilyen kisszériás integrált áramkörök gyártásának költsége a tizedére esett. A négy egyedi chipnek köszönhetően a mindössze 8 bites gép gyorsabb grafikát tudott 256 színnel, mint a 16 bites versenytársak 16-tal. A Flare One vonalrajzolásban lepipálta az Amiga-t is, 3D-ben pedig a 32 bites Acorn Archimedes-t, ráadásul mindezt "féláron". Mivel a játékpiac volt a cél, karakteres üzemmódja nem volt. A prototípus alaplap tehát elkészült, épp gyártót kerestek...

A projektre felfigyelt egy kis, wales-i játékvezérlő gyártó, a Konix. Termékpalettájukat botkormányok, gamepadok és kontroller illesztők tették ki.  Autofire, mikrokapcsoló stb., szóval naprakész fejlesztések jellemezték a céget.

Épp befejezni készültek Slipstream nevű projektjüket. Ez lényegében egy ötletes multifunkciós kontroller, azaz repülőszimulátorként szarvkormány, mely kiegészíthető egy kormánykerékké autószimulátorokhoz, vagy lehajtható, és a kontrollert vízszintesre csukva motorkerékpár-szimulátor vezérlőjét kapjuk.

Az ötletben a Konix akkora potenciált látott, hogy úgy döntöttek, a Slipstream ne csak egy kontroller legyen. Itt jön képbe Brennan, a Flare Technology és a Flare One prototípus. A Konix ugyanis a Flare One-t szánta a Slipstream alapú Multi-System-be, ily módon egy játékkonzolt létrehozva.

A Konix tervezőinek fantáziája ekkor még jobban meglendült: force-feedback használata, "visszarúgó" fénypisztoly, - a feleslegesnek tűnő - numerikus billentyűzet, sőt egy hidraulikus játékszék (Power Chair) is kidolgozásra került.

Ez egy keretben, a kijelzővel is együtt mozog, és képes visszajelzést adni a játékosnak, hasonlóan az akkor a Top Gun aktuális részének sikere miatt felkapott Sega Afterburner arcade géphez. Egy nagyobb oldaltartású és egy nyitottabb változat is elkészült.

A 8 bites Z80 processzor korlátai, és a négy egyedi chip miatt a Flare One programozása viszonylag nehézkesnek tűnt, a Komix pedig ragaszkodott a 16 bites processzor használatához. A Z80-at tehát Intel 8086-os processzorra cserélték. A gyártási költségek csökkentése érdekében a négy egyedi chipet egybe integrálták, emellett eleget tettek a Konix kérésének: a színpaletta immár 4096 elérhető színből állt. Cartridge ROM helyett floppy lett az adathordozó, mely a munkát megkönnyíti, és a játékok árát is olcsóbbá teszi. Nagyjából negyedébe kerültek így az átlaghoz képest. Előremutató volt az a lehetőség, hogy két konzol összekapcsolható, így két játékos is játszhat egymással.

A Head Invaders játék, és a kezdeti demók és játékok még a Z80 alapú Flare One alaplappal készültek, a többi x86 alapon.

A processzor 8086-ra váltásának eldöntése után, egy 286-os PCn, emulátorral kezdték meg a programok átírását. A Last Ninja 2 például már majdnem kész volt, de az egyik legérdekesebb az Attack Of The Mutant Camels 2012-ben, mely közel 30 év után került ismét elő. 

Fejlesztői rendszerek - alább ez egy későbbi 256k memóriás: 

és a bemutató példányok is elkészültek.

1989 februárjában, az Earls Court Kiállítási Központban nagy érdeklődés mellett mutatták be, akkor augusztusi megjelenéssel, kb negyven játékot ígértek az év végéig.

Ezek egy része részben már működött a gépen, bár a programozók az alacsony memóriakapacitásra panaszkodtak, mely sok esetben akadályozta a munkát. Mások a blitter-rel voltak elégedetlenek: körülményes és sokáig tart a beállítás, sokszor egyszerűbb csak a processzor segítségével elvégezni a feladatot. Az augusztusi megjelenési határidő májusban október, majd következő év első negyedéve, végül 1990 ősze lett.

Sem a befektetők, sem programgyártó cégek nem vették komolyan a konzolgyártás terén tapasztalatlan Konix, és a szintén kezdő Flare Technology termékét - hiába voltak utóbbi tagjai ott a ZX81 és a ZX Spectrum születésénél. A konzolok sikerének egyik sarkalatos pontja, a platformra elérhető játékok így átiratok formájában készülgettek, bár ez a mód nem igazán használta ki a platform lehetőségeit. A befektetők arra vártak, hogy fog szerepelni a kiadást követően a termék. Ebből aztán újabb probléma is felmerült: elfogyott a pénz, melyet épp az előbb említett okok miatt befektetőktől nem kaptak - egyes vélemények szerint a piacvezető számítógépgyártók okolhatók a befektetők viselkedése miatt (lehet, hogy épp a sajtó által vizionált piac Konix általi letarolása rémítette meg őket?)

Mások szerint a Konix keményfejű vezére nem volt hajlandó másokkal osztozni az esetleges sikeren, pedig a projekt iránt olyan nevek is érdeklődtek, mint a LucasArts. A Konix annyira biztos volt a sikerben, hogy eladta kontroller-üzletágát a szintén kontollereket gyártó SpectraVideo-nak (1982 előtt SpectraVision). De ez is csak időhúzásra volt elég, ráadásul épp a fejőstehén-üzletáguktól szabadultak meg, az tartotta el a céget. Amikor már az alkalmazottak fizetését sem tudták kifizetni, a játékátírások is leálltak. Valószínűleg másképp alakul a történet, ha a közösségi finanszírozás lehetősége már akkor is rendelkezésre áll.

Konix-nak vége - bár később volt kísérlet egy újabb, 32bites, csak CD-t támogató példány kiadására, az x86-os processzorok minden szintjét a 486-ig végigpróbálva, talán a 68000-es Motorola is képbe került. Végül i376 processzor került bele, mely a 386SX valós mód nélküli változata. Az MSU nevéhez fűződik a Multi-System 2, mely konzol helyet inkább egy lapkakészletté lett, ráadásul a korábbi kontroller-Power Chair kavalkád helyett settop boxok és DVD lejátszók képében volt látható a platform.

Hogy mennyire lett sikeres, az kérdéses. Az biztos, hogy mire gyártásba került, elavult volt a technika. Egy játék ismert, melyet PC-n fejlesztettek erre a készülékre, a Magician's Apprentice. Mivel a PC változat megegyezik, ebből láthatók a grafikus képességei.

További nyolc játék volt fejlesztés alatt: Lombard RAC rally, Moonstone, Dtox, Team Suzuki,  F16 Combat Pilot, Lotus Turbo, 3D Space és a Robocod. Ez utóbbi volt még kész állapotban. A Flare Technology a Konix-szal ellentétben nem állt le. A Flare Two alaplapon dolgoztak, mely egy immár egy ismertebb konzol, az Atari Jaguar konzol alapja lett, mely annak továbbfejlesztésével készül el. Az eredeti, Z80-as alapú Flare One pedig végül a Bell-Fruit nyerőgépgyártóhoz került, akik a jó reményekkel induló platformnak dicstelen jövőt szántak: kvízgépekhez használták, pl. a Question Of Sports-hoz. 

A Slipstream projekt pedig Kínában látott napvilágot, mint PC-re csatlakoztatható játékvezérlő. Természetesen minden extra nélkül, egy olcsó változat lett belőle: az MCS Super MS200 Multi System. Az érdeklődők emulátor segítségével tapasztalhatják meg a Konix Multi System konzol működését, néhány játék is elérhető hozzá, sőt rajongói oldala is van.

A Sinclair-féle LC3 tehát nem valósult meg, hiába volt működő prototípus, mivel a Sinclair inkább a QL-re koncentrált, melytől nagyobb sikert remélt. A konzol tervei még a Sinclair eladásakor is valahol a cég fiókjai mélyén lapulhattak. Azonban az Amstradnak nem volt joga megépíteni, mert a Sinclair üzlet megkötésekor még nem volt kész termék, viszont a Sinclair sem tud vele mit kezdeni, mivel Spectrum kompatibilis, így az Amstrad jogait sértené. Az Amstrad üzleti tevékenysége azon alapult, hogy a bevált-bejárt utat választják, míg a Sinclair úttörő ami egyúttal kockázatos.

A kétezres évek elején aztán Alan Sugar, és az Amstrad valahogy mégis csinált egy "Spectrum konzolt" bár lényegesen eltérő módon, mint azt Brennan képzelte.

Eleve az eszköz nevében nem szerepelt sem a Spectrum, sem a Sinclair név - viszont legalább létezett hozzá gumimembrános billentyűzet. Ez a készülék az Amstrad Emailer névre hallgatott. Tartalmazta a Spectrum ROM-ot így képes volt futtatni a Spectrum játékokat, reklámja pedig kissé betegnek hat. Azonban az Amstrad talán túl mohó volt. Hiába próbált talán újszerűnek mondható elképzelést sikerre vinni e géppel: telefon, fax, email, SMS, internetezés, de akár videohívás is kezdeményezhető volt az Emailerrel - minden percdíjas alapon, ráadásul mindez a lassúnak mondható telefonvonalon keresztül. Egy vonalban felejtett gép így képes volt csillagászati számlát kreálni. A Spectrum játékokat pedig csak "bérelni" lehetett, 4 napra, 4 hétre, maga az Emailer pedig 99 angol fontba került.

Nem gondolom, hogy ez az eleve drága eszköz sokakat játékra csábított volna, miközben azok a régi számítógépek, melyek futtatták ugyanazokat a játékokat, épp mélyponton voltak árukat tekintve. Ráadásul a lassú telefonos kapcsolaton keresztül nem átallottak reklámokkal is zaklatni az előfizetőket. Azonban az Emailer nem volt teljesen reménytelen ötlet. A lakossági internet "hajnalán" ugyanis egy átlagos felhasználónak még nem volt annyira egyszerű az internet kapcsolat létrehozása. Nem egy kattintás volt mint ma, hanem tárcsázóprogram, böngésző letöltése, installálása és beállítása, majd tárcsázás és bejelentkezés, utána jöhetett csak a böngészés. Ez sokakat elriasztott, de az Emailer ezt megoldotta gombnyomásokkal. Sőt, olyanok számára is lehetőség nyílt használni ezeket a szolgáltatásokat, akiknek számítógépük sem volt - persze a nem épp alacsony vételárért és további díjakért.

További korlát volt, hogy a szolgáltatások jó része az Egyesült Királyságban volt elérhető, pontosabban máshonnan is, de nemzetközi hívások költségén, ráadásul legalább egy hívás naponta mindenképpen megtörtént az emailek aktualizálása miatt. Azonban a történetnek itt sincs vége, igaz a folytatáshoz több, mint tíz évet kellett várni.

Paul Andrews 2014-ben találkozott Sir Clive Sinclairrel, mivel elérkezettnek látta az időt, hogy a retró lázat meglovagolva, újra gyártsa gyemekkori kedvencét, a ZX Spectrumot. Részletesen elmondta terveit Clive-nak, aki bár érdekdődött a terv iránt, nem kívánt személyesen résztvenni. Egy jó barátja, David Levy képviselte őt. A Sinclair név használatához a Sky TV engedélye kellett, mivel 2007-óta, az Amstraddal együtt, e cég tulajdonába került a név.

Chris Smith lett a technikai vezető. Jól ismerte a ZX Spectrumot, több publikációja is megjelent a gépről, és az abban használt ULA chipekről, pontosabban a visszafejtéséről.
Négyféle Sinclair gépet terveztek: egy kijelzőre csatlakoztatható kézikonzolt, annak hordozható kézi változatát, továbbá egy olcsó laptopot és egy 3D-képes konzolt - utóbbi kettő Sinclair ötlete volt. Kezdetben kizárólag Sinclair modellek kiadásában gondolkodtak, de Sinclair Computers LTD helyett, miel a Sky TV engedélyét nem tudták kicsikarni, végül Retro Computers LTD (RCL) lett a cégnév. 

2014, December 2-án el is kezdték a lakossági támogatás megszerzését célzó kampányt az új konzol, a Sinclair Vega tervével. Spectrum dizájnnal - a jól ismert gumi billentyűkből néggyel, megfelelő emulátorral. Egy "trükkel" megoldották, hogy a négy gombbal játszhassunk játékok ezreivel, mindezt 100fontos áron. A kampány gyorsan elérte a 100 ezer dolláros határt, a gépet pedig rövidesen bemutatták, majd 2015 április 24-én - 33 évvel és 1 nappal a ZX Spectrum bemutatása után - kiszállították az első megrendeléseket.

Az első vélemények pozitívak voltak, néhány kritika érte egyrészt a HDMI csatlakozási lehetőség hiányát, másrészt "billentyűzetet" - de ez egy Sinclair névvel ellátott terméknél talán nem is annyira meglepő, bár itt más probléma (is) volt. Mivel a játékok billentyűzet kezelése nem egységes - bár ott is van gyakran használt kombináció - a PC-s WASD-hoz hasonlóan -, rengeteg eltér attól. Ekkor a négy irányítóbillentyűvel kell megoldanunk a bevitelt, ezt talán a gombos telefonnal írt SMS-hez lehet hasonlítani, csak talán még kényelmetlenebb módon - ez volt tehát a "trükk". 

A helyzet azonban akkor sem rózsás, ha nem szöveges kalandjátékkal kívánunk játszani. Betöltünk egy játékot az SD kártyáról, nézzük a bootképernyőt és vagy nem tudjuk, vagy nem emlékszünk milyen gombbal lehet továbblépni, kiírva persze nincs. Ekkor mi a teendő? A számítógép billentyűit gyorsan végig lehetne zongorázni...

A konzolban ezer beépített játék van, mindet meg lehet állítani, és onnan folytatni, de az állás mentéséhez SD kártyára lesz szükség. Legalább a kábelek jó hosszúak. Valószínű egy veterán Spectrumos sok örömöt talál a VEGA konzolban, de ebből megismerni a gépet csalódással járhat. Kevesebb, mint egy évvel később, 2016 februárban a kézikonzol, tehát a beépített kijelzős változat kampánya is elindult, melyet szintén hatalmas érdeklődés kísért.

A burkolatot a Sinclair termékeket és a VEGA-t is tervező, Rick Dickinson álmodta meg. Bemutattak egy működő prototípust.

A  színes kijelzővel ellátott készülék TV kimenetet is kapott. Az IndieGogo kampány a 100 ezer fontos küszöböt nagyjából két nap alatt megugrotta, végül fél millió font körül zárt, úgy tűnt tehát, semmi sem állhatott a gyártás útjába. Egyik oka az lehetett a magas összegnek, hogy nem fejlesztésre, hanem az állítólag már kifejlesztett, működő konzol gyártására kalapozták össze a pénzt.

De nem alakult rózsásan a folytatás: a David Levy-vel megoldhatatlan nézetkülönbségek okán - ha a pletyka igaz, ez a C64 Mini létrehozásának terve volt, melybe Levy-t nem akarták bevonni - Paul és Chris hirtelen lemondott a Retro Computers Limited vezetőségéből. Erről értesítették a VEGA+-ban felhasználandó játékok jogát birtoklókat, és a kampányból jótékonysági kifizetésekre váró intézményeket is pl. egy gyermekkórházat. Levy új tagokkal helyettesítette a két lemondott munkatársát, Dr. Janko Mrsic-Flogel és Suzanne Martin kapták meg a pozíciót. Azonban ehhez nem kapta meg az RCL tulajok többségének támogatását - ők voltak ugyanis a lemondó Paul és Chris.

Az IndieGogo oldalon megjelent a bejelentés, hogy hamarosan megjelenik a VEGA+, amit az olvasók kétkedve fogadtak, mivel a két kulcsfigura kilépése óta frissítés sem volt a honlapon. Kiderült továbbá, hogy a látható fejlesztés hiánya - a legutolsó videó Chris prototípusa volt az IndieGogo oldalon - ellenére több, mint hatvanötezer font kifizetése megtörtént, méghozzá mindössze 8 nap alatt, ráadásul mind konzultációs költségként. Levy több, mint 42 ezer, Suzanne Martin ezer, a többiek 10-10 ezer font körüli összegeket kaptak. Emlékezzünk, hogy összesen 100 ezer fontot szerettek volna eredetileg a projektre. A nagyjából 3500 készülék szeptemberi kiszállítását továbbra is fenntartotta a cég. Az IndieGogo oldal frissítésének hiányát elfoglaltságra hivatkozva utasították el, viszont újabb beépített játékokat bejelentettek.

2016. július. 13-án a korábbi, VEGA készülékeket gyártó Cornerstone Media LTD bejelentette, hogy tisztázatlan jogi kérdések miatt szerződést megszüntették, kérdésekkel kapcsolatban a továbbiakban az RCL illetékes. Az RCL válasza szerint ekkor már két hónapja is nem voltak szerződésben, ezzel együtt újabb funkciókat, gyorsabb betöltést, és fényesebb kijelzőt jelentettek be a VEGA+-hoz amellett, hogy ismét megerősítették a szeptemberi teljesítést.

A GamesCon-ra ígértek valamit, később félreértésre hivatkoztak. Pénzügyi vizsgálatról adtak hírt, jogtalan kifizetésekkel kapcsolatban, de ez nem volt megalapozott. a hírt törölték. A kiadást aztán szeptemberről október 20-ra módosították, egy másik prototípus bemutatásával egybekötve. Időközben az IndieGogo oldalukon megjelenített "Arrow Certificate" címkét - mely a gyártásra kész állapotot jelenti - is levette az IndieGogo, nem láttak ugyanis működő prototípust a gépből.

Eddig sem volt fényes a VEGA+ útja, de a folytatás még sötétebb lett. A több hónapos kálvária röviden: sorozatos késések, melyekkel kapcsolatban érdekesebbnél érdekesebb magyarázattal álltak elő, például egy gyermekekkel végzett tesztelés során az egyik(!) gomb nem megfelelően működött. Erre hivatkozva több hónapot csúszott a kiadás. Később a lekésett határidőket már szóra sem méltatták. A támogatók hitegetése, pl. egy gyárlátogatás, amelyre az arra jegyet vásárlók nem voltak meghívva, de még a jegyük árát sem kapták vissza, más esetekben manipulált fotók bemutatása korábbi időkből, néha szerkesztett képek, ugyanazon videók és fotók ismételt bemutatása.

Végeredmény: egy megkérdőjelezhető minőségű, az eredetileg megadotthoz némileg hasonlító termék. Ez lett hát az utóbbi évek egyik legbotrányosabb közösségi finanszírozási kampányának befejezése. Persze az is hozzátartozik, hogy az IndieGogo sem volt épp gyors reagálásúnak mondható. A finanszírozást például hónapokkal a problémák felszínre kerülése után zárták csak le. Viszont ekkor azoknak, akik már nem bíztak a termék megjelenésében lehetővé tették, hogy visszakapja befizetett támogatását.

Végül a kiérkezett VEGA+-okban sem igazán volt köszönet. Az, hogy a csomagolás minden dizájnt nélkülöz egy félmillió fontos projektnél kissé fura, de talán ez legyen a legnagyobb baj. Abban azonban egy ragasztott, fekete papírlapon kívül a készüléket semmi nem védi, nemhogy kitöltőanyag, de még egy zacskó sem volt, ahogy kábelek, esetleg tápegység, netán kézikönyv sem.

A kijelzőn nincs védőfólia, esetenként karcosan érkeztek. A plexi alatt béna, papírra nyomtatott logó látható. A gombok nyomásérzete rossz, a bekapcsoló gombot például teljes erővel kell nyomni, hogy érzékelje a gép. Mivel a kijelzőn másodpercekig nem történik semmi, a felső oldalon található táp-visszajelző LED-re kell hagyatkoznunk. A gombok mintha olcsó játékokból származnának, a gumimembrán olyan kemény, hogy inkább a műanyag membrán kifejezés illik rá.

Az érintkezők pedig nincsenek megfelelően rögzítve azokra. Ilyenkor felmerülhet a kérdés, vajon mi volt az az "egy" billentyű hiba, melynek orvoslása miatt hónapokat csúszott a kiadás? A kijelző képe egyébként meglepően jó, bár a fényerőt alacsonyabb fokozatra véve a háttérvilágítás egyre inkább vibrálni kezd. Pozitívum viszont, hogy a VEGA+ esetén virtuális billentyűzet elérhető.

Várjunk... Pozitívum a VEGA+-nál? Kizárt, mivel minden billentyű beírása után, újra be kell lépni a menübe és a virtuális billentyűzetbe. Ez biztos csodás lehet, ha gépelni szeretnél. Az előd VEGA ezer játékával ellentétben mindössze 18 játékot tartalmaz a konzol.

A tesztelőknek nem sikerült microSD kártyáról még a könyvtárat sem betölteni, bármilyen fájlrendszert használva. Az már csak hab a tortán, hogy a kártya kiszedése is bűvészkezeket feltételez. A konzol fogása ráadásul kényelmetlen az élek miatt. A jack csatlakozó Euroscart-ba illő jelet ad, de hibásan: két képet látunk egymás mellett.

A VEGA+ története rámutatott a közösségi támogatás gyengeségeire, sajnos ebbe a patinás Sinclair név is belekeveredett. A 2016 nyarán indult projekt sokszorosan túlteljesítette a megadott összeget, mégis a 2017-es évet lényegében "átcsúsztatták", és 2018-ra is csak egy olyan terméket sikerült összehegeszteni amely talán még a prototípus állapotot sem éri el.

Bár Sinclair a játékok fontosságát nem idejében ismerte fel, a konzol, és a SuperSpectrum gépei sem láttak napvilágot. Az ötletek mégis megvalósultak valamilyen formában így képet kaphatunk, mit vesztettünk az el nem készült/ ki nem adott Sinclair termékekkel.