Shenmue I & II - Lear király a kínpadon

Releváns maradhat-e két, majd húsz évvel ezelőtti sikercím az alapjaiban átalakult játékiparban? Egyáltalán, hogyan kell hozzájuk viszonyulni?

Shenmue I & II - Lear király a kínpadon

A kies hazában mutass nekem, egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William!

Tolsztoj gazdag életművének leginkább zavarba ejtő darabja a Shakespeare-ről szóló értekezése. A magyarul is olvasható tanulmányt ugyanis, ahogy azt pár sor után könnyűszerrel megállapíthatjuk, tinta helyett epével vetette papírra az orosz irodalom nagyja, mert hemzsegnek benne a tendenciózusan rosszindulatú gondolatok, méltatlan akadékoskodások, és tudatos félremagyarázások.

Így, bár a szerző végig hangsúlyozza, hogy a tőle telhető maximális objektivitással vette górcső alá a Bárd teljesítményét, nem nehéz elképzelni, hogy haragtól kipirosodott arccal, magában mormogva fogalmazza a mondatokat, miközben semmi más sem foglalkoztatja, mint, hogy megtépázza az angol drámaíró nimbuszát. Ez persze a legkisebb mértékben sem meglepő, hiszen az erőszakmentesség kissé vaskalapos apostola nem tud, és nem is akar kibújni a bőréből. Ezért vérmérséklettől függően megmosolyogtató-felháborító módon saját művészi-világnézeti elvárásait kéri számon a más érában és társadalmi helyzetben boldogulni kénytelen, ellenkezni, vagy érvelni bajosan tudó avoni hattyútól. Aztán, mivel az életigenlő, darabjait szójátékok százaival megspékelő, üzleties színháztulajdonos nem tud megfelelni a vele szemben támasztott kritériumoknak, gyűlöletes, a közízlést mérgező démonná válik az önmegtartóztatást, illetve a magántulajdon káros mivoltját hirdető gróf szemében.

Galéria megnyitása

A tények makacs dolgok

Miként ez a példa is jól mutatja, erős prekoncepciókkal látszólag tényekkel is alátámasztható, ám valójában egészen abszurd következtetéseket vonhatunk le – pláne, ha vizsgálatunk tárgyától átvitt értelemben, vagy szó szerint véve egy világ választ el minket. Ezzel a problémával mostanság videojátékokkal foglalkozó zsurnalisztáknak is sűrűn szembe kell nézniük, mert egyre több és több cég jut arra az elhatározásra, hogy tíz-tizenöt-húsz éves, vagy még régebbi címek többé-kevésbé felújított, vagy egyszerűen új gépekre változtatás nélkül kiadott verzióival igyekszik szert tenni némi bevételre.

Egy efféle alkotás kivesézése pedig messze nem olyan egyszerű, mint hinnénk, mivel meg kell, vagy kellene találni az egészséges összhangot aközött, hogy annak idején mit is jelentett a közönségnek az adott mű, milyen szakmai elvek alapján hozták tető alá, mennyire maradt élvezetes, és, hogy mit nyújthat a mai játékosoknak. Ráadásul, a sajátos kritika-kötéltánc során azt is ildomos elkerülni, hogy a pályatervezésben, történetmesélésben, és egyéb elemekben beállt változásokat tolsztoji malíciával vessük a maguk korában igyekvő-felkészült fejlesztők szemére, vagy, hogy tévesen értelmezett tiszteletből ezeréves gyengeségeket intézzünk el egy kézlegyintéssel.

A Shenmue-franchise tagjai különösen trükkös darabok, mert 1999 óta valóságos legendává, sőt, jelképpé nemesedtek. Elvégre Yu Suzuki és csapata nem csupán a Sega rossz döntései miatt bukásra ítélt, méltatlanul elfeledett Dreamcast legambiciózusabb, több tízmillió dollárba kerülő játékait hozták tető alá, hanem páratlan merészséggel bámulatosan komplex-kreatív ötletekkel újító klasszikusokkal öregbítették a nevüket.

A nagy kaland 1986-ban veszi kezdetét. A fiatalsága ellenére kiváló harcművésznek számító Ryo Hazuki élete egy pillanat alatt fenekestül felfordul, mikor egy titokzatos idegen, Lan Di megöli az apját, és ellopja a Sárkánytükör néven ismert ereklyét. A még középiskolába járó fiú megfogadja, hogy nem bízza a rendőrségre a gyilkos felkutatását. Inkább a saját kezébe veszi a törvényt, és bármi áron, de leszámol az alávaló gazfickóval. Ezt azonban könnyebb mondani, mint csinálni, mivel az elszánt legény egyetlen nyoma az, hogy a támadó és fogdmegjei egy fekete kocsival menekültek el. Ahogy azt egy ilyen nyitány után nem nehéz kitalálni, egy megannyi fordulatot tartogató hangulatos bosszú-krimit élhetünk át, ami a jól megírt forgatókönyvnek és az atmoszférának hála, garantáltan a székünkhöz szegez minket.

Galéria megnyitása

Egy új világ kapuja

Feladatunk látszólag egyértelműbb nem is lehetne, mindazonáltal nemezisünk becserkészése közben leginkább a szellemi képességeinkre van szükségünk, mert a szabadon bejárható helyszíneken nekünk kell összeraknunk a mozaikdarabkákat. Ennek legegyszerűbb módja a potenciális szemtanúkkal-informátorokkal való beszélgetés – ám nem árt résen lennünk, mivel hiába mi alakítjuk a főhőst, nem vagyunk többek apró fogaskerekeknél. Az idő telik-múlik, a szorgos boltosok reggel kinyitják üzletüket, este viszont házuk kényelmébe húzódnak, ahol már nem zargathatjuk őket, míg a sötét figurák, vagy az éjszakázgatók teljesen más tempóban morzsolgatják napjaikat. Ezért nem csak arra kell ügyelnünk, hogy olyasvalakit faggassunk ki, akinek releváns közlendője van, de azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az adott illető éppen ráér-e diskurálni. Ez persze azzal jár, hogy vendettánk során nemritkán várakozni kényszerülünk – ám ezek az üresjáratok ahelyett, hogy unalmasak lennének, fénypontokká avanzsálódnak.

A Shenmue első és második részében ugyanis szabadon kikapcsolódhatunk, felerősítve azt az illúziót, hogy nem vagyunk szigorú keretek köré szorítva, és, hogy a dinamikusan változó időjárású világ nem a mi személyes tragédiánk körül forog. Azaz, ha akarjuk, szünetet tarthatunk az embervadászatban, és elveszhetünk a hétköznapok tengerében. Úri kedvünk szeszélyei szerint zenét hallgathatunk, kacsafutamokon kockáztathatjuk a pénzünk, kaszinóban verhetjük el a vagyonunk, játékfigurákat vásárolhatunk, biliárdozhatunk, dartsozhatunk vagy a gyönyörök gyönyöreként arcade-masinákba szórhatjuk az aprónk.

Ez az újszerű, a főszereplőt fontossá, de nem az univerzum középpontjává tevő megközelítés már önmagában is garantálta volna, hogy a Shenmue-sorozat anno ájult tisztelet tárgya legyen, ám a Sega AM2 gárdája a rejtélyeken és a szabadidő minőségi eltöltésén túl az élményt megfűszerező csihi-puhikra is kiemelt figyelmet fordított. A harcoknak két fő fajtájuk van. A szabad csaták lenyűgözően gazdag mozgáskínálatú, pörgős, odafigyelést igénylő beat 'em up összecsapások, melyeknél ütéseket, rúgásokat, és dobásokat kombinálhatunk, de természetesen a védekezést sem hanyagolhatjuk el. Ezalatt a megjelenés idején forradalmian újnak ható, egyes gombok gyors lenyomásával interaktívvá varázsolt Quick Time Event átvezető animációk során nemritkán Jackie Chan filmbe illő kunszokat hajthatunk végre. Megkockáztatom: messze ezek a pillanatok adják a legtöbbet a Shenmue-val először találkozóknak, mert kismillió ócska-igénytelen-irritáló QTE-borzalom után főbe kólintó látni, hogy értő kezekben mennyire jól muzsikál ez az önhibáján kívül kétes renoménak örvendő játékmechanika.

Galéria megnyitása

Az eltűnt idő nyomában

Suzuki magnum opusa tehát könnyen extázisba kergethet minket – feltéve, ha hibernálva töltöttük az utóbbi két évtizedet, mivel nézőponttól függően sajnos, vagy szerencsére, a robbanásszerű technikai fejlődésnek köszönhetően ma már egyáltalán nem hírértékű, hogy egy program nyitott világú, kevert műfajú és melléktevékenységeket végezhetünk benne. Sőt, lassan az ellenkezőjére kapjuk fel a fejünket. Ergo, ha már-már vallásos révületet előidéző élményt várunk, okozzunk magunknak amnéziát, és utazzunk vissza az időben, mert ha nem tartozunk a szépen-jón kívül mást meg nem látó, örök optimisták közé, vitathatatlan, hogy tapintható a majd húsz eltelt esztendő. A grafikára és az animációra ráfért volna egy alapos ráncfelvarrás, a Dreamcast limitációira pedig a zsúfolt utcákon alig lézengő „tömeg”, a láthatatlan falak, a kissé durva-fapados irányítás, továbbá a megannyi, kizárólag kívülről megtekinthető épület emlékeztet.

Ellenben, ha csak minimálisan át tudjuk érezni, hogy egy játéktörténelmi jelentőségű darabhoz van szerencsénk, vagy nem a mai AAA a kötelező mérce számunkra, avítt külcsín ide, megmosolyogtatónak ható megoldások oda, elképzelhetetlen, hogy ne ámuljunk el a fejlesztők zsenialitásán. Mivel vitán felül áll, hogy ott és akkor teljesítményüket jószerivel senki sem tudta még megközelíteni sem, és hiába múltak el a két epizód felett az évek, egyedül a legnagyobbakkal együtt említhető, ám jóval balszerencsésebb etalonokról beszélhetünk. Félelmetes belegondolni, hogy ha a halva született gép helyett a konzolok koronázatlan királyának számító PS2-re jelennek meg, hogyan alakították volna át a szcéna sorsát, mert lényegesen nagyobb közönséget szórakoztatva a Sega remekei szinte biztos, hogy alapjaiban formálták volna át a szubkultúra közgondolkodását. Hiszen ékesen prezentálták a jövőben rejlő, lélegzetelállítónak ható lehetőségeket, és kóstolót adtak a hobbi űzőire váró élvezetekből.

Végkövetkeztetések

Mindent összevetve, a Shenmue két újra kiadott felvonása nem nyújtja, és nem is nyújthatja azt a nosztalgia nélkül a monitor elé ülőknek, mint 1999-ben és 2000-ben, az irreális elvárásokat támasztók pedig egyenesen pont annyira fogják gyűlölni, mint Tolsztoj a Lear királyt. De ez távolról sem jelenti azt, hogy egy rosszul öregedő, a maga korában indokolatlan mértékű reflektorfényt kapó alkotásról van szó, mivel még most is magával tudja ragadni az embert. Ez pedig nagy szó, mert a különféle műfajokat roppant egyenlőtlen módon kezdi ki az idő vasfoga, és mialatt egy point and click-címen alig ülepszik meg a por, addig egy szabvány sportjátékon, FPS-en, vagy akció-kalandjátékon már öt-hat év is meg-meglátszik, nem hogy két dekád.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor félő, hogy a portok túl későn érkeztek ahhoz, hogy érdemben tudják növelni a rajongótábort. Ráadásul az is meghökkentő, hogy a programokat PC-n nem kevesebb, mint 34,99 euróért szerezhetjük be. Holott, a nagy öregek közül a GTA San Andreas 9,99, a két kiegészítőt is tartalmazó Morrowind Game of the Year Edition 14,99 és a Deus Ex: Game of the Year Edition 6,99 euroért bővítheti a kollekciónk. Elsőre tehát túlárazottnak tűnik a nagy feltámadás, és az is furcsán hat, hogy a tesztelés alatt indokolatlanul-méltatlanul sok bugba futottam bele. Önmagától pörgő Ryo, megbolonduló irányítás, vagy épp technikailag elinduló, ám a látnivalók helyett a puszta földet mutató átvezető animációk: a lista hosszasan sorolható.

Éppen ezért, bármennyire is jó lenne egy egyértelműen pozitív üzenettel zárni a cikket, első körben kivárásra és óvatosságra inteném a potenciális vásárlókat, mivel ha ezek a hibák a végleges kiadásban is benne maradnak, az sokaknak hatalmas csalódást fog okozni. Amennyiben viszont kijavítják őket, abban az esetben, ha el tudjuk fogadni a realitásokat, okvetlenül ruházzunk be egy kópiába, mert kultúrtörténeti jelentőségű műremekeket kapunk a pénzünkért. Én őszintén remélem, hogy a start zökkenőmentes lesz - és csöndben vágom tovább a centit a Shenmue III megérkezéséig.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward