Shop menü

RÖVIDESEN TÉRDIG GÁZOLHATUNK MI-ÁLTAL GENERÁLT KÉPEKBEN A SNAPCHATEN

A Snap nagyon gyorsan rákapott a mesterséges intelligencia kiaknázására, és most már arról számolhatunk be, hogy egyszerűen létrehozott képeket lehet majd megosztani a követőkkel.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Rövidesen térdig gázolhatunk MI-által generált képekben a Snapchaten

A mesterséges intelligenciát válogatás nélkül igyekeznek bevetni mindenhol, ahol csak tudják valamilyen formán hasznosítani. Az OpenAI, a Microsoft, a Google és a Meta a legnagyobb név ezen a piacon, de a kisebb technológiai cégek is folyamatosan keresik a potenciált. A Spotify már teszteli a lejátszási listát generáló MI-t, a Snap pedig most képgenerátor bevezetéséről döntött.

A Snapchat fejlesztője már az év legelején elkezdett dolgozni egy generatív MI chatboton. Lényegében az elsők között álltak elő „ChatGPT rivális” megoldással. A My AI áprilisban debütált emberek milliói számára lett elérhető a mobilos alkalmazásban. A Snap pedig azóta már egyéb módokon is alkalmazni kezdte a generatív mesterséges intelligenciát. Lehet már Bitmoji háttérképeket létrehozni utasításokkal, a beszélgetéseknek egyedi háttér is létrehozható ilyen módon. Ott van továbbá a Dreams funkció is, ami nagy sikert aratott. Néhány szelfi után – amik a feltanításhoz szükségesek – az emberek MI-vel generálhatnak újabb különleges önarcképeket bármilyen utasítás alapján.

Ezentúl pedig már lehetőség lesz teljesen a felhasználó képzelete szerinti képeket létrehozni, és azokat megosztani a Snapchaten.

Nem kell már a képek alapjául szolgáló önarckép sem, kizárólag szöveges utasításokat beírva lehet majd képeket alkotni. Ezeket a generatív MI által kreált grafikákat pillanatok alatt meg lehet majd osztani másokkal a platformon. Ennél egyszerűbb módja már nem is lehetne a tartalomgyártásnak, és biztosak vagyunk abban, hogy az MI képekkel lesznek, akik nagy követői táborra tudnak majd szert tenni. Borítékolható, hogy sokan próbálják majd ebből az újításból a lehető legtöbb kihozni.

Az új lehetőség a fényképek készítése során érhető el. Nem kell fotót csinálni ehhez, hanem a kamera előnézeti képen a kijelző szélén megjelenő gombok sorában az „AI” gombot kell megnyomni. Ezt követően már előjön egy olyan felület, ahol az alkalmazás felhívja a felhasználók figyelmét arra, hogy be kell írniuk valamilyen utasítást, ami alapján a szolgáltatás új képeket hoz létre. Egy sor különböző példát is mutatni fog a szolgáltatás, hogy ezekkel ötletet adjon az embereknek, és meg is lehet azt nézni, hogy a példák milyen eredményt adnak ki, ezekre rá lehet bökni, és máris készül a kép a szöveges iránymutatás szerint.

Galéria megnyitása

Üröm az örömben, hogy ezt a lehetőséget a Snap kizárólag a Snapchat+ előfizetők számára fogja biztosítani. A cég tehát próbálja a bevételszerzési lehetőségeit valamelyest javítani azzal, hogy az MI-t szélesebb funkcionalitással biztosítja.

Ezen felül a Snapchaten még néhány kisebb újítás is lesz a mesterséges intelligenciával. A képek szerkesztésénél lehetőség lesz a felvételek határait tágízani, és a rendelkezésére álló mintákból hozzá tud tenni a képekhez az MI. Ilyen funkció már több képszerkesztőben is felütötte a fejét.

Végül a Dreams funkción is csiszolt a Snap, vagyis kibővítette ennek a működését. Már két személlyel is működni fog, így a felhasználó alkothatnak az ismerőseikkel közös MI önarcképeket. A vállalat szeretné azt elérni, hogy ezt a funkciót minél több ember próbálja ki, éppen ezért az eddig teljesen fizetős modellhez képest lesz némi ajándék a felhasználók számára. Havonta 8 darab Dreams szelfit ingyen lehet majd létrehozni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére