A kígyók kapcsán mostanáig négyféle helyváltoztatási módszert ismert a tudomány: az oldalazást, az egyenes vonalú mozgást, az oldalirányú hullámzást és a harmonikamozgást (vagy lökve csúszást). Az újonnan felfedezett mászási módszert lasszómozgásnak nevezték el a kutatók. A helyváltoztatási módot a jelek szerint kifejezetten a helyi madárpopuláció pusztítására fejlesztették ki az invazív hüllők. A módszert valószínűleg kezdetben famászásra ötlötték ki az állatok, de ma már mindenféle mesterséges struktúrán is képesek ezt alkalmazni.

Guamon, ahol a 20. század közepén jelentek meg a barna mangróvesiklók, egyre nagyobb problémát jelentenek a hüllők. A helyi őshonos madárfajok jelentős részét már teljesen kipusztították a kígyók, jelenleg már csak a karolina-szigeteki énekesseregélyek és egy barlangokban fészkelő faj tart ki. A seregélyek ökológiai szerepe különösen fontos, mivel ők hordják szét a magokat a szigeten. A kígyók ráadásul az emberi infrastruktúrában is károkat okoznak, például gyakran felelősek áramkimaradásokért, így különösen lényeges a szakértők számára annak kitalálása, hogyan tudnak olyan szerkezeteket építeni, amelyekre a mangróvesiklók nem tudnak felmászni.

Egy amerikai kutatócsoport tagjai a seregélyek fészkelési szokásait vizsgálták, amikor felfigyeltek a kígyók újfajta taktikájára. A madarak védelme érdekében a fészkeknek otthont adó dobozokat magas póznákra helyezték, amelyekre a doboz alá egy kályhacsőhöz hasonló szerkezetet húztak, ami korábban alkalmasnak bizonyult a kígyók és más ragadozók távoltartására, minthogy ezt nem voltak képesek megmászni az állatok.

Ez kezdetben úgy tűnt, hogy itt is beválik, aztán egyszer csak egy kígyó elkezdett „lasszózni”,  vagyis saját testét a cső köré kötötte, és lassan felaraszolt azon. A szakértők végül összesen öt különböző egyednél figyelték meg ezt a viselkedést, amely során az átlagosan 138 centiméter hosszú kígyók megmászták a teljesen sima felületű, 15–20 centiméter átmérőjű csöveket.

A közelebbi vizsgálatok során kiderült, hogy a kígyók valóban lasszószerűen szorítják testükkel a csövet, de a lasszóban kisebb, felfelé irányuló kitüremkedéseket is létrehoznak, amelyek révén egyre feljebb húzzák magukat. Ez pedig alapvetően eltér a kígyók más ismert mozgásaitól. A lasszómozgás egyébként nyilvánvalóan nagyon energiaigényes helyváltoztatási módszer, a kígyók nagyon lassan haladnak, gyakran tartanak szünetet, és az is gyakran előfordul, hogy megcsúsznak.

A szakértők egyelőre nem tudják, hogy a technika más fajoknál is jellemző lehet-e, de elvileg elképzelhető, hiszen a több száz olyan kígyófajt ismerünk, amely fára mászik. Így nem lenne meglepő, ha mások is rájöttek volna a technikára, amelyet azonban most figyeltek meg először a szakértők.