Megnyílt az Nvidia PhysX CPU implementációja

Az Nvidia részben nyílt forráskódúvá tette saját, házon belül fejlesztett technológiáját, a PhysX-et, ami CPU és/vagy GPU alapú számításokkal próbál élethű fizikát csempészni a különböző játékokba és alkalmazásokba.

A PhysX részben nyílt forráskódúvá tételéről a GDC-s Epic rendezvényen esett szó, ahol egyebek mellett az Nvidia következő csúcskártyáját, a GeForce GTX Titan X modellt is megtekinthették a szerencsések. Az időzítés persze nem véletlen, hiszen nemrégiben az Unreal Engine 4 is hozzáférhető lett bárki számára, amelynek szerves részét képezi az Nvidia PhysX eljárása. A nyitás a legfrissebb, 3.3.3-as kiadást érinti.

Galéria megnyitása

A PhysX-et viszont csak részben nyitotta meg az Nvidia, ugyanis jelenleg csak a CPU alapú implementáció kódjához férhetnek hozzá az érdeklődők, a GPU-specifikus kódbázis a jelek szerint továbbra is zárt marad.

Az Nvidia – Sweeney elmondása szerint – a kód esetében elfogad majd módosításokat, a PhysX főágát pedig időközönként módosítani, frissíteni fogják a cég szakemberei. A PhysX nyílt forráskódú részének frissítéseit a jövőben megjelenő Unreal Engine kiadásokon keresztül érheti el a programozói közösség.

A PhysX SDK mostantól több operációs rendszer alatt is elérhető

A PhysX-szel kapcsolatban egyéb bejelentést is tartogatott a GDC 2015 idejére a vállalat, ami szintén komoly jelentőséggel bír. A PhysX SDK a Windows után mostantól Android, OS X és Linux alatt is elérhetővé vált. Az SDK és a forráskód az Nvidia GameWorks gyűjteményén keresztül is elérhető, a hozzáféréshez szükséges leírás pedig itt található.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
I_love_Naples
I_love_Naples
2015. márc. 8. 11:17
#10

Örülök, hogy az nv tett végre valamit ami a piac hasznára válik!

Humbuk
Humbuk
2015. márc. 7. 13:10
#9

DIEGO: Csak a te kedvedért!

"Ahogy CyberPunk is írja, hiába tűnik erősebbnek a GPU, minden program olyan környezeten fut amelyre tervezték!"

Ez a mondat arról szól, hogy minden okkal történik! Vagyis ha egy progi CPU-ra van optimalizálva, annak mérnökinformatikai okai vannak (Lásd C.Punk leírásait)

"Baromi egyszerű! Hiába erős a kamion, ha egy 4ed akkora kocsival 3x olyan gyorsan tudsz menni az autópályán..."

Ez a rész a kamion erejéről és az autó gyorsaságáról szól! Attól, hogy valami erős, nem feltétlenül gyors!

"Persze a kamion meg elhúzza a nagyterhet..."

Hiába gyors az autó, mégis kamionnal szállítjuk az árut, mert a kamion van kifejlesztve áru szállításra.

"Mégsem kamionnal járunk mindenhova..."

Bár a kamion nagyon erős, személyi autóval még is könnyebben jutunk el bárhova és nem a sokkal magasabb fogyasztású kamiont választjuk.

"(nem mellesleg mekkora teljesítmény kell ehhez? 150-200W? amikor a proci néha 50-60Wból is kijön...)"

Itt ()-be megjegyzem a VGA és CPU közötti brutális teljesítmény különbséget is!! Csak, hogy az sem elhanyagolható!

Szóval mit is értettél félre? Szerintem elég világos volt az amit leírtam.

A gratulációt meg elfogadom, mert nem az én szövegértési modulomban van kékhalál.

=========================================================

Ha van egy nagyon hosszú hatáslánc (értékekre kell várni, eredményekre), akkor a processzor jobb megoldás! Mert irgalmatlanul gyors, brutális számítási kapacitással!

Ha van sok-sok rövid egymástól független láncolat (aminek az eredményeit később fűzzük össze) akkor a GPU nyer brutális számítási kapacitásával.

A processzor mindent hosszú láncban számol (még a független láncolatokat is), a gpu meg alig bírja kiszámolni a hosszú láncolatokat, mert nem tudja felbontani pici részekre.

Ennél érthetőbben nekem sem megy a leírás...

szerk: "De olyan alkalmazást nézz ahol van mind CPU és GPU támogatás is !" Annyit érts meg kérlek, hogy ez a két dolog egy rendszert alkot... Az operációs rendszer kell hogy fusson a cpu-n, mert OP rendszer nélkül nem igen fogod használni a gpu-t!! NEM! NEM! AZ nvidiás csak vga-kból álló szuperszámítógép sem jó mindenre.

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. márc. 7. 0:37
#8

Feladom, rá kellett ébrednem, hogy itt egy csomóan azt hiszik, hogy a gpu csak egy szupergyors cpu, és még véletlenül sem akarnak elszakadni ettől a hülyeségtől.

Még egy utolsó próba nagyon lebutítva:

http://blogs.nvidia.com/wp-content/uploads/2009/12/6a00d834515fca69e201287663224d970c.jpg

A gpu nagyon sok kicsi egység, amik egyszerre tudnak dolgozni.

A cpu meg néhány baromi erős.

Nyilván ezer kis feladatot a gpu fog tudni gyorsabban elvégezni.

Egy olyan feladatot viszont, ahol az aktuális számításhoz szükség van az előző eredményére, azt már a cpu fogja jobban csinálni. Mert hiába van sok egység a gpu-ban, ha kell a korábbi eredmény, akkor nem tud addig számolni, és az egyes egységeik sokkal gyengébbek, mint a cpunak.

Aki felfogja felfogja, a többiek nyomják tovább a hülyeséget, viszlát.

http://prohardver.hu/tudastar/a_processzorok_tipusai.html

kiskoller
kiskoller
2015. márc. 7. 14:12

[off]Gratulálok, kalapomat emelem!

Kemény kitartás kell, hogy ennyire a többiek szájába rágd a dolgot, én már a második idióta hsz. után feladtam volna :D[/off]

_DiEGO_
_DiEGO_
2015. márc. 6. 23:17
#7

Lényeg , hogy minél több szoftver kap GPU támogatást . És miért is ? Mert egy AMD vagy NV GPU sokszorosa akármelyik CPU -nak ! ennyi .

Humbuk O.o

Te egy , egy 4ed akkora kocsival 3x olyan gyorsan eltudod vinni a szállítmányt a megadott helyre mint egy odaillő kamionnal ? :S gratula öreg . Mert itt a teljesítményről van szó !!!

És nem tűnik , hanem állítás : erősebb is . De olyan alkalmazást nézz ahol van mind CPU és GPU támogatás is ! és próbáld csak ki csak CPU -val kiszámoltatni - majd ugyanazt GPU -val .

szerintem mindenki tudja ki a befutó magasan . És igen , ahogy ezt jól írtad :

A lényeg, hogy mindent a helyén kell kezelni! csak tudni is kell azt alkalmazni ;/

Az utolsó kettő mondatod az helytálló .

Humbuk
Humbuk
2015. márc. 6. 21:30
#6

I.Jozsef83: Ahogy CyberPunk is írja, hiába tűnik erősebbnek a GPU, minden program olyan környezeten fut amelyre tervezték! Baromi egyszerű! Hiába erős a kamion, ha egy 4ed akkora kocsival 3x olyan gyorsan tudsz menni az autópályán... Persze a kamion meg elhúzza a nagyterhet...

Mégsem kamionnal járunk mindenhova... (nem mellesleg mekkora teljesítmény kell ehhez? 150-200W? amikor a proci néha 50-60Wból is kijön...)

A lényeg, hogy mindent a helyén kell kezelni! A procinak is meg van a létjogosultsága és a gpunak is.

ON: Ennek a hírnek azért kell örülni, mert ez is olyan a sorban, amely a linuxra is ad egy pici morzsát! Szépen lassan úgy néz ki, hogy elindulhatunk abban a sötét alagútban amely a linux nagyobb elterjedése felé vezethet! (sok új játék is van stb..)

Phantomstranger
Phantomstranger
2015. márc. 6. 14:51
#5

Pedig mióta minden prociban van IGP lenne értelme például a fizikát arra hagyni és a DGPU-t meghagyni a többi feladatra. Mondjuk ez a sírba küldené az Athlon II-ket és FX-eket, de utóbbit már rég ki kellett volna vonni a piacról, előbbit pedig ki sem adni.

csabi02
csabi02
2015. márc. 6. 19:00

Mindig azokat oltod akik képben vannak,hihetetlen vagy :D

tibaimp
tibaimp
2015. márc. 6. 13:54
#4

"GPU-specifikus kódbázis a jelek szerint továbbra is zárt marad" -- vagyis az amd ne férjen hozzá, ha viszont cpu-val számoltatod akkor kell az erős cpu is (intel i7-es), vagy veszel nvidia vga-át.

De kedvesek...adtak is meg nem is....

csabi02
csabi02
2015. márc. 6. 19:02

ott a lényeg!

rini
rini
2015. márc. 6. 11:53
#3

Ez egyrészt igaz de másrészt nem feltétlenül állja meg a helyét. Való és igaz, hogy a gpu alapvetően hasonló feladatokra van tervezve de ez az adott program megírásától függ. Lehet úgy is írni, hogy sokkal gyorsabban fusson cpu használatával mint gpu-val. Az más kérdés, hogy leginkább a programok írói a gpu erejét igyekeznek ilyen célokra kihasználni. Másrészt azért vannak olyan programok amelyek éppen a cpu erejével teszik meg ugyan ezt. A grafika megjelenítéséért felelős csak a kártya. De van olyan eset is amikor mindkettő egyszerre dolgozik a végeredmény érdekében. Egyik sincs alárendelve a másiknak csak bizonyos dolgot az egyik, míg mást a másik dolgozza fel.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. márc. 6. 14:58

A grafika megjelenítéséért felelős csak a kártya.

Ez még az S3 Trio korszakában igaz volt :D

aztán jött a 3D korszak a VGA -ra támaszkodva + CPU segítségre... és egyre erősebb VGA-ra .

gab78
gab78
2015. márc. 6. 10:25
#2

Ha jól lenne CPU-ra optimalizálva és kihasználná a modern utasításkészletek kínálta előnyöket, akkor az esetek jó részében egyáltalán nem kellene GPU-s gyorsítás.

Ez egy kényszer, a konzolok miatt. Semmi több.

5hR3kY
5hR3kY
2015. márc. 6. 21:52

Én nem vagyok képben? Nálad a probléma ha még az OpenCL-t sem ismered, csak mint jó zöld szemüveges az nVidia zárt kihalófélben lévő CUDA-ját mantrázod. :D Amúgy meg írhatsz a csoda CUDA-ra akármilyen programot, de játékban csak arra használhatod amire a játékkészítők engedik, ott nincs sok választásod. :)

Meteoreso
Meteoreso
2015. márc. 6. 9:30
#1

"ugyanis jelenleg csak a CPU alapú implementáció kódjához férhetnek hozzá az érdeklődők, a GPU-specifikus kódbázis a jelek szerint továbbra is zárt marad."

A GPU vagyis a videókártya nagyságrenddel gyorsabb számításokra képes mint a CPU, azaz elmondhatjuk hagynak beleszólni úgy 1 ezrelékben a történésekhez, majd ha oké amit írsz saját jogdíjjal átemelik a GPUhoz :)

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. márc. 6. 16:13

[off]Te most trollkodsz vagy mi van?

Mintha direkt adnád a hülyét.

Nem hiszem el, hogy nem direkt csinálod[/off]

Vissza az oldal tetejére