Resident Evil 3 – Jön a Gólem

Erős kezdés, gyors hanyatlás, arénaharcok, hentelés és a fejtörők közel teljes hiánya. Bár messze még az év vége, a Resident Evil 3 sanszosan bérelt hellyel fog bírni 2020 legnagyobb csalódásai között.

Resident Evil 3 – Jön a Gólem

52 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
52
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

A nyomomban van a szörny

1999-et nem véletlenül tekintik a játékipar egyik, ha nem egyenesen a legparádésabb esztendejének. Hiszen jóformán nem múlt úgy el hét, hogy ne látott volna napvilágot egy meghatározó élményt nyújtó, és kisvártatva hivatkozási alappá nemesedő mű. A pörgős tűzharcokra vágyók a Team Fortress Classic-kal, a Counter-Strike-kal a Medal of Honorral, a Syphon Filterrel és a Quake III-mal üthették el a szabadidejüket. Az RPG-k szerelmesei a Planescape: Torment, a Final Fantasy VII, és a Baldur's Gate: Tales of the Sword Coast miatt tették takarékra az alvást. A virtuálisan űzhető sportokat kedvelők szociális életét a Tony Hawk's Pro Skater, és Gran Turismo 2 küldte padlóra. Míg a monitor-hadvezérek a Heroes of Might and Magic III-mal, a Age of Wonders-szel, a Homeworlddel, a Tiberian Sun-nal és az Age of Empires II-vel tesztelhették le képességeiket. Driver, Legacy of Kain: Soul Reaver, The Longest Journey, Worms Armageddon, Ape Escape, EverQuest, Mario Party, System Shock 2, RollerCoaster Tycoon, Soulcalibur, Jagged Alliance 2 vagy épp Dungeon Keeper 2. A tiszteletet parancsoló, impresszív listát napestig folytathatnánk.

Belegondolni is félelmetes, hogy ezek az etalonok gyors egymásutánban boldogították a magukat joggal a hetedik mennyországban érző publikumot, és természetesen a horrorokat preferálók sem maradtak ki a jóból. A Nocturne-ben egy titkos kormányügynökség tagjaként vehettük fel a harcot a sötétség teremtményeivel. A Silent Hill pszichológiai töltetű motívumokkal fokozta a hatást, és a Resident Evil 3: Nemesis is bőven az elvárható kötelezőn felül teljesített. Ugyan általános volt a vélekedés, hogy nem ér fel a kategóriája koronázatlan királyának kikiáltott elődjéhez, ám azt senki sem vitatta, hogy messze kiemelkedik a tucatcímek közül. Sőt, azt az újítását, hogy állandóan résen kell lennünk, mert sohasem tudhatjuk, hogy mikor bukkan fel az éppen irányított karakter vérét akaró, feltartóztathatatlan-kérlelhetetlen rémség, osztatlan-lelkesült üdvrivalgás fogadta.

Ennek tükrében érthetetlen, hogy a második epizódot oktatandó alapossággal felújító Capcomnál miért egy slendrián remake-kel támasztották fel a klasszikus trilógia utolsó felvonását. Mivel ez azon túl, hogy csak felületesen emlékeztet jeles elődjére, a maga útját járó lövöldeként is közepesen muzsikál.

Ez biztos a Gólem, az lépked így

Az alkotás egyből az események sűrűjébe csap.  Jill Valentine, a Spencer-villában átélt borzalmakat követően lidércnyomásoktól szenvedő kommandós alig várja, hogy maga mögött hagyhassa Raccoon City elátkozott városát – de mielőtt útra kelhetne, elszabadul a pokol. A kicsiny településen felüti fejét a rettegett T-vírus, és az utcákat agresszív zombik dühöngő-őrjöngő hordái lepik el. Emellett igazolva, hogy a szegény embert az ág is húzza, hősnőnk döbbenten konstatálja, hogy egy, a jelek szerint megölhetetlen förmedvény célkeresztjébe került, és a dög ugrókötélként akarja hasznosítani a beleit. Ám a fifikás specialista nem esik kétségbe. Bár józan esze tiltakozik a döntés ellen, de jobb híján kelletlen, szükség szülte szövetséget köt az Umbrella a helyszínre vezényelt, elvileg civileket mentő zsoldosaival.

Galéria megnyitása

Az alku egyszerű: ha segíti a metróban tábort verő katonák küldetését, akkor azok cserébe magukkal viszik. Persze, ahogy azt sejthető, az eleve öngyilkossággal felérő missziót fikarcnyit sem teszi könnyebbé, hogy az egyetlen sürgető vágy vezérelte, kegyetlen aberráció senkit és semmit sem kímél.

Nem halott az mi fekszik a kövönA legtöbb rettenet félreértelmezhetetlen-teátrális külsőségek közepette múlik ki ebből a világból. Így nem kell attól tartanunk, hogy egy vérrel-verítékkel legyőzött ocsmányság váratlanul felpattan, és agyarait torkunkba mélyesztve visszavágót követel. Az élőholtak ellenben meglepően rafinált és hallatlanul irritáló bestiák, mivel lényegesen szívósabbak annál, mint amilyennek látszanak. Ha felrobbantjuk vagy felgyújtjuk, esetleg egy nagy kaliberű fegyverrel szitává lyuggatjuk a féregrágta nyavalyásokat, és tetemük megcsonkítva-elszenesedve hever a mocsokkal borított padlózaton, akkor nincs okunk aggodalomra. Továbbá akkor is nyugodtak lehetünk, ha egy kritikus találat szétrobbantja a koponyájukat. De ha pár fejlövés után egy hang nélkül összeesnek, szinte teljesen biztos, hogy csupán félmunkát végeztünk: ne legyünk restek, pumpáljunk beléjük néhány búcsúgolyót. Hasonlóképpen, ha egy folyosón a vírus színleg őseikhez megtért áldozatai hevernek, tisztes távolból sorozzuk meg őket. Hiszen komoly sansz van arra, hogy ha közelebb érünk, egyik-másik feltápászkodik, hogy elkapjon – azaz vagy kegyeletsértőek leszünk, vagy vacsora.

Ígéretes alapszituáció, és tartozunk annyival a tényeknek, hogy leszögezzük: eleinte nincs okunk panaszra. Széthulló civilizáció, lengő szakállú, végítéletről szónokoló próféta jövendölésébe illő káosz, torokszorító tragédiák, józan ésszel kibírhatatlan veszélyeket rejtő, szűkös utcák: minden adott az apokalipszishez. Főleg, mert egyszemélyes, papíron bukásra ítélt hadseregként kell rácáfolnunk halovány esélyeinkre. Tűzerőnk mozgáskorlátozott, pacifista apácák imadélutánjának szétveréséhez is harmatos: ha agyatlanul puffogtatunk, akkor kezdhetünk reménykedni, hogy olcsó bosszúként heveny hascsikarást okozunk majd a tetemünkből lakmározóknak, és a gigász sem pihen. Feltűnésekor nincs mese: amennyiben nem billentjük a szerencse mérlegének nyelvét magunk felé egy gondosan tartalékolt aduásszal, vagy nem futunk elég gyorsan, elvesztünk.

Hú milyen az arca, milyen csúnya

A nyitánynál szebbet-jobbat tehát nem is kívánhatnánk – ám lassan óhatatlanul ráébredünk, hogy ez a fejezet afféle megismételhetetlen-felülmúlhatatlan csúcspontként magaslik a későbbi kalandok fölé. A hangsúly a pánikszerű iszkolásról és a rosszakaróink okos likvidálásáról vagy kicselezéséről apránként a kisebb dózisban is monoton, direkt-darálós akcióra helyeződik át. Megyünk, lövünk, begyűjtjük a szerteszét szórt javakat, újfent öldökölünk, aztán jön egy új pálya, és a mókuskerék forog tovább. A mészárlást csupán kettő, a Dörmögő Dömötör törzsközönségének szánt „logikai fejtörő”, illetve pár, főként tárgygyűjtögetésre építő feladat és jószerivel elronthatatlan QTE-jelenet szakítja meg. Azaz lényegében egy, a finoman fogalmazva is felemás fogadtatású hatodik részre hajazó, szinte kizárólag a reflexeinket igénybe vevő programot kapunk a pénzünkért.

Galéria megnyitása
Ugyan Jill napi szinten vette fel a harcot válogatott veszélyforrásokkal, Manyika néni imádott létrácskáját ő sem merte csak úgy arébb hajítani.

Akár jelképnek is felfoghatjuk, hogy Nemesis a végzet elpusztíthatatlan vadászkopójából egy fantáziátlan arénaharcokban rendszeresen bucira vert, szombati rajzfilmmatinéből előmászó, mérsékelten ijesztő karikatúrává züllik. A hol lángszóróval rohamozó, hol félállati fertelemként fel-alá nyargalászó kreatúra mintha Paul W. S. Anderson egyik, a széria rajongóit az idegösszeomlás szélére sodró filmjéből lépett volna elő. Ocsmánynak ocsmány, de teljesen hiányzik belőle a kóbor-kósza szörnyeket az évek múlva is emlegetett, megnevezhetetlen borzadályoktól megkülönböztető sötét-delejező kisugárzás és misztikus-megfoghatatlan aura. Elvégre hogyan vehetnénk komolyan egy, a legprimitívebb trükkökkel is átverhető, ostoba monstrumot?

Vagánynak áll a világAz eredetihez hasonlóan egy kis időre a karizmatikus martalóc, Carlos Oliveira bőrébe is belebújhatunk. Ám ez a váltás azon kívül, hogy emberünk egy gépkarabéllyal indul csatába, nem oszt, nem szoroz.

Ez pedig még akkor is megpecsételné a végeredmény sorsát, ha a többi területen messze átlag feletti opciók és megoldások kényeztetnék az érdeklődőket, ám erről szó sincs. A kilencvenes évek leghitványabb példáit idéző, fájóan blőd akadályokkal telepakolt szekciókon vághatunk keresztül, a történet a hagyományoknak megfelelően hajítófát sem ér, és halmazati büntetésnek a játékidő is botrányosan kurta. Egy tapasztalt veterán két-három óra alatt kacagva eljut a fináléig, de egy zöldfülű bokorugrónak sem kell több hat óránál ahhoz, hogy az örök álomra szenderítse az irgalmatlan mutánst.

Valamit integet, lecsap le ránk

Vagyis összességében a Resident Evil 3 remake-je egy, az ihletforrástól messze elmaradó, a magával ragadó felvezetés követően drámai hirtelenséggel visszaeső, bántóan lapos koncepciójú és bátortalan alkotás. Mivel nem csak, hogy az anno milliókat hideglelős iszonyattal eltöltő, feszült menekülésre építő, piedesztálra emelt klasszikus utódjaként nem állja meg a helyét, sima TPS-nek is túlságosan sablonos, kiszámítható és primitív. Ergo két szék között a pad alá esik, mert sem a nosztalgiázni vágyók, sem a markáns újdonságokra vágyók sem sóhajthatnak fel elégedetten. Pláne, hogy a hatvan eurós ár a gyakorlatilag holtan érkezett, multiplayer-fókuszú Resident Evil Resistance-szel együtt is obszcénül túlzónak hat.

Galéria megnyitása
Tömeges érdeklődés nem tapasztalható. Egy meccs átlagosan 4-8 perc.

Az ellenállás hasztalanA leginkább a Fable Legends horrorköntösbe bújtatott, sajátos újraértelmezésének tekinthető Resistance sajnos nem váltja meg a világot. Az egy környezetét kamerákon keresztül manipuláló, gonosz lángelme és négy, más-más területen brillírozó túlélő macska-egér játékára építő címmel elüthetünk ugyan pár órát, de hamar elmúlik a varázsa. Ennek oka felettébb prózai: egyszerűen túlságosan kevés az opció ahhoz, hogy élvezetes-emlékezetes meccsek szegezzék az embert a székéhez. Komoly változtatások nélkül sanszos, hogy pár hónap múlva már csak egy szűk, fanatikus kör tagjai lézengnek majd a szervereken. Jövő ilyenkor pedig a készítők sem fognak arra emlékezni, hogy fáradozásaik gyümölcse a világon van. Ezt egyébiránt az is alátámasztja, hogy egyáltalán nem ritka, hogy 10-30 percet kell várni arra, hogy összejöjjön a szükséges létszám, ami egy komoly hírverést kapó újoncnál a bukás cáfolhatatlan jele. Ergo ha kifejezetten az aszimmetrikus multi miatt ruháznánk be egy kópiába, tegyünk magunknak egy szívességet, és gondoljuk át botor tervünket.

A verdikt ezért nem lehet kétséges. Ugyan tucatjával találni gyatrább próbálkozásokat a piacon, ám ez nem változtat azon, hogy semmi okunk beruházni a középszerűség szürke, egyben enyhén lábvízszagú tengerében egy szó nélkül elmerülő, feledhető semmiségbe. Ezerszer jobban járunk, ha inkább a második felvonás okosan és igényesen modernizált verziójára adjuk ki vérrel-verítékkel megkeresett bérünket, vagy egy nívósabb lövöldére tesszük le a voksunk.

Összefoglalás

Resident Evil 3 – Jön a Gólem

Resident Evil 3 – Jön a Gólem

Resident Evil 3 – Jön a Gólem
Szerzői értékelés
52
%
A Resident Evil 3 a hatodik rész nyomdokaiban járó remake-je.
Az eleje parádés, rosszabb pillanataiban is hossza egy középszerű TPS szintjét és a Resistance pár óráig szórakoztató.
Túlélőhorrorként értelmezhetetlen, Nemesis bazári majommá züllik, akad benne pár furcsa megoldás és a Resistance varázsa hamar elillan.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap