A sarkvidéki vizekben nehéz táplálékot találni: a víz hideg és a felszínt jég borítja, így a fotoszintézisre nagyon korlátozottan van lehetőség, pedig a fotoszintetizáló létformák szinte elengedhetetlenek a tengeri táplékláncok működéséhez. De mindig ez a helyzet, legalábbis ez derül ki a nemrég felfedezett óriási szivacsközösségről közzétett legújabb adatokból. A szakértők megfigyelései szerint a szivacsok rég halott gerinctelen állatok fosszilis maradványaival táplálkoznak a mélyben. Egyes szivacsok immár 300 éve boldogulnak ezzel a diétával.

A szivacsok legalább 600 millió éve léteznek, és a földi élet első többsejtű képviselői közé tartoztak. Táplálkozásuk során a vízből apró fotoszintetizáló organizmusokat, fitoplanktonokat és más szemcséket szűrnek ki, így segítve a szén, a nitrogén és a foszfor körforgását a víz alatti ökoszisztémákban. Alapvetően azonban nagyon opportunista létformákról van szó, amelyek olyan táplálékforrásokkal is képesek boldogulni, amelyekkel mások nem.

Ennek ellenére a May Planck Tengerbiológiai Intézet kutatói nem elsősorban szivacsok reményében kezdték el vizsgálni a Jeges-tenger élővilágát 2016-ban. Antje Boetius és társai más célpontok mellett a Langseth-hátság nevű, 125 kilométer hosszú, víz alatti hegyvonulatot kívánták tanulmányozni, de úgy gondolták, hogy leginkább érdekes sziklákat fognak látni, esetleg néhány mélytengeri szivaccsal.

A szakértők egy víz alatt működő szánnal kezdték tanulmányozni a tengerfeneket, amely kamerákat, mintavevő eszközöket és más szenzorokat is hordozott. Így akadtak rá arra a 15 négyzetkilométernyi szivacskolóniára, amelynek felfedezés a kutatókat is rendkívüli módon meglepte, hiszen a szivacskolónia felett helyenként 1000 méter vastagságú jég, így semmiféle fény nem jut át rajta. Ilyen körülmények között teljes rejtély volt, hogyan képesek a szivacsok túlélni.

A mélytengeri élet java a korábbi tapasztalatok szerint mélytengeri kürtők köré csoportosul, olyan helyekre, ahol a Föld belsejéből hő és gázok szivárognak át a kérgen. Ezek tápanyagokat biztosítanak a mikrobiális élethez, amely aztán a magasabb rendű fajokat is képes táplálékkal ellátni. A kérdéses területen azonban nincsenek ilyen kürtők, és olyan áramlatokat sem találtak a kutatók, amelyek máshonnan biztosítanák a tápanyagok beáramlását. Sőt: a vízben gyakorlatilag semmiféle tápanyagnak nem találták nyomát, a szivacsok mégis túlélik valahogy.

A kutatók mintát vettek a tengerfenék anyagából a szivacsok élőhelyén, hogy választ találjanak a rejtélyre. A sok esetben több száz éves szivacsok, mint kiderült, érdekes aljzaton élnek: fosszilizálódott mélytengeri férgek szövedékén. Az egykori férgek a Siboglinidae család tagjai, amelyek az tengerfenékhez tapadva élték életüket. A szivacsok vizsgálatából kiderült, hogy azok tele vannak olyan mikrobákkal, amelyek szerves anyagokat dolgoznak fel.

Ez és az aljazaton és a szivacsokon végzett izotópvizsgálatok is azt mutatják, hogy a szivacsok a mikrobák segítségével a fosszíliákból vonják ki a tápanyagokat, gyakorlatilag sok ezer éve halott gerinctelenekkel táplálkozva. Ami a férgeket illeti, ezek annak idején valószínűleg mélytengeri kürtők körül élhettek, amelyek azonban azóta bezáródtak. Hasonló táplálkozást eddig még soha nem figyeltek meg a szivacsoknál.