Shop menü

PROFI KAMERARENDSZERREL SZERELT SZEMÜVEG JELENT MEG A XIAOMI ÉGISZE ALATT

Akár 15-szörös zoomra is képes a kütyü, ami azért érdekes, mert az okosszemüvegek pont a kamera miatt szoktak kritikát kapni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Profi kamerarendszerrel szerelt szemüveg jelent meg a Xiaomi égisze alatt

Miközben arról beszélnek, hogy a Google okosszemüvegében a kamera nagyon szigorúan lesz korlátozva a működésében, és csak célfunkciók ellátására fog szolgálni, a Mijia szemüvege direkt a fotózásra lesz kihegyezve. A Xiaomi által értékesített eszköz szinte már szándékos provokációnak tűnik.

Már a legelső Google Glass azért került már a megjelenése előtt a kritikusok célkeresztjébe, mert volt rajta egy kamera, és sokan aggasztónak találták azt, hogy egyszerűen készíthetnek róluk videót a beleegyezésük nélkül. Azóta ezt a témát a legtöbban nagyon finoman közelítik meg, és óvatosan kezelik. A Mijia csapata azonban nem így tett, és egy olyan fejlett kamerarendszert pakolt egy új szemüvegbe, ami egy felsőkategóriás okostelefonban is megállná a helyét.

Galéria megnyitása

Az okosszemüvegek többféle megjelenítési módszert használnak, és a Mijia Glasses Camera névre keresztelt eszköz egy a Google Glass szemüvegnél látott megoldáshoz hasonló kialakítást használ. Az egység a jobb szem elé lesz képes kivetíteni az információkkal tűzdelt képet, és emögött egy speciális OLED panel található. A Sony szállítja a kijelzőt, ez szilícium alapú, akár 3000 nites csúcsfényerőre képes, a teljes felületén pedig 1800 nitet tud elérni. A felbontása 3281 PPI-s, és hardveres szinten szűri a kékfényt.

Galéria megnyitása

A megjelenítésben résztvevő prizma nagy tisztaságú és torzításmentesen mutatja a képet a felhasználók számára. A készülék nagyon sok hasznos információt  tud majd megjeleníteni. Az egyik legfontosabb funkció a kiterjesztett valósággal egybekötött fordító lesz, a Google I/O-n a vállalat nagy sikert aratott ennek a funkciónak a vázolásával, és már előtte is ez jelentette a fejlesztések egyik fő csapásirányát. A nyelvi nehézségek leküzdésében az okosszemüveg remek partner.

Galéria megnyitása

Arra is alkalmas lesz majd a szemüveg, hogy állatkertekben és más érdekes helyeken a környezetről extra információt szolgáltasson. Kiírja az éppen nézett állatfajokat, és egy rövid leírást is tud mutatni azokhoz. A termék folyamatosan online kapcsolattal fog üzemelni, ezt kihasználva tud majd új funkciókat is biztosítani. Frissítéssel a fejlesztők folyamatosan karban fogják tartani, és fejlesztik a szemüveg mögött álló rendszer képességeit.

Mielőtt a kamera képességeire rátérünk, fontos, hogy a Mijia Glasses Camera mutatni fog egy LED-es visszajelzést, hogy éppen fényképet készített vagy videót vesz fel. Ez azt jelenti, nem tud majd teljesen észrevétlenül senkit sem megörökíteni. Két kamerát építettek a szakemberek az okosszemüvegbe, az egyik 50, a másik pedig 8 megapixeles. A főkamera a nagyobb felbontású, ez egy optikai stabilizátoros lencserendszert is kapott. A társkamera pedig zoomolásra alkalmas, egy prizmás optikával rendelkezik, és 5-szörös közelítésre képes alapesetben, digitálisan pedig elfogadható minőségben el tud érni 15-szörös zoomot is.

Galéria megnyitása

Ilyen paraméterek mellett már csak azt hiányoljuk, hogy nincs ultra-széles látószögű képalkotó, pedig az itt adná magát, hiszen olyan kamerával tudna az ember tényleg minden megörökíteni, ami a szeme előtt történik. Videózni folyamatosan 100 percen keresztül lesz képes a viselhető kiegészítő, szóval akár egy hosszabb bemutatós is fel lehet majd venni vele elejétől a végéig, megállás nélkül. Még arra is képes a szemüveg, hogy az exponáló gomb megnyomása előtti 10 mp-et is rögzítse, hogy az ember ne maradjon le a megfelelő pillanatról.

Egy nyolcmagos Snapdragon lapka található a termékben, de pontosabban erről nem szólt a fáma. A RAM 3 GB, a beépített tárhely pedig 32 GB-nyi kapacitással szolgál. Van a szemüvegben Wi-Fi kapcsolódási lehetőség, szolgálhat majd mobil hálózati modemmel, és a Bluetooth 5 modul sem hiányzik majd belőle. Egyedi, független ISP is van a fedélzeten, ami magában fogja kezelni a kamerákat.

Galéria megnyitása

A fejlesztők szerint biztonságos a kütyü, mivel minden adat, ami van a szemüvegen, a felhasználó saját fiókjához kötődik, így egy ellopott szemüveggel nem lehet majd visszaélni. Elvileg nem lehet a személyes adatokat letölteni illetékteleneknek a belső adattárolóról.

Nagyjából 100 gramm a szemüveg tömege. Az energiaellátásról gondoskodó akkumulátor 1020 milliamperórás kapacitással rendelkezik, Az üzemidőről pontos adatot nem kaptunk, ez valószínűleg jelentősen függ majd attól, hogyan veszik igénybe. Ami még fontos, hogy 30 perc alatt fel lehet majd tölteni 80 százalékos szintre, tehát biztosít gyorstöltést is.

A Mijia Glasses Camera elsőként közösségi finanszírozás keretében lesz elérhető 2500 jüanos áron, és a teljes vételára pedig 2700 jüanban lett meghatározva. Ez utóbbi 157 ezer forintnak megfelelő összeget jelent pillanatnyilag.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére