A különleges pókfaj arról ismert, hogy háromszögletű hálót sző a faágak közé, amelyet maga az azt szövő, szőlőmag nagyságú pók tart feszesen. Ha egy rovar nekimegy a hálónak, a pók elengedi az ágat, amelybe kapaszkodik, így a háló és a pók is előre lendül, a hálóban kialakított ragacsos fogófonalak pedig csapdába ejtik a zsákmányt. Mivel a pók egy kihorgonyzó fonallal továbbra is kapcsolódik a fához, újra és újra képes megfeszíteni a csapdát, míg az áldozatot sikerül teljesen mozgásképtelenné tenni. Ekkor aztán odamegy a zsákmányhoz, és elkezdi elfogyasztani azt.

A folyamatot elsőként 1875-ben írta le egy amerikai természettudós, Burt Green Wilder, és bár azóta többen is tanulmányozták a pókot, a támadás fizikai jellemzőit senki sem vizsgálta közelebbről. Nemrégiben azonban Sarah Han, az Akroni Egyetem kutatója nagysebességű kamerákkal kezdte vizsgálni az állatot, és egészen meglepő eredményekre jutott. Amikor a pók elengedi az ágat, teste 770 m/s²-tel gyorsul, ami 60-szorosa egy támadó gepárd gyorsulásának. Erre a pók úgy képes, hogy energiát tárol a kifeszített hálóban. Ha ugyanis saját erejéből próbálna hasonló gyorsulásra szert tenni, saját testtömegének 20-szorosára lenne szüksége izmok formájában.

Számos faj használ speciális energiatároló struktúrákat izmai erejének fokozására. A bolhák például rugós szerkezetekkel rendelkeznek lábukban, így tudnak olyan magasra ugrani. A sáskarákok hasonló módon kivitelezik a világ leggyorsabb ütéseit. A kaméleonok pedig szájukat íjként használva lövik ki nyelvüket. Az említett esetekben azonban az energia tárolása a testen belül történik.

Egyelőre nagyon kevés olyan állatot ismerünk, amely ugyanezt a testen kívül valósítja meg. Egyikük az ember, amely íjakkal, csúzlikkal és más szerkezetekkel gyorsítja fel a lövedékeket, amelyekkel támad. A Hyptiotes cavatus mellett ebbe a kategóriába tartoznak a törpe-keresztespókok is. Utóbbiak körkörös hálókat szőnek, amelyeket középen feszítenek meg, feszes tölcsért hozva létre.

Ahogy Natasha Mhatre, a Western Egyetem kutatója mondja, a pókhálóknak többféle funkciót is el kell látniuk: el kell állniuk a zsákmány útját, majd megállítani és csapdába ejteni azt. Ehhez enyhén eltérő mechanikai jellemzőkre van szükség, az említett pókfajok pedig megoldották, hogy gyors átmenetet valósítsanak meg két nagyon eltérő mechanikai állapot, a feszes és a laza háló között. Amelyek közül az egyik a zsákmány megállításához, a másik pedig csapdába ejtéséhez kell.

Az ilyen csapdák persze csak akkor működnek, ha a pók képes órákig, esetenként napokig feszesen tartani a hálóját. Hogy ezt hogyan csinálják az állatok, az egyelőre rejtély. A szakértők úgy sejtik, hogy a pókok talán valamiféle belső energiatároló struktúrával is rendelkezhetnek, és ennek segítségével különösebb erőbefektetés nélkül feszítik meg a hálót, de hogy mi lehet ez, azt egyelőre senki sem tudja.

A másik nagy kérdés, hogy a Hyptiotes cavatus miért sző háromszögletű hálókat. Miben jobban ezek, mint egy körkörös szerkezet? Han azt gyanítja, hogy itt is a gyorsaság a fő szempont: míg a legtöbb hálószövő póknak oda kell szaladnia a zsákmányhoz, és meg kell támadnia azt, a Hyptiotes egyetlen mozdulattal távolról is csapdába tudja ejteni áldozatát. Amire szüksége is van, mivel a legtöbb pókkal ellentétben nem rendelkezik méreggel.

Ennek kapcsán az is rejtély, hogy a toxin hiányában hogyan végeznek áldozatukkal a pókok. A hasonló cipőben járó derespókok ezt úgy oldják meg, hogy megfojtják zsákmányukat, amely köré akár 140 méter pókselymet is feltekerhetnek. Hyptiotes áldozatai esetében egyelőre nem tudni, hogy pontosan miben halnak meg, de remélhetőleg rövidesen erre is fény derül.