1. Kicsomagolás, külső

A PS4 december 13-án rajtolt el hivatalosan kis hazánkban, ami nagy dolog, tekintve, hogy a konzol még Japánban is csak jövőre jön ki. Feltehetően csak néhány 1000 (vagy 100) darab jutott Magyarországnak, így itthon is hiánytermék a PS4, ugyanúgy, mint az Xbox One. A Sony és a Microsoft a startot követő hónapokra is előre be vannak táblázva, eladnak, sőt, már előrendelésben eladtak mindent, amit csak le tudnak gyártani a közeljövőben. Nem csak itthon van ez így, világszerte sokan várnak a már csak jövőre érkező gépeikre. A történelem eddigi legerősebb konzolstartja bonyolódik éppen, ekkora érdeklődésre és keresletre korábban nem volt példa az iparban, közgazdasági kifejezéssel élve nagyon sok a korai elfogadó. Szerencsére nekünk is sikerült hozzájutni egy PlayStation 4-hez, így megoszthatjuk veletek első benyomásainkat és tapasztalatainkat a masinával kapcsolatosan.

A konzol egy önmagánál nem sokkal nagyobb dobozban érkezik, a Japánok tudják, hogyan használják ki a helyet. Az alapcsomagban a konzol és a DualShock 4 kontroller mellett van egy HDMI, egy USB-microUSB és egy tápkábel, valamint tartozék egy kézikönyv és egy mikrofonnal ellátott mono headset is, szabvány jack csatlakozóval, amit a vezeték nélküli kontrollerhez csatlakoztathattok. Ez nem egy csúcsminőségű hangkeltő, de arra, hogy a barátaitokkal beszélgessetek, tökéletesen megfelel. Ugyanis a PS4-nek meg lehet mondani, hogy melyik kimenetre mit küldjön, így kérhetjük, hogy ott csak a voice chat legyen aktív, minden más pedig mehet például a tévénk hangszóróira.

A konzol maga egyszerű formákkal bír, az anyagminőség pedig korrekt, nem lehet rá panasz. Nem látunk rajta csavarokat, az előlapon pedig még a 2 USB csatlakozót is úgy helyezték el, hogy alig észrevehetőek. Szerencsére nagyrészt elhagyták az ujjlenyomatgyűjtő zongoralakkot is a gyártásnál, csak egy egész kis része fényes a PS4-nek, a többi matt mintát kapott, ami nekünk közelebb áll a szívünkhöz. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a konzol maga meglepően kicsi! Igazából ránézve és tudva mi van a belsejében, nem tudjuk elképzelni, hogy ebből a jövőben kisebbet varázsolnak majd a Sony mérnökei, minden köbcenti ki van használva benne és a Microsofttal ellentétben a japánok megcsinálták, hogy ismét berakták a dobozba a tápot is! Tehát nem csak hogy kisebb a PS4, még a táp is benne van, amit talán magyaráznunk sem kell, hogy miért nagyon praktikus. Cserébe viszont hangosabb is a konzol terhelés alatt, de közel sem annyira, mint sok fat PS3 volt anno (és most), így mi úgy éreztük, hogy ez jó kompromisszum a kompaktabb formáért cserébe. Azt se felejtsük el, hogy a PS4-et ha úgy tetszik fel is állíthatjuk, ezzel minimalizálva a helyigényét.

A PlayStation 4 ismét egy minőségi tálca nélküli Blu-ray meghajtót kapott, ami az elődjénél háromszor gyorsabb. Itt jegyezzük meg, hogy a konzol támogatja a 4K-s felbontást, vagyis nézhetünk vele 4K-s képeket és videókat, de arra nincs felkészítve a gép, hogy 1080p fölött rendereljen játékokat (az ereje sincs meg hozzá). A konzol elején – ahogy azt már említettük –, találunk 2 USB 3.0-s csatlakozót, jól elrejtve, a hátoldalon pedig ott van minden más, amire szükségünk lehet: Ethernet, HDMI, AUX csatlakozó a PlayStation kamerának, és egy optikai audió kimenet.

Ha már megemlítettük, akkor mondjuk el, hogy a PS Eye-nál jóval fejlettebb új kamera nem kötelező tartozék a PS4 mellett, így például az általunk választott alapcsomagban sem szerepel. A két 1280×800 pixeles felbontású érzékelővel és 85 fokos látószöggel megáldott eszköz szükséges a mozgásérzékeléshez, és képes követni az új, többszínű leddel megáldott DS4 kontroller(eke)t is. A Kinecthez hasonlóan képes mélység érzékelésre, ezért is a két lencse. Van rajta egy 4 csatornás mikrofon, méreteit tekintve pedig a következő paraméterekkel rendelkezik: 186 ×27 ×27 mm. Tesztpéldány hiányában ennél többet nem tudunk róla mondani.

Ennyi viszont talán elég is a konzol külsejéről és felépítéséről, a hardverspecifikációkat pedig már kiveséztük korábbi cikkünkben, úgyhogy jöjjön a kontroller!

2. A kontroller

A kontroller egyértelműen az egyik döntő elem lehet, ha az ember konzolt választ. Nincs is annál fontosabb, mint hogy kényelmes legyen, jók legyenek a ravaszok, megfelelő legyen a gombok nyomáspontja, a gombák érzékenysége, és utóbbiaknak minél kisebb a holtjátéka. Nos, amíg nem vettük a kezünkbe a DualShock 4-et, addig azt hittük, hogy a DS3 egy egészen jó kis kontroller. Az új eszköz viszont rávilágított az előző hiányosságaira és hibáira, így alig 1 óra játék után már nem is értettük, hogy hogyan bírtuk 7 éven keresztül a DualShock 3-mal.

Az új forma és a kicsit más felület egyszerre volt ismerős és új, érezni lehetett rajta, hogy ez a mi megszokott PS kontrollerünk, csak felturbózva. Miután a kezünkbe vettük, ujjaink egyből kényelmesen megpihenhettek a ravaszokon, bal hüvelykünk pedig az új gombán. A ravaszok elsőre kicsit tolakodónak tűntek a már megszokott lekerekített formák után, de nem kellett hozzá sok idő, hogy belássuk mekkorát lépett előre a kontroller ezen a fronton. Az új R2/L2-t már nem lehet véletlenül lenyomni, miközben pihentetjük rajtuk a középső ujjainkat, a rugók kellően kemények, a nyomáspont jól eltalált. Ezekben ugyan nincsenek külön rezgőmotorok (mint az Xbox One-éban), de minden más szempontból elnyerték a tetszésünket. Ha már rezgőmotorok, akkor azt is el kell mondani, hogy elvileg azokat is fejlesztették egy kicsit, bár ahhoz még nem használtuk eleget a kontrollert, hogy érezzük a változást. Az új gombáknál már szembetűnőbb a megújulás, kisebbek lettek és a formájuk is más, ami azt hivatott elérni, hogy kisebb eséllyel csússzanak le róluk az ujjaink. Nekünk ezzel már az előző modellnél sem volt gondunk, de akinek izzadósabb a tenyere, az most mindenképpen örülhet az új formának és felületnek. Számunkra inkább az volt releváns, hogy csökkent a holtjátékuk.

Az eddig említett változások nagyon fontosak, de nem ezektől lett igazán next-gen a kontroller, hanem az új gomboktól és funkcióktól. Búcsút vehetünk a Start és Select párostól, helyettük bejött a Share és az Options. A Share gomb többféleképpen konfigurálható, az egyszeri megnyomáshoz, a hosszan nyomáshoz és a dupla klikkhez rendelhetünk funkciókat, amik lehetnek a screenshot készítés, felvétel indítása, vagy a Share opciók előhozása (amivel egyben lementjük az utolsó 15 percnyi gameplayt is). A gomb használata a pergősebb játékokban kicsit nehézkes, mert annyira nem esik kézre, de igazából jobb helyet így elsőre mi sem találtunk volna neki, ki tudja, lehet idővel meg lehet szokni. Az Options szerepe egyértelmű, ezzel érjük el mindig a játékok és alkalmazások menüjét, mindenhol megvan a maga funkciója. A PS gomb maradt a megszokott helyen, és a szerepe is csak kicsit változott, de az nagyon fontos. Egy rövid nyomásra a rendszer menüjében találjuk magunkat, hosszú nyomásra a régi menü jön be (játékból kilépés, PS kikapcsolása, stb.), gyors duplanyomásra pedig az utoljára használt program, ami még fut a háttérben. A D-padot csak kisebb finomítás érte, de a verekedős játékok rajongói valószínűleg ezt is értékelni fogják. Az X-Kör-Háromszög-Négyzet négyes mostantól a D-padhoz hasonlóan simább felületen helyezkedik el (legalább nem ül meg a kosz a szegélyezésben), de ami a lényeg, hogy érezhetően javult a nyomáspontjuk, egyszerűen jó nyomogatni őket.

Most pedig következzen az új tapipad, ami egyben az utolsó gombunk is! Nem gondoltuk volna, de a kontroller új tapipadja nagyszerűen működik gombként, tökéletes visszacsatolást ad, felülete bármely pontján könnyedén nyomható, igazi pozitív meglepetés volt. Mint tapipad is elégedettek voltunk vele, jól van elhelyezve és még kisebb kezű emberek (nők) is jól elérik. Őszintén reméljük, hogy nem csak a belsős fejlesztők élnek majd a lehetőséggel, hogy használják.

Az újdonságok sorának koránt sincs még vége. A következő a beépített hangszóró, ami egyszerűsége ellenére óriási plusz élményfaktort jelent. Nekünk eddig egyetlen játékkal volt alkalmunk tesztelni, az árkád lövölde Resogunnal (teszt hamarosan), ahol a hajónk „fedélzeti számítógépe” legnagyobb meglepetésünkre a markunkból szólalt meg. Apróság, de mégis meglepően hatásos, a játék zenéje és a hangeffektek pedig továbbra is a tévé hangszórójából jöttek, ahogy azt kell. Egy másik újdonság szintén hangkeltéssel kapcsolatos. Ahogy azt a cikk elején említettük, van a kontrolleren egy füles/headset bemenet, amibe a géphez adott mono headsetet is dughatjuk. Jó hír, hogy ez szabványos port, így bármit ráköthetünk, ha a gyári megoldással nem vagyunk elégedettek, illetve ha nem akarunk zavarni másokat, beállíthatjuk, hogy minden hangot oda küldjön nekünk a PS4. Nagyon jó volt, hogy most már szabadon mozoghattunk vezetékes fülesünkkel a fejünkön, kontrollerünkkel a kezünkben. A füles csatlakozó mellett található még egy port, aminek fő funkciója egyelőre a PlayStation 4 és a Sony egyik nagy titka. Az asztali töltő csatlakozójaként is használható, de egyáltalán nem ez a fő indok a létezésére. A fórumok tele vannak találgatással, mi itt és most nem megyünk bele a témába, de kíváncsian várjuk a bejelentést, hogy mit lehet majd rácsatlakoztatni. A hagyományos PS4-re csatlakozásos kontroller töltést a megszokott USB port útján intézhetjük, ami a kontroller elején helyezkedik el, közvetlenül a LED alatt…

A végére hagytuk tehát a LED-et, ami egyrészt jó arra, hogy megkülönböztessük, hogy melyik kontroller kihez tartozik, hisz ha több játékos is ül a gép előtt, különböző színekben világítanak. A fény elég erős, így egy sötét szobában valóságos zseblámpa válik a kontrollerből miatta, ami egyes játékoknál zavaró is lehet. Másoknál viszont akár hozzá is adhat az élményhez, hisz a feltűnő fény visszajelzést is adhat számunkra például arról, hogy meglőttek minket vagy kevés az életerőnk (piros felvillanás/világítás például). A fény fő funkciója viszont nem ez, hanem a mozgásérzékelés segítése, a PS kamera ugyanis ugyanúgy követni tudja a DualShockot, mint a MOVE kontroller világító gömbjét, a kontrolleren belül pedig ott van a Sixaxisban bemutatkozó mozgásérzékelő következő generációs változata.

Minden adja tehát magát az új kontrollerrel, valóban intuitívan használható, szinte azonnal beleszerettünk. A PS4 esetében tulajdonképpen a kontroller az, ahol a leginkább tetten érhető a next-gen, annyival többet ad, mint elődje, hogy ezek után nem is csodálkozunk azon, hogy majd kétszer annyit kóstál (de azért reméljük idővel lejjebb kúszik az ára). Sajnos a rengeteg extra funkciónak van egy hátulütője is: az akksi nem bírja annyi ideig, mint a DualShock 3 esetében. Tapasztalataink szerint kb. lefeleződött a rendelkezésre állási idő (8-10 óra kb.). Érdekesség még viszont, hogy akár PS3-mal is összekapcsolható, de csak vezetéken keresztül és csak az alap funkciók ellátására képes akkor, ami nem csoda, mert a PS3 nem tud mit kezdeni pl. a tapipaddal.

3. OS – csak játékosoknak

A PlayStation 4-nek egy nagyon letisztult, és egyelőre egyszerű, de logikus operációs rendszere van, ami egyszerre előre- és visszalépés a PS3-hoz képest. Hogy utóbbi alatt mit értünk arra mindjárt kitérünk, előbb ismerkedjünk meg az Orbis OS-sel.

Első indításkor létre kell hoznunk egy felhasználói profilt (aztán persze annyit csinálunk még, amennyit akarunk), amihez hozzárendelhetjük egy PSN fiókunkat is. Ha PlayStation 3-on volt egy, akkor érdemes lehet azt továbbhasználni, mert így jön velünk minden trófeánk, a PS Plus előfizetésünk (ha van), és a megvásárolt médiáink is jönnének, ha Magyarországon lehetnének olyanok. Amint végeztünk ezzel, rögtön elkezdik a közösségi funkciókat nyomni nekünk, ami egyelőre a Facebookot és a Twittert jelenti. Ha hozzákapcsoljuk a Facebook fiókunkat a PSN fiókunkhoz, akkor megtehetjük például, hogy importáljuk a Facebookos képünket avatárnak, és beállíthatjuk, hogy automatikusan milyen posztokat generáljon a rendszer, és ezek milyen láthatósági beállításokkal rendelkezzenek. Ha mindent bekapcsolunk, akkor garantáltan szétspammeljük a barátainkat, még azt is tudni fogják, ha kiugrunk WC-re játék közben… Na jó, azt azért nem, de ha elkezdünk játszani valamivel, vagy pl. kapunk egy trófeát, az megy fel Facebookra. Természetesen minden csak a beállításainktól függ, eldönthetjük, hogy ki lássa a posztjainkat, és miket posztoljon automatikusan a rendszer, a többi rajtunk múlik.

Ha pedig tele van a hócipőnk a közösségi hálózatokkal, akkor természetesen dönthetünk úgy, hogy semmit nem csatolunk a PSN fiókunkhoz. Ha viszont csak más hálózathoz csatlakoznánk, akkor így jártunk, egyelőre csak a fenti két opcióból válogathatunk (tehát nincs pl. Google+).

Miután túlestünk az első felhasználói profil létrehozásán, megtekinthetjük az új menüt, ami annyiban hasonlít a PlayStation 3 XMB-jéhez, hogy ezúttal is horizontálisan helyezkednek el egymás mellett az ikonok, csak most két sorban. A fő sorban a különböző applikációk vannak, használati sorrendbe rendezve, tehát amit utoljára használtunk, az kerül előre. Egy kivétel van, a „What’s new”, az fixen az első helyet kapja. Ha bármin megnyomjuk a lefele nyilat, akkor további információkat kaphatunk. Egy játéknál például láthatjuk, hogy állunk benne, érdekes plusz médiákat nézhetünk meg (pl. koncepciós rajzok), vagy gyorsan leellenőrizhetjük, hogy jött-e új tartalom hozzá, így nem kell a PlayStation Store-ban keresgélni.

A főmenün a felfelé nyilat megnyomva a másodlagos menübe kerülünk, itt találunk szinte mindent, amire még szükségünk lehet: PlayStation Store, értesítések (letöltések, feltöltések, meghívások, stb.), barátlista kezelése, üzenetek, party chat, profilbeállítások, trófeák, beállítások, kikapcsolás. Ezekből néhány funkciója adja magát, de van, amiről érdemes beszélni. A trófeáknál például már böngészhetjük őket, miközben megy a szinkronizálás a szerverrel, de amíg az nem végez, az újonnan szerzett trófeák nem jelennek meg. A barátlistánkon látunk mindenkit, nem kötelező a többieknek is PS4-en lennie, nyugodtan küldhetünk üzenetet valakinek, akinek más PSN képes gépe van, de ha PS4-es embernek írunk, akkor csatolhatunk screenshotot vagy hangfelvételt is az üzenethez. A party chat egy olyan dolog, amire már nagy szükség volt, a PlayStation 3-nál ennek a hiányát kritizálták a legtöbben, és jogosan. Bármikor hozhatunk létre egy saját csatornát, amibe meghívhatjuk barátainkat, és nem csak azokat, akik épp ugyanazzal a játékkal játszanak, mint mi. A rendszer teljesen szabad és egyszerű. A saját profil oldalunkon találjuk a képlopatainkat és videóinkat (tehát ezt profilonként kezeli a rendszer), valamint a személyes információinkat, a kikapcsolás alatt pedig eldönthetjük, hogy alvó állapotba akarjuk küldeni a gépet, vagy teljesen kikapcsoljuk. Alvó állapot esetében a gép oldalán lévő csík átmegy kékből halvány narancssárgába, egyáltalán nem zavaró a fényereje éjjel.

A játékok rendszere is teljesen megújult. Ha egy játékunkhoz frissítés érkezik, azt automatikusan letölti a rendszer, és a betáblázott letöltéseket alvó módban is be tudja fejezni, így ha veszünk pár nagyméretű játékot, akkor nem kell bekapcsolva hagyni a PS4-et, amíg lejönnek. Sőt, a mobilos PlayStation applikációval távolról is betáblázhatunk letöltéseket, hogy mikor a gép elé kerülünk, már lent is legyenek. Nagyon hasznos, hogy az eddigi tapasztalataink szerint a játékok telepítése is felgyorsult, immár alapértelmezett, hogy a telepítés nagy része a háttérben történik. Ennek köszönhetően még egy nagyobb játéknál is, mint amilyen a Killzone: Shadow Fall, csak 10-20 másodpercet kell várnunk és már indulhat is a móka, nincsenek negyedórás telepítések.

4. OS – multitasking és a sötét oldal

A multitasking tökéletesen működik a PS4-en, látszik, hogy a rendszer végig a memóriában marad, akárcsak az Xbox One esetében. A PS gomb megnyomásával egy pillanat alatt a menüben találhatjuk magunkat, ahol elindíthatunk egy újabb programot. Például játék közben kijöhetünk és megnyithatjuk a böngészőt, hogy utánanézzünk valaminek. Ezután ha duplán megnyomjuk a PS gombot, már vissza is kerültünk a játékba, újra duplán használva a gombot pedig visszakerülünk egy szemvillanás alatt a böngészőbe. A böngésző egyébként egy rémesen gyenge pontja volt a PlayStation 3 rendszerének, így öröm volt látni, hogy a mostani sokkal fejlettebb, elég gyorsan futtat java kódot is, és támogatja a streamelt videókat, amire szükség is van, mert egyelőre sajnos nincs külön YouTube alkalmazás.

Ha pedig már a YouTube-nál tartunk, akkor ideje rátérni a rendszer egyik legjobban takargatott részére. A fejlesztés alatt annyira a játékos funkciók csiszolására koncentráltak a Sony-nál, hogy jelenleg még nincs külön médialejátszó a menüben… Blu-rayt és DVD-t nézhetünk, de a média centerekről streamelt filmeknek és a pendrive-ra másolt mp4 fájloknak búcsút inthetünk, a PlayStation 4 látszólag észre sem veszi, amikor egy USB-s adattárat csatlakoztatunk rá. Csak egy nagyon eldugott menüben találtunk egy olyan lehetőséget, hogy ki- vagy visszamásoljunk egy ilyen eszközre mentett állásokat. A PlayStation 3-at nemrég még azzal reklámozták, hogy „It only does everything”, vagyis „Szimplán csak mindent megcsinál”. Nos, a PS4 egyelőre az első csavartól az utolsó bitig egy játékgép. Vannak országok, ahol megjelenik a videó menüpont, de ott is csak a stream szolgáltatások bukkannak fel, mint pl. a Netflix. Reméljük, hogy minél hamarabb kap egy rendes médialejátszót a rendszer, mert eleinte nem akartuk elhinni, hogy tényleg nincs benne.

Ami viszont van, az a masszív támogatás a streamelésre. Nézegethetünk élő videókat Twitchen vagy Ustreamen keresztül, sőt lehetőségünk van interaktív videókra is keresni, ahol beszállhatunk a játékba. Ha van PlayStation kameránk, akkor mi is ott vigyoroghatunk a képen, miközben játszunk, és minden stream mellett lehet beszélgetni is arról, amit éppen látunk. Ha pedig kedvet kapunk egy játékhoz és nekünk is megvan, már indíthatjuk is. Mutassuk meg a streamelő noobnak, hogyan kell Killzone-ozni, *muhaha*!

5. Felvétel és megosztás, záró gondolatok

A stremelési lehetőséget már most rengetegen használják, az ember nem is gondolná, hogy ilyen sokan akarják mutogatni, ahogy játszanak. Ez egy nagyon erős pontja a PS4-nek, de hasonlóan könnyen lehet pillanatképeket és videókat készíteni. Beállíthatjuk, hogyan viselkedjen a Share gomb, de alapértelmezés szerint, ha játék közben megnyomjuk, akkor bejön a megosztási menü, és ezzel együtt mentésre is kerül az utolsó 15 perc játékmenet. Dupla nyomásra indíthatunk egy felvételt manuálisan is, ami már akármilyen hosszú lehet, ha pedig nyomva tartjuk a Share gombot, akkor egy screenshotot készít a rendszer. A legjobb, hogy erre szinte akárhol képes, a menüképeket is a PS4 saját képlopójával készítettük.

A képek minősége tökéletes, megfelelő sávszélesség mellett a streameké is nagyon szép, és a videókra sem lehet panaszunk. Utóbbiak esetében még beállíthatjuk azt is, hogy a mikrofon hangját kérjük-e a videóra, így a kommentár is könnyen megoldható. Feltöltés előtt még meg is vághatjuk a felvételt, de ez a rész nagyon legyszerűsített. Csak egy kezdő- és egy végpontot jelölhetünk ki, és a kijelölt részt kiemelhetjük egy külön fájlba. Alap dolgokra ez elég, de egy jobb videóhoz nem ártana PC-n szerkeszteni, és itt omlik össze a látszólag tökéletesen kivitelezett felvevő rendszer. A képeinkkel ugyanis csak három dolgot kezdhetünk (azon felül, hogy nézegetjük őket): elküldhetjük valakinek a PS4-es barátlistánkon, esetleg felposztolhatjuk Facebookra vagy Twitterre. Videók esetében még rosszabb a helyzet, ott marad a Facebook, mint opció. Se YouTube, se USB-s háttértár, semmi. Előbbire legalább van egy fél ígéretünk, hogy nemsokára lesz. Ha mindez nem lenne elég, a Facebookra küldött képek mérete (amiket egyesével kell felrakjunk) kb. leesik a felére, de így még jó minőségűek maradnak, nem úgy a Twitteresek, amik durván össze lesznek tömörítve, a végeredmény pedig olyan lesz, amit nem szívesen mutogatnánk senkinek. A videók esetében dettó ugyanez a helyzet, ami a PS4 merevlemezén még 100MB felett van, az a Facebookon már csak 35MB lesz, és látszik is rajta, hogy miért. Van tehát egy könnyen használható és jó minőségű felvevő rendszerünk, de a felvételeinkkel alig tudunk mit kezdeni… szomorú.

Végül még érdekességképpen megnéztük, hogy mennyit fogyaszt az új gép, a PS3 2006-ban 200 watt körül volt. Most kikapcsolva fél wattot mértünk, készenléti állapotban bő 8 wattot kért enni a gép, üresjáratban 85-90-et, attól függően hol voltunk, míg terhelés alatt 140W környékén mászkált a fogyasztásmérő.

Szerencsére volt is mivel terhelnünk a vasat, mert a PlayStation Plus-os játékokon kívül a Sony kedveskedett nekünk egy névre szóló média pakkal is, amiben természetesen az exkluzív nyitócímek is benne voltak (cikkek hamarosan). Ha nem lettek volna ilyen sűrűk az utóbbi hetek, valószínűleg fel sem álltunk volna a gép mellől. Apropó, ha távol vagyunk a gépünktől, akkor sem kell PSN nélkül maradnunk, köszönhetően az új mobilos PSN appnak. A kis alkalmazást bárki letöltheti, az is, akinek még nincs semmilyen PlayStation hardver a birtokában, neki jó kedvcsináló lehet. Akinek viszont van, az összekötheti a PS4 rendszerével, beszélgethet PSN barátaival, vásárolhat a Store-ban és, ahogy azt már említettük, a megvett tartalmak letöltését távolról elindíthatja otthoni konzolján. Hasznos tud lenni!

Ezzel el is érkeztünk a PlayStation 4-es tesztünk végére. Összefoglalva a lényeget: a hardvert szerettük, a szoftver pedig még félkész, de legalább ami van, az jól működik. Bővebben kifejtve, maga a vas mérete perfekt, cserébe viszont nem hangtalan, van egy halk súgása. A DualShock 4 kontroller egy nagy előrelépés az elődjéhez képest, kíváncsian várjuk, hogy a különböző játékok hogyan fogják kihasználni a lehetőségeit. Az operációs rendszer egyelőre mindent a játékoknak rendel alá: egyszerű és gyors, de még fejlesztésre szorul. Az új party chat, a streamelési és felvételi lehetőségek isteniek, de nekünk nagyon hiányzott egy jó médialejátszó, akárcsak a képek és videók exportálásának lehetősége. Reményeink szerint a szoftveres csapat mostanában is lázasan dolgozik az új funkciók implementálásán. A Sony-nak ugyanis megvan a hardvere ahhoz, hogy győztesként jöjjön ki ebből a generációból, és a PS Plus is többet kínál, mint a konkurens havidíjas megoldása, úgyhogy innentől csak a szoftver döntheti el hosszútávon, hogy ki győzedelmeskedik. Kemény és izgalmas küzdelemre számíthatunk, mert a Sony és a Microsoft eléggé külön utakon indult el.

Pacman, Svindler