Pengevékony és vonzó táblagéppel állt elő a Samsung

A Galaxy Tab S5e a középkategóriában próbál szerencsét, és egészen kiváló képességekkel szolgál.

Pengevékony és vonzó táblagéppel állt elő a Samsung

A Samsung már egészen visszavett a tabletes fejlesztésein, elég ritkán rukkol elő ilyen újdonsággal, de most egy olyan megoldást leplezett le, ami szinte minden tekintetben remekelni fog. A középső ársávot megcélzó masina a legolcsóbb 9,7 hüvelykes iPad riválisaként léphet a szorítóba.

A Galaxy Tab termékcsalád legfrissebb tagja egy 10,5 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, ami Super AMOLED technológiás és 2560 x 1600 képpontos a felbontása, szóval igazán jó képminőséggel fog szolgálni minden tekintetben. A készüléken már az Android 9.0 operációs rendszer fogadja majd az embereket, érdekes módon erről a Samsung nem sokat beszélt az újdonság kapcsán, pedig itt már a teljesen átalakított grafikus felülete van jelen a cégnek, a One UI. A vállalat gondoskodik a saját digitális asszisztens szolgáltatásáról, a Bixby 2-vel a fedélzetén jön a Galaxy Tab S5e. Az előlapi kamera 8 megapixeles felvételek megörökítésére alkalmas, a hátlapra kerülő képalkotó pedig 13 MPixeles, és az utóbbihoz már tartozik egy LED-es villanó is – egyébként mindkét egység F/2.0-s rekeszértékű optikával társult. Egészen korrekt minőségű fotókat lesz képes készíteni a táblagép, és a videózás terén sem érheti majd szó a ház elejét, ugyanis 4K támogatást biztosít.

Galéria megnyitása

A vállalat egy nyolcmagos rendszerchippel küldi bevetésre a Galaxy Tab S5e-t, a Snapdragon 670-et használja. A szóban forgó megoldás kettő teljesítményre kihegyezett magot tartalmaz, melyek 2 GHz-es órajel elérésére képesek, és ezek mellé hat darab 1,7 GHz-es, hatékonyságra hangolt feldolgozó sorol be, a grafikus feladatokért pedig az Adreno 615 IGP felel. A rendszermemóriát és a háttértárat tekintve kétféle kivitellel lehet számolni, az alapmodell 4 GB-nyi RAM-ot vonultat majd fel 64 gigás kapacitás mellett, a drágább konfigurációnál pedig 6 GB-os memóriát lehet kilátásba helyezni 128 GB-ra szabott adattároló mellett – a bővíthetőség biztosított a tárhely tekintetében. Kétsávos, 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak is megfelelő Wi-Fi-vel (MIMO, Wi-Fi Direct, VHT80) jön a táblagép, és emellett lesz még alapból a kelléktárában Bluetooth 5 modul, valamint A-GPS vevő, mely több navigációs rendszert támogat majd. Opcionálisan pedig később elkészül majd a 4G LTE hálózati modemmel is felvértezett változat, így azok is maximálisan örömüket lelhetik majd benne, akik sokat vannak úton.

Galéria megnyitása

Fémből készült házzal lett ellátva a Galaxy Tab S5e, szóval a minőségérzet borítékolhatóan jó lesz, és alul, valamint felül is látható majd az antennacsík. A tablet megkaparintható majd feketében, ezüstben és arany ruhába bújtatva is. Mindössze 400 gramm az egész szerkezet, és csak 5,5 milliméterre emelkedik ki a síkból, ami pedig a felületét illeti, 245 x 160 milliméteres vonalak határolják. Remek hangzással fog szolgálni a masina, hála a négy darab hangszórónak, melyeket az AKG segítségével hegyezett ki a Samsung. A szoftver képes lesz a hangzást annak megfelelően változtatni, hogy állítva vagy döntve van a gépezet a tulajdonosa kezében, és a Dolby Atmos támogatás pedig igyekszik majd a térhangzáson javítani. Van ujjlenyomat-olvasója is a Galaxy Tab S5e-nek, ez a kereten van és, gyors, valamint biztonságos használatot tesz majd lehetővé – a kijelző felnyitásához pedig be lehet majd állítani arcfelismerést is.

Galéria megnyitása

Az eszköz képes kihasználni a Samsung DeX-ben rejlő lehetőségeket, szóval asztali móddal is rendelkezik, és ezt külső kijelzőn is lehet majd használni a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Az újdonság keretén egy C-típusú USB csatlakozó található, ami megfelel az USB 3.1 szabványnak, valamint emellett akad még itt egy POGO pin felület is, ehhez illeszkedhet majd dokkolós töltő – vagy akár egyéb kiegészítő. A Galaxy Tab S5e egy 7040 milliamperes akkumulátorral lett felvértezve, ami egészen kiemelkedő üzemidőt vetít előre, a Samsung elmondása szerint egyetlen töltéssel 14,5 órán át lehet majd nyomkodni a terméket. Ráadásul nem fog túlzottan sokáig tartani az sem, hogy újratöltsön, mert meg lett toldva gyorstöltés támogatással is.

A Samsung Galaxy Tab S5e meglehetősen korán bemutatkozott ahhoz képest, hogy jelen állás szerint csak a második negyedévben fog a boltokba kerülni – valószínűleg áprilisban rajtol. A szerkezet elsőként a kiemelt európai piacokon, valamint az Egyesült Államokban fog a boltokba kerülni, Magyarországon is megvásárolható lesz 150 ezer forintról indulva, LTE-vel pedig 170 ezer forintba fog kerülni.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap