A lummák (Uria aalge) feltűnő madarak, amelyek hatalmas kolóniákban élnek, ahol az egyedek sűrű tömegekbe tömörülve álldogálnak a part menti sziklákon. Hangosak, szagosak és fénykorukban elképesztő látványt nyújtottak – ezért is volt nagyon feltűnő az alaszkai kolóniák létszámának hirtelen csökkenése 2014 és 2016 között.
„Először azt gondoltuk, hogy a madarak nem érkeztek meg szaporodni, de következő évben bizonyára visszatérnek” – mondja Brie Drummond, az Alaska Maritime National Wildlife Refuge tengerimadár-biológusa és a vonatkozó tanulmány társszerzője. „A biológiai csapatnak az alacsony jelenlét és a költési kudarc alapján módosítania kellett a protokollokat. Alig néhány madár rakott tojást.”
Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy valami jelentős dolog történt kint az óceánon 2014-ben. Mint kiderült a madarak eltűnése egy szokatlanul meleg víztömeghez, más néven a Pacához köthető, amely halálos meleget hozott a Bering-tenger keleti részétől az Alaszkai-öbölig található élőhelyekre. A Paca két évig létezett, és gyakorlatilag megfojtotta az ökoszisztémákat, mivel számos tengeri fajt elpusztított, ezzel megzavarva a táplálékhálózatot. Hatásai messzemenőek voltak, és a lummákra is kiterjedtek, mivel a búvármadarak nem találtak elég élelmet a túléléshez.
Az Alaszkai-öböl partjainál egyre több tetem kezdett partra mosódni, 2016 végéig több mint 62 ezer elhullott madarat jelentettek. És ez csak a kezdet volt, a csapat minden évvel kiszélesítette a keresést, miközben végig tudatában voltak annak, hogy a partokon elhullott madarak csak a jéghegy csúcsát jelentik – a tengeren elpusztuló lummák többsége ugyanis sosem jutott vissza a szárazföldre.
A történet nagyon hasonlóan alakult az egymástól több ezer kilométerre eső helyszíneken, és a madarak számának átfogó csökkenése minden megfigyelt területen nyilvánvalónak tűnt. Úgy látszik, hogy a táplálékhiány kettős hatást fejtett ki: az alultáplált madarak elpusztultak, és a túlélők is túlságosan kimerültek voltak a szaporodáshoz. „Rögtön tudtuk, hogy ez egy nagy, példátlan pusztulás” – mondja Heather Renner, a tanulmány társszerzője és az Alaska Maritime National Wildlife Refuge vezető biológusa. „Csak azt nem tudtuk, hogy mekkora.”
Ami még rosszabb, hét évvel a Paca uralmának vége után a megfigyelt kolóniák egyike sem mutatta a helyrerázódás jeleit. A sok éves populációmonitorozás után a kutatók nemrégiben közzétették a pusztulási eseményre vonatkozó becsléseiket. Számításaik szerint a Paca következtében mintegy négymillió lumma halt éhen, ami az alaszkai népesség 50 százalékát teszi ki.
„Hogy perspektívába helyezzük ezt a számot, a lummák körében körülbelül tizenötször nagyobb volt a pusztulás, mint az Exxon Valdez olajkatasztrófa során elpusztult tengeri madarak száma, ami egy elképesztő mértékű környezeti katasztrófa volt” – mondja Renner. És a számok alapján a bájos tengerparti madarak jövője egyre kilátástalanabbnak tűnik, mivel a populációk csökkenésével egyre kiszolgáltatottabbá válnak a ragadozóknak és a környezeti stressznek. Ezt megerősíti az is, hogy a kolóniáknak nem sikerült igazán gyarapodniuk 2016-óta, holott ahogy Renner mondja, a kutatók azt remélték, hogy mostanra jobban visszaállnak a korábbi populációs számok.
