Scott Egan 2015-ben egy floridai parti séta alkalmával vette észre, hogy egyes tölgyfák ágai jellegzetesen meg vannak vastagodva. Az elváltozások a gubacsdarazsak művei voltak, amelyek a növényekbe rakják petéiket. A kikelő élősködő lárvák ráveszik a növényt arra, hogy az tápanyagokban gazdag kamrákat hozzon létre számukra, majd amikor elérik a felnőttkort, kirágják magukat a fából, és elrepülnek.
Egan begyűjtött néhány ágat a fákról, és a következő hónapokban az íróasztalán, egy dobozban tartotta azokat. Idővel narancssárga darazsak kezdtek kibújni a kéreg alól, ahogy az várható is volt. Érdekes módon azonban nem mindegyik darázs jutott ki az ágakból, hanem voltak, akik az utolsó szakaszon beragadtak. Egan ekkor közelebbről is elkezdte vizsgálni az ágakat, és amikor felvágta azokat, meglepődve tapasztalta, hogy a beragadt darazsak kamrájában egy másik élőlény is lapul. Egy fele akkora méretű, kék színű darázs, amely narancssárga társán lakmározik.
A kék rovar egészen addig teljesen ismeretlen volt a kutatók előtt. Egan és kollégái kriptaőrző darázsnak nevezték el az újonnan felfedezett fajt, amely úgynevezett hiperparazita életmódot folytat, vagyis egy másik parazitán élősködik. Ez az életmód meglepően gyakori, különösen a darazsak körében. Köztük számos olyan faj létezik, amely más rovarok testébe rakja petéit, hogy aztán egy másik darázsfaj tagjai az ő kicsinyeibe petézzenek. Aztán olyan is előfordul, hogy ezek a lárvák is egy újabb faj utódainak bölcsőjévé válnak, bonyolult hiperparazita hierarchiát hozva létre.
A kriptaőrző darázs azonban még a legkörmönfontabb paraziták között is kivételesnek számít. Az élősködők persze meglehetősen gyakoriak az élővilágban, de a gazdaszervezet viselkedését ilyen szinten manipuláló fajból kevés akad. Van például egy gomba, amely zombivá változtatja a hangyákat, egy húrféreg, amely a vízbe ugrasztja a tücsköket, és olyan galandférgek is akadnak, amelyek arra késztetik a rákokat, hogy maradjanak egy csoportban.
A kriptaőrző darázs azért lóg ki az említett fajok közül, mert egy szintén manipulatív parazita viselkedését változtatja meg jelentős és kifinomult módon. A rovar először is valahogy bejuttatja petéit a gubacsdarazsak kamráiba. Ha a lárva kikelt, ráveszi a gubacsdarazsat, hogy olyan utat rágjon ki magának a fából, amely keskenyebb a szokásosnál. Amikor pedig a narancssárga darázs a kérgen majdnem átérve beleragad a járatba, a kriptaőrző lárva elkezdi élve megenni. Ha a kék darázs is eléri a felnőttkort, narancssárga „lakótársa” tetemének maradékán keresztül maga is kirágja magát a szabadba.
Amikor Egan rájött a folyamat lépéseire, elkezdte vizsgálni az Amerikai Természettudományi Múzeum gubacsdarázs-gyűjteményét, illetve Alfred Kinsey magángyűjteményét. (A világhírű szexológus ugyanis fiatal korában több millió gubacsdarazsat és számos, a lárvák által lakott ágat szedett össze.) Egan több régi ágon is talált olyan furcsa kis lyukakat, amelyeket egy-egy gubacsdarázs-fej tömött be. Vagyis a kriptaőrző darazsak viselkedése egyáltalán nem számít újnak, létezésük jelei egy évszázada ott voltak a szakértők orra előtt, csak eddig senki nem vette észre ezeket.
A kriptaőrzők működésével kapcsolatban egyelőre rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Senki sem tudja, hogyan jutnak be a peték a gubacsdarazsak kamráiba, ahogy azt sem, hogyan veszik rá a lárvák a narancssárga állatokat arra, hogy pontosan akkora járatot fúrjanak, amelybe fejük végül beleragad. A kék rovarok azonban kétségkívül hasznot húznak társuk manipulálásából. Egyrészt hozzájutnak egy csomó tápanyaghoz, másrészt kijutásuk is biztosított lesz, hiszen csak társuk testén kell átrágniuk magukat, nem pedig a fán. Amikor a szakértők faanyaggal betömték a gubacsdarazsak által fúrt lyukakat, a kriptaőrzők háromszor akkora eséllyel ragadtak bent a kamrákban, és pusztultak el, mint egyébként.
És hogy miért kell a járatot a gubacsdarázs fejével bedugaszolni a kriptaőrző felnövéséig? A kutatók azt gyanítják, hogy erre talán egy harmadik parazita, a kék darazsaknál is kisebb testű parányfürkészek jelenléte miatt van szükség. Ezek szintén hiperparaziták, és lehetséges, hogy ha alkalom adódik, a kriptaőrzőket is megfertőzik. Ha viszont ez utóbbiak biztonságban el vannak rejtve bezárt „ajtajú” kamrájukban, a parányfürkészek nem férhetnek hozzájuk.
