A sejtek az embrionális kortól kezdve az élet késői szakaszáig időnként egészen elképesztő utazásokat tesznek, olykor szinte az egész testet bejárva útjuk során. Céljukat kemotaxis útján, kémiai jeleket követve érik el, mivel azonban a vegyületek koncentrációja csak rövid távokon képes vezérelni a mozgást, az, hogy mi irányítja a sejteket a hosszabb utakon, mostanáig rejtélyt jelent.

Egy friss tanulmány azonban talán egy lépéssel közelebb vihet a megoldáshoz: a szerzők egy talajlakó amőba és egy egér tumorsejtvonal tagjainak mozgását tanulmányozták annak feltárása érdekében, hogyan tájékozódnak a sejtek olykor elképesztően hosszú útjaik során. A vizsgálatok alapján a titok nyitja, hogy a sejtek nem egy meglévő kémiai gradienssel dolgoznak, és ennek kapcsán követik egy anyag magas koncentrációját, hanem helyileg, maguk hozzák létre a gradienst, mivel folyamatosan lebontják a vegyületet, amit követnek. Így egy jelmentes ösvényt hagynak hátra maguk után, ami egyben folyamatosan előre hajtja őket.

Az egyik leggyorsabban terjedő ráktípus, a melanoma sejtjei például, miután lebontották a lizofoszfatidsav nevű vegyületet a tumorban, a daganaton kívül kezdenek mozogni a molekula magas koncentrációjú helyeit keresve. A sejtek bejutnak a véráramba, ahol a lizofoszfatidsav nagyjából egyenletesen oszlik el, és ahogy előre haladnak, megemésztik azt, relatíve magasabb koncentrációt hozva létre maguk előtt, mint mögöttük.

A módszer használatát a tumorsejtek és az amőbák esetében is megerősítették a kutatók, ami azt sugallja, hogy a taktika általános lehet a nagy távolságot megtevő sejtek esetében. Ezt többek közt labirintusos tesztek során igazolták a kutatók. Ehhez Dictyostelium discoideum nevű amőbákat és egér hasnyálmirigytumor-sejteket helyeztek különböző komplex labirintusokba. Ahogy az várható volt, a kémiai jelzőmolekulákat gyorsan bontó „Dicty” sokkal gyorsabban, egy órán belül megoldotta a feladványokat, mint a lassan mozgó tumorsejtek, amelyeknek több napra volt ehhez szükségük.

A kutatók különböző típusú és számú elágazással, eltérő számú és hosszúságú zsákutcákkal kísérleteztek a labirintusokban. Amikor a sejteknek egy zsákutca és a helyes útvonal között kellett választaniuk egy elágazásban, azok többsége a helyes út áramló jelzőmolekuláit követte, nem pedig a zsákutcában megrekedt jelzéseket. A talán leglátványosabb kísérlet során a Londonhoz közeli Hampton Court-palota sövénylabirintusát formázták meg. Dicty ezt is villámgyorsan megoldotta, és az öngeneráló gradiensek révén még egy rövidítést is felfedezett.

Az eredmények és a sejtek mozgása kapcsán készült matematikai modellek többek közt arra lehetnek jók, hogy általuk előre jelezhetővé válhat a tumorsejtek útja a testben, illetve a vándorlás módja támadási pontokat is adhat a potenciális gyógyszerek számára. Az új ismeretek egyúttal az embrionális fejlődés korai szakaszának egyes folyamatait is segíthetnek érthetőbbé tenni, amit intenzív sejtvándorlás kísér. A nemi szerveket kialakító sejtek például igen messze kezdik, és nagy utat tesznek meg, mire végső helyükre érkeznek. Könnyen lehetséges, hogy ezek a sejtek is kémiai jelzéseket követnek, és ezért kerülnek a megfelelő helyre, nem pedig mondjuk a belekbe.