OnePlus 8T – nagy számok, és ami mögöttük van

Egy telefon, ami nem Pro, de a legtöbb ember megtalálja benne a számítását.

OnePlus 8T – nagy számok, és ami mögöttük van

82 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
82
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

A OnePlus az évek során biztos helyet teremtett magának az okostelefon piacon azzal, hogy olcsóbb volt mint a konkurencia, de közben hozta (majdnem) ugyanazokat a számokat. Az évek során azonban ők is elkezdtek drágulni, ezzel űrt hagyva a piacon, ezt azonban most okosan be is foltozták. Korábban írtunk már Nektek a OnePlus Nordról, amely a középkategória koronázatlan királya is lehetne, a nemrég megjelent OnePlus 8T pedig most olyan ellenfelekkel kell, hogy szembenézzen, mint a Galaxy S20 Fan Edition, valamint a Pixel 5. 

Galéria megnyitása

A doboza a tavalyi évekhez hasonlóan most is nagyon piros és hosszúkás, amivel egy egyedi megjelenést ért el a gyártó. Itt találjuk a papírokat, pár OnePlus matricát, egy extra szilikontokot, és persze a telefont. Ezen kívül nem maradhat ki az ikonikus piros töltőkábel sem, ami most még vastagabb, és nem véletlenül, ugyanis a 65 Wattos fali adapter mellé szükség is lesz egy ilyen robosztus drótra. A hatalmas mediaboxban találhatunk még további tokokat is, letisztult kék színben és egy a belső dizájnt felfedő kék és fekete darabban.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A mobil külsőre hozza a OnePlustól megszokott minőséget: fém és üveg, a klasszikus textúrált némító csúszkánkkal. Színek terén két választásunk van, egy zöld és egy ezüst, a fekete ugyanis lemaradt a palettáról. Hozzám az ezüst változat érkezett, és be kell valljam, hogy ez az eddigi kedvenc színem. Elképesztően gyönyörű ahogy a fény játszik a hátlappal, és ahogy minden szögből máshogy néz ki a mobil. Egy dolog zavart csak a külsejében, ez pedig a kamera-rendszer, amit már-már hagyományszerűen a telefon közepén helyeznek el függőlegesen, ezúttal viszont egy óriási szigetbe zsúfolták be a szenzorokat a bal felső sarokban.

A OnePlus ezzel is azt az illúziót szeretné kelteni számunkra, hogy a 8T egy prémium telefon, holott ez nem igaz. A készülék alján és tetején megkapjuk a sztereó hangszóróinkat is, amik ismét jól szólnak. Az előlapot Gorilla Glass 5 védi, ami nem a legfrissebb változat, emellett a lapos megjelenítővel is próbált költséget csökkenteni a cég. Itt egyforma kávákat kapunk a telefon mentén végig, azonban ezekkel az íveltség hiánya miatt egy igazi csúcsmobilnál vastagabbnak hat. Itt találjuk a szelfi kameránkat is, ami egy hole-punch kivágásban kapott helyet a bal felső sarokban.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A telefon elején egy 6,55 colos FullHD+ felbontású AMOLED kijelző kapott helyet, ami 120 Hz-re képes - ez egy szép előrelépés a OnePlus 8 90 Hz-e után. A megjelenítő nagyon szép, HDR 10+-t is tud, a Display Mate is A+-ra értékelte, ami nem a lista legteteje, de ebben az árkategóriában nagyon is jó. A motorháztető alatt a Qualcomm egyik leggyorsabb lapkája, a Snapdragon 865 dolgozik, 12 GB memória és 256GB UFS 3.1-es belső tárhely mellett, de választhatjuk a pénztárcakímélőbb 8GB RAM-os, 128GB belső tárhelyes modellt is. Ezzel a teljesítménnyel én teljesen meg voltam elégedve, a rendszer gyors volt, és sosem éreztem azt, hogy valahol hiányozna a kraft.

Ez mind szép és jó, azonban semmi meghökkentő vagy kiemelkedő. Ezt a OnePlus ugyanis a töltésnél szerette volna ellőni és sikerült is nekik. A 65 Wattos gyorstöltés ugyanis valami elképesztő, amit minden téren próbáltak kiemelni. Már a töltőanimáció is azt sugallja, hogy a mobil pár perc alatt eléri a százat, ugyanis a másodperc tört része alatt változik a százalék, a tizedesvessző után persze, ez azonban nem vesz el a lenyűgöző faktorból. A telefon 4500mAh-ás akkumulátorát 0-ról 100%-ra mindössze 39 perc alatt tölti fel, ami elképesztő. Én egy egészen átlagos 5 órás kijelzőidőt hoztam ki a telefonból, így pedig a nap végére maradt körülbelül 10-15% a mobilban.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Nézzünk egy életszerű szituációt, munkából/tanulásból hazaérve már majdnem lemerültünk, viszont máris indulnánk tovább, csak 5 percünk van tölteni. Ez az a pont, ahol igazán jól jön a 65W. Ezalatt ugyanis 10%-ról 35%-ra tölt a mobilunk, ami 25% csupán 5 perc alatt, ugyanis alacsonyabb töltöttség mellett gyorsabban tud tölteni egy mobil, aztán 70-80% körül elkezd belassulni ez a folyamat. Ennek hála elég lehet csak néha napközben rádugni a telefonunkat a töltőre, nem pedig este. 

Amit viszont nagyon hiányolok töltés téren, az a vezeték nélküli töltés, ami 240 000 Ft-ért igazán beleférhetett volna a mobilba. A korábban tesztelt konkurencia, a Galaxy S20 FE például képes erre, valamint a hasonló árú iPhone is hozza a funkciót. Sajnos le kell mondanunk a vízállóságról is, a mobil ugyanis semmilyen IP tanúsítványt nem kapott. Bár a OnePlus azt mondja, hogy használhatjuk a telefont nedves körülmények között, ez azért egy nagyon óvatos megfogalmazás, ami mellett én nemigen próbálkoznék semmi hasonlóval.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Első a Droidok között

A OnePlus híres a jó szoftveres élményéről, ez pedig a 8T-nél sem változott, sőt. Ez a készülék az első, ami gyárilag Android 11-gyel érkezik, természetesen a Google saját Pixel készülékei után. Ez remek rendszer lett, ami pár apróbb, de annál fontosabb frissítést tartalmaz, illetve a OnePlus is hozzáadott pár jó funkciót a mixhez az OxygenOS-el. Az első és legnagyobb, amit én már régóta hiányoltam a cégtől, az a teljes értékű Always On Display, ezelőtt ugyanis csak egy Ambient Display állt rendelkezésünkre, amit valamilyen módon életre kellett kelteni. 

Az Android 11-gyel viszont már minden OnePlus képes lesz folyamatosan megjeleníteni a pontos időt, akkumulátor töltöttséget és az értesítéseinket lezárt kijelző mellett. Emellett kölcsönvették a OneUI egykezes használatot elősegítő funkcióját, ahol a beállításokban például a lista kicsit lejjebb kezdődik, aminek hála könnyebben elérjük majd a tetejét akár egy kézzel is. Mindent összevetve ez egy remek rendszer, számomra talán a legjobb, aki pedig szereti az egyszerű és letisztult kezelőfelületeket, annak szintén tetszeni fog majd. 

Négy kamera, de miért?

Az alsó vagy középkategóriában már megszokott, hogy a gyártók szeretnek a kelleténél több, sokszor felesleges kamerát tenni a mobilokra, a kínálat tetején azonban ez nem jellemző. A OnePlus sajnos a 8T-be duplaannyi kamerát rakott hátra, mint azt kellett volna, egy szenzor legalábbis teljesen felesleges.

A négy kamera közül az első egy 48MP-es széles, OIS, EIS-el és f/1,75-ös rekeszértékkel, a második egy 16MP-es széles látószögű f/2,2-es rekeszértékkel és 123°-os látószöggel. Ezután következik az 5MP-es makró és a 2MP-es monokróm lencse. Az előlapon pedig egy 16MP-es szenzorral készíthetünk szelfiket.

Galéria megnyitása

A fő szenzorral én teljesen meg voltam elégedve, szép éles képeket készített, jó színekkel és dinamikatartománnyal. Hozzá kell tenni azonban, hogy ugyanez a szenzor volt anno a OnePlus 8-ban is, ami pedig ugyanaz a szenzor, ami a OnePlus 7T-ben volt, így ezt csak szoftveresen tudták húzni, annak viszont meg vannak a határai. Éjszaka is jól teljesített a kamera, azonban ezt inkább csak az oké kategóriába sorolnám.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Áttérve a szélesre, szintén csak egy jó szenzorral volt dolgom, ami az eddigi legszélesebb látószögre képes, amit OnePlusba raktak, illetve az egész piacon is megállja a helyét a maga 123 fokával. Ekkor tényleg nagyon sok minden belefér a képbe, azonban nem  annyira részletgazdag mint a főkamera, gyengébb fényviszonyok mellett pedig hamar elvérzett.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A makró kamera szerencsére már elegendő felbontást kapott ahhoz, hogy jónak merjem nevezni a képeit, bár a főszenzorral még mindig szebb képeket tudtam készíteni, igaz csak távolabbról. A jövőben, ha ez az 5MP esetleg 8-10MP-re nő, akkor tényleg egy hasznos kameráról tudunk majd beszélni, aminek szívesen kirakom a képeit Instagramra.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Végül pedig a szégyenfolt, a monokróm, ami tényleg csak a látszat miatt van ott.

Ez a kamera nem segíti a kép élességét, vagy bármi mást, ugyanis egyedül a „monó”, vagyis fekete-fehér filter használata közben működik, semmilyen más esetben nem.

Nem ismerek olyan embert, aki számára ez fontos lehetne, illetve ha mégis, akkor ezt könnyen lehet helyettesíteni a főszenzorral készült kép utólagos szerkesztésével, aminek valószínűleg sokkal jobb eredménye lesz.

A szelfikameránk teljesen jól sikerült, nagyon szép, részletgazdag képeket tudtam vele készíteni, kevésbé ideális fényviszonyok között azonban ez is szenvedett néha.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A OnePlus 8T egy remek telefon lett, amivel a legtöbb ember elégedett lesz majd. Különösen azok számára tudom javasolni, akiknek fontos a felhasználói élmény, itt ugyanis ez csúcsra lett járatva. Amennyiben viszont szeretünk fotózni, az esetben inkább a Galaxy S20 Fan Editiont tudom ajánlani, ugyanis az sokkal jobb kamerákkal rendelkezik, és még vezeték nélküli töltés is van benne. Ha viszont szeretnénk előbb megkapni a legújabb Androidot, és olyan közel lenni a gyári verzióhoz amennyire csak lehet, akkor bizony a OnePlus a mi márkánk.

Összefoglalás

OnePlus 8T – nagy számok, és ami mögöttük van

OnePlus 8T – nagy számok, és ami mögöttük van

OnePlus 8T – nagy számok, és ami mögöttük van
Szerzői értékelés
82
%
Szupergyors töltés, jó szoftver, elérhető áron.
65W-os töltés
Friss Android 11
120Hz-es kijelző
Feleslegesen sok kamera
Vezeték nélküli töltés hiánya
Lapos kijelző
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap