NAGYOT NŐTT AZ AMD PIACI RÉSZESEDÉSE AZ ASZTALI PROCESSZOROK SZEGMENSÉBEN

Ezzel egy időben a szerverpiacon és a mobilprocesszorok piacán is sikerült növelni a részesedést, ami a verseny fokozódásának köszönhető.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. nov. 11. 6:09
Nagyot nőtt az AMD piaci részesedése az asztali processzorok szegmensében

A Mercury Research elemzői elkészültek a processzorpiaci részesedések alakulásáról szóló elemzésükkel, ami ezúttal a 2024-es esztendő harmadik negyedévében elért teljesítményekről ad képet. A számok ezúttal igencsak impresszívek lettek, már ami az AMD piaci részesedésének növekedését illeti, ugyanis a vállalat nemcsak az asztali processzorok és a szerverek, hanem a mobil processzorok szegmensében is növelni tudta jelenlétét, természetesen az Intel kárára.

Az x86-os architektúra köré épülő asztali processzorok szegmensében az AMD és az Intel versenyez egymással, ebben a küzdelemben természetesen még mindig az Intel áll nyerésre, hiszen magabiztosan uralja a piacot, ám az AMD részesedése is fokozatosan növekszik. Az AMD ebben a szegmensben tavaly ilyenkor még csak 19,2%-os piaci részesedést tudhatott magáénak, a legutóbbi negyedévben viszont már 28,7% volt ez az érték, ami a második negyedéves 23%-os piaci részesedéshez képest igencsak masszív emelkedést mutat.

Ebben alighanem része van annak, hogy az X3D sorozatú, vagyis a 3D V-Cache technológiával szerelt modellek iránt erős a kereslet a piacon, ezek a processzorok ugyanis architektúra-váltással felérő gyorsulást hoznak normál társaikhoz képest, ha játékok futtatásáról van szó. Ebbe a közegbe érkezett meg nemrég egy újabb modell, a RYZEN 9000X3D sorozatot erősítő RYZEN 7 9800X3D, ami ezúttal nemhogy nem okozott csalódást a független tesztek eredményei alapján, hanem esetenként még alaposan túl is teljesítette az AMD által ígért gyorsulás mértékét. Ez azt eredményezte, hogy az újdonságból hiány alakult ki és már a nyerészkedők is lecsaptak rá.

Galéria megnyitása

A harmadik negyedéves növekedésben egyébként az is szerepet játszhatott, hogy az Intel Raptor Lake és Raptor Lake Refresh sorozatú processzorai körül „állt a bál”, az instabilitást okozó bugot sokáig nem találták, majd több különböző mikrokód-frissítést is kiadtak, amelyek végül tényleg megoldották a problémát. Közben a vásárlói bizalom erősen megrendült és ez a jelek szerint a processzorpiaci részesedés alakulására is rányomta bélyegét. Az Intel szerint egyébként a számok mögött az is áll, hogy az egyik OEM partner raktárkészlet-korrekciót hajtott végre, ami miatt kevesebb asztali processzorra volt szükség. Akárhogy is, az AMD eredménye megsüvegelendő.

A mobil processzorok szegmensében szintén jól alakultak a dolgok az AMD számára, ugyanis a harmadik negyedév folyamán 22,3%-os piaci részesedésre tehetett szert darabszám terén, míg árbevétel tekintetében 19,2%-os piaci részesedést könyvelhetett el. Ezek az előző negyedév folyamán elért 20,3%-os és 17,7%-os eredményekhez képest szintén előrelépést jelentenek. A jó szereplésben részük lehetett a korábban bemutatott RYZEN AI 300-as mobil APU egységeknek is, igaz, pontos bontás sajnos ezen a téren nem áll rendelkezésre. Az AMD a CES 2025 idején is bemutat majd néhány új modellt, ugyanis érkezhetnek a Strix Point APU egységek karcsúsított változatai, a Krackan APU-k, valamint a felsőkategóriában is újdonságok jelenhetnek meg a Strix Halo modellek formájában, amelyek mind CPU-, mind pedig iGPU-részleg terén alaposan ki lesznek gyúrva a Strix Halo sorozat tagjaihoz képest.

A szerverek szegmensében ugyancsak jó teljesítményt tudott felmutatni az AMD, hiszen ott darabszám terén 24,2%-os piaci részesedést könyvelhetett el az előző év 23,3%-os értékéhez képest. Ennél is érdekesebb adat, hogy árbevétel terén az előző éves 31,2%-os részesedést 33,8%-ra sikerült emelni, ugyanis a drágább EPYC szerverprocesszorok jól fogytak. Ezzel az AMD meg is előzte az Intelt, már ami a Data Center csoport negyedéves forgalmát illeti, a teljes szerverpiacot nézve azonban még mindig az Intel dominál, már ami a processzorok szegmensét illeti.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j4ni
j4ni
2024. nov. 12. 12:53
#7

Ha az AMD-nek meglesz összesítve, tehát desktop, szerver, mobil a 40% részesedése, akkor az intel kb csődbe megy. Az évtizedek alatt az intel oda jutott, hogy csak abszolút piaci dominancia mellett tudnak működni. Úgy hogy árverseny mellett lement a részesedésük mondjuk 75%-ra már komolyan veszélyezteti a nyereségüket még a faboktól eltekintve is. Full életképtelen a cég egy nem monopól picaon.

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 12. 15:18

@j4ni Nem tudom ezt mire alapozod, az AMD par %-on is volt mar, akkor sem ment csodbe.

Gpety
Gpety
2024. nov. 12. 10:24
#6

Szerintem most már csak a tsmc-nél lekötött kapacitás korlátozza őket, a 13. és 14. gent érintő lerohadás és a harmatos ultra 200 után nem is kell nagyon törni magukat, az Intelnél nekik dolgoznak.

Kirby
Kirby
2024. nov. 11. 15:10
#5

RIP AMD huszadszorra is xdd

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 11. 11:31
#4

Mindezt lassan 8 ev kb hasonlo mennyisegu generacio utan,11.4%-rol indulva.

Hat..

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 12. 10:58

@punchman Nem beszeltem szerverrol, jo reggelt. Legalabb a cimet olvasd el neha.

csendesmark
csendesmark
2024. nov. 11. 9:33
#3

Az intelnek össze kell kapnia magát ha első szeretne maradni.

csapi26
csapi26
2024. nov. 11. 9:09
#2

Helyes, addig nőjenek, amíg az inCel inTel mindenkinek meg nem fizeti a kárt, amit okozott. Utána megállhat majd a részesedés növekedése. Addig nem veszünk intelt.

piterpen
piterpen
2024. nov. 11. 8:04
#1

Mikor a nyerészkedökről olvasok valamit,akkor mindig elönt a rosszindulat.Bárcsak gond lenne a felhalmozott procik-kal.Nem az AMD-nek kívánnék rosszat de ez már szemétség.

piterpen
piterpen
2024. nov. 12. 9:00

@Kolbi28 Amit te még nem tudsz,én már elfelejtettem.

Vissza az oldal tetejére