MOST MÁR BIZTOS: MEGKAPJA AZ INTEL ÉS A TSMC A BEÍGÉRT ÁLLAMI TÁMOGATÁST A NÉMET KORMÁNYZATTÓL

Sikerült megtalálni a megoldást a korábbi problémára, így most már rendelkezésre áll a 22 milliárd eurós keretösszeg.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. dec. 15. 18:16
Most már biztos: Megkapja az Intel és a TSMC a beígért állami támogatást a német kormányzattól

A német kormányzat néhány hónappal ezelőtt biztosította az Intel és a TSMC vezetését, hogy félvezetőipari beruházásaikat támogatni fogja a kormányzat – több tízmilliárd eurós összegről van szó. A TSMC és az Intel mellett a Wolfspeed is beruházást tervez Németország területén, éppen ezért ez a vállalat is állami támogatást kap, rajta kívül pedig egyéb cégek is bővítésekben gondolkodnak, ahogy azt egyik korábbi hírünkben már említettük.

Sokáig úgy tűnt, gond nélkül megvalósítható lesz az a terv, amelynek részeként a pandémiás alapból átcsoportosíthatnak 60 milliárd eurót a klímavédelmet és a német ipar átalakítását segítő alapba, ám a német alkotmánybíróság közbe szólt, ugyanis az efféle átcsoportosításra a költségvetésről szóló törvény értelmében nincs lehetőség. Egy ideig úgy tűnt, a 2024-es büdzsé körül gyülekező fekete fellegek miatt a félvezetőipari beruházások támogatásának terve egyszerűen füstbe megy, ugyanis nem látszott, hogyan sikerül megoldani a kihívást úgy, hogy végül a szabályok és az adósságfék szem előtt tartása mellett létrejöjjön a minden tekintetben működőképes költségvetés.

Galéria megnyitása

November végén arról érkezett hír, hogy a TSMC és az Intel egyaránt számíthat a német állam támogatására, már ami a félvezetőipari gyárépítéseket illeti, viszont ekkor még volt némi bizonytalanság is a támogatások körül, hiszen a költségvetés összeállításával kapcsolatban maradtak még tisztázásra váró tételek.

Szerencsére azóta sikerült rendezni a vitás kérdéseket, a támogatások is zöld utat kaptak, vagyis most már teljesen biztos, hogy az Intel, a TSMC, illetve a Wolfspeed is megkapja a szükséges támogatásokat. Korábban 20-22 milliárd eurónyi ösztönző támogatásról döntöttek, amit félvezetőipari gyárépítésekre fordíthatnak az iparági szereplők. Ezt a keretösszeget végül jóvá is hagyták, így Németország keleti részén megvalósulhatnak a beruházások, amelyek a német gazdaság jövőjét tekintve kulcsfontosságúak, ezért is sikerült végül megállapodniuk a feleknek.

Ennek persze ára is van, ugyanis a jövő évi költségvetésben 12 milliárd euróval kevesebb forrás áll majd rendelkezésre, ennyivel csökken a klímavédelemmel és a német ipar átalakításával kapcsolatos alap keretösszege. A költségvetésben jövőre összesen 17 milliárd eurós hiánnyal számolnak, ezt egyebek mellett az egyes minisztériumi kiadásainak csökkentésével próbálják ellensúlyozni, valamint az elektromos autók vásárlását ösztönző támogatásokat is kivezetik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

28 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2023. dec. 15. 23:03
#1

Mondanám, hogy mivel lehetne igazán költség csökkenteni, de akkor le rasszistáznának :(

czibulazoli
czibulazoli
2023. dec. 20. 18:01

@tomchee A KESMA a gyakorlatban úgy néz ki, van egy központi akarat, központi agytröszt (a Rogán féle minisztériumon belül), amelyik a minden héten kétszer, nem nyilvánosan elvégzett közvéleménykutatási adatok alapján, kiadja hogy miről kell szólnia a vezető hírnek. Illetve nem csak kiadja az irányt, de konkrétan meg is csinálják a híreket, amit minden KESMA médiának copypaste kell leadnia. A legszebb példák erre a megyei napilapok internetes oldalai, amik elméletileg egymástól teljesen független szerkesztőségek munkájával készülnek el, de ennek ellenére mégis amikor megjön fentről a parancs, akkor pontosan ugyanazt a cikket teszik ki a honlapra, ugyanazzal képpel ilusztrálva, ugyanazzal a betűtípussal, ugyanazzala tördeléssel, még az elírások is ugyanott vannak bennük. Mind a 19. A beszélő fejek pedig a műsorokba meghívott """"szakértők"""", akik szépen előadják azokat a kamukat, amikre a fideszes propagandának szüksége van. Ezek mind olyan ""független"" kutató/elemző cégeknek dolgoznak, amiknek egész véletlenül a magyar állam az egyetlen megrendelője, és egész véletlenül mindig pont az lesz a kutatásuk eredménye, amit a fidesz hallani akar. Századvég, Alapjogokért Központ, Nézőpont Intézet, Társadalomkutató, stb-stb.

A szélsőjobbos propaganda akarja az ilyen ostobaságokat elhitetni, hogy ha elegen lesznek a muszlimok, akkor majd jól lemészárolnak mindenkit aki nem muszlim. Baromság. Vannak közöttül elvetemült, ostoba, gonosz, gyáva vallási fanatikusok? Hát persze, de ezek elenyésző kisebbségben vannak. Nemrég olvastam egy cikket, ami arról szólt, hogy a franciaországi mecsetek imámjai az államhoz (tarományi prefektúrákhoz) fordultak támogatásért, mert annyira kevesen járnak hozzájuk, hogy nem tudják fenntartani a mecseteket. A nagyjából 450 milliós unióban jelenleg él kb. 30 millió muzulmán, akiknek a döntő többsége nem is vallásos, a maradék nagyobb része is csak békében akar élni és eszében sincsen dzsihádot hírdetni a hitetlenek ellen. És a legtöbb gond nem is azokkal van akik az elmúlt 6-8 évben jöttek, hanem azokkal akik már régebb óta itt vannak. (A párizsi terrortámadás 8 elkövetője közül 7 itt született, eruópai állampolgárok voltak.) Amúgy nekik sem a demokráciával van bajuk, hanem a szegénységgel.

Vissza az oldal tetejére