A fejlábúak között egészen lenyűgöző kognitív képességekkel bíró fajok vannak. A polipok például legendás szabadulóművészek, képesek lecsavarni egy befőttesüveg tetejét, hogy táplálékhoz jussanak, időnként a kókuszdiók héját használják páncélként, kövekkel barikádozzák el üregeiket, és vízsugarakkal térítik el a ragadozókat, vagy teszik tönkre az akváriumok világítását.

De vajon miért váltak ilyen okossá a polipok, a tintahalak és a kalmárok az állatok egy olyan osztályában, amelybe rajtuk kívül olyan egészen egyszerű, és intelligensnek nem éppen nevezhető élőlények tartoznak, mint a csigák és a kagylók? A kérdés annál inkább érdekes, mert az említett okos fejlábúak a többi intelligens állat közül is kilógnak. A magas szintű kognícióval rendelkező fajokra ugyanis általánosságban jellemző, hogy társas lények és hosszú ideig élnek.

Mindkét dolog összefügg a nagy aggyal: a társas kapcsolatok és az egymástól tanulás segítette a központi idegrendszer fejlődését, az agy nagyra növéséhez hosszú időre van szükség, viszont ha egyszer éretté vált a szerv, segít elkerülni a veszélyeket, így tulajdonosa hosszabb ideig életben marad. A főemlősök, az elefántok, a bálnák, a delfinek, a varjak és a papagájok így mind hosszú életűek.

A polipokra és a többi intelligens fejlábúra viszont ezek egyike sem jellemző: az állatok magányos életet élnek, és ha fajtársukkal találkoznak, gyakran megtámadják és meg is eszik azt. Még azok a ritka kalmárfajok sem ápolnak mélyebb társas kapcsolatokat, amelyek csoportokban úsznak. A fejlábúak továbbá egységesen rövid ideig élnek: többségük élettartama nem haladja meg a 2 évet, és általában jellemző, hogy az első sikeres szaporodást követően elpusztulnak.

A Cambridge-i Egyetem kutatói nemrégiben közzétett tanulmányukban érdekes elmélettel álltak elő azzal kapcsolatban, hogy minek köszönhető a fejlábúak intelligenciája, rövid élete és magányos életmódja. Piero Amodio és társai szerint mindezen jellemzők egyetlen evolúciós történésre vezethetők vissza, mégpedig arra, amikor a kérdéses fajok ősei elveszítették meszes héjukat.

Erre a fejleményre nagyjából 275 millió évvel ezelőtt került sor. Hogy mi volt a váltás oka, az egyelőre kérdéses. Lehetséges, hogy a sekély vizekben elterjedő gyors halakkal való verseny kényszerített egyes a fejlábúakat arra, hogy elhagyják külső vázukat és még mozgékonyabbak legyenek, és/vagy mélyebb tengerek felé induljanak, ahol a levegőt is tartalmazó váz csak akadályozta volna őket. Bármi is legyen az ok, a polipok teljesen elveszítették vázukat, míg a kalmárok és a tintahalak testükbe inkorporálták azt.

A váltás eredményeként mindegyik állatcsoport mozgékonyabbá és alkalmazkodóképesebbé vált, mondja Amodio. A gyorsabb mozgás lehetővé tette az élőhely megnövelését, és azt is, hogy az állatok hajlékony karjaikkal korábban elérhetetlen helyeken keressenek táplálékot. Ettől többféle tápanyaghoz jutottak, és újfajta táplálékkeresési módszereket fejleszthettek ki, ami kulcsszerepet játszott intelligenciájuk fejlődésében.

A külső héj elvesztése ugyanakkor nagyon sebezhetővé tette az állatokat, amelyek a mai napig minden nagyobb óceáni ragadozó kedvelt csemegéi közé tartoznak. A fejlábúak persze kifejlesztettek különböző módszereket a fenyegetés csökkentésére, például színváltós bőrre tettek szert, és nagy agyuk is segítette őket a rejtőzködésben. És valószínűleg rövid élettartamuk is az alkalmazkodás részét képezi: bár sebezhetőek, mivel gyorsan felnőnek és szaporodnak, jobb eséllyel folytatódik leszármazási vonaluk, mint egy hosszabb életű, lassabban ivaréretté váló állatnak.

A szakértők szerint ezzel kapcsolatban árulkodó tény, hogy a nautiluszok – a polipok, fejlábúak és kalmárok egyedüli közvetlen rokonai, amelyek megőrizték külső vázukat – az utóbbiak egyik különleges tulajdonságát sem hordozzák. Akár 20 évig elélnek, életük során többször szaporodnak, ugyanakkor sokkal kisebb aggyal rendelkeznek, és közel sem olyan intelligensek.

Annak kiderítése érdekében, hogy a teória mennyire felel meg a valóságnak, Amodio és társai a következőkben különböző teszteknek vetnék alá a külső vázas és külső váz nélküli fejlábúakat. Hogy ez pontosan hogyan fog zajlani, abban ugyanakkor egyelőre ők sem biztosak, meglepően nehéz ugyanis intelligenciatesztet terveznie egy annyira idegen állatcsoportnak, amilyenek például a polipok.