Habár több változata is a fejünk felett lebeg, mégsem tudunk elképzelni egy olyan állapotot, ahol a jelenlegi világrend elbukik és egy katasztrófa hatalmas változásokat idéz elő, a civilizációnk alapjait felforgatva. Jó esetben nem kihalási-eseményként következik be, hanem „csupán” egy-két korszakkal hátrébb löki az emberi civilizációt, mint ahogy például a The Walking Dead sorozatban is látható volt. Vagyis némi tudás, bizonyos technológiai megoldások megmaradnak, de a reprodukálásuk, gyakran a fenntartásuk is problémás, ha nem lehetetlen.
A Miasma Chronicles ilyen szempontból valahol középen helyezkedik el, ugyanis rengeteg droid és gép megmaradt, energia fegyverekkel együtt – ez az egyik véglet, a másik pedig egy kb. vadnyugati szintű, összetákolt, de működő eszközök egész sora. A történet az USA déli államaiban játszódik, miután egy nagy (és a mai napig megmagyarázatlan) katasztrófa véget vetett a ma ismert civilizációnak.
A rejtélyes miazma elsöpörte az ország addigi berendezkedését, embereket és állatokat mutált sokszor horrorfilmbe illő lényekké, és a túlélőket elszigetelt településekre kényszerítette, ahol igyekeztek megbirkózni a rengeteg veszéllyel. Az Egyesült Államokat most a helyi kis városok és a szabadon garázdálkodó mutánsok és egyéb apró frakciók mellett a nagyhatalmú Első Család irányítja, akik a nyersanyagok és az adók beszedésén kívül semmi másban nem érdekeltek látszólag és kegyetlen, brutálisan erős robot hadsereget, úgynevezett behajtókat küld, ha az akaratát érvényesíteni akarja.
Ebben a posztapokaliptikus disztópiában a főhősünk, egy fiatal mérnök, Elvis, akit anyja kisfiúként hagyott el és mielőtt eltűnt egy lebonthatatlannak tűnő miazma-kapu mögött csupán egy high-tech kesztyűt és egy homályos üzenetet hagyott hátra Elvisnek, hogy kövesse őt, "ha készen áll". Az ő „testvére” Diggs, aki valójában a kisfiú felnevelésével és kiképzésével megbízott robot, de elválaszthatatlan csapatot alkotnak.
A hozzájuk csatlakozó fejvadász Jade és a többiek mind speciális harcosok a maguk nemében - Diggs tank, Jade mesterlövész/lopakodó gyilkos, de az volt az érzésem, hogy a (majdnem)kezdő trióval is minden megoldható, sőt, az újabb karakterek igazából csak bonyolítják a dolgokat (és a csapatunk egyszerre amúgy is csak 3 főből állhat).
A karakterek kidolgozottsága nem rossz, bár Diggs poénjai egy ponton túl a viccesből az erőltetettbe csapnak át, Jade meg túlságosan hűvös/hideg, „trauám van, mindenkinek beszólok” vonalat hozza. A világ kialakítása, részletessége és a mi civilizációnkra való utalások, a megmaradt törmelékek, romok, eszközök és helyszínek (valamint ezek a karakterek általi fejtegetése) zseniális és néha hátborzongatóan jó lett.
A játék nagyon erős, X-Com szerű taktikai alapokra épít, ami azt jelenti, hogy bizonyos összecsapások komoly tervezést, előre gondolkodást igényelnek, miközben az erőforrásainkat is jól be kell osztanunk – ha mindez ismerős lenne sok más játékból is, itt hangsúlyosan igaz. Ritkán akadnak tökéletes pillanatok, annál sokkal gyakrabban előfordul, hogy bele kell állnunk egy pofonba, bekerítés, vagy másféle manőver miatt fel kell áldoznunk egyik egységünk életerejének egy részét, hogy a végén jó/jobb helyzetbe kerüljünk.
Az ellenséget mozgató AI ugyanis nem hülye, és tényleg igyekszik a hátunkba kerülni, koncentrálja a támadását, visszább vonul, átkaroló manővert indít és így tovább. A leglátványosabban talán azellenséges mesterlövészeknél látható mindez, akik újra és újra visszább vonulva lövöldöznek ránk és ha tehetik akkor a magasság adta előnyöket is kihasználják. Szerencsére azonban nem is tökéletes és követ el hibákat is (pl. megtorpan, túl messzire vonul vissza), az egyensúlyt azonban azt érzem egy tehetséges, de nem hibátlan ellenséges intelligencia megalkotásának vágya adta és ez sikerült is.
A Miasma Chronicles időnként türelmet igényel, és nem működnek az izomból, sok sebzéssel megoldom taktikák - sőt, csaknem lehetetlen így győzni. Ezzel együtt viszont nincs is jobb annál, amikor egy-egy nehéz összecsapásból győztesként kerülünk ki és tényleg érezzük, hogy mindent bevetettünk. Ilyen lesz az Első Család gyilkos robotjaival való első összecsapásunk is, brutális harc, de mindent megér az érzés, hogy a földre küldtük a legyőzhetetlennek mondott és tartott robotokat.
Van egy-két furcsaság is azért a játékmechanikában, például az, hogy a cooldownon levő skilljeink nem resetelődnek harc után, ahogy az is csakis játékegyensúly terén érthető húzás, hogy egy darab üveg (amit ellenségek figyelmének elterelésére használhatunk) miért borzalmasan drága, pláne a játék első felében. A talált fegyverek 70% haszontalannak érződik, de azok legalább arra jók, hogy eladjuk őket.
A bevezető és a tutorial-szerű csaták segítenek egy kicsit abban, hogy megértsük, hogyan működik a mechanika, de időbe telik, mire megtaláljuk a legjobb stratégiát, amit azért a környezet és az is befolyásol, hogy miként kezdünk bele. A Miasma Chronicles ugyanis egy egészen érdekes stealth mechanikát alkalmaz. Kezdetben egy társunknak lesz olyan fegyvere, ami hangtompítós és vele, a kisebb ellenséges egységeket úgy tudjuk kiiktatni, hogy nem indítja el az összecsapást.
Vagyis megéri körbe lopakodni a helyszínt és a nagyobb ellenséges táborokat is, ugyanis rengeteg fejfájástól megkímélhetjük magunkat egy kis kommandós/ninja hozzáállással. Persze mindennek része az is, hogy a célpontra ne lásson rá egy társa, ebben pedig az elcsalogatás vagy a zajt keltő pályaelemek (pl. egy régi csengő vagy gép) lesznek segítségünkre, ahogy az is, hogy sok ellenség ide-oda mászkál vagy járőrözik.
Aki játszott a fejlesztők előző gyöngyszemével, a Mutant Year Zero: Road to Eden-nel annak a harcrendszer, a hangulat és a karakterek dinamikája is ismerős lehet, sőt még maga a világépítés is. Ez szerencsére nem azt jelenti, hogy önismétlő lenne a Miasma Chronicles. Jól összerakott, érdekes, felfedezni valókkal teli történet, ahol a taktikai harc viszi a prímet és egy „tinicsapat” indul a világ megmentésére. A világ tehát kegyetlen, de a barátokra mindig számíthatunk – ennyi remény azért mindig kell, hiszen enélkül csak pusztaság és a túlélés maradna.
