MEGTALÁLTA A MEGOLDÁST AZ AMD A RYZEN ALAPÚ RENDSZEREK USB HIBÁJÁRA

A hibát kiváltó okot azonosították, rövidesen kiadják a javított AGESA mikrokódot is az alaplapgyártóknak, akik várhatóan április elején tehetik elérhetővé a köré épülő, első körben csak béta státuszban érkező BIOS fájlokat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. márc. 15. 17:54
Megtalálta a megoldást az AMD a RYZEN alapú rendszerek USB hibájára

Február folyamán tömegesen kezdtek panaszkodni a különböző RYZEN platformok tulajdonosai az USB portra kapcsolt eszközök hibái miatt: egyesek akadozó egérkurzorról, ideiglenesen nem működő billentyűzetről, nem válaszoló külső felvevőeszközökről, lecsatlakozó külső adattárolókról, illetve rendellenesen működő VR Headsetekről számoltak be. Akkoriban hivatalosan még nem lehetett tudni, pontosan mi okozza a hibát, de az AMD szakemberei gyorsan nekiláttak a különböző adatok begyűjtésének, ebben pedig a problémákat tapasztaló felhasználók segítségét is kérték.

Galéria megnyitása
Azóta eltelt egy fél hónap, a fejlesztőcsapat feldolgozta a beérkező naplókat és bejelentéseket, amelyek eredményeként sikerült is megtalálni a hibát előidéző okot. Az AMD erről a Reddit virtuális hasábjain tett bejelentést, egyúttal a segítő jobbot nyújtó felhasználók közreműködését is megköszönték, de azt sajnos még nem árulták el, pontosan mi miatt működtek rendellenesen az USB portok. Annyi kiderült, hogy a bug a 400-as és 500-as sorozatú lapkakészletekkel ellátott alaplapokban helyet foglaló RYZEN 3000-es és RYZEN 5000-es processzorokat érinti.

A vállalat szakemberei nagyjából egy héten belül teszik elérhetővé az új, AGESA 1.2.0.2 verziószámú szoftverkomponenst az alaplapgyártók számára, akik rögtön neki is látnak az új BIOS-ok készítésének, ám ezek legkorábban is majd csak valamikor április elején láthatnak napvilágot, eleinte béta kivitelben. A végleges kiadások, amelyek már tartalmazzák a hibajavítást, várhatóan még április folyamán elérhetővé válhatnak.

Addig is, míg megérkezik a frissítés, néhány dolgot meg lehet próbálni annak érdekében, hogy javuljon a rendszer USB kezelése, de a lenti lépések esetenként akár megoldást is jelenthetnek a hibára.

  1. Érdemes ellenőrizni, hogy az adott alaplapon a legfrisseb BIOS foglal-e helyet, valamint a BIOS-on belül érdemes alapértelmezett gyári beállításokra visszaállni
  2. A Windows 10 operációs rendszer esetében az összes frissítést érdemes telepíteni, valamint érdemes a legfrissebb buildet használni
  3. Mindenképpen gondoskodni kell arról, hogy az adott rendszeren a legfrissebb AMD RYZEN Chipset driver fusson, amit innen lehet letölteni

Amennyiben a fentiek nem oldják meg a hibát, illetve nem csökkentik a hibajelenségek számát, további két beállítással is lehet próbálkozni.

  1. Első körben látogassunk el a BIOS-ba és a PCI Express Mode esetében a Gen4/Auto beállítást módosítsuk Gen3-ra. Az ehhez szükséges lépések elvégzésében az alaplap kézikönyve segít majd.
  2. Ha ez sem elég, akkor tiltsuk le a Global C-State funkciót a BIOS-ban.

Jelenleg nagyjából ennyit lehet tenni a helyzet javítása érdekében, így ha a fentiek nem hoznak megoldást a problémára, meg kell várni az április elején megjelenő béta BIOS-t, ami az adott alaplap gyártójának hivatalos weboldalán jelenik majd meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
peti19870621
peti19870621
2021. márc. 16. 1:51
#3

Cím: "(..-)rek USB hibájára" rekt. 4thGen USB-C* -re javítsuk ki..

Imasundaj
Imasundaj
2021. márc. 15. 21:46
#2

Tehát az Asus B450F és a Ryzen 5 3600 kombóban potenciálisan megvan ez a hiba. Ehez képest sosem volt semmi bajom az usb-vel. Igaz nem a legújabb BIOS, és nem is a legújabb chipset driver van feltelepítve.
Viszont van egy nagyon jó mondás. Ami nem romlott el, azt ne javítsd meg. És mivel teljesen jól működik a gép, nem is fogok belepiszkálni.

Imasundaj
Imasundaj
2021. márc. 16. 19:41

@Lordy
Pont így jártam én is. 3200MHz-es RAM-om van, mikor megvettem, sokszor nem indult el, az alplapon a sárga led (ami a RAM tesztelést jelzi) világított, és nem bootolt. Pár reset gomb megoldotta, de akkor is kellemetlenség. Aztán BIOS frissítés. Azóta stabil.

MunkácsiBéla
MunkácsiBéla
2021. márc. 15. 19:52
#1

"Mindenképpen gondoskodni kell arról, hogy az adott rendszeren a legfrissebb AMD RYZEN Chipset driver fusson, amit innen lehet letölteni" Innen nem hiányzik egy link? Mondjuk az "innen" szóra kattintva.

Vissza az oldal tetejére