Bár a szalamandrák nyugodt, éjszakai életmódjukkal első pillantásra kifejezetten visszafogottnak tűnnek, ha megfelelő fényben nézzük őket, nagyon is feltűnő jelenségek. Egy amerikai kutatócsoport vizsgálatai szerint ugyanis nagyon sok kétéltű lehet képes arra, hogy elnyelje a ráeső fény bizonyos részét, majd azt egy másik hullámhosszon újra kibocsássa.

Jennifer Y. Lamb és kollégái 32 különböző kétéltű fajt vizsgáltak meg, amelyek a szalamandrák 8 különböző családjából, a békák esetében 5 különböző családból származtak, és ezekhez hozzávették a  lábatlan kétéltűek egyik családját is. Az állatokat kék és ultraibolya fényben vizsgálták, és minden fajnál megfigyeltek bizonyos fokú fluoreszcenciát.

A biofluoreszcencia egyes fajoknál rendkívül feltűnő volt, a látható fényben is elég látványosan mintázott közönséges tigrisszalamandra foltjai például túlvilági zöldben világítanak. A kínai tűzhasú gőténél pedig szintén a fehér fényben is feltűnő hasi oldal fluoreszkál. A Typhlonectes natans nevű, látható fényben sima barna színű lábatlan kétéltű pedig zöldes-sárgás színben ragyog.

Ez azonban nem minden, bizonyos kétéltűek esetében a lárvák is fluoreszkálnak, sőt: egyes esetekben az állatok által kiválasztott váladékok és az ürülék is világít. A csíkos harántfogú gőtének még a lábában lévő finom csontjai is fluoreszkálnak, valószínűleg a bennük található ásványoknak köszönhetően. A kiválasztott anyagok pedig vélhetően az anyagokba kerül fehérjék eredményeként világítanak.

A biofluoreszcencia során a fehérjék vagy más sejtösszetevők elnyelik a beeső fény egyik hullámhosszát, majd azt egy hosszabb hullámhosszon bocsátják ki újra. A biológusok régóta tisztában vannak azzal, hogy  számos tengeri állat, például a medúzák és egyes csontos halak is képesek erre.

A szárazföldi állatok kapcsán azonban mostanáig senki sem gondolta elterjedtnek a fluoreszcenciát. Egy 2017-es tanulmány szerzői beszámoltak ugyan ilyen jelenségről a dél-amerikai levelibékákkal kapcsolatban, egy 2018-as vizsgálat során pedig a vöröshátú szalamandrák kapcsán derült fény ugyanerre, de a kétéltűeket mostanáig senki sem vizsgálat meg átfogóan ilyen szempontból, így mindenki számára meglepetés volt, hogy mennyire elterjedt körükben a fluoreszcencia.

A szakértők szerint az, hogy a jelenség ennyire sok családban van jelen, azt sugallja, hogy az evolúciósan korán jelent meg a kétéltűek körében. Lamb azt is elmondta, hogy elképzelhető, hogy az állatok természetes körülmények közt is fluoreszkálnak, például hajnalban és szürkületkor, amikor környezeti fény alapvetően kék színű. Vélhetően az sem véletlen, hogy a kétéltű fajok javarészt ezekben az időszakokban a leginkább aktívak.

Hogy a fluoreszcencia milyen gyakorlati haszonnal jár az állatok számára, az egyelőre rejtély. Talán a párkeresésben jelent segítséget, talán más szerepe van. Annyi azonban bizonyos, hogy a felfedezés a kétéltűek kutatóinak nagyon jól jöhet. A növények ugyanis kék és ultraibolya fényben vörösen világítanak, míg a kétéltűek többsége zölden ragyog. Így megfelelő megvilágítással mostantól sokkal könnyebben megfigyelhetők lehetnek ezek a fajok, amelyek életmódjáról sok esetben alig tudunk valamit.