Az Intel a napokban adott ízelítőt azzal kapcsolatban, milyen újításokkal készül a játékosoknak. Akkoriban úgy tűnt, hogy egy friss Control Panelről van szó, ami zsúfolásig lesz játékosokat segítő funkciókkal, ám ma kiderült, valójában különálló UWP alkalmazás formájában válik elérhetővé az újítás, ami az Intel Graphics Command Center nevet viseli.
Az új alkalmazással természetesen a jövőre érkező videokártyáknak, illetve a még idén érkező, ígéretesnek tűnő Gen11 iGPU-val ellátott termékeknek készíti elő a terepet a vállalat. Mivel mind az AMD, mind pedig az Nvidia kínál már olyan funkciókat, illetve szoftvereket, amelyek illeszkednek a játékosok igényeihez, így az Intelnek is lépnie kellett, ha később nem csak hardver, de szoftver szintjén is szeretne versenyképes megoldást kínálni a gamerek számára. A Graphics Command Center a rivális megoldásokhoz hasonló koncepció mentén jött létre, vagyis egy könnyen áttekinthető, jól kezelhető, sok funkciót kínáló szoftverről van szó – pontosabban csak lesz szó, hiszen funkcionalitás terén még elég gyenge a felhozatal, de az alkalmazást folyamatosan fejlesztik.
Ahogy már fentebb is írtuk, a Graphics Conmmand Center egy UWP alkalmazás, amit a Microsot Store-ból lehet letölteni, nem az aktuális Intel HD Graphics driver mellé csomagolják, ami beleillik a Microsoft DCH driver modelljébe: ennek lényege, hogy alapvető funkcionalitást nyújtó driverek érkeznek Windows 10-re, az extra funkciókat pedig külön letölthető alkalmazás formájában teszik elérhetővé a partnerek. Ez lehetővé teszi, hogy a drivert és a „vezérlőpultot” külön-külön fejlesszék, a felhasználók pedig egymástól függetlenül szerezhetik be a két csomagot.
Mivel az iparági trendeket követő szoftverről van szó, nagyon sok hasonlóság mutatkozik az Intel és a riválisok megoldásai között. A játék-centrikus beállítási lehetőségek jelenleg nagyjából 100 címhez érhetőek el, amelyeknél külön lapra kerülnek az adott játékhoz tartozó driver szintű beállítások, mind például a V-Sync, az élsimítás, valamint az anizotróp szűrés. A beállítások mellett egy apró kérdőjel is jelen lesz, amelyen keresztül képet kaphatunk arról, melyik opció mit csinál, a jobb szélen pedig egy dinamikusan változó GPU Usage oszlopot láthatunk, ami az adott beállítás erőforrás-igényéről tájékoztat rögtön, ahogy megváltoztattunk egy opciót.
A manuális beállítási lehetőségek mellett automatikus, egy kattintással elérhető optimalizáció is rendelkezésre áll, ami jelenleg nagyjából 30 játékot támogat – ennek elérhetőségéről a villám ikon ad tájékoztatást. Az optimalizáció használatakor az Intel által ajánlott beállítások lépnek érvénybe, amelyek passzolnak az adott konfigurációhoz, és amelyek az adott környezetben a legjobb képminőséget és teljesítményt eredményezhetik. Az optimális beállításokat egyelőre az Intel mérnökei határozzák meg, manuális módszerekkel, ám ezeket a beállításokat könnyedén el lehet vetni, ha mégsem felelnének meg.
A játékokra koncentráló funkciók mellett az általános beállítási lehetőségek is jelen vannak, így a kijelző felbontása, képfrissítési rátája, valamint a monitorok elrendezése is megadható. Ezzel együtt a videó minőségével kapcsolatos beállítások is helyet kaptak, például a színkorrekció, a deinterlacing, illetve egyéb opciók is. Hasznos dolog, hogy az egyes beállításokhoz itt is kapunk segítséget: az app megmutatja, mely beállítás milyen hatást gyakorol a rendszer működésére, méghozzá valós időben. Ezzel együtt a szoftver és a hardver legfontosabb tulajdonságaival kapcsolatban is képet kaphatunk, például láthatjuk a támogatott szolgáltatások listáját is, ami ugyancsak hasznos.
Az Intel Graphics Command Center jelenlegi állapotában még igazából egy félkész megoldás, ami rengeteg további funkcióval bővülhet az elkövetkező hónapok során. Hardver tekintetében a 6. generációs Intel Core, azaz a Skylake sorozatig visszamenően kínál támogatást, valamint később az érkező Gen11 alapú iGPU-val rendelkező processzorokat és az Xe sorozatú videokártyákat is támogatni fogja. Idővel várható, hogy játékmenet rögzítő, illetve játékmenet streamelő funkció is bekerül a repertoárba, hiszen a konkurensek már rendelkeznek ilyesmivel, valamint egyéb újítások érkezésére is lehet számítani, igaz, ezekről egyelőre nem tett említést a vállalat.
Az új szoftver része a korábban beharangozott Odyssey programnak, amelynek keretén belül friss információkhoz lehet jutni az új iGPU és dGPU alapú termékekkel kapcsolatban, valamint ötletekkel és visszajelzésekkel is bombázhatjuk a gyártót. A felhasználók az Intel Graphics Command Centerhez kapcsolódó kritikáikat és ötleteiket is megoszthatják a fejlesztőkkel, így az alkalmazás egyre inkább passzolhat majd a játékosok igényeihez is.