Hosszú évekig vártunk arra, hogy visszatérjen a Medal of Honor sorozat, ám a Call of Duty, a Battlefield és az Electronic Arts kreatív döntéshozóinak eredményeként teljesen eltörölték a föld színéről a neves sorozatot. Amikor viszont a Respawn végre leleplezte, hogy melyik VR játékot készíti, sokan gondoltuk, hogy mivel végre egy neves FPS cím költözik Oculus eszközökre, biztosan jó szórakozás vár majd ránk.
Ám mikor tavaly megjelent a Medal of Honor Above and Beyond, akkor engem és a többi játékost az Oculus, az Electronic Arts és a Respawn együttesen elég csúnyán arcon csapott egy rozsdás, már rég nem működő panzerfausttal. Nagyon régóta vártuk a játék érkezését, ehhez képest a megjelenés előtti napokban olyan dolgok derültek ki róla, ami miatt egészen biztossá vált, hogy hamarabb megbukik a projekt, mint ahogy leégett a Reichstag.
Először is, a játék gépigénye felfoghatatlanul magas volt. A videokártya-hiányos, bitcoin bányász időkben a minimális gépigény egy RTX 2080-as kártya, i7 9700K CPU és 160 gigányi SSD tárhely lett, vagyis még az se tudott vele játszani vele, aki hajlandó lett volna ezért számítógépet vásárolni, egyszerűen azért, mert nem volt még készleten se ilyen GPU.
Emellé hozzájött még, hogy a játék nem kevesebb, 60 eurós áron látta meg a napvilágot, ami VR-ban különösen drága címnek számít. Magyarul tényleg mindenki kedvét elvette attól, hogy egyáltalán kipróbálja a Respawn legendás MOH múlttal rendelkező csapatának a munkáját.
Az Above and Beyond mindenesetre megjelent, ám ha volt bármilyen esélye is a túlélésre, a Respawn fantasztikus ritmusérzékének hála, ahogy felépítették a kezdő küldetéseket, el is vesztette minden reményét. A játék ugye drága, nagy gépigénnyel rendelkezik, így az emberek csak óvatosan vásárolták meg és úgy indították el, hogy ha szükséges, élnek a pénzvisszatérítés adta jogukkal. A Respawn valami isteni sugallatból kifolyólag, a történelemben még nem látott módon olyan szinten rontotta el az első pár küldetés dinamikáját, hogy aki megvette, az is azonnal elvesztette bizodalmát a címben és rohant a kasszákhoz visszaváltani a játékot.
A VR-os MOH ugyanis úgy indul, hogy egy csata közepén, egy tank árnyékában, két korábban soha nem látott alak agyondicsér minket, hogy milyen hatalmas nagy hősök vagyunk és soha nem láttak még olyan bátor cselekedetet, mint amit mi véghez vittünk. Mi játékosok persze nem tudunk semmiről semmit, hiszen éppen most kapcsolódtunk be a sztoriba, de hogyhogy nem, egy ellenséges német rohan felénk, aki mindjárt lemészárolja ezt a két derék, ám igencsak figyelmetlen bajtársunkat, így csak mi tudjuk megmenteni őket azzal, ha gyorsan lelőjük a wermachtos csodagyereket.
Kezünkbe vesszük a pisztolyt, lepuffantjuk a pojácát és bár eddig is hősként tekintettek ránk, ezentúl már istenként dicsérnek. A Respawn pedig ügyesen azt mondta, megnyertük a küldetést, mindenki boldog, majd a másfél percnyi játékidő után megint egy 2 perces töltés következett.
A következő küldetésben egy ágyban fekszünk. Ahogy korábban, most se tudunk mozogni, de az előbbi két barátunk még mindig a csillagokat is ledicséri az égről. Azt mondják, akkora hősök vagyunk, hogy máris megérdemeljük a legmagasabb, avagy a Medal of Honor érdemrendet, amire a helyi tiszt olyannyira belelkesül, hogy be akar minket sorozni OSS hírszerző ügynöknek. Miután igent mondunk, bejön a győzelem felirat, újabb hosszú töltőképernyő és megyünk is a lőtérre gyakorolni.
A helyzet tehát az, hogy két küldetésen vagyunk túl, 15-20 perc elment az életünkből, aminek nagyrésze töltőképernyő és fölösleges duma volt, még az ég világon nem történt semmi, de két küldetést már megnyertünk. Ezután szintén 10-15 perces küldetések következnek egymás után és mindegyik olyan, mint valami gagyi vidámparkos élmény, értelmetlen, de mélynek tűnő beszélgetésekkel és unalmas játékmenettel.
A Medal of Honor: Above and Beyond emiatt a rossz első kétórás élmény miatt még azoknál is pénzvisszatérítést ért, akik esetleg megbíztak az eredeti Medal of Honor és Call of Duty játékok készítőiben, hogy valami igazán nagyszerű címet tudnak elhozni VR-ban. A multiplayer része a játéknak éppen ezért már azelőtt halott volt, mielőtt egyáltalán életre kelhetett volna.
AAA-s játék még sosem bukott akkorát VR-ban, de még VR-on kívül is alig, mint a Medal of Honor: Above and Beyond. Több, mint 160 fejlesztő sok éves munkájával a játék a világ legdrágábban előállított VR címévé vált és csak annyit sikerült elérniük, hogy Steamen egyidejűleg játszó játékosok száma összesen nem volt több, mint 193 fő, ez pedig nem más, mint szégyen.
A Medal of Honor bukáson kívüli legnagyobb eredménye végül az lett, hogy a benne található egyik dokumentumfilm Oszkár díjat kapott, ezzel pedig a Respawn lett az első olyan videojáték fejlesztő stúdió a történelemben, aki megkapta ezt a díjat. (Bár szerintem nem volt nagy szám a film, én még díjat se adtam volna neki, nemhogy Oszkárt).
A történelmi bukáshoz az alapokat tehát letették a fejlesztők, a játékosok pedig elég egyértelműen szavaztak a pénztárcájukkal az ilyenfajta játékok ellen. De tényleg ilyen rossz volt a Medal of Honor VR változata? Megérdemelte a fogadtatását?
Tiszteletlenség a VR játékosokkal szemben
Bár tavaly decemberben, amikor megjelent a játék, szerettem volna tesztet írni belőle ide iPonra, az ára és a gépigénye engem is elriasztott. Az igazság az, hogy nem bírtam ki és próbaképpen én is megvettem a játékot Steamen és az első két óra engem is meggyőzött arról, hogy muszáj visszakérnem az árát, mert ezért a pénzért ez így vállalhatatlan. Pár hónapra rá és pár javítással később, egy jelentős akció keretein belül újra megvettem a játékot és adtam neki még egy utolsó esélyt.
A fejlesztők a második próbálkozásomra sok mindent kijavítottak. A teljesen idióta „győzelem” feliratokat kiszedték a küldetések közben, javítottak a minimális gépigényen és jó pár olyan dolgot beletettek, ami egy VR játékban kötelező elemként már a rajtnál benne kellett volna, hogy legyen. Nem sikerült mindent kijavítaniuk, de elkezdtek iparkodni.
A Respawnnal ugyanis az volt a baj, hogy a második világháborús témához a létező legnagyobb tisztelettel nyúltak. Kompromisszum nélkül olyan részletességig csinálták meg a pályákat, a modelleket és a környezetet, ami tényleg visszarepít minket a múltba. Igen ám, de mivel egyszerre kétmillió nagyon részletes modell van a képernyőn, ezért a gépigény a csillagok között kötött ki, játszhatatlanná téve a játékot.
A másik probléma, hogy bár magát a háborút értik a Respawnnál, de a VR játékokhoz semmi közük nem volt korábban. Mint fejlesztő veteránok szinte ők alapították meg az FPS műfaj alapjait, ezért úgy gondolták, hogy a VR-ban is tudni fogják a tutit. Pontosan azt tették, mint minden pökhendi AAA fejlesztő, aki beszabadul a VR játékpiacra, és nem foglalkoztak a már kialakult „best practice” módszerekkel.
Az irányítás VR-ban évekkel maradt el a már megszokott standardoktól, vagyis, ha valaki játszott már bármilyen lövöldözős játékot VR-ban, a Medal of Honor: Above and Beyond egy 2017-es címnek tűnt számára, mintsem 2020-as AAA-nak. Ez megengedhetetlen hozzáállás VR fejlesztők világában, sokkal jobban oda kell figyelni a felhasználók diverzitására, mint egy egyszerű konzoljáték esetében. Itt nem csak egyszerű bal és jobb kéz probléma léphet fel. Valaki jobb kezes, de ha a bal a domináns szeme, muszáj, hogy úgy tudja kézbe venni a fegyvereket, ahogy a valóságban is tenné, hogy kényelmes legyen neki. Nem mindenki bírja ugyanúgy a rázkódó képet, ahogy az sem mindegy, hogy valaki úgy tud előre menni, hogy egyenesen tartja a fejét vagy a kontrollert tartja egyenesen és a fejjel kompenzál.
Minden ember más és más. Az egyszeri minőség-ellenőrzési megoldások, amik a 2D-s játékoknál működnek, itt már kevesek. Muszáj a tesztelő fiziológiai, nem akaratlagos visszajelzéseit is figyelembe venni és konkrétan figyelni a tesztelés során, ahogy a Valve is tette. A Respawn itt egyértelműen nem foglalkozott az emberek sokszínűségével, csak azzal, ami a kreatív vezető szerint jó, ez pedig az utolsó szög volt a játék koporsójában.
Visszatérve a második próbálkozásomra, a Respawn a javításokkal már sokat tett azért, hogy elviselhető játékká váljon a MOHAB, de ekkorra már egyértelműen halott volt. Ennek ellenére, miután túljutottam az első két órán, rá kellett jönnöm, hogy sokkal többet tartogat ez a lövöldözős cím, mint amit először mutatott magából. A kezdeti 5-15 perces küldetések hirtelen félórássá és órássá nőtték ki magukat, a csatáknak lett értelme, a játékélmény pedig változatossá, és kifejezetten ötletessé vált, amit öröm volt játszani.
Aknamezőn átmenve aknakereső eszközt kellett használnom, átélhettem a normandiai partraszállást, bombát kellett dobnom német bázisra repülőből, beépülhettem nácik közé, felrobbanthattam egy vasúti ágyút, szóval a lényeg a lényeg, igazán izgalmassá és színessé vált a játék. Nem lett kiemelkedő, még mindig nem ért volna számomra 60 eurót, de sokat javult a kezdeti gyengeségei után.
A második esély
A játék viszont megbukott, csúfosan, történelmi módon, nem is lett volna értelme cikket írni róla, ha minden így marad. Felmerült hát a kérdés, hogy mi lesz a Medal of Honor sorsa, marad a süllyesztőben vagy megpróbálják hamvaiból feléleszteni és elhozni a legnagyobb VR platformra, Oculus Questre? A Respawn nyitottan állt a kérdéshez, de nem ígértek semmit, mert nem voltak biztosak benne, hogy ez technikailag megoldható feladat. Ennek ellenére az Oculusnál úgy döntöttek, hogy nem hagyják teljesen veszni a játékot és egy évnyi munka után végül bejelentették, hogy november közepén újra megjelenik a MOHAB Oculus Quest 2-re, ezúttal 40 dolláros áron.
Bár egyszer már csúfosan megbukott a játék, a bukás mögött olyan dolgok álltak, amiknek egy része már a múlt. A játékmenetet nagyját helyrepofozták, ez jó pont. A játék ára 20 dollárral olcsóbb lett, ez egy újabb helyes lépés afelé, hogy legyen esélye a piacon. A legfontosabb változás viszont az, hogy az Oculus Quest 2-es megjelenéssel többé már nem szükséges kísérleti fázisban működő fúziós erőmű, hogy működjön a játék, hanem elegendő egy 350 eurós Oculus Quest 2 hozzá és kész.
Mivel a gépigény az RTX 2080-hoz képest egy mobileszköz szintjére csökkent le, ezért felvetődik a kérdés, hogy milyen kompromisszumokat kellett kötnie a Respawnnak azért, hogy egyáltalán megnyekkenjen a játék a Quest 2-őn.
Amikor a fejünkre vesszük a Q2 verziót, akkor egy 46 gigabájtos telepítés vár ránk indítás előtt. Ez bárhogyan is nézzük, hatalmas játék. Az első évben értékesített Oculus Quest 2 eszközök összesen 64 gigabájtos tárhellyel rendelkeznek, így a Medal of Honor telepítése után alig marad hely bármilyen egyéb program telepítésére. Ha tehát feláldoztunk mindent a MOHAB oltárán, akkor elvárjuk, hogy látványban és játékélményben tényleg hozzon egy kötelező szintet a játék.
Az első dolog, amit indításkor észrevehetünk, hogy a játék nagyon gyorsan betölt. Közelében sincs a PC-s változat órákig tartó totojázásának. Szinte azonnal egy küldetés vagy egy multiplayer meccs közben találhatjuk magunkat, ami egy nagyon pozitív fejlemény, sokat dob a játékélményen.
A játék szinte mindenben megegyezik a PC-s változattal. Barangolhatunk a menüben, kipróbálhatjuk a fegyvereket és a felszereléseket és megnézhetjük a küldetések közben a hatalmas járműveket méretarányos modellek formájában is.
Ha belekezdünk a történetbe, akkor OSS ügynökként a francia ellenállásnak kell segítséget nyújtanunk. Hamar kiderül, hogy a náciknak van egy listája az ellenállás tagjairól, ezért iziben a vállunkra vesszük a feladatot, hogy segítsünk megkeresni és megsemmisíteni ezt a kényes dokumentumot, mert így rengeteg helyi lakos kerülhet közvetlen életveszélybe.
A küldetés úgy ahogy sikerrel halad és folyamatosan haladunk előre egy történetben, amivel egyre színesebbé és érdekesebbé válik számunkra a játék.
A játékmenet tekintetében, mint már említettem, többféle érdekesség is történik velünk. Bár az alap, fedezékről-fedezékre menni és lőni játékmenet van túlnyomó többségben, többször előfordul, hogy ezermesterként valami újat is kell csinálni, ezek viszont nem mindig nyújtanak kiemelkedő minőségű élményt. Vannak olyan küldetések ugyanis, ahol nagyon béna módon a fejünkkel kell céloznunk. Ilyen az, amikor például a repülőket vadásszuk egy légvédelmi ágyúból.
Egy normális VR játékban kézzel kéne az ágyút a helyére forgatni, az Above and Beyondban viszont elég csak ránéznünk a célpontra. Ez nagyon 2016-ra emlékeztető játékmenet, amikor még nem voltak kézkövető kontrollerek és máshogy nem lehetett irányítani a telefonos VR élményeket. Bár például tankkal is mehetünk, illetve lőhetünk is, az sem sokkal bonyolultabb, mint a felvázolt repülővadászat. VR-ban sokkal több lehetőség lett volna egy izgalmas tankparancsnoki poszt betöltésére, mint amit a Respawn összedobott nekünk VR élménynek elnevezve. Ez a fejjel célzunk dolog egy 2D-s játékban is csak időhúzó, olcsón megúszós küldetés, itt VR-ban ez szintén nem lesz nagyobb élmény.
A fegyverek kezelhetősége nekem annyira nem jött be. Itt nem arról van szó, hogy sokszor jobban szórnak, mintha a popcornos zacskót a ventilátornak dobnám neki, hanem arról, hogy újratölteni és felhúzni őket nem egy nagy élmény. Ráadásul hiába marad a fegyverben még töltény, ha új tárat helyezek bele, mindenképpen fel kell húzni, különben nem tudok lőni. Miért? A töltény ott van a csőben, miért kell akkor még egyszer felhúznom, csak azért, mert tárat cseréltem? Általánosságban viszont élvezhető cím, valahol ott helyezkedik el az irányítás, amit még a profi és az amatőr VR játékosok is el tudnak fogadni és értelmezni.
Van a kampány, de mit tud még?
A multiplayer tekintetében sajnos a Q2-es verzió sem mindig bővelkedik játékosban. Szerencsére nincs szó arról, hogy halott lenne máris, de hétköznap délben nem fogunk teli szervert találni. Amennyiben este sikerül viszont teli szervert kifogni, akkor egészen jó móka tud lenni a dolog, egy könnyed, klasszikus MoH stílusú lövöldözős cím.
A multiplayerben viszont a mai játékokkal ellentétben nincsenek kinyitható dolgok, minden a legelejétől elérhető. Ez azt is jelenti, hogy sokan hamar megunják az egészet, míg mások viszont szeretni fogják ezt a klasszikus, bármit és bárkit választhatunk felállást. A legtöbb szerver DM vagy TDM módokat futtat, ami viszont számomra kicsit unalmas, így tényleg nehéz hosszabb távon kitartani a játék mellett, sokszor inkább másik szervert keresek, ahol valami feladata is van az embernek a cél nélküli öldöklésen kívül. Élményre viszont tényleg olyan, mintha elővenném a Medal of Honor Allied Assaultot és lövöldöznék benne. Tényleg azt a hangulatot hozza vissza ez a leegyszerűsített játékmenet. Nincsenek az arcodba robbanó feliratok, multikill meg egyéb beszólások, csak te, az ellenfeleid és a környezet.
Megmondom őszintén, látványra nagyon rendben van a Q2-es változat a játékból. Bár screenshotokon és videókon azért látszódik a különbség, a VR szemüvegbe bújva az egyetlen dolog, ami igazán feltűnik a Q2 és a PC verzió között, az a felbontás különbsége. A Q2 általában tűéles felbontással operál, itt viszont ennek a közelében sincs a renderelt kép, szép nagy recés élek vesznek körbe minket, amik emlékeztetnek minket arra, hogy VR játékban vagyunk.
Ha közelebbről megnézzük a tárgyakat, akkor a textúrákon is látható, hogy sok minden esett az optimalizáció áldozatául. Ami eddig tisztán olvasható volt, itt most homályos és alig értelmezhető, de legalább ott van és működik, ez a PC-s változatnál a magas gépigény miatt nem mondható el. Nagy előnye tehát a Quest verziónak, hogy teljesen átadja a méreteket és az atmoszférát, miközben a gépigény továbbra is egy bárhol elővehető mobil eszközben teljesedik ki.
Ha viszont valaki többre vágyna, kapunk még beállítási lehetőségeket is, amivel javítható a grafika képminősége. Ennek használatát annyira nem ajánlom, lényegében nem is értem, miért maradt a játékban, hiszen így előfordulhat, hogy szaggatni kezd az Above and Beyond, ami egy VR címnél nem annyira nyerő dolog.
A fegyverhangok és a járművek hangjai nagyjából tökéletesek. Biztos vagyok benne, hogy a Respawn mindent elkövetett, hogy minden a legautentikusabb legyen. Ami viszont zavar, hogy szinte mindenki angolul beszél, ezt nem hiszem el, hogy ezt még a Respawn is erőlteti. Néha előfordul, hogy a dramaturgia kedvéért néhányan franciául vagy németül beszélnek, de nem ez a jellemző, a németek még egymás között is angolul kommunikálnak.
A zenék tekintetében viszont már tényleg nem lehet ok panaszkodni. Michael Giacchino az eredeti Medal of Honor zeneszerzője, így ha valaha is szeretted a hangulatot, amit ő teremtett a MoH játékok során, akkor ezt is szeretni fogod, ráadásul több korábbi játék muzsikája is visszatér a kampány során.
Tényleg sajnálatos, ha egy nagy stúdió játéka VR-ban megbukik, mert azt a látszatot kelti, hogy nincsenek VR játékosok és nem éri meg VR-ra fejleszteni. Valójában viszont igenis megéri erre a platformra pénzt költeni, hiszen már 10 millió Quest 2 játékos várja kiéhezve a nagy AAA-s címeket, ám a sikerhez az kell, hogy a fejlesztők tiszteljék és ne pénzeszsáknak nézzék a játékosokat.
A Respawn és az Electronic Arts egyértelműen nem tisztelte a VR közösséget annyira, hogy valóban foglalkozzon velük, ám a Quest 2 verzióval vezekeltek és a hibák kijavítása után talán már meg is lehet bocsájtani nekik, hiszen a második világháborús környezet valóban különös körültekintéssel készült.
A Medal of Honor: Above and Beyond Quest 2 változata tehát továbbra sem tökéletes, fényévekre van az Onward vagy a Pavlov játékmenetétől és a Resident Evil 4 nyújtotta minőségtől és élménytől. Mivel azonban elég ritka a tartalmas történetorientált játék a VR-ra, így a Q2 változat beszerzése a PC-s verzióval ellentétben a 6-8 óra játékidejével már kifejezetten ajánlott tud lenni.
