MÁR FUT A LINUX AZ APPLE M1 SOC EGYSÉGGEL SZERELT RENDSZEREIN

Az Ubuntu Linux asztali verzióját egy USB-s adattárolón keresztül futtatta egy M1 alapú Mac Mini, méghozzá úgy, hogy ezzel az operációs rendszerrel bootolt be.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. jan. 23. 12:52
Már fut a Linux az Apple M1 SoC egységgel szerelt rendszerein

Az Apple vezetése az elmúlt évek folyamán úgy döntött, fokozatosan megszabadul az Intel processzoraitól, amit részben az is indokolhatott, hogy a processzorgyártó vállalat a csíkszélesség-váltással kapcsolatos nehézségek miatt nem bizonyult már kellően jó választásnak, a processzorok elérhetőségével kapcsolatos problémák pedig, amelyek az elmúlt 1-2 évben merültek fel, csak tovább rontották az Intel pozícióját az Apple szemében.

A váltás mögötti okok másik része az, hogy saját fejlesztésű SoC egységekkel tökéletesen az adott hardver és szoftver igényeihez lehet igazítani a központi egységet, valamint a szoftverek optimalizációjánál is extra lehetőségek nyílnak, amelyekkel rendkívül magas szintre lehet emelni az energiahatékonyságot, ahogy azt az első generációs M1 alapú eszközök már meg is mutatták.

Az új Apple konfigurációk között, amelyek már megkapták az M1-es SoC egységeket, jelenleg háromféle modell található: egy Mac Mini, egy MacBook Air, illetve egy 13,3 hüvelykes MacBook Pro, ahogy arról a bejelentés alkalmával már beszámoltunk. Az ARM alapok összességében sok előnyt hoztak az új ökoszisztéma mindennapjaiba, ugyanakkor hátrányokkal is számolni kell: eleinte nincs lehetőség más operációs rendszerek futtatására, ugyanis ezekhez nincs megfelelő támogatás.

Az x86-64 alapokon nyugvó Mac modellek esetében a BootCamp segítségével megoldható volt, hogy a macOS mellé egy Windows operációs rendszert telepítsünk, így azokat az alkalmazásokat is el lehetett érni, amelyekből csak windowsos változat állt rendelkezésre. Az Apple szerint ilyesmire a jövőben is lesz mód, amennyiben a Microsoft fejlesztőcsapata biztosítja az ehhez szükséges támogatást. A különböző operációs rendszereket persze virtuális gép formájában is használni szokták a fejlesztők, de az kétségkívül kényelmesebb és sok esetben hasznosabb lehet, ha a második operációs rendszer nem virtuális gépen fut, hanem rendes boot folyamaton keresztül indítjuk el.

A Windows mellett Linux operációs rendszer futtatására is szükségük lehet a felhasználóknak, amire az ARM alapok miatt szintén nem volt lehetőség az M1-es SoC egységgel szerelt újdonságoknál, ám ezen a téren már látszik a fény az alagút végén: egy floridai startup fejlesztőcsapat, akik a Corellium égisze alatt dolgoznak, ARM eszközemulációval foglalkoznak és sikeresen működésre bírtak egy Linux disztribúciót az Apple egyik M1-es SoC egységgel ellátott termékén. Munkájuknak köszönhetően a Linux most már teljes mértékben használható az Apple M1-es lapkáin, igaz, apró hiányosságok azért még vannak, de később ezekre is érkezhet megoldás.

A jelenlegi implementáció keretén belül maximálisan ki lehet aknázni a processzormagokban rejlő lehetőségeket, viszont az iGPU esetében egyelőre nincs megfelelő támogatás, azaz csak szoftveres renderelési módban működik a rendszer, megfelelő GPU gyorsítás nélkül. A Corellium csapata a tervek szerint a Linux kernelhez is hozzáadják ezeket a változtatásokat, így a nyílt forráskódú és megengedő licencmodell keretén belül azok elérhetővé válnak a szélesebb közönség számára is.

Chris Wade csapata egy Ubuntu Linux segítségével mutatta meg munkájuk gyümölcsét: a módosított Linux disztribúció az M1 alap Mac Mini-n USB-ről bootolva futott, méghozzá tökéletesen. Az ehhez szükséges változtatások felkerülnek a GitHub-ra, valamint egy gyorstalpalót is készítenek a szakemberek, hogy vázolják, miképpen lehet megoldani a Linux támogatást az ARM alapú Mac-eken.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. jan. 23. 16:10
#1

Linux nem a jövő??? Na hogy is van ez?
Linux már most mindenhol ott van. Attól, hogy nem beszélnek róla még ott van. Létezik nagy számban. Csak hát teszi a dolgát, nem reklámokkal bombázza a laikus jónépet. Na ezért nem tudnak róla.

eltevettlo
eltevettlo
2021. jan. 25. 10:22

@Mosdatlan_falusi zárt/nyílt forráskód. ez egy eléggé kétélű dolog. pl. minden cégnél, ahol eddig dolgoztam, voltak olyan "láma userek" (tisztelet a kivételnek), hogy állandóan kérdezte, jó ez így, amit csinálok? kap új számítógépet és meg kell neki mutatni, hol melyik ikon mit indít el, stb...

szóval ilyenek úgy, ahogy örülnek, hogy van egy számítógépkezelő/használó vizsgája, ami a winfos/officera épül. de ott a másik oldal, ha csak nyílt forráskódú rendszerek lennének, Jóska otthon összeüt egy os-t és hozzá pár felhasználói app-ot, ha új embert vesznek fel akkor nem csak 22000 informatikus hiány lenne, mert minden cégnél kellene lennie, aki mást nem csinál csak betanít és/vagy helpdesk szolgáltatást nyújt annak az 1-2 "láma user"-nek. Winfost/Office-t úgy, ahogy láttak már, ha furán is kezelik, de legalább elkattintgat rajta. szóval van némi előnye is.

Vissza az oldal tetejére