2017 októberében egy radioaktív anyagokat tartalmazó felhő haladt át Európa felett. A kontinensen működő megfigyelőállomások mérései szerint a felhő tetemes mennyiségű ruténium-106 izotópot tartalmazott, bár a sugárzás szintje szerencsére nem érte el az emberi egészségre veszélyes szintet. Az izotóp felbukkanása ugyanakkor a szakértők számára azt sugallta, hogy valahol egy jelentős nukleáris baleset történhetett, amelyért azonban senki sem vállalt felelősséget.
A felhő azonosítása után nem sokkal a francia Sugárzásvédelmi és Nukleáris Biztonsági Intézet (IRSN) bejelentette, hogy véleményük szerint az izotópok Oroszország vagy Kazahsztán területéről származnak, és legvalószínűbb forrásuk a dél-uráli Majak nukleáris üzem. Oroszország kategorikusan elutasította a gyanút, és azt állították, hogy a ruténium egy meg nem nevezett műhold visszatérése nyomán, annak akkumulátorából kerülhetett a légkörbe. Az Orosz Tudományos Akadémia Atombiztonsági Intézete által lefolytatott vizsgálatok során ugyanakkor elégséges adatok hiányában nem sikerült azonosítani a forrást.
Egy nemzetközi kutatás most közzétett eredményei azonban pontot tehetnek az úgy végére. A Bécsi Egyetem által vezetett vizsgálatban 70 szakértő vett részt a világ minden tájáról, akik egy minden eddiginél teljesebb adatsort elemezve vázolták fel, hogy mi történhetett. A kutatás többek közt 30 országban elvégzett több mint 1300 sugárzásmérésre támaszkodott.
Az adatok elemzése alapján a ruténium szeptember 25–26-án, mindössze 18 óra leforgása alatt került a légkörbe, ami nagyon gyors felszabadulást jelent például a csernobili és a fukusimai atombalesetekhez képest. Az első radioaktív részecskéket október 2-án Milánóban detektálták, majd ugyanezen a napon Csehországban, Ausztriában és Norvégiában is jeleztek a detektorok. A sugárzás szintje 1–10 mBq volt légköbméterenként, ami a lefedett terület nagyságát tekintve (Észak-, Közép- és Kelet-Európától az Arab-félszigetig mértek szokatlan értékeket) azt jelezte, hogy jelentős szivárgás eredményét látják a kutatók.
A legmagasabb mért sugárzási szint 176 mBc volt légköbméterenként, ami nagyjából 100-szorosa a fukusimai katasztrófa után Európában mért legmagasabb sugárzási szintnek. Az adatok alapján a kutatók úgy becsülik, hogy összesen 250–400 TBc lehetett a felszabadult radioaktív anyagok aktivitása. Összevetésképpen Csernobilban 5,2 millió TBc, Fukusimában 900 ezer TBc volt ugyanez a szám. A felhő összetétele ugyanakkor azt mutatta, hogy nem egy újabb atomerőmű-baleset lehet a forrás, ebben az esetben ugyanis sokkal többféle izotóp került volna a légkörbe. A ruténium-106 kizárólagos jelenléte erősen arra utalt, hogy egy nukleáris fűtőanyagok újrafeldolgozását végző létesítményből származhat a sugárzó anyag.
Mindezek alapján a szakértők szerint a sugárzás forrása majdnem bizonyosan Majak lehetett, és a szivárgás a kimerült fűtőelemek újrafeldolgozása során, a folyamat érett fázisában következhetett be. Majak irányába mutat az is, hogy mint a kutatók kiderítették, egy olasz kutatóintézet az incidens előtt nem sokkal innen rendelt nyersanyagokat egy neutrínókísérlethez. A kutatók az orosz hatóságok által előtárt műholdas történetet egyértelműen cáfolták. Egyrészt a kérdéses időszakban egyetlen műhold sem tűnt el, másrészt a sugárzás kiterjedése és légköri magassága is valószínűtlenné teszi, hogy egy légkörbe visszatérő űreszköz volt a forrás.
A Majak komplexum első létesítménye, egy urándúsító reaktor 1948-ban kezdte meg működését. Célja a szovjet nukleáris fegyverekhez szükséges plutónium előállítása volt, aminek elősegítésére a következő években további öt reaktor épült. A területen később radioaktív hulladékot feldolgozó és radioaktív izotópok előállítására alkalmas üzemek kezdtek működni. A 90 km2-es komplexumban jelenleg egy újrafeldolgozó-üzem és két atomreaktor üzemel.
Majakban korábban is történtek balesetek, közülük a leghíresebb, az 1957 szeptemberében, a Kistim-tragédia nyomán például olyan mértékű nukleáris szennyezés következett be, amely környezeti hatásait tekintve a csernobili atombalesetet is felülmúlta.
