Tegnap számolhattunk be arról, hogy a HP nemzetközi szinten vet be rengeteg 3D nyomtatót speciális eszközöknek a gyártására a koronavírus-járvány elleni küzdelem segítésére. És most pedig a hazai CraftUnique Kft. számolt be nagyon hasonló lépésről, csak Magyarországra koncentrálva.

A CraftUnique célja, hogy a nehéz időben a maga módján tudjon hozzájárulni a járvány megfékezéséhez. A cég hamar felismerte, hogy az olyan eszközöket, mint például a pajzsok, egyszerűen elő lehet állítani 3D nyomtatással is, és mivel ebből rendkívül nagy hiány van, ezért saját megoldásokat tervezett. A CraftUnique elsősorban az orvosok számára szeretne segíteni, de adományoz az önkormányzatok számára is. A vállalat különböző intézmények számára többféle 3D nyomtatással létrehozott segédeszközt biztosít majd.

Galéria megnyitása

A HP-hoz hasonlóan az CraftUnique is készít egyebek mellett ajtónyitáshoz használható kiegészítőt is 3D nyomtatással. Hiszen a kilincsek remek lehetőséget biztosítanak a koronavírus számára a lendületesebb terjedéshez. Bizonyos fém felületeken ugyebár 72 órán át is fennmarad a kórokozó, de más anyagokon is hosszú órákon át tud gazdatestre várni.

Galéria megnyitása

Elmondta a CraftUnique, hogy a CraftBotok FDM technológiájú asztali nyomtatók eredendően nem alkalmasak arra, hogy védőmaszkokat készítsenek nagyobb mennyiségben, de sikerült külsős segítséggel olyan terveket kidolgozni pajzsokra, amiket tud gyártani, és nagyban hozzájárulhat a koronavírus elleni küzdelemhez. A végtermék probléma nélkül viselhető szemüveggel együtt is, ami külön öröm lehet sokak számára.

Galéria megnyitása

Még olyan műhelytitkokat is megosztott a CraftUnique, hogy egy átlagos eszköznek a nyomtatása nagyjából egy órát vesz igénybe. És a nyomtatást követően sor kerül az összeszerelésre a speciális anyagokkal. A kiegészítőket, amik nem 3D nyomtatással állnak össze, a Makerspace Budapest és a Acryl World Kft. ajánlotta fel a CraftUnique számára.

Az első védőpajzsokat a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézetnek, illetve a Magyarországi Sürgősségi Ellátásért és Mentésért Alapítványnak adományoznak az illetékesek. Az elmúlt napokban összesen 350 darab pajzsot sikerült legyártani 3D nyomtatással. A CraftUnique a szentgotthárdi, a répcelaki, a tamási, valamint a kőbányai önkormányzatot is ellátja a nyomtatott eszközökkel.

Galéria megnyitása

Végül még azt is elmondhatjuk, hogy a cég nem akarja magának megtartani a terveket, melyeket használva más is képes lehet 3D nyomtatással megfelelő maszkokat készíteni. Hamarosan mindenki számára szabadon elérhető lesz a nyomtatható védőeszköznek a specifikációja. Ez azért is fontos, mert a 3D nyomtatás nem egy pörgős dolog, éppen ezért minél többen tudnak ebből szerepet vállalni, annál több eszköz jöhet létre. Ráadásul, ha több helyen készülnek ezek, akkor a logisztika is kevesebb kihívást jelent.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
antipaladin
antipaladin
2020. márc. 30. 15:22
#1

A szándék dícséretes de kíváncsi leszek hogyan módosították a Prusa által kiadott fájlokat.

A felső képen szorongatott piros arcvédők egy az egyben a Prusa által ingyen terjesztett terve alapján készültek csak a logót tüntették el róla a srácok.

Az utolsó képen pedig még a Prusa felirat is ott virít a slicer-ben.

Még egyszer. Maga a segítő szándék igencsak dícséretes és követendő de azért jó fejek, hogy a netről szabadon letölthető terveket nem tartják meg maguknak hanem közreadják az eredeti gyártó logójának levakarása után.

https://www.prusa3d.com/covid19/

fpityu
fpityu
2020. márc. 31. 23:14

@antipaladin  Ők nem a terveket adják ingyen, hanem a terméket. Nem ugyanaz.

Vissza az oldal tetejére