Az emberi élet – mindannyiunké – finoman fogalmazva is szövevényes és bonyolult. Élmények, hatások, kapcsolatok, traumák alakítják mindazt, amit magunkról gondolunk, ahogyan a világot, és benne a többi embert látjuk. Az így kialakult szűrő teljesen egyedi még akkor is, ha sok ponton egyezik másokéval és az egész életet átölelő kihívás, hogy ezzel együtt vagy ennek ellenére társaságot, családot, barátokat, vagyis közösségeket találjunk magunk köré és ezeket meg is tartsuk.

De mi történik, ha egy közösség, csoport toxikus, bántó? Mindenki ismer történeteket, ahol ellenségesség, elhanyagolás, érzelmi elszigeteltség, túlzó elvárások alakítottak egy gyerekkort vagy a serdülő éveket és még a felnőttkorba is átnyúlhattak párkapcsolatok vagy egy családban való ott ragadás formájában.

Ha a Life is Strange szóba kerül, akkor nem csak a narratív és interaktív epizódikus kalandjátékok egyik etalonjáról beszélünk, hanem az élet zűrzavarairól, hullámvölgyeiről is. Ehhez, már csak mintegy hab a tortán hozzátenni egy misztikus/természetfeletti vonalat és olyan receptet kapunk, amibe fejest ugrani nem mindennapi kaland. A Don’t Nod soha nem ment messze a jól bevált recepttől és a játékaik rajongóinak ez a lehető legjobb hír.

A legújabb dobásuk a Lost Records: Bloom & Rage, ami a jól kitaposott út követése mellett ismét az élet örvényébe dobja szereplőit – és ezáltal minket is. Misztikus nyár, négy középiskolás lány, Swann, Autumn, Nora és Kat barátságának kialakulása, közös kalandjaik, punk bandájuk alakulása, nosztalgia és egy rejtély narratív kalandjátékon keresztül párhuzamos idővonallal.

Amikor belecsöppenünk a történetbe, épp 2022-t írunk, a pandémia utóhatásai még érezhetők. Az 1995-ben barátságot kötött társaság megfogadta, hogy soha többet nem találkoznak és nem beszélnek a nyáron történtekről, azonban egy rejtélyes csomag, amit a bandájuk nevére címeztek mégis összehozza őket 27 évvel később.

E között a két idősík között ugrálunk, Swann szemszögéből látva a történéseket, folyamatosan alakítva az eseményeket és a szereplők kapcsolatát, miközben a nyarunk különböző vidám és kevésbé vidám pillanatait is megörökítjük. A játék két részletben lesz elérhető, a jelenleg is játszható első rész (Tape 1) „Bloom” néven, a második rész (Tape 2) „Rage” néven április 15-től lesz elérhető, letölthető az első rész mellé.

Aki ismeri és szereti a Life is Strange sorozatot, annak jó eséllyel a Lost Records is tetszeni fog. Választásainknak következményei lesznek – ahogy a netes mém is mondja: „XY will remember this” – a hangsúly az egyes élethelyzetek átélésén van, ahol mi magunk alakítjuk a kimeneteket, remélhetőleg abba az irányba, amerre szeretnénk. Lehetőség van időnként leülni és csak lenni, merengeni, de csendben is maradhatunk egy-egy beszélgetésnél és ennek is megvan a maga helye a játékban. Lehet, hogy a készítők finoman arra akartak utalni ezzel a mai zajos világban, hogy nem kell mindenről véleményt alkotni, hanem rész vehetünk megfigyelőként, csendes hallgatóként is és ez is számít?

Jó látni, hogy a játék nem csak a szó szerinti beszéd mellett áll ki, hanem a csendet, a csendes jelenlétet is értékeli, felajánlja. Játékmechanikailag is igaz, hogy a kevesebb néha több, azaz időnként bölcsebb hallgatni, mint megszólalni, annak ellenére, hogy van egy kis időnyomás, ahogy az opciók elmúlnak, mivel érvényét veszti a hozzászólás. Sőt, ha türelmesen hallgatjuk a másikat, idővel akár új opciók is feljöhetnek lehetőségképp.

A múltban harmadik személy módban játszva gyakran belefeledkezhetünk a történetbe, de ne felejtsük el rendszeresen elővenni a kamerát és rögzíteni az eseményeket. A kamerának több hasznos funkciója is van, például a nagyítás vagy közelítés, gyakorlatilag távcsőként is használható és bizonyos felvehető elemek csak ráközelítve érhetőek el. A másik fontos funkciója a fényforrás, adott esetben sötétben elemlámpaként is üzemel, de a felvételeknél is érdemes odafigyelni, hogy bizonyos helyzetekben a plusz megvilágítás jobb felvételt eredményezhet.

Mindeközben felépítjük és összegyűjtjük a videótárunkat ami egyfajta emléktárként is működik, alakíthatjuk a memoárunkat, melyet visszanézhetünk és át is variálhatjuk – ez érdekes koncepciót ad a kezünkbe az emlékezés, a megőrzött emlékek és azok összefűzése terén. Egy jó tanács a videósoknak: vigyázzunk, el ne ijesszük a madarakat!  Érdemes jól körbenézni, bejárni minden szegletet, mert rengeteg részlet és apró utalás van a történtekre, emellett újabb párbeszédopciókat is feloldhat egy későbbi beszélgetés során.

Egy jó Don’t Nod játékhoz méltóan hangsúlyosak az emberi kapcsolatok (szülő, testvér, barátok) és a visszatérés a szülővárosunkba rengeteg emléket felidéz. Bizonyos tárgyakra nézve tudunk visszaemlékezni, ami elsősorban kisebb párbeszédek formájában jelenik meg. Izgalmas látni, hogy kivel mi történt 27 év távlatában azzal együtt, hogy a lányok együtt próbálnak visszaemlékezni a nyárra, amit megfogadtak, hogy elfelejtenek és soha többet nem fognak beszélni róla.

A főszereplő lány, Swann bár egyedül van és küzd a magánnyal is, mégis megtalálja mindenben a szépet és a jót. Kedves, jó szándékú, nagyon szereti a természetet és az állatokat. Rengeteg fun factet tud és nem fél megosztani a többiekkel, már, ha így döntünk és támogatjuk ezen törekvéseit.

A zenéhez több ponton is kapcsolódik a játék, nem csak a nagyon jó aláfestő zenék formájában, hanem maguk a lányok is nagyon szeretik a zenét. Nora és Autumn zenélnek, Kat sehova nem megy a discmanje nélkül. Sőt, az első epizód során végigkísérjük a négy lány által alapított punk banda alakulását, zeneszerzéssel, szövegírással és klip készítéssel együtt. Az elkészült művet „See You in Hell” címen a Nora Kelly Band írta és nem véletlenül kattantak rá sokan, igazi punk-rock energiabomba és izgalmas, ahogy elmossa a határokat a mi világunk és a játék világa között.

A Lost Records: Bloom & Rage nagyon jól eltalálta mi kell egy jó történethez és hogyan kell élő, jól felépített szereplőkkel benépesíteni egy életszagú és emellett misztikusba hajló felnövés és eredettörténetet. A nosztalgikus hangulatot, a természet képeit vagy az érzelmekkel teli jeleneteket nagyon jól támogatják a hangulatos zenék és az igényesen felépített környezet, szép tájakkal és természeti képekkel. Külön említést érdemel még az a rengeteg apróság, amivel mi magunk is találkozhattunk gyerekként – tamagotchi, discman, VHS, poszterek – a jelenhez pedig a pandémia említése és az okostelefon használat kapcsol, pl., amikor kérik, hogy mesélj magadról, képeket mutogatsz a social media fiókodból a telefonodon.

Összességében egy nagyon szerethető, nosztalgikus hangulatú, a Don't Nod-tól már megszokott misztikus és horror elemektől sem mentes játékot kapunk. Nem lesz egyszerű kinyomozni, hogy mi történt 27 évvel ezelőtt és a doboz felnyitása is tartogat meglepetéseket. Kíváncsi vagy mi lapul benne?