LG: Jöhetnek az elérhetőbb OLED televíziók, kijelzők

A vállalat minden eddiginél kisebb méretű OLED panellel rukkolt elő – változatos felhasználásra.

LG: Jöhetnek az elérhetőbb OLED televíziók, kijelzők

Az LG jellemzően már a 8K-ra helyezte a hangsúlyt a CES-en, de a vállalat egy másik érdekes újításáról is mindenképpen érdemes beszámolnunk, mert ennek nagy jelentősége lehet a felhasználók szempontjából. A vállalat előrukkolt egy minden eddiginél kisebb OLED panellel, amit a tervek szerint televíziókban és akár monitorokban is lehet majd használni.

2020-ban a vállalat elkezdi a 48 colos OLED panelek szállítását. Az LG Electronics kiemelte, hogy itt igazán jó képminőségre lehet majd számítani a 4K Ultra HD felbontással karöltve. A cég még azt is hozzátette, hogy ez olyan pixelsűrűséget fog eredményezni, mint egy 96 colos méretű televízió esetében a mostanában beinduló 8K UHD felbontás. És az is igaz, hogy ilyen éles kép, mint ebben az esetben, OLED televíziónál még nem volt.

Már évek óta lehet OLED televíziókat kapni, de az LG eddig nem próbált 55 col alá menni. Most, hogy megtört a jég, az LG szerint azok a felhasználók is örülhetnek, akik esetleg azért nem tudtak ilyen terméket vásárolni, mert az 55 hüvelykes megoldásokat nem tudták beilleszteni a nappalijukba a hely hiánya miatt.

Galéria megnyitása
Ilyen környezetben lett kiállítva a CES-en a 48 colos OLED televízió

Az LG egy 48 hüvelykes OLED televíziót fog bevezetni először az új panelt felhasználva. Ez a megoldás a vállalat CX-szériáján belül fog megjelenni, ami az alacsonyabb árazású modelleket vonultatja fel. Szóval jó eséllyel ez lesz majd az eddigi legkedvezőbb indulóárú OLED-es készüléke a vállalatnak. Sokan vártak arra, hogy az OLED elkezdjen olcsósodni, de az elmúlt években hatalmas áttörés ezen a fronton nem történt, ám talán az új széria, a minden eddiginél kisebb képátlóval, már érdemben alacsonyabb áron tud a boltokba kerülni.

Szinte borítékolni lehet, hogy az LG a partnerei számára is elérhetővé fogja tenni a 48 colos méretre szabott OLED panelt. És mivel nagyon sok nagy gyártó alkalmazza a dél-koreai alakulat komponensét a saját termékében, így szinte azt is biztosra lehet venni, hogy hamarosan más vállalatok kínálatában is megjelennek majd a 48 hüvelykes OLED egységre épülő újdonságok.

Galéria megnyitása

Az LG kiemelte még, hogy a játékosok is örülhetnek majd az új OLED fejlesztésnek, a 48 hüvelykes panelnek. Ugyanis ezzel Nvidia G-Sync és AMD FreeSync támogatást is el lehet érni. A CX-szériás megoldásnál erről gondoskodott is a vállalat. Elmondta az LG, hogy az extrém alacsony input lagnak köszönhetően a gamer réteg számára az OLED kijelzők jó megoldást jelentenek.

És vannak is már olyan játékosoknak szánt készülékek, amik 55 colos OLED képernyővel rendelkeznek, ebből kiindulva pedig szinte biztosra lehet venni, hogy a 48 colos egység is felkelti majd a piaci szereplők érdeklődését. Az LG ki is jelentette, hogy az új méret a hatalmas gamer monitorok és a nappaliban állomásozó televíziók között egy jó átmenetet képez.

Galéria megnyitása

A minden eddiginél kisebb OLED mellett az LG a CES-en felvonultatott más OLED-es újdonságokat is. Érdemes megemlíteni a Gallery Series (GX Signature) családot, ami 55, 65 és 77 colos méretben lesz elérhető.

Itt az az érdekesség, hogy festmény módjára is jól használhatóak a készülékek, és mivel a 65 hüvelykes méretű megoldás például csak 20 milliméteres, így könnyű lesz a felhelyezése is. Ez válasz lehet a Samsung The Frame szériára, ami sokkal vastagabb az LG termékeinél. Azt viszont nem tudjuk, hogy az OLED-nél a beégést miként tudja elkerülni a gyártó.

Galéria megnyitása

Kíváncsian várjuk, hogy az OLED térnyerése miként fog alakulni az idei évben. És reményeink szerint nemcsak az LG tevékenysége fogja előre mozdítani a technológia terjedését, hanem más gyártók is igyekeznek majd tenni ezért.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramon, a YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap