Shop menü

LEHÚZZA A ROLÓT A GONDTALAN GLOBÁLIS ROAMINGOT BIZTOSÍTÓ HMD CONNECT

Érdekesnek indult a lehetőség, de nem igazán tudta magára vonni a felhasználók figyelmét, így kudarcot vallott.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Lehúzza a rolót a gondtalan globális roamingot biztosító HMD Connect

A HMD Global nagy reményekkel telve indította el a Connect szolgáltatást, ami valóban jó potenciállal rendelkezett, de nem kapott elegendő figyelmet. Bár vékony réteg igényeit elégítette volna ki, ha ténylegesen rákapnak, akkor működhetett volna a rendszer, de így kénytelen lelőni a fejlesztést a vállalat.

2020-2022

Két teljes évet volt velünk a HMD Global által indított roaming szolgáltatás, ami az egész világon gondtalanul üzemelt, és korrekt csomagokat biztosított azok számára, akik tényleg sokat utaznak nemzetközi szinten. A vállalat hivatalos közleménye szerint december 15-én le végérvényesen a rendszer, innentől a kiadott SIM kártyák elnémulnak. Sem hívásokat, sem pedig adatkéréseket nem lehet tovább indítani ezekről.

Galéria megnyitása

Sosem közölt a finnországi társaság arra vonatkozóan adatokat, hogy mennyien vették igénybe a HMD Connectet, de szinte biztos, hogy nem álltak sorba érte milliós tömegek. Ha lett volna néhány tízezer ember, aki igényt tartott volna rá, akkor azzal valószínűleg boldogan üzemelne még ma is. De november 14-ét követően már nem fog beüzemelni új eSIM-eket, és nem is ad ki SIM-eket. Akik esetleg még a végnapokban ki akarják használni, azok ezt gond nélkül megtehetik.

Galéria megnyitása

A HMD Connect 14 napos csomagokat biztosított a felhasználók számára, és az előfizetők teljesen gondtalanul használhatták a cég által kiadott SIM kártyát a világon bárhol, legalábbis ahol a Connect elérhető volt. Eleinte globálisan 120 országban volt jelen a lakossági szolgáltatás, idővel pedig 150 országra bővült a lefedettsége. A lehető legjobb hálózati lefedettség elérése érdekében több mint 600 szolgáltatóval tartottak kapcsolatot a finnek.

Galéria megnyitása

A vállalat 2021-ben bevezette a HMD Connect Pro szolgáltatást is, ami kifejezetten vállalkozások számára jött létre, és ez már képes volt kiszolgálni IoT eszközöket is. Arról most nem esett szó, hogy ennek mi lesz a sorsa, de valószínűleg a Connect Pro egyelőre a kínálat része marad, mert szerepel a HMD Global honlapján, és nincs arra utaló jel, hogy ennek is búcsút intene a cég. A HMD Connect Pro akár 50 és 5000 közötti kapcsolódó eszközt is össze tud fogni céges infrastruktúrákon belül és 180 országban üzemel.

A HMD Global számára szinte semmi nem akar összejönni már egy ideje. A vállalat mobilos ágazata folyamatosan csúszik lefelé a lejtőn, és nem tudjuk, hogy egyáltalán meddig fog kitartani. Nem látni azt, hogy mitől lendülne fel a mobilai iránti kereslet. Az utóbbi időben próbál kicsit megújulni, de nehéz azt megmondani, hogy ezzel mire fog menni.

Galéria megnyitása

Az X30 és a G60 okostelefonokat úgy indította el az IFA keretében, hogy azt kezdte hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a számára a fenntarthatóság és a környezetbarát működés. Kiemelte, hogy jelentős részben használt ezeknél az okostelefonoknál újrahasznosításból származó anyagokat, és elindította a „3-3-3 ígéret” címszó alatt azt a vállalását, melynek keretében az újdonságokra 3 év garanciát vállalat 3 év szoftveres és 3 év biztonsági támogatás mellett. Ugyancsak a fenntarthatóság jegyében, hiszen így az emberek szívesebben használják hosszabb ideig a termékeket.

A HMD Global pályája jól indult, de az utóbbi időben csak vészjósló jeleket lehet érzékelni a céggel kapcsolatosan. A HMD Connect bedőlése is egyértelműen arra utal, hogy nem állnak túl jól az anyagiakat tekintve.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére