Az Appalache-hegység föld alatti üregeiben lenyűgöző, kék színű rákok élnek, de rokonaik között vannak narancssárga, lila és vörös színben pompázó változatok is. A látványos kinézetű állatok evolúciós rejtélyt vetnek fel: miért ilyen élénk színűek, ha senki sem látja őket, hiszen sötétben élnek?

A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban a napokban megjelent egy tanulmány, amelyben Zackary Graham, a West Liberty Egyetem ökológusa és munkatársai azt állítják, hogy a rákok színei nem valamilyen konkrét céllal – például a párkeresés miatt vagy a ragadozók figyelmeztetésére –, hanem pusztán a véletlen folytán alakultak ki.

Az evolúcióbiológusok általában úgy vélik, hogy az élénk színű állatok okkal néznek ki úgy, ahogy. A madarak például különböző színárnyalatokkal mutatják meg alkalmasságukat a potenciális pároknak, a mérget termelő békák pedig élénk színekkel és mintázattal próbálják elriasztani a ragadozókat.

Graham és csapata arra volt kíváncsi, vajon ez igaz-e a rákokra is. Egyes rákok idejük nagy részét a folyók nyílt vizében úszva töltik, míg mások az iszapba ássák be magukat, és csak éjszaka bújnak elő. Vajon ezek az élőhelyi preferenciák alakíthatták a rákok színét? Hogy ezt kiderítsék, a kutatók a Dél-Amerikában, Ausztráliában, Európában és Észak-Amerikában élő 700 ismert rákfaj közül 400-ra vonatkozóan korábbi adatokat vizsgáltak meg. Miután a rákokat szín és élőhely szerint osztályozták, a kutatók feltérképezték, hogy a fajok és őseik hogyan kapcsolódtak egymáshoz, és felállítva a rákok családfáját.

Megállapították, hogy az élénk színű, kék, narancssárga, lila és vörös árnyalatú rákok többnyire föld alatti üregekben, míg a barna, homokszínű és semlegesebb színű rákok a víz alatt élnek. Miért fejlődtek tehát a föld alatt élő rákok ilyen élénk színűvé, ha életüket a sötétségbe burkolózva, a tipikus ragadozóktól, például a mosómedvéktől és a madaraktól védve töltik?

Lehetséges, hogy az őseikben véletlenszerűen alakult ki ez a színvilág, és egyszerűen nem volt ok arra, hogy ez megváltozzon, véli Graham. Az a tény, hogy ezek a rákok általában az szűk élőhelyeken, egymást közt szaporodnak, segíthet abban, hogy a színesség generációról generációra fennmaradjon.

Ezt a hipotézist alátámasztandó a kutatók elemzése azt is kimutatta, hogy az élénk színek az elmúlt 260 millió év során több mint 50 alkalommal egymástól függetlenül fejlődtek ki, ami azt jelenti, hogy számos halványabb színű ráknál kialakult az a képesség, hogy helyette kék, vörös vagy narancssárga színűek legyenek.

„Nem minden létező tulajdonság adaptív” – mondja Graham. Ha tökéletesen alkalmazkodnánk a környezetünkhöz, soha nem fertőződnénk meg, soha nem kapnánk betegségeket, soha nem halnánk meg. De az evolúció nem így működik, mert egyes tulajdonságok annak ellenére léteznek, hogy nincs nyilvánvaló hasznuk, folytatja a szakértő.

A kutatók szerint a víz alatt élő, halványabb árnyalatú rákok színei valóban adaptív válaszreakciót jelenthetnek a ragadozók elől való álcázásra. Az föld alatti rákokkal ellentétben, amelyek 1–2 méter mélyen élnek a folyómedrek talajában, a vízi rákok nagyrészt a folyók sekély sziklái alatt élnek, így könnyű zsákmányt jelentenek a különböző méretű halak számára.

A szakértők azonban még mindig nem keveset tudnak az egyes rákfajok viselkedéséről, és arról, hogy milyen kölcsönhatások állnak fenn. Caro szerint a következő lépés annak tanulmányozása lesz, hogy ezek az élőlények hogyan látják a színeket, és hogy ez befolyásolja-e a viselkedésüket, ami megerősítheti az új kutatás eredményeit.

Az az elképzelés, hogy a színek csak úgy véletlenszerűen, cél nélkül jelennek meg, ellentétes azzal, amit tanítottak nekünk, mondja Zachary Loughman, a West Liberty ökológus munkatársa, aki nem vett részt az új kutatásban. Loughman reméli, hogy a vizsgálat meglepő eredményei felhívhatják a természetvédők figyelmét az Appalache régióra. Az elmúlt években a bányászat miatt mintegy 3900 négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki, amely a rákok élőhelyeit is érintette. A figyelem felkeltése a színes rákokat fenyegető veszélyek iránt, talán arra ösztönzi az embereket, hogy megvédjék őket és élőhelyeiket, mondja a kutató.