Shop menü

KOMPAKT SZÁMÍTÓGÉPHÁZAK MINDENFÉLE IGÉNYEKHEZ

Négy érdekesebb számítógépházat próbáltunk ki, amelyek mind mini-ITX formátumú alaplapokat fogadnak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kompakt számítógépházak mindenféle igényekhez

Bevezető

Ezúttal néhány olyan számítógépházat teszteltünk, amelyek között irodai PC, házimozi számítógép, vagy mini-gamer erőmű építéséhez egyaránt találunk jó választást. A kínálatban összesen négy számítógépház található, amelyek az igényesebb, jó felszereltséggel rendelkező kompakt házak táborát erősítik.

Napjainkban egyre több remekül felszerelt mini-ITX alaplap közül válogathatunk, így a mini-ITX formátumú alaplapokat fogadó, lehetőleg kompakt, igényes felépítéssel rendelkező számítógépházak iránt is nagyobb vásárlói igény mutatkozik, mint korábban. Ez a tendencia a jövőben valószínűleg továbbra is hasonló lendülettel folytatódik, így mindenképpen érdemes szétnézni a kompakt alaplapokat fogadó megoldások piacán.

A mini-ITX formátumú alaplapokból többféle modell is rendelkezésre áll, így költséghatékony, alacsony fogyasztás mellett üzemelő, hűvös rendszert éppúgy építhetünk, mint tuningra és játékra kihegyezett, modern hardverkomponenseket fogadó apró asztali erőművet. Egyik-másik számítógépház akár otthoni fájlszervernek is helyet adhat, ugyanis több meghajtó is elfér bennük.

Tesztünk négy szereplője között minden tábor képviselői megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb választást. Aki egészen apró, a lehető legkompaktabb mini-ITX számítógépházakra vágyik, tekintse meg korábbi cikkünket, amelyben pont ilyen termékeket helyeztünk górcső alá. Néhány hónapja a Cooler Master négy számítógépházát is vendégül láttuk, amelyek között az Elite 120 Advanced is jelen volt. Utóbbi ugyanabban a kategóriában indul a felhasználók kegyeiért, mint jelenlegi tesztünk négy szereplője.

Most pedig nézzük, milyen főbb tulajdonságokkal rendelkeznek a teszt szereplői. Íme:

A mezőny tagjainak tulajdonságai

Árak és felszereltség tekintetében elég színes a mezőny, így igen izgalmasnak ígérkezik a következő pár oldal.

Thermaltake SD101

Thermaltake SD101

A kvartett egyik legapróbb szereplője a Thermaltake kínálatából érkezett. Az SD101-es modell egy rendkívül kompakt mini-ITX számítógépház, ami helytakarékos házimozi PC, illetve szerényebb játékos PC építésére is alkalmas. A kevés rendelkezésre álló meghajtó bővítőhely miatt ezt a modellt otthoni fájlszerverként csak erős kompromisszumokkal alkalmazhatjuk.

Az SD101 egy szép, igényes dobozban érkezett, ami kellően informatív, azaz megtalálhatóak rajta a benne rejlő számítógépház legfontosabb tulajdonságai. A doboz belsejében alaposan becsomagolva találjuk meg magát a számítógépházat: elsőre meglepődünk majd, hogy mennyire kicsi a termék - főleg, ha valaki először találkozik ilyen apró PC házzal.

A dobozban a ház mellett találunk némi dokumentációt is, viszont a szereléshez szükséges csavarok, illetve egyéb alkatrészek nem a dobozban, hanem a ház belsejében lapulnak, így nem kell megijedni, ha első körben nem leljük őket.

Az SD101 264 x 119 x 261 milliméteres mérettel bír, és nem nyom többet a mérlegen 2,8 kilogrammnál.

A kívül fekete, belül szürke, alumínium színű számítógépház apró mérete ellenére tartalmaz minden bővítőhelyet, amire csak szükség lehet. A ház belsejében elfér egy 3,5 colos és egy 2,5 colos meghajtó, így akár HDD-ből és SSD-ből álló hibrid rendszert is nyugodtan beleépíthetünk. Az optikai meghajtóról sem kell mondani, ugyanis a felső traktusban egy 5,25 colos, normál magasságú egység is elfér.

A parányi alaplaptálca csak mini-ITX formátumú alaplapokat fogad és nem rendelkezik szerelőablakkal, igaz, utóbbi ebben a kategóriában aligha meglepő. Annál érdekesebb viszont, hogy PCI bővítőhelyből kettő került a fedélzetre, igaz, ezek csak félmagas, azaz alacsony profilú bővítőkártyákat fogadnak, méghozzá 172 milliméteres maximális hosszban. Processzorhűtőből maximum 45 milliméter magas példány fér el, de ha az optikai meghajtó bővítőkeretéről lemondunk, sokkal nagyobb, akár dupla akkora mozgástérrel is gazdálkodhatunk. A gyári Intel processzorhűtő, ami a Pentium G840-es processzorhoz jár, pont elfér az optikai keret alatt.

Jó hír - bár igazából igényfüggő, hogy kinek jó -, hogy a rendszer egy 180 wattos tápegységet is kapott. Elsőre ijesztő lehet, hogy a tápegység végén egy apró, mindössze 3 centiméter átmérőjű ventilátor található, ám ettől nem kell félni, mert szerencsére nem zajong. A tápegység egy TT-180AH7NIB típusjelzésű modell, csatlakozói között egy 24 tűs ATX, egy 4 tűs CPU, illetve három SATA tápcsatlakozó sorakozik.

A lehető legjobb szellőzésről egyetlen rendszerhűtő ventilátor és több nagyméretű szellőzőnyílás gondoskodik. A 80 x 80 x 15 milliméteres légkeverő 2100-as percenkénti fordulatszámmal üzemel, zajszintje pedig 23 dB(A). A friss levegő a ház elején, illetve az oldallapon található szellőzőkön jut be, a forró levegőt pedig az említett ventilátor távolítja el a házból.

Az előlapon a szokásos portok lapulnak: két USB 3.0-s csatlakozó, egy fejhallgató kimenet és egy mikrofon bemenet. A ház előlapján egy bekapcsoló gomb, egy reset gomb, valamint két LED foglal helyet: egyik az adattároló aktivitásáról, másik pedig a rendszer bekapcsolt állapotáról tájékoztatja a felhasználót.

A Thermaltake SD101 szerszámok nélkül nem szerelhető, ami ebben a kategóriában még rendben van, de azért örültünk volna neki, ha az oldallapot kézzel is kitekerhető csavarokkal látják el a vállalat mérnökei.

A terméket - ahogy az a fenti képeken is látszik - darabokra szedtük, a szerelés során pedig megállapítottuk, hogy egyes helyeken igen élesek a lemezek élei, így nem árt vigyázni, nehogy megvágjuk magunkat. A sorból itt az alaplap hátlapi takarólemezét fogadó kivágást emelnénk ki - mind közül az a legveszélyesebb.

A ház felépítése ötletes, ám szétszedése időigényes az oldallapoknál alkalmazott rögzítő fülek és rögzítő mechanizmusok miatt - nem csak a csavarokkal kell elbánnunk. Összességében viszont az egy-két éles lemezfelülettől eltekintve semmi problémánk nem volt a termékkel szerelés közben: minden logikus, a hozzáférhetőség pedig olyan, amilyen - ezzel a kompakt mini-ITX számítógépházak esetében meg kell barátkozni.

Rendszerünk remekül elfért a házban, igaz, a videokártya miatt az ATX tápkábellel birkózni kellett, hogy elérjen odáig, ameddig kell. Mivel a kiszemelt videokártya passzív hűtéssel rendelkezett, ami az alacsony profilú nyomtatott áramköri lap fölé magasodott, így az optikai meghajtó rögzítő kerete már nem fért el a rendszerben. Ezt számításba kell venni a komponensek kiválogatása előtt.

No meg azt is, hogy csak 180 wattos teljesítménykerettel gazdálkodhatunk, igaz, utóbbi nem olyan nagy probléma, hiszen az energiazabáló videokártyák amúgy sem férnek be az apró kuckóba.

Thermaltake Element Q

Az SD101-hez hasonlóan az Element Q is egy kompakt, kisméretű termék, ami hosszban több, vastagságban viszont kevesebb helyet kínál a videokártyák számára, és processzhűtő terén kompromisszumra is kényszeríti a felhasználókat. No, de ne rohanjunk ennyire előre, előbb nézzük, milyen és mit rejt a csomagolás.

Az Element Q doboza tetszetős, belsejében pedig igényesen elcsomagolva vár minket maga a számítógépház. Találunk mellette némi dokumentációt, de a csavarokat és az egyéb szerelési kellékeket ne is keressük a csomagban - ezek most is a ház belsejében vannak.

A tartozékok között csavarokat, meghajtó-rögzítő sínt, illetve egy tápkábelt találunk. Ha a szerelésben segítségre van szükségünk, a dokumentációban megtalálunk minden szükséges információt. Utóbbira persze nem lesz szükség, hiszen a termék felépítése egyszerű és szerelése sem gördít elénk komolyabb akadályokat.

Az Element Q szép, fekete kivitelben érkezik, előlapján pedig piros motívum töri meg az egyhangúságot. Az előlapon egy nyitható ajtó mögött találjuk meg az előlapi portokat, ám ezek között USB 3.0-s portok most nincsenek: csak két USB 2.0-s csatlakozót, egy fejhallgató kimenetet és egy mikrofon bemenetet kapunk. Természetesen a sorból a bekapcsoló- és reset gombok, illetve a rendszer működését jelző LED-ek sem hiányoznak.

A ház jobb és bal oldalán találunk néhány szellőzőt, de az előlap alsó részén is kialakítottak egy-egy szellőzőnyílást a mérnökök, amelyen keresztül friss levegő áramolhat a rendszerbe. A ház hátulján csak egy kisméretű szellőzőt láthatunk. Sajnos ventilátorokat nem kapunk, sőt, ami a legrosszabb, utólag sem szerelhetünk be légkeverőket, mert egyszerűen nincs számukra kialakított hely. Persze ez nem is csoda, hiszen az Element Q nagyon kompakt, így minden egyes négyzetcentiméterét megpróbálták a lehető leghatékonyabban kihasználni. A szellőzés korlátait ezért mindenképpen figyelembe kell venni a beépítendő rendszer megtervezésekor.

A ház oldal- és tetőlapjai egyetlen nagy lemezt alkotnak, amit egyben, egyszerűen le lehet venni. Kellemetlenség, hogy a ház hátulján található csavarok kézzel nem, csak csavarhúzóval oldhatóak - ugyanez volt a helyzet az SD101 esetében is, ahogy azt az előző lapon már említettük.

A számítógépház belső felépítése egyszerű és letisztult. Ahogy leszedjük a fedelet, egyből feltűnhet, hogy a tápegység az alaplaptálca felett húzódik, ez pedig erősen behatárolja az alkalmazható processzorhűtő maximális magasságát. Itt a 45 milliméteres értéket sajnos semmilyen trükkel sem léphetjük túl - maximum csak akkor, ha a tápegységet a házon kívülre helyezzük, de ez nem opció.

A ház belsejében ezúttal egy 3,5 colos, illetve egy 5,25 colos meghajtó fér el, 2,5 colos adattárolók csak külön beszerelő keret alkalmazásával kerülhetnek a házba. Jó hír legalább, hogy mindkét bővítőhely hozzáférhető kívülről is, így az 5,25 colos helyre akár 2,5 colos meghajtókat fogadó bővítőkeret is elfér, alá pedig szerelhetünk 3,5 colos külső memóriakártya-olvasót is.

Ha a hiányzó USB 3.0-s portokat szeretnénk pótolni, akkor egy 3,5 colos kivezetés formájában ezt megtehetjük. Ekkor az egyetlen 3,5 colos bővítőhelyet ugyan fel kell áldoznunk, de az 5,25 colos bővítőhelyre még így is beszerelhetünk 3,5 colos adattárolót, ehhez csak egy 5,25"->3,5" beszerelő keretre van szükség. 2,5"-os adattárolók alkalmazásához fentebb már adtunk tippet. Így összességében ütőképes házat varázsolhatunk a termékből, igaz, ez plusz kiadást jelent majd. Ha a termék kompaktság és dizájn tekintetében megfelel, akkor érdemes lehet felszerelni az említett kiegészítőkkel. A döntés rajtunk áll.

A tápegység elég apró, de teljesítménye így is bőven elegendő, hiszen a maga 220 wattos maximális terhelhetőségével kényelmesen ki tudja szolgálni a házban elférő komponenseket. Jópofa megoldás, hogy a mérnökök egy műanyag fület szereltek a tápegység oldalára, amely a ház keretének felső részébe kapaszkodik, mint egy sínbe. Ez azért jó, mert ha kitekerjük a tápegység négy hátlapi csavarját, akkor sem kell attól félni, hogy a tápegység ráesik az alatta elhelyezkedő rendszerre. Ötletes dolog, igaz, egy ilyen apró konfigurációt általában csak egyszer kell összerakni, utána úgysem fogjuk szétszedegetni - jobb esetben.

Maga a tápegység egyébként egy 24-tűs ATX, egy 4 tűs CPU +12V, két MOLEX, két SATA és egy Floppy tápkábelt kínál.

Ahogy az a fenti képeken is látszik, ebben a házban több hely áll a videokártya rendelkezésére, hiszen 172 milliméter helyett immár 270 milliméter hosszú videokártya is befér. További jó hír, hogy a termék már normál profillal is rendelkezhet, azaz akár 110 milliméter magas is lehet. Itt persze némi kompromisszumra is kényszerülünk: a kiszemelt videokártya csak egyslotos lehet, ugyanis csak egyetlen PCI bővítőhely áll rendelkezésre.

Természetesen a számítógépházat szerelhetőség szempontjából is megvizsgáltuk. A meghajtók és az alaplap beszerelése zökkenőmentes, igaz, a kevés hely miatt nem mozoghatunk olyan kényelmesen, mint egy tágasabb számítógépházban. A kábelek igényes elrendezése nem lehetetlen feladat, de erre picivel több időt kell szánni. A lenti képeken látható kábel elrendezés igényességét nem lesz nehéz felülmúlni.

Első körben egy egyszerű, külön videokártyával nem rendelkező konfigurációt szereltünk a házba, ami remekül elfért. A processzorhűtő ventilátorának műanyag kerete és a tápegység alja között szinte semmi hely sem maradt, azaz jól látható, hogy a gyári Intel CPU hűtőnél magasabb processzorhűtő nem fér el. A 45 milliméteres limitet nagyon komolyan kell venni, ha nem akarunk kellemetlen meglepetést.

Mivel az Element Q passzív hűtéssel érkezik, így érdemesebb inkább aktív hűtővel ellátott videokártyát belepakolni, mert egy passzív példány megfelelő szellőzés híján egy melegebb nyári napon megsülhet a házban.

Mivel éppen volt kéznél egy passzív hűtéssel ellátott videokártya, így megnéztük, mennyire forrósodik fel a rendszer, ha szénné terheljük. A tapasztalatokat néhány oldallal később összegezzük.

BitFenix Prodigy Black

A következő szereplő szintén mini-ITX formátumú alaplapokat fogad, csak úgy, mint a Thermaltake megoldásai, ám már sokkal tágasabb, így sokkal több bővítési lehetőséget kínál. A BitFenix Prodigy hamar népszerűvé vált a felhasználók körében, ugyanis kialakítása miatt az Apple prémiumkategóriás munkaállomására, a Mac Próra hasonlít, csak jóval kisebb annál.

Az egyszerű, barna kartondobozban érkező Prodigy egy igen vonzó megoldás, ami igényes külsejével és remek felszereltségével próbálja elcsábítani a vásárlókat. A dobozban a Prodigy mellett némi dokumentáció is helyet kapott, a szerelési anyagok pedig a ház belsejében, egy külön dobozban lapulnak. A csomag kábelrögzítőket nem tartalmaz, de annyi baj legyen.

A nálunk járt termék kívül-belül feketében tündökölt, de a ház kapható pirosban, fehérben és narancssárgában is, sőt, napokon belül érkezik a kék és a zöld változata is. Egyszóval mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő példányt. Mivel a különböző változatok felszereltség tekintetében azonosak, így nyugodtan egy kalap alá vehetjük őket. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a fekete model kivételével a többi kiadás tömör előlappal érkezik, de ezen lehet változtatni.

A Prodigy a BitFenix-re jellemző prémium kategóriás technológiákat alkalmazza. A ház alsó és felső részén található fogantyúk, illetve a hozzájuk tartozó keretek egy speciális kompozit anyagra alapoznak, amely a FyberFlex nevet kapta. A fogantyúk rugalmasak, ugyanakkor strapabíróak is, felületük pedig tényleg igényes, kellemes tapintású. A ház külsejét a BitFenix SoftTouch névre keresztelt bevonata borítja, ami matt külsőt és kellemes tapintást biztosít.

A 250 milliméter széles, 310 milliméter magas és 359 milliméter mély számítógépház belsejének űrtartalma 26,35 liter. A Prodigy előlapja nagyméretű perforált felületettel rendelkezik. Előlapi portokat itt nem találunk, de ez nem is véletlen, hiszen a gombok, a LED-ek és a csatlakozók a ház jobb oldallapján kaptak helyet.

A csatlakozók között két USB 3.0-s port, egy fejhallgató kimenet és egy mikrofon bemenet sorakozik, az USB 3.0-s portokhoz pedig USB 2.0-s adapter is jár.

A hátlapon megpillanthatjuk a két normál méretű PCI bővítőhely szellőzőkkel is ellátott takarólemezeit, valamint az is feltűnhet, hogy ennél a terméknél kézzel is kitekerhető csavarokat alkalmaztak a vállalat mérnökei. A tápegység bővítőhelye külön leszerelhető keretet kapott, amit először a tápegységhez kell rögzíteni, majd az egész pakk mehet a házba. A tápegységre kerülő keretet csavarhúzóval kell rögzíteni, a keretet azonban már csavarhúzó nélkül is rögzíthetjük a házban, hála a recés műanyag gyűrűvel ellátott csavaroknak, amelyek kézzel is ki- becsavarhatóak.

A jobb oldallapon megtekinthetjük a már említett csatlakozókat, a bal oldallapon pedig egy nagyméretű szellőzővel találjuk szembe magunkat, ami azért jó, mert ezen keresztül elegendő friss levegőhöz juthat a videokártya.

A ház alsó és felső részén egy-egy kivehető szűrőt is találunk, amelyek segítenek a rendszerbe jutó por mennyiségének csökkentésében. A ház tetején, a szellőző mögött akár egy 240 milliméteres hőleadó radiátor is elfér, a ház alján található szellőző pedig a tápegységet védi a portól.

A PCI bővítőhelyek takarólemezei egyébként szintén szerszámmentesen szerelhetőek, ugyanis ezeken a helyeken is kézzel kitekerhető csavarokat találunk. A csavarok műanyag, recés gyűrűt kaptak, aminek jó, stabil a fogása, úgyhogy puszta kézzel is emberesen meg lehet őket húzni. Szükség esetén persze csavarhúzót is használhatunk.

A Prodigy belsejében fiókok fogadják a különböző meghajtókat - kivéve az egyetlen 5,25 colos bővítőhelyet. A 3,5 colos fiókok szerszámmentesen, fémpatentek segítségével rögzítik az adott adattárolót, méghozzá rezgésmentesen. Ezeket a fémből készített rögzítő tüskéket gumigyűrűk veszik körül, így a HDD által keltett rezgés nem terjed át a ház többi részére. A műanyag keretek alsó részén furatokat is találunk, amelyekkel a 2,5 colos adattárolókat rögzíthetjük - itt már le kell mondani a szerszámmentes szerelhetőség kényelméről.

3,5 colos adattárolóból öt fér el a házban: kettő a ház aljára csavarozott keretben, három pedig a felette elhelyezett, kivehető HDD keretben. Ezt az öt bővítőhelyet akár 2,5 colos adattárolók beszerelésére is használhatjuk, így öt darab 2,5 colos SSD vagy HDD szállásolható el, de van még néhány trükkös hely, ahol elférnek ilyen apró meghajtók. Az egyik ilyen hely a tápegységet fogadó keret hátoldala és az alsó HDD keret közötti rész, ahol két darab 2,5 colos HDD fér el. Az alsó HDD keret alatt, a ház alján egy harmadik 2,5 colos adattároló is elfér, a jobb oldallapon kialakított tárolórekesz pedig két darab 2,5 colos meghajtót fogad. Így összesen 10 darab 2,5 colos adattárolót tudunk elhelyezni a Prodigy-ben. Impresszív, nem?

A dologban az a jó, hogy a felsorolt négy trükkös hely akkor is használható, ha a házban már van öt darab 3,5 colos adattároló is. Más kérdés, hogy a Mini-ITX alaplapok többsége legfeljebb 5-6 SATA portot tartalmaz, azaz lehetőségeinket nem a számítógépház, hanem a kiszemelt alaplap SATA portjainak száma határolja majd be.

Jó hír, hogy a ház remek kábelmenedzsmenttel rendelkezik, azaz a tápegység különböző tápkábeleit igényesen, hatékonyan elvezethetjük a különböző hardverkomponensekig.

A ház előlapja gyorsan és egyszerűen lepattintható. Az előlap mögött gyárilag egy 120 milliméteres átmérőjű légkeverő lapul, de igény esetén elhelyezhetünk itt egy második 120 milliméteres átmérőjű ventilátort is. Ha a 120 milliméteres példányok nem szimpatikusak, akkor választhatunk egy 140 milliméteres, egy 180 milliméteres, egy 200 milliméteres vagy akár egy 230 milliméteres átmérőjű rendszerhűtő ventilátort is.

A ház előlapja mögött a kivehető HDD keret eltávolítása után akár egy 240 milliméteres hőleadó radiátor is helyet kaphat. A hőleadó radiátort akár a ház tetején is elhelyezhetjük. Itt, azaz a ház tetején egyébként két darab 120 milliméteres átmérőjű ventilátor fér el, de egyik sem tartozék. A ház hátulján gyárilag egy 120 milliméteres átmérőjű ventilátor lapul, de ezt kiválthatjuk egy 140 milliméteres légkeverővel is.

A Prodigy-ben háromféle konfigurációt próbáltunk ki. A lenti két képen a külön videokártyával nem rendelkező, pusztán a processzor IGP-jére támaszkodó rendszer látszik. Ilyen rendszer tökéletesen elég lehet irodai konfigurációnak, de akár fájlszerver alapjaként is bevethetjük, ha van elég SATA port a kiszemelt alaplapon

A második konfiguráció már egy passzív hűtésű Radeon HD 6570-es videokártyára támaszkodik. A videokártya remekül elfér, még akkor is, ha nem szereljük ki a felső HDD keretet.

A videokártya passzív hűtésének hőcsöve pont belóg a felső HDD keret széléhez, de ez nem akadályozza a bővítőhely használatát.

Mivel sokan lesznek olyanok, akik kompakt gamer erőmű építésére fogják majd be a Prodigy-t, így megnéztük azt is, hogyan fér el egy hosszabb videokártya. A teszt alkalmával egy Radeon HD 4890-es modell állt rendelkezésre, de mivel csak a videokártya hossza volt fontos és nem a teljesítménye, így a célnak ez is tökéletesen megfelelt.

A hosszú videokártya remekül elfért, igaz, ehhez el kellett távolítani a felső HDD keretet, azaz vesztettünk három 3,5/2,5 colos bővítőhelyet. No de valamit valamiért.

Eddig még nem említettük, de a fenti képeken feltűnhet, hogy a tápegység nem illeszkedik rendesen a helyére. Nagyjából 12 milliméter hiányzott ahhoz, hogy az 500 wattos, moduláris felépítéssel rendelkező Enermax MODU 87+ tápegység elférjen. Ugyan a termék 160 milliméter hosszú, azaz elvben megfelel a gyártó kitételének, de a moduláris kábelek csatlakozói ehhez a mérethez még hozzátesznek 20-30 millimétert, így a termék végülis nem fér be. Ha a tápegységet erőszakkal szorítjuk be a helyére, akkor beférne, de így a moduláris csatlakozók feszülnének, a kábelek pedig csúnyán megtörnének - ezt senki sem akarhatja. Egyszóval a moduláris tápegységeknél fontos, hogy lemérjük, milyen hosszú a komplett egység a moduláris tápcsatlakozó foglalattal és a tápkábel csatlakozójával együtt. Persze választhatunk fix kábelezésű tápegységet is és akkor nincs ilyen probléma - viszont cserébe bajlódhatunk a fix kábelek elhelyezésével.

Fractal Design Node 304

A negyedik kompakt számítógépház a Fractal Design műhelyében készült. A svéd kuckó letisztult, igényes felépítéssel érkezik és felszereltség tekintetében sem szégyenkezhet, de ez aligha meglepő, hiszen a gyártóról köztudott, hogy remek minőségű, remek felszereltségű számítógépházakat készít.

A termék a BitFenix Prodigy-hez hasonlóan egy egyszerű kartondobozban érkezett, igaz, ez a csomag egy picit kisebb volt, mint a Prodigy-é. A csomagolás kellően informatív, de nem is ez a lényeg, hanem az, mi lapul benne

A dobozban a Node 304-es modell mellett némi dokumentáció is helyet kapott. A csavarok és a különböző tartozékok egy külön kis nejlontasakban, a ház belsejében kaptak helyet: itt megtalálunk minden szükséges csavart, de az alaplap beszereléséhez szükség távtartók és a kábelrögzítők sem hiányoznak a kínálatból.

A Node 304-es kuckó egy kompakt számítógépház, amely a gyártó hivatalos weboldala szernt nem csak mini-ITX, hanem mini-DTX formátumú alaplapokat fogad. A termék 250 x 210 x 374 milliméteres mérettel bír, azaz kisebb, mint a Prodigy, de belsejében így is találunk elegendő bővítőhelyet.

A ház alumíniumból készített előlapja igényes, matt fekete festéssel és szálcsiszolt felülettel büszkélkedik.

A termék előlapi portjai a ház jobb oldalán, az előlap szélén sorakoznak. A fejhallgató kimeneten és a mikrofon bemeneten kívül van itt még két USB 3.0-s port is, de az USB 2.0-s adapter jóvoltából a portok USB 2.0-s kivezetésre is csatlakozhatnak.

A ház HDD LED-et és Power LED-et egyaránt kínál, bekapcsoló gombja pedig a jobb oldallap alsó sarkában lapul. Reset gombot ne keressünk a házon, az ugyanis kimaradt a kínálatból. Manapság ez talán már nem akkora tragédia.

A ház több kivehető, takarítható szellőzőt is kapott. Az egyik alul, a tápegység bővítőhelye alatt, a másik a ház bal oldallapján, a harmadik pedig az előlap mögött található. Utóbbira később még kitérünk, hiszen mögötte rendszerhűtő ventilátorok is lapulnak.

A külcsín után nézzük, hogyan fest a belbecs. Első ránézésre meglepődhetünk a három nagyméretű, fehérre festett keret láttán, hiszen sem az elrendezésük, sem a formájuk nem szokványos. A keretekben 2,5 colos, illetve 3,5 colos adattárolók kaphatnak helyet, 5,25 colos meghajtó beszerelésére azonban nincs mód. Azaz, ha optikai meghajtóra vágyunk, akkor be kell szereznünk egy külsőt.

A Node 304 belsejében élükre állítva foglalhatnak helyet a különböző adattárolók. 3,5 colos meghajtókból összesen hat fér el a keretekben. A meghajtók rezgéselnyelő felfüggesztésen keresztül rögzülnek a helyükre.

2,5 colos adattárolókból szintén hat fér el a házban, ám ezeket csak a 3,5 colos adattárolók helyére tudjuk beszerelni. A 2,5 colos HDD/SSD meghajtók esetében gumigyűrű már nem áll rendelkezésre, de ez nem akkora tragédia, hiszen az átlagos 2,5 colos merevlemezek kevés rezgést visznek át a házra, az SSD meghajtók pedig eleve nem is tartalmaznak mozgó alkatrészeket.

Trükkös bővítőhelyek ebben a házban nincsenek, azaz a felsoroltakon kívül több 2,5/3,5 colos bővítőhellyel sajnos nem számolhatunk. Ez persze abszolút nem baj, hiszen a pici alaplapok általában nem kínálnak 6 SATA portnál többet - a termékek többsége jellemzően csak 4, vagy ennél kevesebb SATA porttal érkezik.

A fenti képek alapján már feltűnhetett, hogy a ház hátuljáról hiányzik a klasszikus tápegység bővítőhely. Ez azért van így, mert a tápegység a ház első felében, a 3,5/2,5 colos bővítőhelyek alatti részben lapul, méghozzá úgy, hogy a kábeleket tartalmazó vége a ház bal oldallapja felé néz. A tápegység 230V-os tápcsatlakozója a beépített tápkábel segítségével kivezethető a ház hátlapjára. Ötletes, ám meglehetősen szokatlan megoldás.

A Node 304 két darab PCI bővítőhelyet kínál, amelyek normál magasságú bővítőkártyákat fogadnak. A 19,5 literes űrtatalmú számítógépházban a szélső HDD/SSD bővítőkeret eltávolítása után 310 milliméternyi hely áll a videokártya rendelkezésére, igaz, ekkor oda kell figyelni arra, hogy a tápegység ne legyen 160 milliméternél hosszabb, különben a vége beleütközik a videokártya nyomtatott áramköri lapjába. Ahogy arra majd lentebb is mutatunk példát, a moduláris felépítéssel rendelkező tápegységeknél már a 160 milliméteres hosszúság is sok. Ha 160 milliméternél hosszabb tápegységet alkalmazunk, akkor maximum 170 milliméter hosszú videokártya fér el a házban.

A mini-ITX, illetve DTX formátumú alaplapra maximum 165 milliméter magas processzorhűtő kerülhet.

A hűtésről alap esetben három darab ventilátor gondoskodik. A ház előlapja mögött két darab, egyenként 92 milliméteres átmérővel rendelkező ventilátort találunk, amelyek rendkívül halkan dolgoznak. Láthatunk előttük egy finom rácsozású szűrőt is, amely természetesen levehető, így tisztítható is.

A ház hátulján egyetlen ventilátor lapul, ám az már nem 92 milliméteres, hanem 140 milliméteres átmérővel bír, és szintén rendkívül halkan dolgozik - ide 120 milliméteres ventilátor is kerülhet. A videokártyák számára a bal oldallapon kialakított szellőző biztosít friss levegőt, míg a tápegység a ház alján kialakított szellőző segítségével jut friss levegőhöz. Mindkét helyen kivehető, takarítható szűrőt találunk.

Kellemes meglepetés, hogy a beépített ventilátorok vezérléséhez egy háromállású ventilátorfordulatszám-szabályzót is kapunk, amely egy négytűs MOLEX tápkábelre kapcsolódik. Alacsony és közepes állásban szinte hangtalanok a ventilátorok, magas forulatszámon pedig némi szélzaj hallható. A légkeverők maximális fordulatszám mellett 23 dB(A) zajszinten üzemelnek.

Az első ventilátorokhoz tartó tápkábelek a ház felső keretének belsejében könnyedén elvezethetőek. Ha maximalisták vagyunk, ide tehetünk kétoldalú ragasztószalagot, amelybe szépen belerögzülnek a kábelek, így a kíváncsi szemek nem láthatják őket.

A számítógépházat kipróbáltuk egy videokártya nélküli konfigurációval, amelyben egyetlen 3,5 colos merevlemez lapult. Minden tökéletesen elfért, a szerelés pedig egyszerű és zökkenőmentes volt. Ezután megnéztük, hogyan fér el az előző oldalakon keresztül már megismert, passzív hűtéssel ellátott Radeon HD 6570-es videokártyánk.

A passzív hűtésű Radeon HD 6570-es VGA szintén remekül elfért, méghozzá úgy, hogy beszereléséhez a meghajtókat fogadó szélső rögzítő keretet sem kellett eltávolítani. Ahogy az a fotókon is látszik, a szélső bővítőhely még videokártya alkalmazása mellett is be tudna fogadni két 3,5 colos merevlemezt.

A Radeon HD 4890 esetében már nem voltunk ennyire szerencsések, ugyanis az Enermax MODU 87+ tápegység keresztülhúzta a számításainkat: a videokártya nyomtatott áramköri lapja olyan közel került a tápegység moduláris tápcsatlakozójához, hogy a 6+2 tűs tápcsatlakozókat kínáló tápkábel csatlakoztatására már nem maradt hely.

A fentiek miatt ezzel a videokártyával nem tudtunk méréseket végezni. A probléma megoldható lett volna két darab hattűs PCI Express -> Molex átalakító kábel segítségével, de sajnos ezek épp nem voltak kéznél mikor nálunk volt a gépház.

Tesztek

Természetesen az összeszerelt konfigurációknál elvégeztünk néhány tesztet, hogy kiderüljön, ugyanazoknak a komponenseknek a hűtéséről mennyire hatékonyan tudnak gondoskodni az egyes versenyzők. Azoknál a házaknál, ahol nincs mód a ventilátor fordulatszám-szabályzására, az alaplap automatikus ventilátor-vezérlő szolgáltatását vettük igénybe. A Fractal Design esetében a beépített ventilátorokat közepes fordulatszámra állítottuk, ott ugyanis remek a hűtőteljesítmény, ugyanakkor még a ventilátorok hangját sem lehet hallani.

A tesztek elvégzéséhez az alábbi komponenseket használtuk:

[list type="unordered"]

[*]Alaplap: ASRock Z68M-ITX/HT

[*]Rendszermemória: 2 x 4 GB (DDR3-1866 MHz @ DDR3-1333 MHz)

[*]Processzor: Intel Pentium G840

[*]Merevlemez: Western Digital Black 500 GB (3,5", SATA)

[*]Videovezérlők:

[*]CPU-ba integrált Intel HD Graphics,

[*]Passzív hűtésű Sapphire Radeon HD 6570

[*]XFX Radeon HD 4890

[*]Tápegység: Enermax MODU 87+

[*]Operációs rendszer: Windows 7 Professional 64-bit

[*]Egyéb: Friss BIOS, friss driverek

[/list]

Első körben azt néztük meg, hogy külön videokártya alkalmazása nélkül milyen hatásfokkal működik az egyes számítógépházak hűtése üresjáratban, Prime95 terhelés alkalmával, illetve a Prime95 és a Furmark együttes futtatásakor. A mért értékekről az alábbi diagramok rántják le a leplet:

Galéria megnyitása

Már üresjárat alkalmával is látszott, melyik számítógépház kínál megfelelő kiegészítő hűtést, de Prime95 terhelés, illetve a Prime95 és a Furmark együttes futtatása mellett még jobban előjöttek a különbségek. Jól látszik, hogy az Element Q belsejében sem a processzor, sem a HDD nem érzi jól magát. Az SD101 jobban szerepelt, de a Node 304-hez és a Prodigy-hez képest a két apró kuckó jól láthatóan le van maradva. A Prodigy és a Node 304 eredményei szinte azonosak.

A következő körben már egy Radeon HD 6570-es videokártyát is beszereltünk a rendszerbe, amely azért teszi érdekessé a helyzetet, mert ez a VGA passzív hűtéssel rendelkezik, így elégtelen rendszerszellőzés alkalmával pokolian fel tud forrósodni.

Galéria megnyitása

Üresjáratban a pici Thermaltake házakban a HDD üzemi hőmérséklete 2 Celsius fokkal emelkedett, azaz észre lehetett venni, hogy bekerült a rendszerbe egy plusz hőt termelő hardver. A helyzet terhelés alkalmával csak még rosszabb lett. A mérések alapján a két apró Thermaltake házban nem igazán érdemes passzív hűtéssel ellátott videokártyát alkalmazni. Ez persze előre sejthető volt, de így legalább látható, hogyan teljesítenek az "apróságok" a Prodigy-hez és a Node 304-hez képest.

A BitFenix Prodigy esetében a Radeon HD 4890-es videokártyával is elvégeztük a különböző méréseket, az eredményeket pedig az alábbi diagramba foglaltuk.

Galéria megnyitása

A rendszerhűtés remekül teljesített, az értékek nagyon jók lettek.

Verdikt

A négy számítógépház összességében jól vizsgázott, igaz, mindegyik másban erős, így el kell döntenünk, mik az igényeink, majd ennek megfelelően ki kell választani a legmegfelelőbb számítógépházat.

Thermaltake Element Q

Galéria megnyitása

A plusz rendszerhűtővel nem rendelkező, 220 wattos tápegységgel érkező Element Q azoknak lehet jó választás, akik egy kompakt, csendes konfigurációt szeretnének összerakni irodai, vagy házimozi célra. Az USB 3.0-s előlapi portokról sajnos le kell mondani, pontosabban kompromisszumokat kell kötni ahhoz, hogy ilyen portjaink lehessenek, de házimozi célra még így is jó választás lehet a ház. A siker érdekében választhatunk egy Socket FM2-es mini-ITX alaplapot, bele egy Trinity APU-t, majd az integrált audió vezérlőt kiválthatjuk egy PCI Express-es, vagy egy USB-s külső hangkártyával és már kezdődhet is a felhőtlen szórakozás. A Trinity APU viszonylag ütőképes integrált videó vezérlőjének köszönhetően még alkalmi játékra is bevethető a rendszer. A tápegység elhelyezkedése miatt szigorúan oda kell figyelni rá, hogy a kiszemelt processzorhűtő ne legyen 45 milliméternél magasabb.

Thermaltake SD101

Galéria megnyitása

Ez a termék már kínál rendszerhűtést, igaz, a 80 milliméteres átmérőjű, 15 milliméter vastag ventilátor nem hangtalan. Az Element Q-val ellentétben itt már kapunk két USB 3.0-s előlapi portot, plusz a ház nem csak 3,5 colos, hanem 2,5 colos adattárolót is fogad. Utóbbinak köszönhetően gond nélkül építhetünk merevlemezből és SSD meghajtóból álló hibrid adattárat. A termék kompakt mérete és jó felszereltsége miatt irodai számítógépnek és HTPC-nek egyaránt ideális választás lehet, igaz, szereléskor vigyázni kell vele, mert egyes lemezek élesek, így ha egy kicsit nem figyelünk, megvághatják a kezünket. Ez a számítógépház már 45 milliméternél magasabb processzorhűtőket is fogad, ha lemondunk az optikai meghajtó bővítőhelyéről. Utóbbi esetben nagyjából 90 milliméterig gond nélkül elmerészkedhetünk.

Fractal Design Node 304

Galéria megnyitása

A svéd gyártó minimalista dizájnnal érkező, remekül felszerelt számítógépháza kiválóan alkalmas fájlszervernek, ugyanis gyárilag is remek, szinte teljesen hangtalan hűtést kínál a benne elhelyezhető hat darab 2,5/3,5 colos adattároló számára. A termék gamer konfiguráció alapjául is szolgálhat, igaz, oda kell rá figyelni, hogy hosszabb videokártya alkalmazása esetén a tápegység ne legyen hosszabb 160 milliméternél. Moduláris tápegységeknél érdemes 150 milliméter alatt meghúzni a határt.

Ez a számítógépház optikai meghajtót nem fogad, de ezt a problémát USB-s külső optikai meghajtóval áthidalhatjuk.

BitFenix Prodigy

Galéria megnyitása

A BitFenix tágas számítógépháza a játékosok és a kompakt PC-re vágyó tuningmesterek álma. A termékben elfér egy hosszú videokártya, plusz adattárolók tekintetében sem kell kompromisszumot kötni. A szellőzés hibátlan, de extra ventilátorok beszerelésével akár még tovább javítható. A rendszerben 240 milliméteres hőleadó radiátor is elfér, így a processzor és/vagy videokártya hűtéséről hatékonyan gondoskodhatunk, ami a tuningpotenciálra is pozitívan hat. A hőleadó radiátort a ház tetejére, vagy a ház elejére, a HDD keret helyére pakolhatjuk.

A termék alap esetben nem kevesebb, mint 5 darab 3,5 colos adattárolót fogad, de ha ki kell szerelni a HDD keretet, akkor is marad hely két darab 3,5 colos merevlemeznek. 2,5 colos adattárolóból összesen 9 fér el a számítógépházban, ami brutális mennyiség. Persze ekkor az 5 darab 3,5 colos bővítőhelyet is fel kell áldozni.

A Prodigy egyszóval egy tágas, igényes és remekül felszerelt számítógépház, ami a beépített fogantyúknak köszönhetően könnyen elvihető akár LAN partyra is.

Tesztünk négy szereplőjét tehát bátran ajánljuk, de mielőtt kiválasztjuk a számunkra megfelelő példányt, érdemes átgondolni, pontosan milyen célra szeretnénk konfigurációt építeni, majd ennek megfelelően meg is hozhatjuk a döntést.

A házakat a Cédrus Számítástechnikai Kft., a Ramiris Europe Kft. és a Pixel Kft. adta kölcsön nekünk a teszt idejére, amiért ezúton is köszönet nekik!

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére