Shop menü

BITFENIX PRODIGY, IMMÁR KÉKBEN ÉS ZÖLDBEN IS

A fekete modell alapjaira most már egy kék és egy zöld példány is építkezik, amelyek újításként plexi oldalablakot is kaptak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Bitfenix Prodigy, immár kékben és zöldben is

A Bitfenix Prodigy névre keresztelt kompakt számítógépháza nagyjából egy éve jelent meg. A termék igényes felépítésével és az Apple Mac Pro munkaállomások házára hasonlító dizájnjával hamar népszerű lett, ami érthető is, hiszen a Prodigy egy jól felszerelt, igényesen kialakított, tágas számítógépház.

Eddig a Prodigy csak kívül-belül feketére, illetve fehérre festett kivitelben volt elérhető, de narancs és piros külsővel ellátott példányok is készültek belőle. A Bitfenix illetékesei nemrégiben úgy gondolták, ideje újabb opciókkal bővíteni a kínálatot, így elkészült a Prodigy Green és a Prodigy Blue. Előbbi élénkzöld, míg utóbbi kobaltkék külsővel érkezik, belsejük azonban mindkét esetben fekete. A kék és zöld Prodigy számítógépházak plexi oldalablakot is kaptak, külsejüket pedig néhány fekete betét is feldobja.

A mini-ITX formátumú alaplapot fogadó újdonságok belsejében semmi sem változott: továbbra is 5 darab 3,5 colos vagy 2,5 colos adattároló elhelyezésére van lehetőség, a ház felső traktusában pedig egy 5,25 colos meghajtó is elfér. Tápegységből ATX PS2-es példányokat alkalmazhatunk, igaz, a moduláris példányoknál érdemes ellenőrizni az adott termék hosszát, ellenkező esetben kellemetlen meglepetésben lehet részünk: nem fog elférni a kiszemelt tápegység.

A színes Prodigy számítógépházak továbbra is maximum 320 milliméternyi helyet kínálnak a kétslotos felépítésű, felsőkategóriás videokártyák számára. A felső HDD keret eltávolításával ezúttal is beférnek a 240 milliméteres hőleadó radiátorok, azaz a termék folyadékhűtő rendszer alkalmazására is lehetőséget ad.

Az előlapi portok most is a jobb oldallapon sorakoznak, természetesen a bekapcsoló- és reset gombok társaságában. Találunk itt két USB 3.0-s portot, egy fejhallgató kimenetet, valamint egy mikrofon bemenetet is, de a szokásos LED-eket sem spórolták le a vállalat mérnökei.

A Prodigy Green és Prodigy Blue modellek várhatóan május végétől kezdve lesznek elérhetőek kereskedelmi forgalomban. Arról egyelőre nincs hír, hogy az újdonságok pontosan mennyibe kerülnek majd, de a plexi oldalablak és az új színvilág miatt szinte biztos, hogy néhány euróval drágábbak lesznek az eredeti Prodigy-nél.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére