Több mint 50 millió évvel azelőtt, hogy az ember megművelte volna az első földdarabot, számos termeszfaj már gombatermesztéssel foglalkozott fészkében, hogy élelmet biztosítson. És csakúgy, mint az emberi gazdák, a termeszeknek is meg kell küzdeniük a „gyomokkal”, azaz az olyan nemkívánatos gombákkal, amelyek tönkretehetik a termésüket. A Science új számában a kutatók arról számolnak be, hogy a termeszek hogyan tartják rendben termésüket: a káros gombák ellen gombaölő mikroorganizmusokat tartalmazó talajjal védekeznek.

Michael Poulsen, a Koppenhágai Egyetem evolúciós biológusa szerint az eredmények azt mutatják, hogy a termeszek „hihetetlenül hatékonyak” föld alatti farmjaik tisztán tartásában. Ez a képesség segít nekik abban, hogy döntő szerepet játsszanak a növényi anyagok talajba való visszaforgatásában.

Az új tanulmányban szereplő termeszek a délnyugat-ázsiai Odontotermes obesus faj tagjai, úgy készítik elő „mezőiket”, hogy levéldarabokat hordanak a fészekbe. A munkások ezeket apró darabokra rágják, és azokat olyan speciális üregekbe tömik, amelyek hőmérséklete és páratartalma megfelelő a Termitomyces nevű gomba szaporodásához. Ahogy a fehér gomba a levélcsomókon nő, a termeszek folyamatosan betakarítják és megeszik.

Mint minden gazdának, a termeszeknek is meg kell küzdeniük a kártevőkkel – ebben az esetben a Termitomyces gombával versengő más gombafajokkal. Rhitoban Raychoudhury, az Indiai Tudományos Oktatási és Kutatási Intézet Mohali (IISER Mohali) evolúciós biológusa és kollégái kíváncsiak voltak arra, hogy a termeszek hogyan tartják kordában ezeket a nem kívántos gombákat. Ezért a laboratóriumban kezdték vizsgálni a termeszek kertjeit.

Az első teszt során a csapat a laborba hozott termeszeknek egészséges leveleket és olyan leveleket adott, amelyekre egy gyakori gyomgomba, a Pseudoxylaria került. A termeszek eltemették a fertőzött leveleket, de az egészségeseket nem. A kutatók úgy vélték, hogy a termeszek a talajban található mikroorganizmusokra támaszkodnak a nem kívánt gombák ellen.

Hogy ezt az elképzelést teszteljék, Aanchal Panchal, szintén az IISER Mohali munkatársa, Pseudoxylariával fertőzött leveleket temetett sterilizált talajba. Ez nem gátolta a gomba növekedését. Ezután vett egy kis talajmintát abból, amit a termeszek a Pseudoxylaria ellen használtak, kivonta belőle a mikroorganizmusokat, és ezt a kivonatot hozzáadta a Petri-csészékben lévő Pseudoxylaria-mintákhoz. A kivonatok megállították a gomba terjedését. Ekkor tudtuk, hogy itt valami érdekes történik, mondja Raychoudhury.

További kísérletek során Raychoudhury és kollégái feltárták, hogy a termeszek a fertőzés súlyosságához igazították a tevékenységüket. Ha csak kis mennyiségű Pseudoxylaria volt jelen a levélanyagban, a termeszek egyszerűen eltávolították a problémás darabokat. De ha a fertőzés elterjedt volt, akkor az egész csomónyi levéldarabot eltemették.

A termeszek a termést is megpróbálták megmenteni. Amikor a kutatók egy fertőzött levélcsomót egy Termitomycesszel borított csomóhoz ragasztottak, a termeszek leválasztották a fertőzött darabot és eltemették, így a Termitomycesszel borított csomó tovább növekedhetett. „Meglepődtünk, hogy ezek az apró rovarok ilyen kifinomult viselkedést tanúsítanak a gyomfertőzés súlyosságától függően” – mondja Raychoudhury.

A csapat most azt vizsgálja, hogy a termeszek hogyan hozzák meg ezeket a döntéseket, és hogy a talajmikroorganizmusok hogyan gátolják a gombák szaporodását. Ezzel egyidejűleg azt is remélik, hogy a termeszek iránt az eredményekkel együtt növekszik a közvélemény tisztelete is. „Mivel a gombát termesztő termeszek a föld alatt élnek, és rendkívül nehéz velük dolgozni, nagyon keveset tudunk egyedülálló biológiájukról” – jegyzi meg Raychoudhury. „Reméljük, hogy az emberek rájönnek, hogy ezek a láthatatlan rovarok is nagyon érdekes életmódot folytatnak.”