KELLEMETLEN MEGLEPETÉST TARTOGATNAK AZ AMD RYZEN 8000G SOROZATÁNAK EGYES TAGJAI

A Phoenix 2 alapú modellek jelentősen kevesebb PCI Express 4.0-s sávot kínálnak, mint a Phoenix 1-es lapkát használó társaik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. jan. 21. 10:22
Kellemetlen meglepetést tartogatnak az AMD RYZEN 8000G sorozatának egyes tagjai

Az AMD nemrégiben, a CES 2024 idején jelentette be hivatalosan is, végre bővíti asztali APU egységeinek kínálatát, ami igazából eléggé időszerű is, hiszen a RYZEN 5000G család óta nem érkeztek újdonságok ebbe a szegmensbe. Az újdonságok mellett egy friss videokártya, a Radeon RX 7600 XT is felbukkant, ahogy arról fentebb linkelt hírünkben már írtunk.

Galéria megnyitása

A friss jövevények, vagyis a RYZEN 8000G sorozat tagjai összesen négyen mutatkoztak be, közülük ketten a ZEN 4 processzormagokkal és RDNA 3 alapú iGPU-val ellátott Phoenix 1 lapka köré épülnek, míg a másik két APU már a ZEN4c és ZEN 4 processzormagokkal, illetve RDNA 3 alapú iGPU-val egyaránt felvértezett Phoenix 2 lapkára támaszkodik. A RYZEN 7 8700G és a RYZEN 5 8600G a Phoenix 2, a RYZEN 5 8500G és a RYZEN 3 8300G pedig a Phoenix 2 lapát használhatja.

A felsorolt APU egységek közül a RYZEN 3 8300G csak és kizárólag az OEM partnerek számára lesz elérhető, dobozos kivitelben nem kerül a DIY piacra. A fenti helyzet eléggé egyszerűen átlátható körülményeket teremt, ugyanis csak egyetlen Phoenix 2 alapú RYZEN 8000G-s asztal APU-t kell számon tartani, ez pedig a RYZEN 5 8500G. További extra adalék, hogy RYZEN AI támogatással csak a Phoenix 1 alapú modellek rendelkeznek majd, ami az AI PC-k kora miatt fontos szempont lehet, ha a különböző AI alapú funkciók helyi gyorsítása is szempont.

Galéria megnyitása

A bejelentés alkalmával nem derült fény minden részletre az újdonságokkal kapcsolatban, a Gigabyte egyik alaplapjának hivatalos leírása azonban időközben megjelent, így fény derült néhány meglepetésre, nem éppen a kellemes fajtából. A B650E Aorus Elite X Ax Ice névre keresztelt alaplaphoz tartozó adatlap alapján A Phoenix 1 és a Phoenix 2 lapkák között PCI Express vezérlő terén is lesznek különbségek, méghozzá elég jelentősek.

Az egyik differencia az, hogy míg a Phoenix 1 alapú RYZEN 7 8700G és RYZEN 5 8600G modelleknél a videokártya maximum 8 darab PCI Express 4.0-s sávot oszthat be, addig a Phoenix 2 köré épülő RYZEN 8 8500G és RYZEN 3 8300G modelleknél már csak 4 darab PCI Express 4.0-s sáv vethető be az említett célra – ennyit kell beosztania az adott videokártyának. További különbség, hogy a Phoenix 2 alapú asztali APU egységek esetében a másodlagos PCIe NVMe slot számára nem 4, hanem csak 2 darab PCI Express 4.0-s sáv áll rendelkezésre, ami jelentős lassulást eredményezhet az egyes SSD kártyák esetében.

A fenti különbségeket a RYZEN 5 8500G esetében kell szem előtt tartani, illetve akkor is, ha RYZEN 3 8300G alapú komplett konfigurációt vásárolnánk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Wizzard
Wizzard
2024. jan. 22. 8:45
#3

1 x PCI Express x16 slot (PCIEX16), integrated in the CPU:
AMD Ryzen™ 7000 Series Processors support PCIe 5.0 x16 mode
AMD Ryzen™ 8000 Series-Phoenix 1 Processors support PCIe 4.0 x8 mode
AMD Ryzen™ 8000 Series-Phoenix 2 Processors support PCIe 4.0 x4 mode

AMD Ryzen™ 8000 Series-Phoenix 1/Phoenix 2 Processors support PCIe 4.0 x4/x2 SSDs

Alaplap speciből.

cheatergs
cheatergs
2024. jan. 21. 23:02
#2

X Ax Ice BuK

vetrog
vetrog
2024. jan. 21. 11:18
#1

Sztem olvassátok át újra, mit írtatok, vannak kisebb-nagyobb bakik a szövegben.

Wizzard
Wizzard
2024. jan. 23. 21:20

@banrob Hivhatod fölényeskedésnek a tényt, miszerint egy négyéves procit hasonlítasz egy maihoz.XD

Ráadásul Tomizé kijelentése jelen időről szólt, az meg ugye elég életszerűtlen, hogy ma valaki 10 gen-t vegyen.

De ha mégis! Akkor az asrock lappal kapcsolatban, amivel példaként éltél, teljes munkát akkor végzel, ha utána nézel a dolgoknak.

Maga a 10 gen procik 16db pci-e sávval rendelkeznek, plusz 3.0 DMI csatornán keresztül az északi hídhoz kapcsolódnak, ahol újabb 24db pci-e sáv áll rendelkezésre, így a 10 gen platform összesen 40db pci-e sávval rendelkezik, erről itt találsz táblázatot és block diagram-ot. Ez igaz a szaros 2 magos celereon pocikra is. 

Ezért is nincs az alaplap manual-ban korlátozás, mint ahogy a ryzen 8000 sorozatnál. Csak ezt nem nézted meg, mert abból indultál ki hogy a prociban csak 16 pci-e sáv van.

https://hardwarecanucks.com/cpu-motherboard/intel-10th-gen-desktop-cpus-explained/

(Platform pcie lanes sor a táblázatban)

A betöltési idős teszteket nézve - játék és windows - az látható hogy a gen 3-4-5 ssd között annyira kicsi a különbség, hogy nem gondolnám sokat veszt az ember hogy a chipseten keresztül jön az adat. De biztosan van erre is teszt, ha érdekel. Lényeg, hogy berakható teljes értékű 16x vga kártya, és pcie 4x ssd. 

Fentiek alapján az intelnél nagyon nincs igy sem 4 éve sem most ahogy fanboy barátunk kijelentette.

"8000-es G-s sorozat ebből a szempontból elég fos, ha valóban így van."

Linkeltem a gigabyte alaplap specifikációt. Ez már nem kérdés, ennyire megvágták a 8000 sorozat alját.

Vissza az oldal tetejére