Az AMD ma megtartotta előre beharangozott rendezvényét, ami az Advancing AI PCs címet kapta. Az alig 25 perces előadás alkalmával számos érdekesség mutatkozott be, így például lerántották a leplet a várva várt RYZEN 8000G sorozatú asztali APU egységekről, valamint egy újabb RDNA 3 alapú asztali videokártya, a Radeon RX 7600 XT is tiszteletét tette a színpadon, igaz, utóbbi okozott egy kis meglepetést. Ugyan a show alkalmával konkrétan nem esett róluk szó, néhány Socket AM4-es APU egység és a RYZEN 7 5700X3D is bemutatkozott, vagyis az alábbiakban bőven van miről beszámolni.

Itt a RYZEN 8000G sorozat

Az AMD RYZEN 7000-es családjának tagjai ugyan tartalmaznak iGPU-t, azaz nem feltétlenül szükséges hozzájuk külön dedikált videokártya, ha nem futtatunk GPU-intenzív feladatokat, ám ez az iGPU nem egy acélos megoldás, hiszen csak 2 CU tömbbel rendelkezik, azaz csak nagyon alap feladatokra lehet bevetni. A normál APU egységekről a RYZEN 5000G sorozat óta megfeledkeztek az AMD-nél, már am az asztali megoldásokat illeti, ma azonban kiköszörülték a csorbát, hiszen a RYZEN 8000G sorozat formájában igencsak ütőképes asztali APU egységeket mutattak be. A kínálat négy modellből áll, amelyek között vannak különbségek, már ami az alapokat illeti, vagyis nem mindegyik modell kínálja ugyanazt a funkcionalitást, de erre később részletesebben is kitérünk.

Galéria megnyitása

Az összes RYZEN 8000G sorozatú APU egységet használhatjuk egy BIOS frissítést követően a Socket AM5-ös processzorfoglalattal ellátott alaplapokban, vagyis az A620-as, a B650-es, a B650E, az X670-es, illetve az X670E alapú termékekben, ami mindenképpen jó hír. Ráadásul a BIOS frissítése is egy egyszerű folyamat, hála az USB BIOS Flashback funkciónak, ami a Socket Am5-ös alaplapok többségénél az alapfelszereltség részét képezi.

Galéria megnyitása

Az új asztali APU egységek természetesen nem chipletes, hanem monolitikus felépítéssel rendelkeznek, ami jótékonyan hat a késleltetés alakulására, viszont nem mind ugyanazt a lapkát használja. A RYZEN 7 8700G és a RYZEN 5 8600G esetében a 4 nm-es csíkszélességgel készített „Hawk Point” lapka van használatban, ami 178 négyzetmilliméteres kiterjedéssel bír, míg a RYZEN 5 8500G és a RYZEN 3 8300G esetében az ugyancsak 4 nm-es csíkszélességgel legyártott Phoenix 2 lapka adja az alapokat. Utóbbi 137 négyzetmilliméteres kiterjedéssel bír, és nemcsak ZEN 4, hanem ZEN 4c alapú processzormagokat is tartalmaz, vagyis az AMD térfelén ez az első klienspiaci asztali processzor, ami hibrid felépítést használhat. Az eltérő alapok miatt nemcsak magszám terén vannak különbségek, de erre még kitérünk.

A csúcsot egyértelműen a RYZEN 7 8700G képviseli a maga 8 processzormagjával és 16 száljával, valamint RDNA 3 alapú Radeon 780M iGPU-jával, ami 12 CU tömböt foghat munkára. Minden egyes processzormag 1 MB-nyi másodszintű gyorsítótárat kapott, valamint egy 16 MB-os megosztott harmadszintű gyorsítótárhoz is hozzáférnek. A processzormagok 4,2 GHz-es alap- és 5,1 GHz-es boost órajelen ketyegnek, míg a Radeon 780M típusú iGPU-nál 2,9 GHz-es boost órajel van érvényben. Maga az RDNA 780M típusú iGPU egyébként a 768 stream egységgel, 24 AI gyorsítóval, 12 RT gyorsítóval, 48 textúrázóval és 32 renderelő egységgel büszkélkedik.

A teljes APU 65 W-os TDP kerettel érkezik és gyárilag jár hozzá egy Wraith Spire processzorhűtő is, amit eredetileg a 95 W-os TDP kerettel rendelkező processzorokhoz terveztek, vagyis hűtés terén nem szenved hiányt a termék. A csomag része még a RYZEN AI szolgáltatáshoz kapcsolódó NPU, ami a RYZEN 8040-es sorozat tagjaihoz hasonlóan ebben az esetben is megnövelt teljesítményt kínál, azaz 16 TOP/s elérésére képes, míg a kombinált AI teljesítmény 39 TOP/s. Az Intel korábban bemutatott Meteor Lake sorozatú SoC egységeinél a kombinált AI teljesítmény 34 TOP/s, vagyis ezen a téren az AMD mindenképpen előnyben van.

A második új asztali APU egység a RYZEN 5 8600G, ami szintén a Hawk Point lapka köré épül, viszont már csak 6 processzormagot és 12 szálat foghat munkára. A processzormagok itt is darabonként 1 MB-nyi másodszintű és 16 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótárral gazdálkodnak, viszont magórajel már csak 4,35 GHz, amihez 5 GHz-es boost órajel társul. Az iGPU egy Radeon 760M típusú megoldás, immár csak 8 CU tömbbel és 2,8 GHz-es boost órajellel. Az 512 stream egység mellé itt 16 AI gyorsító, 8 RT gyorsító, 32 textúrázó, illetve 16 renderelő egység jár. Az NPU ennél a modellnél is 16 TOP/s-os teljesítménnyel várja az AI alapú feladatokat, ahogy a csúcsmodellnél, valamint a TDP is 65 W. A dobozban egy AMD Wraith Spire típusú processzorhűtő is helyet foglal majd, azaz a hűtés itt is megfelelő lesz.

Galéria megnyitása

A másik két 8000G sorozatú APU, vagyis a RYZEN 5 8500G és a RYZEN 3 8300G már teljesen más alapokon nyugszanak, ugyanis a 137 négyzetmilliméteres Phoenix 2 lapka köré épülnek. Ez a lapka szintén monolitikus felépítéssel bír, de már nemcsak ZEN 4, hanem ZEN 4c típusú processzormagokat is tartalmaz. Utóbbiak funkcionalitás és IPC terén ugyanazt tudják, mint a ZEN 4-es verziók, viszont a dizájn sűrűbb, így egy-egy processzormag kevesebb helyet foglal, cserébe szűkebb a mozgástér magfeszültség terén. Utóbbi alacsonyabb maximális boost órajelet, így alacsonyabb maximális teljesítményt eredményez, de az SMT támogatásról itt sem kell lemondani. RYZEN AI funkcionalitást viszont nem kapunk, ugyanis a lapka nem tartalmaz NPU-t.

A RYZEN 5 8500G a Phoenix 2 lapka teljes funkcionalitású változatát használja, azaz 6 maggal és 12 szállal dolgozik, viszont a 6 magból csak kettő ZEN 4 alapú, a másik négy már ZEN 4c típusú. A ZEN 4-es processzormagoknál 3,5 GHz-es magórajel és 5,0 GHz-es boost órajel van érvényben, a ZEN 4c verziók órajeleit azonban nem részletezte a gyártó. Az iGPU szintén szerényebb funkcionalitással bír, ugyanis egy Radeon 740M típusú megoldást kapunk, ami 4 CU tömbbel bír, azaz 256 stream egységet, 8 AI gyorsítót, 4 RT gyorsítót, 16 textúrázót, valamint 8 renderelő egységet foghat munkára. Ez az iGPU 2,5 GHz-es maximális boost órajelet vethet be és gyakorlatilag ugyanezt használja a RYZEN 8300G is.

A RYZEN 5 8500G esetében minden egyes processzormag 1 MB-nyi másodszintű gyorsítótárat kapott, valamint mindannyian osztoznak a 16 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótáron, ami monolitikus kivitelben érhető el. Ez segíthet abban, hogy a kétféle magtípus hatékonyabban együttműködhessen. Az operációs rendszer természetesen a ZEN 4 alapú magokat részesíti majd előnyben, azok ugyanis nagyobb teljesítményt kínálnak, de a ZEN 4c alapú verziókat is képes lesz munkára fogni. Az új asztali APU egység 65 W-os TDP kerettel érkezik és a Wraith Stealth processzorhűtő jár majd hozzá gyárilag.

A sor végén a RYZEN 3 8300G kullog, ami a belépőszintre érkezik, de dobozos kivitelben nem találkozhatunk vele, hiszen elsősorban az OEM partnereknek szánja a vállalat. Ez az asztali APU már csak 4 processzormaggal és 8 szállal büszkélkedik, a magok közül egy a ZEN 4-es, három pedig a ZEN 4c architektúra köré épül. A magórajel 3,4 GHz lesz, míg a maximális boost órajel 4,9 GHz-nél tetőzik, és ez természetesen csak a ZEN 4-es processzormagra érvényes. Az iGPu ugyanúgy Radeon 740M típusú lesz, mint a RYZEN 5 8500G esetében, valamint a 2,5 GHz-es boost órajel is közös tulajdonságnak tekinthető. Ez az asztali APU szintén 65 W-os TDP kerettel érkezik, de nem dobozos, hanem tálcás kivitelben. A RYZEN 3 8300G jellemzően félkonfig vagy teljes konfig formájában lesz elérhető.

Galéria megnyitása

Az új asztali APU egységek közül a RYZEN 7 8700G és a RYZEN 5 8600G esetében az ütőképes iGPU jóvoltából lehetőség nyílik belépő szintű 1080p-s játékra, valamint HyperRX és Fluid Motion Frames támogatás is jár hozzájuk. Az új asztali APU egységek 23 és 58 FPS közötti teljesítményt tudnak felmutatni számos népszerű játékban, például Alan Wake 2, Baldur’s Gate 3, Lies of P, illetve Starfield és Jedi Survivor alatt, míg a HyperRX technológia aktiválásával már 60 FPS körüli vagy e feletti teljesítmény elérésére is van mód. A jelek szerint az új APU egységek iGPU-ja eléri a belépőszintű asztali videokártyákét, így a RYZEN 7 8700G például úgy lesz beárazva, mint egy Core i5-13400F processzorból és egy belépőszintű videokártyából álló félkonfig.

A két említett asztali APU szorzózár-mentes kivitelben, AMD EXPO támogatással érkezik, a DDR5-ös memóriákat hivatalosan DDR5-5600 MHz-es órajelen kezelik, de természetesen memória-tuningra is lesz lehetőség, azaz ennél magasabb effektív órajelen ketyegő memóriamodulokat is használhatunk velük. Pici üröm az örömben, hogy a Hawk Point lapka nem rendelkezik PCI Express 5.0-s támogatással, valamint a beépített PCI Express vezérlő csak 24 PCIe sávot kínál, ennek megfelelően a processzorhoz kapcsolódó PCI Express x16-os és M.2-es slotok csak PCI Express 4.0-s szabvánnyal működhetnek. További megkötés, hogy azoknál az alaplapoknál, amelyeknél két M.2-es slot kapcsolódik a processzor PCIe vezérlőjéhez, az egyik le lesz tiltva, hiszen nem jut neki szabad sáv.

Az AMD új asztali APU egységei 2024. január 31-én válnak elérhetővé kereskedelmi forgalomban. A RZYEN 7 8700G ára 329 dollár, míg a RYZEN 5 8600G és a RYZEN 5 8500G sorrendben 229 és 179 dollárba kerül majd. Mivel a RYZEN 3 8300G dobozos formában nem kerül forgalomba, ennek a modellnek a listaárát nem közölték.

Megjelent a 16 GB-os RADEON RX 7600 XT, de nem NAVI 32 alapokon

Az elmúlt hetek pletykái alapján úgy tűnt, az AMD következő új asztali videokártyája, amely RDNA 3 architektúra köré épül és a Radeon RX 7000-es sorozatot erősíti, NAVI 32-es grafikus processzort használhat, viszont végül ez a modell is NAVI 33-as GPU köré épül, csak úgy, mint a Radeon RX 7600. Mivel utóbbi már egy eleve maximális funkcionalitás mellett dolgozó GPU-t kapott, így a részegysége száma nem növekedhet tovább, csak órajel-emelés terén marad mozgástér, valamint a VRAM kapacitását is duplájára emelték.

Galéria megnyitása

A Radeon 7600 XT elsősorban a maximális képminőség mellett futó 1080p-s játékokat veszi célba, de alternatív módon 1440p-s felbontás mellett is elketyeghetnek rajta az egyes címek, igaz, ekkor csökkenteni kell majd a részletességet. Ahogy az várható volt, természetesen rendelkezésre áll AMD Fluid Motion Frames és HyperRX támogatás, amelyek segítenek az egyes játékok futásának gyorsításában.

Galéria megnyitása

Meglepetés a NAVI 33-as GPU bevetése, ami a Radeon RX 7600 fedélzetéről már ismerős lehet. Ez a GPU maximum 32 CU tömböt foghat munkára, így ezen a téren nincs is előrelépés, a 128-bites memória-adatsínre viszont már nem 8 GB-nyi, hanem 16 GB-nyi 18 Gbps-os VRAM kapcsolódik. A memória-sávszélesség változatlanul 288 GB/s, viszont az extra memóriakapacitás a gyártó szerint mind a tartalomkészítőknek, mind pedig az AI jellegű feladatokat futtatóknak jól jöhet, hiszen az új videokártya segítségével akár nagy nyelvi modellek is futtathatóak helyben. Maga a GPU továbbra is 2048 stream egységgel, 64 AI gyorsítóval, 32 RT gyorsítóval, valamint 128 textúrázóval, 64 renderelő egységgel, illetve 32 MB-nyi Infinity Cache gyorsítótárral rendelkezik.

Hogy a VRAM kapacitása mellett mi változott? A GPU órajelei, azok ugyanis magasabbak, mint amit a Radeon RX 7600-nál megszokhattunk, lényegében ebből fakad a gyorsulás. A Game Clock 2,25 GHz-ről egészen 2,47 GHz-re ugrott, míg a Boost Clock 2,66 GHz-ről egészen 2,76 GHz-ig nőtt. A megemelt órajelek jótékonyan hatnak a teljesítményre, néhol akár kétszer akkora teljesítményt is képes elérni az újdonság, mint a 6 GB-os GeForce RTX 2060-as modell.

Galéria megnyitása

A magasabb órajel és a több VRAM hatására emeltek a TPB kereten is, így az 165 W helyett immár 190 W lett. Utóbbinak köszönhetően itt már nem elég egy nyolctűs PCI Express tápcsatlakozó: vagy egy nyolctűs és egy hattűs, vagy két nyolctűs példányra lesz szükség. Fontos változás továbbá, hogy az új modellnél kötelezővé tette az AMD a DisplayPort 2.1 támogatás használatát, így költséghatékonysági szempontból sem tekinthetnek el az új szabvány alkalmazásától.

A Radeon RX 7600 XT a korábbi pletykáknak megfelelően 2024. január 24-én jelenik meg, és nem készül belőle MBA verzió, vagyis csak az AIB partnerek által készített egyedi verziókat érhetjük el kereskedelmi forgalomban. Az új videokártya listaára a Radeon RX 7600-éhoz képest 60 dollárral emelkedik, vagyis 329 dollár lesz.

A Socket AM4-es alapokat használok sem maradnak újdonságok nélkül

Az AMD négy további asztali processzort jelentett be, ezek közül az egyik a 3D V-Cache technológiát alkalmazza, az egyik egy iGPU nélküli modell, míg a másik kettő már APU-nak tekinthető, hiszen iGPU-val érkeznek. Mind a négy termék használható lesz egy BIOS frissítést követően az összes eddigi Socket AM4-es alaplapban, beleértve a 300-as sorozat tagjait is. Az USB BIOS Flashback funkció jóvoltából az UEFI Firmware frissítése sem lesz egy bonyolult feladat.

Galéria megnyitása

Az újdonságok közül az első a 3D V-Cache alapú, ZEN 3 architektúra köré épülő RYZEN 7 5700X3D, ami a RYZEN 7 5800X3D alatt foglal helyet, némileg alacsonyabb teljesítménnyel, cserébe viszont listaára is kedvezőbb lesz. A RYZEN 7 5800X3D utcai ára jelenleg 360 dollár körül helyezkedik el, a RYZEN 7 5700X3D azonban csak 249 dollárba kerül majd. Ez a processzor lényegében ugyanazt a lapkát használja, amit a RYZEN 7 5800X3D is, azaz 8 mag és 16 szál fogható munkára, az órajelek viszont már alacsonyabbak lesznek.

A korábban megszokott 3,4 GHz-es alap és 4,5 GHz-es boost órajel helyett immár csak 3 GHz-es alap és 4,1 GHz-es boost órajel vethető be. Megmarad viszont a 96 MB-nyi L3 Cache, amiből 64 MB-ot ad az első generációs 3D V-Cache, plusz a magonkénti 512 KB-os L2 Cache is közös tulajdonság. Az új processzornál továbbra is a DDR4-3600 MHz-es effektív memória-órajel adja majd a legjobb teljesítményt, a PCI Express 4.0-s vezérlő pedig továbbra is 24 sávot kínál.

Galéria megnyitása

A második új processzor a RYZEN 7 5700, ami már nem tartalmaz iGPU-t. Ez a modell szintén 8 maggal és 16 szállal rendelkezik, természetesen ugyancsak ZEN 3 alapokon, de itt már monolitikus alapokkal van dolgunk, hiszen ez a termék a 7 nm-es Cezanne lapkát használja, ami a RYZEN 7 5700G háza tájáról már ismerős lehet. Az iGPU ebben az esetben inaktív lesz, azaz a processzor mellé mindenképpen szükség lesz videokártyára is. A 8 processzormaghoz 8 x 512 KB-nyi L2 Cache társul, valamint 16 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótár is jelen van a fedélzeten. A RYZEN 7 5700G-hez képest a magórajel 100 MHz-cel alacsonyabb lesz, így 3,7 GHz-es értéket képvisel, a boost órajel viszont változatlanul 4,6 GHz. Az új, iGPU nélküli modell közel feleannyiba kerül majd, mint amennyiért a RYZEN 7 5700G megjelent 2021 folyamán: 175 dollárt kérnek el érte.

Galéria megnyitása

A sort két új ZEN 3 alapú APU egység, vagyis a RYZEN 5 5600GT és a RYZEN 5 5500GT zárja. A RYZEN 5 5600GT igazából egy picivel gyorsabb RYZEN 5 5600G-nek tekinthető, ami 6 maggal és 12 szállal dolgozik. A magórajel a RYZEN 5 5600G-nél megszokott szinthez képest alacsonyabb, azaz 3,9 GHz helyett csak 3,6 GHz, viszont a maximális boost órajel már magasabb, azaz 4,4 GHz helyett 4,6 GHz. Természetesen az iGPU is a csomag része, ami ezúttal VEGA alapú és 7 CU tömbbel rendelkezik, azaz 448 stream egységet foghat munkára.

A processzormagok összesen 6 x 512 KB-nyi másodszintű, valamint 16 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótárral rendelkeznek majd, árazás terén pedig 140 dollárra számíthatunk. Érkezik még a RYZEN 5 5500GT is, ami a RYZEN 5 5600GT alapjaira támaszkodik, de már alacsonyabb órajeleket vethet be, cserébe viszont csak 125 dollárba kerül majd.

Galéria megnyitása

Az összes új Socket AM4-es újdonság 2024. január 31-én jelenhet meg a boltok polcain.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
spdrfx
spdrfx
2024. jan. 10. 13:23
#9

Különben is, aki túlsúlyos, az vegyen intelt, mert az sokat fogyaszt.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. jan. 10. 9:09
#8

Most tényleg kihoztak egy 16 gigás kártyát a 12 gigás 7700XT alá? Vagy itt ez nem gáz, mert ez AMD?

enisherpa
enisherpa
2024. jan. 9. 20:26
#7

Ha tavaly nem pusztult volna meg a régi gépem, és nem vettem volna egy 5600G-t, akkor most befizetnék egy 8600G-re. Öt év múlva meg veszek egy videokártyát. :)

tomchee
tomchee
2024. jan. 9. 21:17

@enisherpa al leszel azzal az 5600 al aztán 1-2 évmulva veszel egy használt 6600/3060 12gb ot bagóért. Es további 3+ évig el leszwl vele budget gamingre tökéletes

Busterftw
Busterftw
2024. jan. 9. 12:56
#6

Na hol a 7950XTX? Itt megmondtak jonni fog a Superek miatt.

Gpety
Gpety
2024. jan. 10. 7:50

@Busterftw Nem, senki nem mondta,  hogy a ces-en bejelentik az 50-eket,  meg hogy a Superek miatt, amit te szintén nem hittél.  Tavasz-nyár, erről volt szó, szóval még várjál kicsit és jönni fognak.  Addig probáld meg elfoglalni magad valami mással.

nyimek
nyimek
2024. jan. 9. 11:11
#5

Helyes, iGPU terén alázzák a Zintelt...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. jan. 10. 12:06

@nyimek ja, csak éppen vehetsz hozzá egy nyolcmagos dinnyét meg tunyingramot, az Intel meg ugyanazt a "szart" rakja a legutolsó szutyok cerkába is. Hozzák ki ezt egy Ryzen 3-asban és jóban leszünk.

Resike
Resike
2024. jan. 8. 23:03
#4

Hogy nyígtak a piros seggű páviánok a 8 gigás 4060 ellen is, aztán kiderült hogy 2 FPS különbség nincs a 16 gigával szemben.

Resike
Resike
2024. jan. 10. 16:26

@jaszy.peti "Nem hinném, hogy az AMD fanboyok hisztiztek egy Geforce láttán, inkább fordítva."
Szóval megfodítasz egy logikát semmiféle bizonyíték nélkül úgy hogy az AMD csak most copyzta le a 16 gigás kártyákat, de majd biztos csak is neked lehet igazad és utána ugrálsz egy sort a szövegértésen....

tomchee
tomchee
2024. jan. 8. 22:52
#3

AMD meg az ő grafikonjai.... :D majdeg látjuk ki lesz abbóla 25 ről 60 fps re boostolásból :D

De azért jo hir hogy végre vannak új APU-K en yi év után . Asztali környezetben mondjuk nem tudom mennyire lesz szükség a hybrid felépítésre

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. jan. 10. 12:11

@Stormrage szerintem a klasszikus HTPC ideje már évekkel ezelőtt lejárt. Hiába az iGPU, ha a teljes rendszer fogyasztása még mindig nagyon magas. Ennek a procinak az árából veszel egy N100-as mini PC-t és még meghajtóra is futja bele. Az meg nem 65 és 90 watt, hanem 10-14.

Kajafun
Kajafun
2024. jan. 8. 21:32
#2

Végig se olvastam már bocsi. 6800XT tulajként nekem ez kicsit sok.

Zotya21
Zotya21
2024. jan. 8. 19:02
#1

AMD fanok közül valaki elmondhatná hogy ez a cikcakkos kupak mire jó azon kívül hogy nehéz normálisan lepasztázni meg hogy jól néz ki ? :D

Stormrage
Stormrage
2024. jan. 9. 9:05

@Zotya21 aki AMD-s az örül, hogy AM4-re szánt hűtő rámegy, aki meg nem AMD-s, az örül, hogy teljesen mindegy milyen formában, de érkezett az Intel-nek konkurencia, így minimum kartellezniük kell, de legalább nincs monopol helyzet, persze még szebb lenne a piaci verseny :D

Vissza az oldal tetejére