Az Apple a júniusi WWDC keretében bejelentette, hogy a Siri végre valóban a mesterséges intelligencia alkalmazása révén fog a következő szintre lépni. Az iOS 27 operációs rendszer indulásával ezúttal meg is valósult a fejlesztés, amire szó szerint évek óta vártak a vállalat felhasználói. Mi azonban ebből kimaradtunk, és nagyon úgy fest, hogy ebben nem is lesz egyhamar változás.
Az új rendszer legfontosabb fejlesztése, a Siri AI, a szigorú európai uniós szabályozások és a technológiai óriáscég közötti jogi kötélhúzás miatt egyelőre nem érhető el az EU tagállamaiban. Korábban lehetett olyan információkat hallani, hogy az idei év végére minden akadály elhárulhat a fejlett digitális segítő bevezetése elől, de sajnos most úgy fest, hogy ez nem fog összejönni.
Mark Gurman, a Bloomberg elemzője a Power On hírlevelében arra figyelmeztetett, hogy a Siri AI európai premierjére a közeljövőben biztosan nem kell számítani.
Szakértői elemzések szerint a felhasználóknak a legoptimistább forgatókönyv alapján is hónapokat kell még várniuk, miközben az Apple és Brüsszel kölcsönösen egymásra mutogat a kialakult helyzet miatt. Leghamarabb 2027 első negyedévében érkezhet meg a Siri AI, de jelenleg ezt sem lehet borítékolni.
Sokan arról beszélnek, hogy Európának csak az iOS 27 Lite jutott. A Siri több fejlesztést fog össze, amelyek együtt meghatározzák az új operációs rendszer használati élményét, de ebből a mi régiónk teljesen kimarad.
Nem ez az első eset, hogy ilyen jellegű ellentét alakul ki a felek között. Az Európai Unió illetékesei korábban is nekimentek már az Apple-nek, amikor a cég az Apple Intelligence rendszert döcögősen vezette be. Akkor is a szigorú szabályozásokra hivatkozott a cupertinói alakulat, az Európai Bizottság tagjai pedig többször határozottan felszólították a céget, hogy igyekezzen az európai országokban élőknek is olyan élményt biztosítani, mint más területek felhasználóinak.
Gurman is felidézte az Apple Intelligence korábbi bevezetési mintáját. Anno a mesterséges intelligencia alapfunkciók 2024 októberében indultak el globálisan, ám az uniós felhasználókhoz csak öt hónappal később, 2025 márciusában jutottak el ezek az eszközök. Ráadásul akkor sem minden, és nem pont úgy, ahogy azt nemzetközi szinten láthattuk. Az elemző szerint ez az öt hónapos késés jelenti most is az abszolút legkedvezőbb forgatókönyvet, a pesszimistább becslés szerint pedig a várakozás ennél jóval hosszabbra is nyúlhat.
Az EU szerint az Apple jelentős részben szándékosan tartja vissza az új Sirit. A szakemberek úgy látják, hogy a cupertinói alakulat, ha nagyon akarná, akkor viszonylag gyorsan hozzá tudná alakítani a jogszabályokhoz a szolgáltatást, de véleményük szerint a cég így akarja azt elérni, hogy a felhasználók az Európai Unió ellen forduljanak. Végeredményben az EU engedne az Apple-nek, hogy a felbőszült felhasználókat a cég minél előbb ki tudja szolgálni az új technológiával.
Az Apple egyébként nem kizárt, hogy végül valamelyest butított Siri AI-t nyújt majd az öreg kontinensen élők számára. Továbbá azt is meg kell jegyezni ennek kapcsán, hogy ha meg is érkezik az EU-ba, jelen állás szerint magyarul akkor sem fog beszélni. Talán idővel ez a nyelvi akadály is leomlik, de kezdetben szinte semmi esély nem lesz arra, hogy a hazai felhasználók az anyanyelvükön elegyedhessenek beszélgetésbe az MI-alapú segítővel. Annak ellenére, hogy a ChatGPT és a Gemini is egészen jól beszél már magyarul a legújabb modellek alkalmazása esetén.