Elég régen kezdtem el játszani ahhoz, hogy megtapasztaljam a piacot elárasztó egerek és billentyűzetek mindent elsöprő özönét, melyek sokunk otthonában leváltották a hétköznapi, többnyire irodai alapfelszerelésként azonosítható perifériákat. Az áradatban jól megkülönböztethető karakter volt a Steelseries is, hiszen a cég egerei már a kétezres években egyre gyakoribb szereplői voltak mindazon kompetitív játékosok asztalain, akik a jól bevált Microsoft vagy Logitech termékeiket valami másra, valami különlegesre akarták cserélni. És bár a sodrás rengeteg mindent öntött felénk, a dán eredetű gyártó lendülete nem hagyott alább, hiszen az egerek mellett egérpadok, fejhallgatók és természetesen billentyűzetek is egyre nagyobb számban érkeztek, mi pedig csak pislogtunk, hogy mit is válasszunk.
A SteelSeries kínálata mostanra meglehetősen felduzzadt, a korszellemnek engedve pedig időben megjelentek a mechanikus kapcsolókkal szerelt billentyűzetek is, nem megfeledkezve az RGB-ről, mely mostanra számos eszközükben meghatározó szerepet tölt be, megfestve személyes játékbarlangjaink félhomályban derengő falait. Végül, de nem utolsó sorban vetélytársaikhoz hasonlóan egy mindent átkaroló szoftveres környezettel is előálltak az Engine képében. A 2007-ben debütált platform elősegíti a funkciókban gazdag perifériák testreszabását, igazodva a legkülönfélébb felhasználói igényekhez, legyen szó munkáról, játékról, vagy éppen a programozható LED-ek ízlésünk szerinti beállításáról. Az évek alatt az Engine egészen kiforrottá vált, így amellett, hogy letisztult, áttekinthető és tapasztalataim szerint stabil segédalkalmazás lett, extra funkciókkal is szolgál, például célzási pontosságunkat is trenírozhatjuk vele.
Mindezen tulajdonságok kiváló példáiként szolgálnak az aktuális teszt alanyai is, mivel magukon hordozzák az elmúlt évek lényeges változásait, népszerű extráit és alapvető tulajdonságait, ugyanis a két termékben találhatunk példaértékű, elhanyagolható, illetve javításra szoruló megoldásokat is. Egyfelől az Apex 7 TKL Ghost billentyűzet a kompaktabb darabok egyike, mely kifejezetten vonzó megjelenése mellett nélkülözi a numerikus padot és ezzel együtt olyan megszokott gombokat is, mint pl. a Print Screen. Ráadásul miközben dedikált gombbal megtámogatott OLED kijelzője is van, nem találni rajta további médiavezérlőket, így vagy gombkombinációkra vagy a már sokat emlegetett szoftveres támogatásra lehet szükségünk, ami viszont több funkciót nyit meg számunkra, mint azt reméltük. A rágcsálókat pedig az Aerox 3 Wireless Ghost kiadása képviseli, mely szimmetrikus kialakítása mellett kiváló üzemidőt, precíz szenzort, kétféle vezetékmentes csatlakozást és kellemesen alacsony súlyt ígér a legjobbra vágyó játékosok számára.
KÜLSŐSÉGEK, ANYAGHASZNÁLAT ÉS FELSZERELTSÉG
A duplázás nem véletlen, hiszen a két periféria közös alaptulajdonsága, hogy már elérhetők ebben az egyedi Ghost kiadásban is, mely fehér alapszínt és ahol a dizájn megengedi, áttetsző elemeket tartalmaz. Utóbbit persze nem kell szigorúan érteni, hiszen a műanyag, illetve a billentyűzet esetén fém elemeken sehol sem fogunk átlátni, ugyanakkor ez a megközelítés megengedi, hogy a programozható fények teljesen átvegyék az uralmat. Ez persze továbbra is a felhasználók ízlésére van bízva, számomra például már a fehér alap is kifejezetten esztétikusnak hat, melyet nem muszáj szivárványba vagy villogó vörösbe öltöztetni. Annyi biztos, hogy önmagukban nem tűnnek kevésbé letisztultnak, mint a tetőtől talpig feketébe öltöztetett darabok, cserébe ezerféle módon világíthatnak és villoghatnak, a gyártó ehhez szinte minden lehetőséget megadott.
Apex 7 TKL Ghost – Red kapcsolókkal
Már az elején tisztázni érdemes, hogy bár az Apex 7 többféle kiadásban is elérhető, de sajnos magyar kiosztású változatot nem találni belőle. Van numerikus résszel ellátott, úgymond teljesértékű kiadás és a kompaktabb TKL, van belőle fekete változat és természetesen különféle mechanikus kapcsolókkal készítik, hogy mindenki a kényelmi igényei mentén választhasson belőlük. Az első szépséghiba, hogy hiába listáztam ki a fellelhető verziókat, egyelőre csak angol (US és UK), illetve német gombkiosztással találkozni, de még egy "skandináv" modell is felbukkant, csak épp hazai nem.
Tehát minimum az í betűhöz trükközni kell, esetleg az évek alatt megedzett izommemóriánkra lesz szükség, mellyel gondolkodás és keresgélés nélkül is megtaláljuk a szükséges karaktereket. Rosszabb esetben a billentyűsapkák lecserélésére lenne szükség, de ez nem túl életszerű megközelítés, pláne, ha az egyedi, puding stílusú, double shot PBT kupakok miatt választottuk az Apex 7 TKL Ghostot. Magyar ékezeteket igénylő gépeléshez a magam részéről nem választanám, akkor sem, ha alapvetően jó vele dolgozni. Persze alternatív opció gyanánt választhatunk valami ritkán használt karaktert, melyre beprogramozzuk a szükséges karaktereket, így átléphetjük ezt a hiányosságot, de a magam részéről szeretem, ha a dolgok a szokott helyükön vannak. Ez személyes preferencia, szóval akinek így is kényelmes, annak ez nem ad majd okot a hezitálásra.
Ez tehát az úgynevezett tenkeyless kiadás, abból is a limitált Ghost verzió, mely már első ránézésre egészen megnyerő volt. Maga a doboz a szokásos megjelenéssel és a kötelező, masszív karton felhasználásával készült. A doboz fedlapja a termék jobb felső sarkába ágyazott OLED kijelzőt helyezi előtérbe, míg a hátoldal leleplezi a mágnesesen rögzíthető csuklótámaszt is, mely kifejezetten szimpatikus extra.
Amit viszont nem leplezett le, az az elképesztően vaskos, két USB-A fejben végződő dupla kábel, mely számomra érthetetlen megközelítés. Nincs az a vékony és rugalmas, akár szövettel bevont, cserélhető USB-C vezeték, ami esetleg egy USB-A adapter közbeiktatásával ne tudna kiszolgálni bármilyen fejlett billentyűzetet. Na, itt ehhez képest egy alkar vastagságú és egészen ronda, szürke színű vezetéket kapunk, ami nem cserélhető.
A Steelseries mentsége elvileg az, hogy a termék bal peremén egy teljesértékű "passthrough" USB-A port teljesít szolgálatot, melyet a dupla vezeték második fele lát el. Így lényegében bármilyen egyéb perifériát képes meghajtani, nem csak az egerünk aprócska vevőegységét, ami nyilván sokak számára hasznos lehet. Én ezt az amúgy jó megjelenésű, sőt, egészen letisztult, mégis látványos termék esetében kifejezetten elhibázott döntésnek tartom. Ízlések és pofonok ide vagy oda, nekem többször el kellett számolnom tízig, hogy emiatt ne pontozzam le a pincéig az amúgy számos pozitívumot felvonultató eszközt. Egy kis kompenzáció gyanánt tervezéskor odafigyeltek a kábelvezetésre, szóval a merev cső baloldalt, középen és jobbszélen is kijöhet, ami egy ilyen rég nem látott barbárság ismeretében minimum elvárható lépés. Alul a három gumitalp és a felhajtható támaszok jól tapadtak, csúszkálást, elmozdulást nem tapasztaltam. A csuklótámasz egésze műanyag, de a felülete kellemesen textúrázott, a rögzítést pedig a két kis mágnes ügyesen oldotta meg.
Az Apex 7-es széria taktilis SteelSeries Brown, kattogó SteelSeries Blue vagy lineáris SteelSeries Red kapcsolókkal is elérhető, én pedig a kifejezetten gamereknek ajánlott Red változattal próbálkozhattam. Érdekes lehet, hogy optikai kapcsolókkal nem készítik, de a Pro TKL-ben is alkalmazott Omnipoint technológiát sem vetették be, melynek különlegessége, hogy a lenyomás hossza és az aktuációs pont is módosítható. Amit viszont kapunk, az kifejezetten igényes, mindent tud, amit egy Red kapcsolótól elvárhatunk és még ha különlegességgel nem is szolgál, egy kifejezetten korrekt gépelési élmény formájában hozza az elvárhatót. Ehhez hozzá tartozik a hanghatás, melyet az amúgy műanyag házba ágyazott alumínium bázislap nagy mértékben befolyásol. Ütközéskor viszonylag erélyes hangot hallat – a Space leütésekor pláne – és jól kivehető, fémes csendülést is felfedezhetünk. Ez nem feltétlenül negatívum, de ha mi a csend megszállottjai vagyunk, akkor ez akár zavaró is lehet.
Kiemelném a magas, duplafalú PBT műanyag sapkákat, melyek igényesek és az átlagnál bizonyosan tartósabbak. A "pudding" festés miatt ujjaink a teljesen fehér felső résszel találkoznak, de a sapkák amúgy halványak, így a LED-ek fénye is alaposan átjárja őket. Alapvetően inkább egy kellemes, minimalista megközelítés uralja a terméket, a karakterek is egyszerűek, de a gravírozás igényes és a gombok jól néznek ki. Ehhez társul a már említett aprócska, szoftveresen testreszabható OLED kijelző, mely fehér pixelekkel töri meg a megjelenítő sötét sávját.
Mellette két fizikai gomb, egy vezérlő és egy hangerőszabályzó található, melyek szintén mutatósak, de a legutóbb kipróbált Asus ROG Azoth hasonló koncepciójához képest kevesebb lehetőséget nyújtanak. Gondolok itt a hangerőszabályzóra, amit lenyomni nem lehet, tehát például, ha számot váltanánk, akkor az alatta lévő gomb többszöri lenyomására lehet szükség. Kár, hogy médiavezérlőknek nem sikerült helyet biztosítani, de azért az extra műszerfal ebben a formában is jó szolgálatatot tehet, hiszen alapvetően is több funkcióhoz enged hozzáférést, pl. a mentett profilok vagy makrók között is válogathatunk vele.
A 4 mm-et utazó és 2 mm-en regisztráló gombok lenyomása érzetre kellemes volt, a tesztatúra gyorsan reagál és összességében nem okoz csalódást, amennyiben kedveljük a lineáris Red kapcsolókat. Számomra az US kiosztás szokatlan volt, hiszen amint nem játszom, elveszek az ékezetekkel megtűzdelt szövegek tengerében, melyhez ez a kiosztás nem éppen ideális. A vékony Enter megszokható, hiszen még magyar kiosztás esetén is előfordul, de nekem az sem a kedvencem. Ez persze a termék minőségéből semmit nem von le, inkább azon vásárlók számára lehet érdekes, akiknél ezek szintén érzékeny pontok. A Space amúgy kifejezetten hangos, a többi gomb, illetve kapcsoló valamivel visszafogottabban zajong.
Csillog, villog, mint a borbély kilincse
Az Apex 7 TKL legnagyobb erénye tehát az RGB sokrétűségében és a gombok programozhatóságában rejlik. Nagyjából minden létező világítási- és színkombináció elérhető, a beépített memóriának köszönhetően pedig 5 különböző sémát is képes eltárolni. Egyetlen gomb lenyomásával a teljes palettán végigszaladva szinte az összes színt megcsodálhatjuk, szóval, ha elég türelmesek vagyunk, különleges látványt kísérletezhetünk ki magunknak, melyet akkor is elérhetünk, ha éppen nem a saját gépünk előtt ülünk. De mielőtt tovább lépnék, nézzük meg mit kínál az Aerox 3 Wireless
Aerox 3 Wireless Ghost
Az egér tehát szintén az egyedi Ghost kiadásban tetszeleg és meg kell hagyni, tényleg nagyon jól mutat. A dobozon már láthatjuk, hogy a mostanában divatos, alacsony tömeg eléréséhez rácsozott házat kapott, a gombok pedig külön elemek, tehát bármi, ami kattintható vagy benyomható, az elválik a többiektől. A csomagolás egyszerű, de igényes, a fedelet leemelve egyből az egér fogad minket, felesleges műanyag zacskókból egyet sem találunk. Pedig a dobozban találunk egy USB dongle-t és egy mindkét oldalán Type-C adaptert, illetve a kissé merev, de a billentyűzet sajátjánál kategóriákkal rugalmasabb kábelt, melyet nem csak az egérre, de az adapterre is köthetünk. Ez immár műszövet harisnyát is kapott és természetesen Type-C fejjel csatlakozik az egérhez. Talán nem legjobb, de ez egy vezeték nélküli egér, szóval töltéshez vagy az adapter megtoldásához ez is megteszi, más dolgunk úgysem lesz vele.
Elmondhatom, hogy a Steelseries nagyon ügyesen válogatott a fontos tulajdonságok között, hiszen 68 grammjával az Aerox 3 Wireless mindössze 5 grammal nehezebb a Logitech G Pro X Superlight-nál, mely ebben a kategóriában kiemelt népszerűségnek örvend. Igaz, hogy itt ezt a készülékház kilyuggatásával tudták csak elérni, ami a felhasználók körében vegyes megítélésnek örvendő megoldás, viszont ebbe belefért az RGB is. Ezt leszámítva a teljesen szimmetrikus kialakítású egér talán még kényelmesebb is volt számomra, mint a Superlight mely közel 5 mm-el hosszabb, illetve szélességét és magasságát tekintve is durván 2-2 mm-el haladja meg az Aerox 3-at. A matt textúra különösen nekem való volt, jólesett megfogni, kellemesebb a tapintása, mint a csúszósabb felületű alternatíváknak. Amikor viszont siklani kell, akkor két jól elhelyezett teflon (ptfe) talp segíti, majdnem hibátlanul.
Felépítését tekintve meglehetősen szokványos, tehát van bal- és jobbklikk, a görgő alá egy gomb került a DPI módosításához, továbbá még két gomb van az egér bal oldalán. Hiába a szimmetrikus forma, a balkezeseknek nem kedveskedtek extra kapcsolókkal, a jobb oldalon sajnos teljesen sima felület tapintható. Akad viszont egy kapcsoló alul, mely középen az egeret kikapcsolva tartja, míg balra tolva a Bluetooth-t, jobbra pedig a 2.4 GHz-es kapcsolatot aktiválja. Ez az egyik egyértelmű pozitívum hiszen tökéletesen kommunikál mindkét szabvánnyal, ha pedig éppen nem várjuk el a hibátlan reakcióidőt és precizitást, a Bluetooth segítségével a legtöbb, kurzoros opcióval szolgáló eszközzel, pl. tablettel mobillal vagy akár laptoppal gördülékenyen használhatjuk. Amit sajnáltam, az az USB dongle számára kialakított zug hiánya, melynek illett volna némi helyet találni a műanyag házikóban. Ez talán nem megugorhatatlan feladat, de a vevőgyegység amúgy is kissé vaskos, szóval először ott kellett volna átgondolni a dolgot.
Az Aerox 3 Wireless az alapkiadás mellett vezetékes verzióban is elérhető és ami azt illeti, az egér előző kiadásai korábban vegyes kritikákat kaptak a tesztelőktől és a vásárlóktól egyaránt. Ami meglehetősen szubjektív, az a fogás, ahogy a tenyerünket és ujjainkat az egerünkre helyezzük. Nekem viszonylag kis kezem van és alapvetően teljes tenyeres letámadást alkalmazok, ami itt tökéletesen bevált, míg a karompozíció a legtöbb esetben kényelmetlenséget okoz, az egér formájától függetlenül. A ház formája változatlan, de egy kis eltérés, ami feltűnő lehet, az a talpak formája. Alul korábban négy kerek kis pontra támaszkodott, ezeket most két jóval megbízhatóbb, szélesre húzott teflon lapra váltották. Csúszáskor ennek ellenére is hallat egy alig észrevehető súrlódást, amit a talpak kevésbé lekerekített szélei okoznak, de ha nem koncentrálok rá, nem zavart volna.
Külön elismerés érdemli az összeszerelés minőségét, mely az anyaghasználattal együtt egy jól sikerült összképet mutat. A műanyag sehol sem recseg vagy ropog, minden a helyén van, ami megnyugtató, hiszen 30 ezer forintért jobb, ha ezen a kritikus ponton nem botlik meg a gyártó. És ezúttal nem is teszi, az Aerox 3 Wireless Ghost legalább olyan stramm és igényes, mint amilyen jól néz ki ebben a fényáteresztő fehér színben. Apró kritika talán az oldalsó gombokat érheti, melyek meglehetősen vékonyak és nem különülnek el eléggé egymástól, így kéztartástól vagy ujjmérettől függően megeshet, hogy félrenyomunk. Ezt leszámítva én élvezettel használtam az egeret, a kattintás hangja is megfelelő volt, az én füleimet legalábbis nem bántotta.
A Golden Micro kapcsolók 80 millió kattintásra hitelesítettek, ráadásul IP54-es nedvesség- és porvédelemmel is bírnak, bár azt nem tudom, hogy ez mennyiben segíti elő az egér túlélését, ha mondjuk egy pohár kakaó a rácsos készülékházra borul. Jól sikerült a görgő is, melynek gumi felülete az évek távlatában ugyan kopásnak indulhat, tekeréskor viszont kellemesen döcög és kattintani is pont jó volt vele, szóval ezt is jól eltalálták. Nem tudtam belekötni a 18 000 CPI-s TrueMove Air szenzorba se, mely papíron 400 IPS-es sebességet és 40G-s gyorsulást kínál, a gyakorlatban pedig tökéletes precizitással dolgozott, pl. a Counter-Strike 2 alatt. 1000 Hz-es polling rate, 1 ms-os válaszidő, minden rendben.
A fogásra kellemes, teljesítményre nagyszerű egérhez jól kalibrált üzemidő társul, mely 2.4 GHz esetén legfeljebb 80 óra, Bluetooth mellett viszont akár 200 óra is lehet. Itt persze fontos befolyásoló tényező, hogy mennyire ragaszkodunk a 3 zónás RGB-hez, mely alapbeállítás szerint akkor kapcsol be, ha az egér éppen nincs mozgásban. Itt tehát szükségünk lehet szoftveres segítségre, hiszen a takarékosság mellett az is fontos, hogy a világítás és a gyári fényprogram ne legyen zavaró. A töltés amúgy szintén meggyőző, hiszen mindössze 15 percnyi töltéssel nagyjából 40 órára elegendő energiát szed fel, ami azt jelenti, hogy egy kávészünet elég ahhoz, hogy megfelelő készültséggel ülhessünk le játszani. Nekem nem sikerült lemerítenem, igaz, nem nyúztam egyfolytában, de a lényeg, hogy a többségnek nem kell félnie, csak néha a biztonság kedvéért a kábelért nyúlnia.
Engine? GG!
És végül néhány szó az Engine szoftverről, mely más gyártókhoz hasonló módon megkerülhetetlen, ha a PC-s perifériákról van szó. Szerencsénkre az Engine, illetve a SteelSeries átfogó GG platformja nem csak idősebb, de ezáltal jóval kiforrottabb is, mint pl. az Armoury Crate az Asus részéről, így a legtöbb kényelmetlenségtől vagy jellemző gyermekbetegségtől mentes. Ez azt jelenti, hogy teljes mértékben a billentyűzetünkre és egerünkre koncentrálhatunk, kezdve a firmware frissítéséről, egészen a végletekbe menő kalibrációig.
A GG telepítését az Apex 7 azonnal felajánlotta, de valahogy sikerült félrekattintanom, azután hiába csatlakoztattam le és vissza, végül maradt a honlap meglátogatása és a manuális letöltés. Belépve az Engine fül alatt találjuk kompatibilis eszközeinket és amennyiben van friss firmware, azt már a listában jelezni fogja nekünk. Érdemes rátekinteni a Sonar részlegre is, mely egy hangkeverő pult és chatmix kalibrátor, ahol az összes hangforrást és kimeneti jelet megtaláljuk. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a SteelSeries fejhallgatói rendkívül népszerűek, az aktuális Nova, illetve Nova Pro modellek pedig már egészen fejlettek is, így értelemszerű, hogy ezen a téren is találunk fejlesztéseket.
Ahogy a képeken is látható, eszközünkre bökve átlátható módon tárulnak elénk a beállítási lehetőségek. Az egér szintén bír fedélzeti memóriával, melyre a gombkiosztásokat elmenthetünk, makrókat és fényprofilokat azonban nem tárolhatunk rajta. Maga a szofter viszont elképesztő rugalmasságot nyújt, hiszen nagyon aprólékos módon babrálhatunk a különféle részletekkel. Minden gombunk átprogramozható, a fényforrások is a legkülönfélébb módon viselkedhetnek, szabályozható a gyorsulás mértéke, alvómódot is időzíthetünk és így tovább. Összességében elmondható, hogy főleg a billentyűzet, de az egér esetében is lenyűgöző, amit a szabályozható RGB-ből kihoztak, ráadásul az Apex esetében még egy kis OLED kijelzőnk is van. Oda bármilyen képet bezsúfolhatunk, de jobban járunk, ha igyekszünk a szűk kijelző arányaihoz igazodni, cserébe választhatunk animált GIF-eket vagy szerkeszthetünk saját képet és a szoftverben is belerajzolhatunk abba, amit előzőleg betöltöttünk.
Az Apex 7 TKL esetében igazi különlegesség az úgynevezett "Meta Bindings" funkció, melyet a szoftveren belül találunk. Ezzel minden gombhoz egy másodlagos funkciókészletet rögzíthetünk, melyet a SteelSeries emblémával ellátott gombbal aktiválhatunk. Ha elég elvetemültek vagyunk, a numerikus pad funkcióit is eloszthatjuk a QWERTY zónán, de az egérgombokat is helyettesíthetjük és így tovább. Gombkombinációkat is választhatunk, vagy ha van olyan program, amit gyakran megnyitunk, elég, ha lenyomva tartjuk a SteelSeries gombot és rábökünk a kirendelt billentyűre, az alkalmazás máris megnyílik.
Kell ez nekem?
A SteelSeries egy veterán perifériagyártó, melynek természetesen vannak gyengébb és izmosabb darabjai is. Ezúttal az Aerox 3 Wireless esetében egy könnyed és minőségi egeret hozott össze, melyet másnak is örömmel ajánlanék. Az anyaghasználat és a dizájn nagyszerű, olyan apró hibákkal, melyek egyéni preferencia alapján lehetnek feltűnők vagy éppen jelentéktelenek. Én nagy megelégedéssel használtam, ráadásul tudva, hogy odafigyeltek a visszajelzésekre és javították a korábbi hibák nagyobb részét, még jobb vételnek számít. Szerintem kiváló választás, még úgy is, hogy az USB dongle-t külön kell tárolnunk, ha az egerünket az otthonunkon kívül használnánk. A Ghost kiadás mindkét termék fényén emelt, pedig alapból sem néztek ki rosszul, ezért az elnézhető tökéletlenségek ellenére megkaphatják a látványos dizájnért járó különdíjat.
Az Apex 7 TKL egy fokkal nehezebb eset. Először is a Ghost kiadás itt is fantasztikusan néz ki, az RGB pedig talán még sosem volt ennyire ügyesen kivitelezve. Minőségi panaszom nincs is rá, használni és ránézni is jó volt. Viszont a magyar kiosztás hiánya miatt nem tudom maradéktalanul ajánlani, a lecsatolhatatlan és nevetségesen vaskos, dupla USB-A kábelt pedig a "passthrough" funkció sem teheti jóvá, még mindig grimaszolni kezdek, amikor eszembe jut. Ez persze nem feltétlenül válóok, hiszen, ha már használjuk, akkor a termék számos lehetőséget rejt, de csak az gondolkozzon el rajta, aki megelégszik az angol, német vagy egyéb kiosztással, pl. munkához vagy akár játékhoz.
A pozitív oldalon ott a korrekt anyaghasználat, a többnyire igényes kivitelezés és a gazdag funkciókészlet, melyet a jól működő GG platform és beépített Engine tesznek teljessé. Instabil működés vagy fura anomália nem kísérte a tesztet, a gyártó rövid távon megbízhatóságból szoftveresen és hardveresen is jól vizsgázott. Azonban a konstrukciós furcsaságok, illetve a magyar billentyűkiosztás állandó hiánya miatt a SteelSeries Ghost párosa most csak a Cool minősítést kapja meg tőlem, hiszen ebben a ligában bőven akad konkurens gyártó, aki nem feledkezik meg a magyar felhasználókról.
