Mivel a csillagok és a bolygók összeomló gáz- és porfelhőkből formálódnak, a diffúz csillagközi anyag tekinthető azon folyamat kezdőpontjának, amelynek a végén kialakulnak az égitestek és esetlegesen az élet is, mondja Martin Cordiner, a NASA és az Amerikai Katolikus Egyetem kutatója. A szakértő kollégáival ezért ezt az anyagot vizsgálta, és így akadtak rá most először ionizált állapotú buckminsterfullerénekre az űrben.

A gömb alakba rendeződött szénatomokból felépülő molekulák a Földön csak ritkán detektálhatók, de megtalálhatók egyes ásványokban, és magas hőmérsékletű égésekben is keletkezhetnek ilyenek. Az űrben ugyanakkor már többször találtak buckminsterfulleréneket, amelyek a csillagok ionizáló sugárzása nyomán válhatnak töltötté: az ultraibolya sugárzás elektronokat szakíthat le a molekulákról, amelyek így pozitív töltésre tesznek szert.

A csillagközi anyagról a buckminsterfullerének felfedezése előtt azt gondolták a szakértők, hogy abban túl mostohák a körülmények ahhoz, hogy érdemi mennyiségben nagyméretű molekulák alakuljanak ki, mondja Cordiner. A C60 előtt a legnagyobb itt talált molekula 12 atomból állt. A C60+ felfedezése azt mutatja, hogy ilyen molekulák nemcsak, hogy létezhetnek ebben az anyagban, de komplex asztrokémiai reakciókban is részt vesznek, folytatja a szakértő.

Az általunk ismert élet szénalapú molekulákból áll, így a felfedezés azért is jelentős, mert azt mutatja, hogy az élethez szükséges alapanyagok a csillagközi űr szélsőséges viszonyai között is létrejöhetnek és fennmaradhatnak. Cordiner elmondása szerint a C60 jelenléte azt sugallja, hogy más, hasonlóan összetett széntartalmú molekulák is spontán kialakulhatnak az űrben.

A csillagközi anyag javarészt hidrogénből és héliumból áll, ezen kívül azonban számos más olyan anyagot is tartalmaz, amelynek eddig csak töredékét azonosították. Ehhez távoli csillagok fényét hívják segítségül a kutatók: ahogy a csillagfény áthalad az anyagon, az összetételétől függően nyeli el és engedi át a különböző hullámhosszakat. Az így nyert színképekből tehát megállapítható az összetétel.

Az említett színképek kapcsán ugyanakkor korán felmerült egy probléma: a csillagközi anyagról rögzített egyes színképmintázatok semmilyen földi anyag színképére nem emlékeztetnek. Az első két úgynevezett DIB-et (csillagközi diffúz molekulasávok) 1922-ben fedezték fel, és napjainkban már több mint 400 különböző ismert közülük. A háttérben álló molekulák szerkezetét laborkísérletekkel igyekeznek kideríteni a szakértők, de annyi lehetőséget kell végigpróbálniuk, hogy ez meglehetősen lassan halad.

A C60+ egyike annak néhány DIB-nek, amit sikerült megfejteni, a többit pedig Cordiner elmondása szerint nagy mennyiségű, szénben gazdag molekula okozhatja, amelyek talán az élet kialakulásában is szerepet játszhatnak. A mostani kutatás során a Bázeli Egyetem laborja szolgáltatta a C60+ színképét, amelynek megfelelőjét aztán megtalálták a Hubble adatai között. Már a molekula abszorpciós színképét is különleges eljárással, a Hubble érzékenységét a végsőkig kitolva, szerezték be a szakértők, akik kék szuperóriás csillagokat használtak „megvilágításként”.  

A módszer eredményesnek bizonyult, így a kutatók most azt remélik, hogy ennek variánsait alkalmazva más nagyméretű szénmolekulákat is sikerülhet azonosítaniuk a csillagközi anyagban, és így a DIB-ek egy újabb részét is sikerülhet megfejteni. Közben pedig a C60+ galaktikus jelenlétét is tovább vizsgálják: ahogy Cordiner mondja, az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy nagyon elterjedt molekuláról van szó.