Az AMD által tervezett és legyártatott referencia Radeon RX 7900-as videokártyák pozitív fogadtatásban részesültek, amikor kiderült, viszonylag vékony és kompakt kivitelben érkeznek, tápellátásukat pedig a klasszikus nyolctűs PCI Express tápcsatlakozókon keresztül oldják meg, nem a 12VHPWR tápcsatlakozóval, ami az elmúlt hetek folyamán elég sok kellemetlenséget okozott az Nvidia térfelén – nagyrészt felhasználói hibákból eredően, legalábbis a részeredmények alapján egyelőre úgy tűnik.

Sajnos az AMD legújabb videokártya-generációjának tagjai körül sincs minden rendben, ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, a Made By AMD (MBA) verzióknál probléma van a GPU hűtése körül. A nem megfelelő hűtés úgynevezett throttlingot eredményez, ami a GPU órajelének csökkenésével jár, ez pedig a teljesítmény csökkenését is okozza, plusz a ventilátorok is hangosak lehetnek bizonyos esetekben. Az AMD természetesen már vizsgálja a problémát, hivatalos reakció csak későbbre várható, de addig is érdemes megnézni egy kicsit közelebbről a probléma jellegét.

Galéria megnyitása

A HardwareLuxx munkatársa, Andreas Schilling arra jutott az eddigi vizsgálatok alapján, hogy az MBA referencia modelleknél a GPU hőfoka és a legforróbb pont (Hot Spot) hőmérséklete között elég nagy különbség mutatkozik, ami problémákat okoz. A Delta T ebben az esetben 53 Celsius fok is lehet, vagyis egy 56 Celsius fokon üzemelő GPU esetében a Hot Spot már 109 Celsius fokos értéket mutathat, éppen ezért 60 Celsius fokos GPU esetén a Hot Spot eléri a 110 Celsius fokos határt, ami az órajel csökkenését (throttling) eredményezi.

Ilyen probléma az AIB partnerek egyedi felépítéssel és egyedi hűtéssel rendelkező videokártyáinál látszólag nincs, azoknál ugyanis a maximális Delta T általában 20 Celsius fok, azaz 80 Celsius fokos GPU esetén a Hot Spot is csak 100 Celsius fok körül helyezkedik el – nincs szó throttlingról.

Galéria megnyitása

Mivel az AIB partnerek videokártyáinál nincsenek problémák, jó eséllyel az AMD referencia dizájnja köré épülő modellek hűtőjénél kell keresni a hiba okát. Mint ismeretes, a NAVI 31 GPU már chipletes felépítést használ, vagyis a GPU egy 5 nm-es csíkszélességgel készülő lapka formájában érkezik (GCD), ehhez pedig maximum hat darab 6 nm-es MCD lapka kapcsolódik, amelyek a memóriavezérlőket tartalmazzák.

Ezt a dizájnt nehéz lehűteni a lapkafelület esetleges egyenetlenségei miatt, így ha valamiért nem érintkezik teljesen tökéletesen a hűtő talpazata a GPU felületéhez, az gyorsan problémákat okozhat.

Galéria megnyitása

A RYZEN processzoroknál a chipletes felépítés jelentette "szintkülönbségeket" a hővezető sapka (IHS) segít áthidalni, ám a NAVI 31 GPU-k esetében már nincs ilyen komponens a fedélzeten, a hűtő talpazata közvetlenül érintkezik a lapkához. Ez a közvetlen érintkezés sokkal kevésbé tolerálja a GPU chipletek közötti szintkülönbségeket, így a nem jól érintkező részek melegedéséhez vezethetnek a felületi egyenetlenségek, ha ezt már a hűtő rögzítése sem tudja kompenzálni. Jó eséllyel itt is ez lehet a magas Delta T gyökere: a rögzítő keret a feltételezések szerint nem biztosít egységes és elégséges leszorítást, ami melegebb pontok kialakulását eredményezi és a throttling folyamat elindulását okozza.

A dolog azért is érdekes, mert nem minden tesztelő tapasztalta a fentebb leírt jelenséget, így az is lehet, hogy csak egy bizonyos szállítmányt érint a hiba. Ez persze egyelőre nem több egyszerű találgatásnál – a vizsgálat már folyik, remélhetőleg hamarosan kiderülhet az is, pontosan mi okozza a magas hőmérséklet-különbségeket, illetve a ventilátorok zajongásának okára is fény derülhet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. dec. 24. 21:33
#7

En csak azt nem ertem hogy ezeket a kartyakat sorozatgyartas elott nem tesztelik jatekokon?Tudom hogy de,csak akkor nem ertem hogy nem lattak vagy nem foglalkoztak vele?

Dragon3k
Dragon3k
2022. dec. 24. 22:45

@piter "A dolog azért is érdekes, mert nem minden tesztelő tapasztalta a fentebb leírt jelenséget, így az is lehet, hogy csak egy bizonyos szállítmányt érint a hiba."
Ez alapján nem mindegyik esetében jön elő, de az is lehet, hogy a tesztelők után valamit változtattak és előtte azért nem derült ki.

Bzsolt
Bzsolt
2022. dec. 24. 20:54
#6

Nekem ez van: SAPPHIRE 21322-01-20G Radeon RX 7900 XTX 24GB GDDR6 PCIE

Warframe 4k max, GPU 74C, Elágazás 78C

Cyberpunk2077 4k max GPU 75C, Elágazás 80C

War Thunder 4k max játék alatt: GPU 72C, Elágazás 76C

War Thunder a menüben GPU 60C, elágazás 110C!!!! WTF?! Csak a menüben.

4 másodperc alatt éri el ezt a hőmnérsékletet, venti azonnal maxra ugrik, és 110C megáll.  Más játéknál nincs ilyen probléma, itt is csak amíg a menüben vagyok a karácsonyi hangárral.

tomchee
tomchee
2022. dec. 27. 0:39

@Bzsolt Neked SAPPHIRE kártyád van. A Sapphire AIB gyártó. 
A cikk az AMD saját referencia kártyáiról szól....

tomchee
tomchee
2022. dec. 24. 3:46
#5

Kiváló csont, Joker!

Ezen lehet rágódni/verekedni a kommentszekcioban míg karácsonyozik a szerkeztőség :D

Resike
Resike
2022. dec. 23. 19:45
#4

Na az 5nm-es csoda 110 fokos pandémia produktum. Bezzeg amikor az Intel túl erősen nyomta bele a processzort a foglalatba az ilyen problmák elkerülése végett az mekkora gond volt.

Resike
Resike
2022. dec. 24. 15:05

@uwu Kivéve hogy az utóbbinak maximum sajtóértéke volt, de semmi más negatívuma.

Gpety
Gpety
2022. dec. 23. 14:10
#3

Anno úgy vettem Asus RX480-at, hogy tudtam, hogy gyárilag gond van a pasztázásával. Be is jött, visszament, gariba pasztázák és évekig gond nélkül működött, illetve működne még ma is ha használnám.

cathaia
cathaia
2022. dec. 23. 14:00
#2

hővezető sapka (IHS) segít áthidalni, ám a NAVI 31 GPU-k esetében már nincs ilyen komponens a fedélzeten

Az egész cikk egy baromság, az IHS semmit sem segit a hőelvezetésen inkább ront, hogy lehet ilyen baromságokat leírni?

cathaia
cathaia
2022. dec. 23. 16:25

@spdrfx Ez a közvetlen érintkezés sokkal kevésbé tolerálja a GPU chipletek közötti szintkülönbségeket,

Ez pont ugyanakkora baromság, előtte is elolvastam, 2 tök egyforma lecsiszolt felületről van szó és teljesen mindegy hogy az IHS vagy maga a hütőborda, sőt ha nincs IHS jobb a hővezetés (már ha a paszta is jó minőségű).

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. dec. 23. 11:49
#1

Na! Üljenek le, be van verve vastagon a bazi nagy fekete egyes! Ennyi volt! Sziasztok!

Resike
Resike
2022. dec. 26. 1:51

@punchman Oszt ki fogja újrapasztázni neked a két ünnep között a milliós eladott darabszámokat?

Vissza az oldal tetejére