Úgy döntött az ASUS, hogy folytatja a ROG Strix szérián belül a White Edition sorozatot, és az RTX 2080 Ti után az GeForce RTX 2080 Superből is létrehozott egy ilyen kiadást, hogy még szélesebb kínálatot tárjon az érdeklődők elé. Az új felsőkategóriás eszköz kiemelkedően jó teljesítménnyel fog szolgálni amellett, hogy szemrevaló külsőt kapott.

Galéria megnyitása

A ROG Strix RTX 2080 Super White Edition teljesen fehér külső burkolattal lett ellátva, fehér a hűtőbordát takaró keret, minden ventilátor és még a hátlap is. Az ASUS szakemberei azzal tehették volna fel az i-re a pontot ebből a szempontból, ha a nyomtatott áramkört is fehérben kivitelezik, de ezt a ziccert sajnos kihagyták.

Nincs kétségünk afelől, hogy egy üveges oldalfalú házban vonzani fogja a tekinteteket a ROG Strix GeForce RTX 2080 White Edition. Ha pedig valaki szeretné igazán központi szerepbe helyezni a komponenst, akkor ezentúl a ROG Strix Riser kábellel egy megfelelő házban pillanatok alatt ki is lehet fordítani az alaplapon elfoglalt helyéről.

Galéria megnyitása

Az ASUS szeretett volna arról gondoskodni, hogy a White Edition változata a ROG Strix RTX 2080 Supernek mindenkinek az érdeklődését felkeltse, ne csak azokét, akinek a különleges küllemen megakad a szeme. És miként lehet ezt egy ilyen termék esetében elérni? Alaposan megemelt órajelekkel.

A vállalat ennél a különleges kiadásnál a GPU Boost átlag-órajelét 1890 MHz-ben határozta meg. Ilyet alapértelmezetten egyetlen RTX 2080 Super sem tud a piacon pillanatnyilag. (A ROG Strix RTX 2080 Super OC Edition esetében is elérhető ez, de ahhoz a felhasználónak manuálisan át kell kapcsolnia OC módra, itt pedig gyárilag így fog futni a termék.) Alapból 1650 MHz-en üzemel a GPU a GeForce 2080 Supernél, és 1815 MHz a GPU Boost; a memória órajeléhez (15,5 GHz) nem nyúlt az ASUS – mint ahogy senki más sem mostanáig. A termék változatlanul a TU104 GPU-t használja 8 GB-nyi GDDR6 memóriával, szóval ilyen alapvető paraméterek nem módosultak.

Galéria megnyitása

A szakemberek itt a lehető legjobb minőségre mentek rá, ezért Axial Tech ventilátorok fogják a bordáról „lefújni” a GPU-ról és más komponensekről elvezetett meleget. 55 fok alatt pedig teljesen hangtalan marad az eszköz, szóval feleslegesen nem fognak dolgozni a ventilátorok. A borda kellően nagy, és minden szükséges területre kiterjed a videokártya felületén (MaxContact).

Van RGB világítás is az újdonságon, ami támogatja az Aura Sync-et, így minden egyéb ASUS alkatrésszel, kiegészítővel összehangolható a fénye. Ezt gombnyomással pedig ki is lehet kapcsolni, ha éppen valakit zavarna. Biztosított a kettős BIOS is, ha valaki esetleg a halkabb üzemre szeretné áthangolni a videokártyát, ezzel pillanatok alatt meg lehet tenni. A termék kerete pedig direkt megerősített, hogy például szerelés közben ne eshessen baja a PCB-nek.

Galéria megnyitása

Az ASUS ROG Strix GeForce RTX 2080 Super White Edition február 10-étől lesz megvásárolható, és közel 800 dollárba fog kerülni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kean
kean
2020. febr. 5. 13:55
#6

Fehér hűtő Fekete PCBn? Akkor már legyen egy kicsit feláras, de fehér PCB

Fireprism
Fireprism
2020. febr. 5. 13:00
#5

Annyira jora sikerult a 1080Ti ahogy latom meg vagy 2 evig nem kell lecserelni ( Ilyen se volt meg hogy 5 evet kihuzok egy kartyaval ugy hogy kb mindent vissz meg mindig maxon 2K-ba, a RDR2-rol ne beszeljunk mert azt meg a 2080TI se viszi rendesen magas felbontsano )

aryanis83
aryanis83
2020. febr. 5. 13:29

@Fireprism  Hálistennek a 2080ti olyan mocskos drága, hogy eszembe se jut cserélni a 1080ti-t. A 2k 100+fps meg a 4k 60fps-el kihúzom még RTX nélkül egy darabig.

Bootman
Bootman
2020. febr. 5. 12:04
#4

Tetszik nekem, hogy elvileg kimagasló teljesítménye lesz ennek is, mint a többi hasonlónak. Ehhez képest ebből az új 2000-es szériából is csak a 2080 meg felette lévők jobbak az 1080 Ti-nál érdemben. Az meg kifejezetten siralmas, hogy az új játékokban (meg sok régebbiben) 4k alatt a 60 fps alig van meg még ray tracing nélkül is. Nem sok értelme van ezekre ennyit költeni. Értem én, hogy most ez szép, meg fehér, de mitől lesz jobb mint a többi 2080 TI?

hEngi
hEngi
2020. febr. 5. 10:35
#3

.

hEngi
hEngi
2020. febr. 5. 8:36
#2

Lesz majd uj szeria is vagy mostmar csak ugyanazt fogjak csicsazni a kovetkezo evtizedig?
Kezd nekem gyanus lenni hogy csak az AMD fejlodik a tobbiek meg labat logatnak :D nem lehet hogy ugyanaz a tulajdonosa ezeknek a cegeknek?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. febr. 5. 16:27

@hEngi Fórumot tévesztettél kicsi troll, ez nem elektrotechnika oldal.

thestock
thestock
2020. febr. 5. 7:09
#1

Szóval a megfelelő hűtésnek van neve: MAXCONTACT! Amit az RX 5700-nál használtak (vagy már jó pár esetben) az volna a LOWCONTACT?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. febr. 7. 9:42

@thestock xD

Vissza az oldal tetejére