Hivatalos az Apple-Intel modemes üzlet

Az Apple szinte kompletten átveszi az Inteltől a mobilos modemek fejlesztésével foglalkozó divíziót.

Hivatalos az Apple-Intel modemes üzlet

A The Wall Street Journal már néhány napja megszellőztette, hogy az Inteltől megvásárolhatja a modemes részleget az Apple, és nem kellett rá sokáig várni, hogy hivatalosan is megerősítést nyerjen ez az információ. A cupertinói alakulat szinte teljes egészében bekebelezi a részleget, viszi a dolgozókat és a szabadalmakat is.

Egy közös sajtóközleményben számolt be az Apple és az Intel arról, hogy a vállalatok megegyeztek az Intel okostelefonos modemekkel foglalkozó részlegének az eladásáról. A hangsúly itt azon van, hogy a mobilos modemek az érintettek az üzletben, ezekhez kapcsolódóan az Apple megkapja az Inteltől az összes kész modemnek a szellemi tulajdonát, az érintett termékekkel foglalkozó csapatot, a szükséges eszközöket, és azokat az ingatlanokat is, ahol a kapcsolódó fejlesztések folynak.

Fontos azonban, hogy az okostelefonos modemeken kívül mást nem kap az Apple, az Intel megtartja magának néhány kritikus szellemi tulajdonát, és annak a lehetőségét, hogy más eszközökbe, nem mobilokba, továbbra is fejleszthessen modemet. Ennek értelmében a cég készíthet személyi számítógépekbe, Dolgok Internetével kapcsolatos termékekbe vagy akár önvezető autókba hálózati egységet. És a hálózati infrastruktúrákkal kapcsolatos fejlesztéseket is a saját kezében tartja az Intel, így folytathatja a szolgáltatóknak és nagyobb vásárlóknak az 5G megoldások tervezését, építését.

Galéria megnyitása

Az Apple 1 milliárd dolláros áron vásárolja meg az okostelefonos modemek fejlesztésére fókuszáló részleget. És bár ez nem egy szerény összeg, jelen állás szerint úgy tűnik, hogy jól jár a megállapodással a cupertinói alakulat. Ezért a pénzért az Apple megszerzi a mintegy 2200 szakembert, aki az érintett divíziónál dolgozik, valamint hozzájut a szabadalmakhoz, melyek a 2G, 3G, 4G és 5G mobilos modemekhez elengedhetetlenek. Az Apple szabadalmi portfóliója ezekkel a szellemi tulajdonokkal együtt már több mint 17 000 példányosra duzzadt a vezeték nélküli technológiákat érintőleg. Ezek pedig igazán komoly fegyvernek számítanak, ha valamilyen szabadalmi perbe fogják a céget.

Ráteszi továbbá a kezét az Apple a mostani megállapodás révén a mobil hálózatokkal kapcsolatos protokollokra, illetve az azokhoz kapcsolódó szellemi tulajdonokra (IP), a modem architektúrákra és a modemekhez köthető műveletekre is. Az Apple még olyan szabadalmakat is megszerzett a mostani üzlet keretében, amit régen az Infineon vezeték nélküli megoldásokkal foglalkozó részlege jegyzett, és a csavar ebben a történetben, hogy az Infineon volt eredetileg a modem beszállítója az Apple-nek.

Azzal, hogy az Apple saját modemet kezd fejleszteni, a vállalat rendszerchipjei válhatnak az eddiginél is komplexebbé. Ugyanis a cégnek valószínűleg nem kizárólag az a cél lebeg majd a szeme előtt, hogy képes legyen megalkotni az egyedi igényeihez tervezett modemet, hanem az is, hogy ezt integrált módon oldja meg. Napjainkban a Qualcomm, a MediaTek, a Huawei és a Samsung olyan modemeket készít okostelefonok számára, amelyek szinte minden esetben integráltan vannak jelen a rendszerchipben. Azzal, hogy a hálózati egység a rendszerchipbe kerül, szofisztikáltabb lesz a fejlesztés, ugyanakkor a telefon belsejében fontos terület szabadul fel, és csökken a rendszer fogyasztása, valamint az előállítási költség is alacsonyabb lehet. A magasabb szintű integráltság vékonyabb készülékeket és/vagy hosszabb üzemidőt eredményezhet – mert akár az akkumulátor kapacitását is lehet növelni a felszabaduló hely révén.

Az Apple korábban egy több éves beszállítói szerződést írt alá a Qualcommal, amit valószínűleg ki is fog használni a vállalat. A mostani felvásárlásnak ugyanis valószínű, hogy nem lesz egyhamar kézzel fogható eredménye. A következő években kő kemény munkára lesz szüksége az Apple-nek ahhoz, hogy elérje a célját. De az Intel mobilos modem részlegének felvásárlása egy óriási lépést jelent a siker felé. Rengeteg tudással, tapasztalattal és persze stabilitást nyújtó szabadalmakkal folytathatja a cég a modemek tervezetését, amit a színfalak mögött már valószínűleg korábban megkezdett.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap