A NASA bejelentette, hogy a múlt hétfői első, majd a szombati halasztás után most hétfőn és kedden sem kísérli meg elindítani az Artemis-program első küldetését, a Hold körüli keringésre szánt, legénység nélküli Orion űrhajót. A halasztás legalább pár hetes csúszással jár, mivel a következő alkalmas indítási ablak szeptember 19-től október 4-ig tart.

Ahogy arról beszámoltunk, a NASA új holdprogramjának első küldetése eredetileg augusztus 29-én indult volna, de az első kísérletet lefújták, mivel az egyik hajtóműben hőmérséklet-problémákat észleltek. A szombati második kísérletet egy makacs hidrogénszivárgás hiúsította meg, amelyről Michael Sarafin, a küldetés menedzsere azt mondta, hogy jelentős. A hidrogén kismértékű szivárgását már augusztus 29-én is észlelték, most azonban sokkal súlyosabbnak bizonyult a helyzet.

Ez azt jelenti, hogy a méregdrága SLS sorsa, amelyet részben az Apollo-program és az űrsiklóprogram alkatrészeit is terveit felhasználva alakítottak ki, eddig követi az elődökét: az űrsiklós küldetéseket szintén gyakran kellett halasztani technikai problémák miatt. A hidrogénszivárgás egy, a járműbe vezető gyorskioldós csatlakozóbemenetnél jelentkezett, és bár háromszor is megkísérelték megszüntetni, nem jártak sikerrel. Így az irányítók lefújták a startot, miután az hajtóanyaggal való feltöltés már több órája csúszott.

Hogy ezt követően mi történik, az attól függ, hogy mit találnak a mérnökök az alaposabb vizsgálat során. Ha a gyorskioldó, illetve a körülötte levő tömítés a kilövőálláson cserélhetőnek bizonyul, az a jobbik eset. Ha vissza kell vinni a rakétát az összeszerelő hangárba, az azzal jár, hogy az újabb indítás előtt egy sor más tesztet is újra végre kell hajtani, ami tetemesebb csúszást eredményezhet.

Ha a következő indítási ablakot el akarják csípni, ahhoz a kilövőálláson kellene megszerelni a rakétát. Időzítésben a szűk keresztmetszetet jelenleg a saját energiaellátású FTS (Flight Termination System) jelenti, amely azt biztosítja, hogy a rakéta gond esetén biztonságosan megsemmisíthető legyen a start után is. Az FTS akkumulátorai alapesetben 25 napra vannak hitelesítve, utána cserélni kell őket, és újra tesztelni a rendszert. A NASA a mozgástér bővítése érdekében ezt a hitelesítési időtartamot most szeretné 40 napra kiterjeszteni, amiről jelenleg is tárgyalnak a Légierővel. Ha a rakéta visszakerül a hangárba, az FTS mindenképp újbóli tesztelésre szorul. Ebben az esetben a következő utáni, október második felében esedékes indítási ablak tűnik reális célnak.

A hidrogén szivárgása az űrsiklóprogram során is állandó probléma volt, amire sosem találtak igazán kielégítő megoldást a mérnökök. Az űrsiklók indítását a program időtartama alatt küldetésenként átlagosan egyszer kellett halasztani, de volt olyan küldetés, amit ötször toltak el, mire végre el tudott indulni. Gyakran pontosan ugyanígy a hajtóanyag betöltése, és ezen belül is a hidrogén menedzselése okozta a gondot.

A hidrogénnel az a probléma, hogy nagyon pici, így a legkisebb réseken is átszivárog. Ez normál hőmérsékleten és nyomáson nem gond, de lehűtve és nagy nyomáson tényleg minden elérhető nyíláson átszivárog. A rakéta üzemanyagtartályainak maximális feltöltéséhez a csöveknek a kilövés pillanatáig csatlakozniuk kell a rakétához, majd az utolsó másodpercekben a gyorskioldók révén választódnak le a csövek az űreszközről. A gyors kioldás biztosítása érdekében a csöveket nem lehet szorosan rögzíteni az üzemanyagtartályok nyílásához, így viszont a hidrogén szivárgását is lehetetlen teljesen megakadályozni.

A NASA így ezzel nem is próbálkozik, hanem egy minimális mértékű szivárgást megengednek. A probléma viszont az, hogy ha ennél egy kicsit is nagyobb a szivárgás, akkor nagyon hamar összegyűlik a tűzveszélyesnek minősülő mennyiség a gyorskioldó közelében. (Ez legalább 4 százalékos koncentrációt jelent.) A szombati start előtt a veszélyes mennyiség 2–3-szorosát észlelték, amire nem volt gyors megoldás.

A hidrogén folyását kétszer is leállították annak reményében, hogy a következő újraindításkor a gyorskioldó és a szelep elrendezése szorosabbá válik, így csökken a szivárgás, de nem így történt. A csatlakozást nyomással is próbálták megigazítani, de ez sem segített. Hogy mi okozza a szivárgást, az egyelőre bizonytalan, a NASA mérnökei jelenleg egy rosszkor kinyílt szelepet sejtenek a háttérben, amely a rakéta feltöltés előtti hűtése során nyílhatott ki egy téves parancs eredményeként – mindössze pár másodpercre. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy a gyorskioldó problémássá váljon.

Annak, hogy az SLS hidrogént használ hajtóanyagként, több oka is van. Az egyik, hogy valóban nagyon hatékony üzemanyagról van szó, azonban már léteznek hasonlóan jó és kevésbé problematikus megoldások. A másik, és ez a fő ok, hogy a Kongresszus 2010-ben kötelezte a NASA-t, hogy az SLS fejlesztésekor az űrsiklók fő hajtóműveit használják fel. Ezzel pedig egy sor olyan problémát is örökölt a projekt, amelyekre sosem találtak megbízható megoldást a szakértők.

És az eredmények az SLS kapcsán sem biztatóak: a NASA-nak a korábbi, még nem éles rakétatesztek során sem sikerült teljesíteni a hajtóanyaggal való feltöltést. A szombati kísérlet összességében már a hatodik, amely során megpróbálták hidrogénnel feltölteni a rendszert, ami egyszer sem jött össze. Sőt: a hétvégén a start lefújása előtt a központi fokozat gigantikus, 1,9 millió literes hidrogéntartályát mindössze 11 százalékig sikerült feltölteni.